Ötezer dollár, hogy Amerika kilépjen az ENSZ-ből: egy izraeli lobbitörténet anatómiája

Van egy jelenség a nemzetközi politikában, amely ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sokkal többet formál a világ menetén, mint a hangos diplomáciai nyilatkozatok: a lobbizás. Az a csendes, szerződéses munka, amelynek során valaki pénzt fizet egy washingtoni cégnek, hogy egy adott gondolatot bejuttasson a döntéshozók fejébe. Most épp egy ilyen művelet került napvilágra - méghozzá egy meglepően merész céllal: egy jobboldali izraeli agytröszt washingtoni lobbistákat fogadott fel, hogy rávegye az Egyesült Államokat az ENSZ-ből való teljes kilépésre. A történet, amelyet a Haaretz izraeli lap tárt fel, tanulságos betekintést nyújt abba, hogyan próbálnak érdekcsoportok a színfalak mögül átrajzolni egy egész világrendet.

A Misgav Intézet - teljes nevén a Nemzetbiztonsági és Cionista Stratégiai Intézet, egy jeruzsálemi jobboldali agytröszt - leszerződtette a Mercury Public Affairs nevű washingtoni lobbicéget, hogy az népszerűsítsen egy jelentést az amerikai Kongresszusban és a Trump-adminisztrációban. A jelentés fő üzenete: az Egyesült Államoknak ki kell lépnie az ENSZ-ből. A szerződés részletei az amerikai lobbinyilvántartásból (a FARA-regisztrációból) derültek ki, amelyet a Haaretz vizsgált át. A megbízás 2026. június 24-én kezdődött, egy hónapra szólt - és a Mercury mindössze 5000 dollárt kapott érte. Álljunk meg ennél a számnál egy pillanatra, mert sokatmondó: ötezer dollár egy jelképes összeg, azért, hogy valaki bejáratot nyisson a világ leghatalmasabb törvényhozásának folyosóin egy olyan ötlethez, amely az egész multilaterális világrend egyik pillérét döntené ki - ebben a műfajban ötezer dollár gyanúsan alacsony összeg.

A megbízás két szakaszból állt. Először a Mercury a jelentést terjesztette a Kongresszusban és az adminisztráció irodáiban, és a a szerzőknek virtuális találkozókat szervezett. A második szakaszban egy háromnapos washingtoni látogatást bonyolított le a Misgav képviselőinek - közvetlen találkozók törvényhozókkal, a Trump-adminisztráció kulcsembereivel, szakértőkkel és agytrösztökkel. A műveletet a Mercury alelnöke, Bill Cortese vezette, aki korábban Elise Stefanik republikánus képviselő tanácsadója volt - vagyis a cég pontosan tudta, melyik ajtókon kell bekopogni.

Nézzük, mit tartalmaz maga a dokumentum, amely az egész művelet középpontjában áll. A címe önmagában is programadó: „Az ENSZ-bürokráciától az amerikai globális vezetésig - stratégia az amerikai érdekek előmozdítására egy csődöt mondott ENSZ-ből való kilépés révén". A több tucat oldalas jelentés öt fejezetben sorolja fel a vádakat: az ENSZ „alapvető szerkezeti hiányosságai", az, ahogyan „Amerika-ellenes és Kína-párti érdekeket" szolgál, a konfliktusok megoldására való képtelensége, a reformra való alkalmatlansága - végül pedig az ajánlás: „szüntesd meg, lépj ki, helyettesítsd" (angolul: disengage, withdraw, replace).

A jelentés érvelésének a magja - és ez elárulja a valódi motivációt - Izrael. A szerzők már az elején leszögezik, hogy „sehol nem nyilvánvalóbb az ENSZ átpolitizáltsága és kettős mércéje, mint az Izraellel szembeni bánásmódban" - egy olyan országgal szemben, amelyet az USA 2026-os nemzetvédelmi stratégiája „mintaszövetségesként" ír le. A dokumentum külön fejezetet szentel az UNRWA, az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének a támadására is. Az egész érvelés mögött ott egy konkrét szám, amelyet a szerzők hangsúlyoznak: az USA 2024-ben 14,3 milliárd dollárral járult hozzá az ENSZ-rendszerhez - az összes kormányzati hozzájárulás mintegy 28 százalékával, ami 183 másik tagállam együttes befizetésével ér fel.

A szerzők: egy volt nagykövet és egy Heritage-kutató

Kik állnak a jelentés mögött? Két ember, és mindkettő profilja fontos. Az egyik Gilad Erdan, Izrael volt ENSZ-nagykövete (2020 és 2024 között), aki egy időben párhuzamosan az Egyesült Államokban is Izrael nagykövete volt. Erdan az ENSZ egyik leghangosabb izraeli kritikusa lett, különösen a Hamász 2023. október 7-i támadása után. A Misgav Intézetben a Diplomáciai és Nemzetközi Együttműködési Központot vezette. És van egy sokatmondó időzítés: a lobbimegbízás július 24-én ért véget, és alig két héttel később Erdan bejelentette, hogy új pártot alapít, és hivatalosan visszatér a politikába. Vagyis a jelentés egy aktív politikai ambíciókat dédelgető szereplő nevéhez fűződik.

