Ugar
Rovatok betöltése...

Nem botok döntik el a választást – hanem az orosz módszer

Eltelt pár nap azóta, hogy Panyi Szabolcs közzétette az információit arról, miszerint az oroszok GRU-tiszteket küldenek Magyarországra a választások manipulálása céljából. Azóta több elemzés és értelmezés is napvilágot látott, ugyanakkor azt észlelem, hogy az összképet mintha kevesebben ragadnák meg. Ezért most az alábbi gondolatokkal próbálok hozzájárulni a szörnyű (mert az!) hír értelmezéséhez. Vigyázat: kényelmetlen tartalom következik!

Először is szögezzük le: a magyar parlamenti választás nem szabad választás, és korábban is legfeljebb a demokrácia mímeléséhez volt köze – mára talán még ahhoz sem. A tisztességes választások egyik alapeleme, hogy a versenyzők nagyjából hasonló erőforrásokkal állnak rajthoz - Magyarországon erről azonban szó sem lehet.

Az állampárt ténylegesen állampárt: a média gyakorlatilag teljes egészében az ő kezében van, pénzügyi lehetőségei korlátlanok, a választókra gyakorolt egzisztenciális fenyegetést minden különösebb visszafogottság nélkül alkalmazza. A nyílt hazugságoktól sem riad vissza, ahogy attól sem, hogy az általa elkövetett bűncselekményekre utólag gyártson törvényi igazolást. A lista hosszú, a kép egyértelmű: ez nem szabad választás.

Maximálisan egyetértek Hadházy Ákos képviselővel, aki egyedüliként vonult tüntetni a szovjet nagykövetség elé magyarázatot kérve az orosz beavatkozásra. Teljes egyetértésben vele, tehát jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy az ellenzéknek nem lett volna szabad elindulnia a választásokon. Ha azonban már így történt, játsszuk végig a dolgot, és nézzük meg, miben is áll az orosz beavatkozás a maga szörnyű gyakorlatában. Mivel a moldovai botok megjelenését sokan észlelték, így az általam viszonylag jól ismert moldáv viszonyokból fogok példákat hozni.

A botok megjelenése

Az első, amit a közönség észrevett: a moldáv botok megjelenése. Ez valóban jelentős, de nem perdöntő tényező. A közösségi médiás algoritmusok idővel kiszűrik a botokat, így ezek használhatósága eleve ideiglenes, időben korlátozott.

Moldovában az állami hatóságok rendre jelezték az ilyen beavatkozásokat. Az észlelés után gyakorlatilag azonnal reagáltak, a helyi OSINT-közösségek pedig kiderítették az IP-tartományokat, amelyeket a moldáv hatóságok gyorsan és minden különösebb sajnálat nélkül tiltottak.

A botok magyarországi megjelenése véleményem szerint inkább terelés. Nem ez fogja eldönteni a meccset, de az első fázisban eléggé felhúzza a tartalmakat, olvasókat hoz, és ezek jelentős része a botok tiltása után is megmarad. Mivel Magyarországon arra számítani nem lehet, hogy maga az állam vagy a választási hatóság jelezze a Meta felé a botok megjelenését, ezek addig fognak működni, amíg csak lehet, vagyis, amíg a Meta nem lép saját magától.

Megoldás

Első lépésként el kellene végre fogadnia az ellenzéki tábornak, hogy a digitális térben nem lehet büntetlenül masírozni. Amennyiben oroszpárti oldalakra kommentelsz, vagy éppen dühöngő vagy kacagó emojit nyomsz, máris őket segíted, mert eteted az algoritmusukat. Le kell szokni arról, hogy különböző megafon-csekisták és egyéb orosz állatfajták posztjait követed, elemzed, reagálsz rájuk. Amíg ezt teszed, addig ők lesznek előnyben.

A másik, amit meg kell tenni: azokat a posztokat, amelyeket oroszpártinak találsz, azonnal jelenteni kell. Sajnos Magyarországon ez egyéni műveleteket jelent. Moldovában azonban a fiatalok képesek voltak megszervezni magukat: ilyen esetekben tömegesen jelentették a hamis híreket posztolókat és terjesztőket - amikor azt mondom, hogy tömegesen, azt úgy kell érteni, hogy fél óra alatt több ezren.

Ha a magyar szabadságharcosok – mert az idei választási kampány valóban szabadságharc – ezt meg tudnák szervezni, máris jelentős lépést tehetnénk előre a nem-lenini úton. Arra azonban fel kell készülni, hogy az oroszok is élni fognak ezzel a lehetőséggel. Nem reakcióként, hanem puszta szórakozásból. Magyarán: minden nem oroszpárti szereplő készülhet arra, hogy Orbánt kritizáló posztjaira támadások érkeznek majd a bolsevik csürhe részéről. Csürhe – de szervezett csürhe. Pont azt tudják, ami a mieinkből hiányzik.

Összegezve:

  • nem reagálni az ellenség posztjaira,

  • jelenteni azokat.

