Szégyelld magad! Már megint benácultál!
Bodrogkeresztúron az állam megvásárolt három házat. A magyar állam. A település polgármestere elégedett: Rozgonyi István szerint a kormányon levők „meghallották a település akaratát”.
Bodrogkeresztúr zarándokhely. Ide járnak a világ minden sarkából a haszid zsidók, hogy csodarabbijukra, Reb Steiner Sájéra emlékezzenek, és imádkozzanak a sírjánál. Bodrogkeresztúron egykor három zsinagóga is állt, ma már csak egy van – ezt szerencsére – még! – nem vette meg az állam. A másik kettő eltűnt a történelem viharaiban. Bodrogkeresztúron a deportálások megkezdése előtt mintegy hétszáz zsidó élt. Ez az akkori lakosság mintegy húsz százaléka.
Most pedig az állam megvesz több ingatlant, köztük a Sörház néven ismertet is. Tudvalevő, hogy a zsidók igyekeztek ingatlant vásárolni maguknak a faluban – gyanítom, hogy a Sörházat is kinézték maguknak, már csak azért is, mert a megvásárolt ingatlanok a polgármester szavai szerint "stratégiai területen" állnak. Az ingatlanok évek óta üresen álltak, terv sem volt arra, mi legyen velük, de most már legalább az állam kezén vannak. Mert a kormány meghallotta a település akaratát.
Rozgonyi István azt is elárulta, Bodrogkeresztúr már dolgozik a saját "önazonossági" törvényén. Ennek része lesz, hogy a külföldi, aki a faluban ingatlant vásárol, a vételár 1-5 százalékát fizesse be a falu kasszájába. Ügyes. Megvásárolják, vélhetően nyomott áron, majd eladják a zsidóknak, hogy azok befizessék falu kasszájába a zsidóadót.
Rozgonyit zavarja a sok "külföldi" a faluban, ahogy az is, hogy az ingatlanok jelentős része már "külföldi" kézen van. Mivel svéd tengeri halászok és norvég jégkorongozók tömeges érkezéséről nem tudunk, élünk gyanúperrel, hogy a zsidókra célzott (és talált) a helyi elöljáró. Nem lehet perelni, hiszen csak "külföldieket" említ, így antiszemitizmus vádló szava nem érheti a ház elejét. Különben is, az már a magyar államé.
A településen élők akarata – mondja a polgármester.
Diadal ez.
Az akarat diadala.
Egy furcsa bajszos osztrák festő a poklok mélyén most felnyög örömében – remek átverés. Végül is belefér, nem? Hiszen olyan „zsidós”. A magyar adófizetők pénzén megvettük a zsidók orra elől, hogy ők ne tudják megvenni. Most jól nem csinálunk vele semmit, de legalább nem lett az övék. Majd eladjuk nekik ismét azt, ami amúgy is az övék volt, de '44-ben már elvettük egyszer tőlük.
Az Úr büntetése – fogja majd mondani valaki nemsokára. Mert annyi embertelenséget, kegyetlenséget, amennyit ez a kormány elkövetett, és amennyit ez a nép megtapsolt ennek a kormánynak, büntetés nélkül nem maradhat.
Az Úr büntetése – mondja majd nemsokára valaki, és mi bűnhődni fogunk.
Igen, mi.
Mindannyian.
Tordai András
FORRÁS:
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…