Moszkvába látogat az FBI igazgatója, Trump hű táskahordozója

A Politico értesülése szerint Kash Patel, az FBI igazgatója októberben Oroszországba utazik – tizenhárom év óta az első amerikai szövetségi nyomozóhatóság-vezetőként. A házigazda az FSZB lesz, az orosz titkosszolgálat, a KGB egyenes örököse. A hír önmagában is kényes, de érdemes végre kimondani, amit a nyugati közvéleménynek ritkán magyaráznak el: miért is megy Amerika egyik legfőbb biztonsági vezetője épp abba az országba, amely atomrakétával fenyegeti az európai fővárosokat, és amelynek kimondott célja a Nyugat felszámolása?

Néha egy tervezett utazás többet elárul a világ állapotáról, mint egy egész évnyi elemzés. A Politico hétfői értesülése szerint Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) igazgatója október 14–15-én Oroszországba látogat, előbb Moszkvába, majd Szentpétervárra – és ha megvalósul, ő lesz az első hivatalban lévő FBI-igazgató tizenhárom év óta, aki orosz földre lép. A legutóbbi ilyen út 2013-ban volt, Robert Mueller idejében. A delegáció házigazdája pedig – és ezt érdemes lassan, tagoltan elolvasni – az FSZB lesz, az orosz szövetségi biztonsági szolgálat, a szovjet KGB egyenes utóda.

Álljunk meg itt egy pillanatra, mert ezt a mondatot a nyugati közvéleménynek végre valaki rendesen elmagyarázhatná. Miről is van szó? Az Egyesült Államok egyik legfőbb bűnüldöző és kémelhárító hatóságának vezetője vendégségbe megy ahhoz a titkosszolgálathoz, amely – ahogy arról az elmúlt hetekben többször írtunk – a Turla nevű kémcsoporton keresztül épp Romániát és fél Európát támadja kibertérben, amely gyilkos drónok alkatrészeit szerzi be tokiói felhőkarcolókból, és amelynek gazdája, a Kreml, nyíltan atomcsapással fenyegeti az európai fővárosokat. Egy olyan állam titkosszolgálatához, amelynek kimondott stratégiai célja a nyugati rend, a nyugati egység, a nyugati életforma felszámolása. És ehhez az FSZB-hez most Amerika megy vendégségbe. Nem egy alacsonyabb rangú diplomata, hanem maga az FBI-igazgató.

Hogy a kép teljes legyen, érdemes tudni, ki utazik. Kash Patel nem véletlenszerű bürokrata, hanem Donald Trump egyik leghűségesebb embere, aki az elmúlt évek során egyik leghangosabb kritikusa volt annak a nyomozásnak, amely az orosz beavatkozást vizsgálta. A 2016-os elnökválasztásba való orosz beavatkozás és a Trump-kampány esetleges összejátszásának ügyét Patel következetesen „Russiagate-átverésnek" nevezi. Vagyis az az ember megy most Moszkvába, akinek a politikai karrierje jelentős részben azon a tézisen épült fel, hogy az orosz beavatkozás vádja kitaláció volt. A szimbolika önmagáért beszél: a férfi, aki évekig azt bizonygatta, hogy „nincs itt semmiféle orosz szál", most személyesen látogat az orosz titkosszolgálathoz.

És van a háttérben egy részlet, amely külön figyelmet érdemel. A Washington Post tavaly arról számolt be, hogy Patel 25 ezer dollárt kapott azért, hogy szerepeljen egy, a „Russiagate"-ről szóló dokumentumfilmben – amelyet egy olyan produkciós cég készített, amelynek rendezőjét korábban Kreml-barátnak tartott projektekhez kötötték.

A hivatalos napirendet nem hozták nyilvánosságra, és nem tudni, találkozik-e Patel magával Putyinnal. Peszkov, a Kreml szóvivője kitérő választ adott: „az ilyen látogatások általában zárt ajtók mögött zajlanak" – ami diplomáciai nyelven nagyjából annyit tesz, hogy „igen, de erről nem beszélünk". A republikánus érvelés szerint a közvetlen csatornákra szükség van a transznacionális bűnözés és a kiberbiztonság kérdéseiben. Ez papíron nem is hangzik rosszul – a nagyhatalmak titkosszolgálatai a hidegháború legmélyén is tartottak fenn kommunikációs vonalakat, épp a katasztrófák elkerülésére.

Csakhogy a kontextus itt minden. Ez a látogatás ugyanis nem légüres térben történik, hanem egy jól látható mintázat része: a Trump-adminisztráció hónapok óta épít ki magas szintű kapcsolatokat a Kremllel, állítólag az ukrajnai háború lezárása érdekében. Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner, Trump veje többször is járt Oroszországban. A Patel-út ennek a közeledési sorozatnak lenne az újabb, és talán legkényesebb állomása – épp akkor, amikor Washington és Moszkva viszonya elvileg mélyponton van, a Kongresszusban pedig épp új, szigorúbb szankciókat követelnek Oroszország ellen. Vagyis miközben a törvényhozók büntetnék Moszkvát, a végrehajtó hatalom vendégségbe küldi hozzá a szövetségi rendőrség főnökét. Ez a skizofrénia maga a mai amerikai Oroszország-politika.

Mert itt nem egy protokolláris kézfogásról van szó, hanem egy irányról. Egy olyan Amerikáról, amely – legalábbis a jelenlegi vezetése alatt – egyre nehezebben különbözteti meg a szövetségest az ellenségtől. Az európai szemszögből ez létkérdés. Ha az a hatalom, amelynek atomernyője alatt a NATO keleti szárnya biztonságban érzi magát, elkezd bratyizni azzal a titkosszolgálattal, amely épp minket támad, akkor jogos a kérdés: kire számíthatunk valójában? A transzatlanti biztonság alapja a bizalom, hogy Washington a mi oldalunkon áll. Minden ilyen látogatás egy repedés ezen a bizalmon.

Ezt jobban el kellene magyarázni. Nem szenzációhajhászásból, hanem mert a nyugati polgárnak joga van tudni, mi történik. Hogy amíg Kijevet éjszakánként negyven ballisztikus rakéta zúzza, amíg orosz drónok tévednek a Baltikum fölé, amíg a Kreml a nyugati választásokba avatkozik be – aközben Amerika egyik legfőbb biztonsági vezetője az FSZB vendégeként koccint majd Szentpéterváron. Lehet, hogy van rá jó magyarázat. Lehet, hogy tényleg csak a bűnözés elleni együttműködésről lesz szó. De az a minimum, hogy a kérdést fel merjük tenni – hangosan, világosan, ahogy azt egy éber demokráciának illik.

Mert a naivitás a legdrágább luxus egy olyan korban, amikor az ellenfél nyíltan megmondja, mit akar, Moszkva pedig sosem titkolta a célját. A kérdés csak az, hogy Washington még emlékszik-e rá, melyik oldalon áll – vagy már azt is elfelejtette a „nagyszerű megállapodások" ígéretében.

Ugar