A következő fázis: az „organikus” terjesztés

A botok csak terelés – mondtam. De mi jön ezután? A moldáv tapasztalatok alapján a szervezett, de organikus, azaz hús-vér emberek által végzett terjesztés és elérésnövelés. Moldovában ez úgy történt, hogy különböző Telegram-csoportokban szerveződtek orosz irányítás alatt. Itt kapták meg az utasításokat arról, hogy mit kell posztolniuk, egymás tartalmait belájkolniuk, egymásnak kommentelniük, majd egymás kommentjeit is lájkolniuk. Az utasítások a zárt Telegram-csoportokban zajlottak, a posztok és a tartalom megemelése viszont a Facebookon történt.

Ez jól mutatja az orosz gépezet egyik kulcsfontosságú elemét: az interplatformitást. Nem azon a felületen szerveződnek a manipulációval foglalkozó csoportok, ahol majd posztolni fognak, így a Facebook algoritmusa gyakorlatilag képtelen kiszűrni a szervezett összejátszást, mert nincs mire rálátnia. A hús-vér embereknek köszönhető felpörgés egyik eklatáns példáját ismét Moldovából hozom.

Egy alig pár tucat fős Telegram-csoportban kiadták a posztolandó témát: egy hamisított állami dokumentumot, amely szerint Maia Sandu rendőrséggel verné le az oroszpárti tüntetőket, ha elveszítené a választást. A dokumentumról készült kép egészen jó Photoshop-munka volt. A poszt készen állt, a Telegram-csoportnak kiadták a feladatot:

  • Posztolták a saját oldalaikon.

  • Belájkolták egymást.

  • Kommenteltek egymásnak.

  • A kommenteket is belájkolták.

A „természetesnek” tűnő növekedés miatt a Facebook algoritmusa felkapta az álhírt. Az eredmény? Közel négymilliós elérés, mindenféle bot segítsége nélkül. Négymilliós elérés egy olyan országban, ahol Moldova lakossága nincs hárommillió fő. Ez azt jelenti, hogy voltak, akik többször is látták ugyanazt a posztot. A moldáv bloggerek pedig pont ezt tanulták el, és így vették fel a harcot az oroszokkal a 2025-ös parlamenti választások kampányában, ráadásul nem kevés sikerrel - az orosz propaganda hirtelen versenytársat kapott, nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is, az eredmény pedig önmagáért beszél a nyugatos PAS párt a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg, míg az oroszpárti blokk még a 25 százalékot sem érte el, a többi pedig kisebb pártok között oszlott el, amelyek között szintén volt egy közel 8 százalékos eredményt előre nyugatos párt. Összehasonlításképp: egy évvel korábban, amikor a moldávokat még felkészületlenül érte az orosz gépezet, akkor az elnökválasztáson alig-alig tudott győzni Maia Sandu, míg az ezzel egyidőben tartott, az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazáson az igenek mindössze tízezer szavazattal nyertek.

Megoldás: a tartalmak multiplikálása! Nem tudom elégszer hangsúlyozni ennek fontosságát, a Gesta pedig ezt már el is kezdte a saját szerény eszközeivel a tavaly nyáron, ősszel. Osztani kell azokat a tartalmakat, amelyek a mi táborunkhoz szólnak, és amikor azt mondom, hogy osztani, akkor ezerrel kell osztani, hogy kellően pesties legyek. Nem szabad megállni csak a Facebooknál, hanem lehető legtöbb közösségi médiás platformon terjeszteni kell, és nem szabad megállni csak a sima megosztásoknál. Blogot kell indítani, mert azt nem tudja tiltani a Facebook, lehetőleg nem magyarországi szerveren stb. Akár többen is összeállhattok, indítsatok blogokat, ott is osszátok tovább a tartalmakat, de nagyon fontos, hogy SAJÁT gondolataitokkal, saját nézőpontjaitokkal kiegészítve. Budanov tanácsával szólva: alkossátok meg a saját narratívánkat!

Mindezen tanácsok, ismeretek semmit sem érnek, ha nem vagy tisztában két alapvető tényezővel:

  1. Az erkölcsi és morális igazság a mi oldalunkon van. Az Orosz Föderáció agresszor, egy terrorista állam, és ennek okán úgy is kell bánni velük, mint a terroristákkal: nincs tárgyalás.

  2. Háborúban állunk az Orosz Föderációval. Akár tetszik ez a megfogalmazás egyeseknek, akár nem, akár vitatják, akár nem, a tény attól még tény marad: információs háborúban állunk velük. Ők maguk is így gondolják, így mondják, így nevezik és ennek megfelelően cselekednek - úgyhogy te is ennek a ténynek megfelelően viselkedj!

Az Ugar blogja az elkövetkező időszakban sok anyagot fog megjelenteni az orosz pszichológiai hadviselés formáiról és eszközeiről, ahogy a magyarországi eseményeket érintő cselekményekről is. Kövesd be Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj el ezekről sem!

Karczag Anna

Dokumentum betöltése...
Nem botok döntik el a választást – hanem az orosz módszer