A másik szerző Asher Fredman, a Misgav ügyvezető igazgatója - és itt válik a történet igazán árulkodóvá. Fredman ugyanis egyben vendégkutató az amerikai Heritage Foundationnél. A Heritage az a szervezet, amely a hírhedt „Project 2025" tervet kidolgozta a Trump-adminisztráció számára - és amelynek a mintájára létrehozták az izraeli Kohelet Politikai Fórumot is. A kör tehát bezárul: a jelentés egyik szerzője annak az amerikai szervezetnek a kutatója, amely a Trump-kormányzat egész ideológiai menetrendjét megírta, a másik pedig egy izraeli politikus, aki épp visszatér a hatalomba.

Érdemes megérteni, honnan jön a Misgav Intézet, mert ez a szál a leginkább kontextusadó. Az intézetet 2004-ben alapította - eredetileg Cionista Stratégiák Intézete néven -, Israel Harel, aki aktívan támogatta a ciszjordániai izraeli telepesprojektet. Az évek során az intézetet a Kohelet Politikai Fórumhoz köthető személyiségek vették át - a Kohelet pedig, ahogy a Haaretz fogalmaz, egyike volt a Netanjahu-kormány „bírósági puccsa" fő mozgatóinak, vagyis a 2023-as, nagy szabású tömegtiltakozásokat kiváltó igazságügyi reform egyik szellemi motorja. A Misgav ezt a radikális igazságügyi reformot támogató biztonsági diskurzussal segítette, épp amikor a Kohelet a legélesebb kritikák kereszttüzében állt, és van egy pénzügyi szál is, amely a szokásos átláthatatlanságot mutatja: a Misgav 2024–2025-ben mintegy 7 millió sékel (2,3 millió dollár) adományt kapott, amelynek túlnyomó része névtelen adományozóktól érkezett, két amerikai nonprofit szervezeten keresztül. Vagyis egy izraeli agytröszt, amelyet jórészt ismeretlen amerikai pénzből tartanak fenn, egy amerikai lobbicéggel próbálja kivitetni az USA-t az ENSZ-ből - a pénz eredete pedig homályban marad. És még egy pikáns részlet a lobbicégről: a Mercury Public Affairs ügyfélköre igen tarka - képviselte már Törökország, Japán és Dél-Korea kormányát is, a múltban pedig az NSO Group-ot, a Pegasus kémszoftver izraeli gyártóját. Ismerős név annak, aki követte a magyarországi lehallgatás-botrányt.

A Misgav Intézet a Haaretz megkeresésére igyekezett minimalizálni az ügyet. Azt állította, hogy a jelentés egy „szakmai kutatási projekt" része, amely az ENSZ-intézmények „Izrael-, Amerika- és Nyugat-ellenes" tevékenységét vizsgálja. Hangsúlyozta, hogy a Mercuryt csak „korlátozott alapon", tisztán technikai céllal fogadta fel, a cég mindössze „körülbelül öt érdemi találkozót" szervezett, és az intézetnek „jelenleg nincs semmilyen további kapcsolata" a lobbicéggel. Fredman július 22-én egyébként egy hivatalos meghallgatáson is tanúskodott a Képviselőház külügyi bizottsága előtt, az Ábrahám-egyezmények jövőjéről. Erdan a lap megkeresésére nem válaszolt. Egy külföldi, homályos finanszírozású érdekcsoport milyen olcsón és milyen szervezetten képes bejáratot vásárolni magának a világ legfontosabb döntéshozó központjába, egy olyan ügy érdekében, amely az egész nemzetközi rendet átrajzolná. Az ENSZ-ből való amerikai kilépés nem apró technikai kérdés - a második világháború utáni multilaterális világrend egyik alappillérének a kidöntése volna, amely beláthatatlan következményekkel járna a globális kormányzásra, a konfliktuskezelésre és - nem mellékesen - a kis és közepes államok mozgásterére nézve.

A sztori viszont nem egy elszigetelt izraeli agytröszt magánakciója, hanem egy jól látható ideológiai ökoszisztéma megnyilvánulása: a Heritage Foundation, a Project 2025, az izraeli Kohelet és a Misgav ugyanannak a transznacionális, jobboldali hálózatnak a csomópontjai, amely egyszerre formálja az amerikai és az izraeli belpolitikát. Amikor egy Heritage-kutató és egy izraeli ex-nagykövet közösen ír jelentést arról, hogy Amerikának ki kell lépnie az ENSZ-ből, és ezt egy Elise Stefanik-közeli lobbista viszi be a Kongresszusba, akkor jól látszik, hogy a nemzeti határok itt már rég elmosódtak. A kérdés, amelyet érdemes feltenni, nem az, hogy ötezer dollár sok pénz-e - hanem az, hogy mennyibe kerül valójában egy világrend, és kik azok, akik a lebontásán dolgoznak - magyarán: kik a mi belső ellenségeink, az árulóink?

Ugar