Szevasztopol, 1856: a csata, amelyet Oroszország most nyert meg

Az orosz hírszerzés megállapította, hogy a szevasztopoli múzeum elleni dróntámadást a britek tervezték meg, mert kapaszkodj! - nem tudnak megbékélni az 1853-as krími háború traumájával. Ez nem vicc, de megnyugtató, hogy a dákoromán kontinuitás elméleténél is van lejjebb.

Kezdjük egy történelmi pillanattal, mert ritkán nyílik erre ilyen szép alkalom. Az 1853–1856-os krími háborúban az Orosz Birodalom csúfos vereséget szenvedett a brit–francia–oszmán koalíciótól. Szevasztopol elesett, a cár békét kért, Oroszország elveszítette fekete-tengeri flottájának állomásoztatási jogát, és a kontinens legfontosabb hatalmi egyensúlyát évtizedekre megváltoztatva vonult vissza. Ezt minden középiskolás történelemkönyv tartalmazza - kivéve, úgy tűnik, azokat, amelyekből az orosz állami média munkatársai tanultak. A Ria Novosti ugyanis most azt írja, hogy a sevasztopoli múzeum elleni ukrán dróntámadás mögött brit kéz áll, és ennek oka: a britek „fájdalmat" éreznek, mert nem tudják elfogadni Szevasztopol orosz voltát. A „győztesek" tehát másfél évszázad után is traumatizáltak a vereségtől, mármint attól a vereségtől, amelyet ők szenvedtek el, amikor ők győztek. Logikus, ugye?

Az SVR, az orosz külső hírszerzés ezzel szemben azt állítja, hogy a britek azért lőtték a múzeumot - technikailag az ukránokkal, de brit műholdas navigációval -, mert az épület az orosz hősiesség bizonyítéka, és ezt akarták eltüntetni. Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője mindezt megerősítette: „London irányítja Kijevet terrorcselekmények végrehajtásában." Bizonyíték? Az, ami mindig: nincsen. Ne menjünk el amellett, ami itt történik, mert ez nem egyszerű propaganda, hanem egy gondosan felépített narratíva-rendszer, amely több szinten működik egyszerre, és mindegyik szint a másikat erősíti.

Az első szint a történelmi revizionizmus. Az orosz sajtó a krími háborút ma úgy tárgyalja, mintha abban Oroszország erkölcsi győzelmet aratott volna - a vereség ellenére. A Ria Novosti szerzője azt írja: Szevasztopol egy évig tartott ki" - ez igaz, és valóban heroikus volt -, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy a franciák és az angolok „tízes katonai és technikai fölénye sem volt elég a győzelemhez." Ez már nem igaz: a városba végül bevonult az ellenség, az orosz flotta elsüllyedt a saját kikötőjében, a cár pedig békét kért. Az egész bekezdés úgy van megírva, hogy az olvasó ne vegye észre, hogy a „hősies védekezés" és a „vereség" nem zárják ki egymást - de az orosz narratívában igen, mert az utóbbi szó ki van törölve a szótárból.

A második szint a folytonosság-illúzió. Ha a krími háború óta „Anglia mindig is ellenünk volt", akkor az ukrán drónok sem mások, mint az angolok által küldött fegyverek - és a mai háború nem egy szuverén ország elleni agresszió, hanem egy százhetven éves nyugati összeesküvés legújabb fejezete. A Komszomolskaja Pravda ezt ki is mondja: az Ankara-csúcson összegyűlt NATO-tagok azért harcolnak Oroszország ellen, mert „nem tudják elfogadni azt és nem tudnak megbékélni azzal, hogy Krím örökre orosz." Ebben a keretben Ukrajna nem létezik mint önálló szereplő - csak mint a Nyugat keze, amellyel a Nyugat vezeti az évszázados háborút Oroszország ellen.

A harmadik szint a jelen legitimálása a múlton keresztül. Ha Szevasztopol „mindig is orosz volt", ha a Fekete-tenger „orosz belső tenger", ha az Azovi-tenger visszafoglalása „természetes visszarendezés" - akkor a 2014-es annexió és a 2022-es invázió nem bűncselekmény, hanem restauráció. Nem területi hódítás, hanem jogos önvédelem egy kétszáz éves ostrom ellen. Karasin, az orosz szenátusi külügyi bizottság elnöke ezt szinte tankönyvi tisztasággal fogalmazza meg a TASS-nak: a NATO keleti bővítése „stratégiai hiba" volt, mert megzavarta Európa stabilitását - mintha az Oroszország szomszédságában élő kis nemzetek NATO-tagsági igénye nem a szomszéd viselkedéséből következne, hanem valamilyen nyugati gonoszságból.

Külön fejezetet érdemel a Komszomolskaja Pravda cikke a brit–német rakétakoalícióról, a Deep Precision Strike Coalition-ről. Ez az írás a klasszikus orosz propagandastruktúra tankönyvi példája: riaszt, majd megnyugtat, miközben mindkét fázisban hazudik.

1. A riasztás: „Ez háborút jelent köztünk és Európa között."

2. A megnyugtatás: „De ne féljetek, mert a HIMARS-t, az ATACMS-t, a Storm Shadow-t is legyőztük, és ezt is le fogjuk győzni."

Vegyük észre, mi történik: az orosz olvasónak egyszerre kell hinnie abban, hogy az új nyugati fegyver súlyos fenyegetés - és abban, hogy az orosz légvédelem rutinszerűen megsemmisíti az összes ilyen fenyegetést. Ez a két állítás önmagában ellentmond egymásnak, de a propaganda nem logikára, hanem érzelemre épít: a félelem mozgósít, a büszkeség megvigasztal, és együtt ott tartják az olvasót a képernyő előtt.

Ami a tényeket illeti: a Storm Shadow és az ATACMS rakéták rendszeresen elérték céljaikat orosz területen és az oroszok által megszállt területeken egyaránt - parancsnoki központokat, lőszerraktárakat, repülőtereket. Az, hogy az orosz légvédelem „hozzászokott" ezekhez, nem egészen fedi a valóságot. De ki ellenőrzi ezt Oroszországban?

Miért fontos ez nekünk?

Mert ez a propaganda nem Oroszországnak szól. Legalábbis nem csak nekik. A Ria Novosti, a TASS, a Komszomolskaja Pravda tartalmait lefordítják, átveszi az oroszbarát európai sajtó, átkerülnek a közösségi médiába, felbukkannak kommentszekciókban, és lassan beszivárognak a közbeszédbe - sem Magyarország, sem Románia nem immunis.

A krími háború történelmi revíziója elsőre vicces, másodszorra bosszantó, harmadszorra azonban veszélyes - mert ha elegendő ember elhiszi, hogy a Nyugat másfél évszázada zaklatja Oroszországot, akkor az orosz agresszió nem agresszió, hanem önvédelem. És ha az önvédelem igazolt, akkor miért kellene Ukrajna mellé állni? Miért kellene fegyvert szállítani? Miért kellene szankcionálni Oroszországot? Pontosan ezért írja Moszkva most újra az 1856-os vereségét. Nem a halott cárnak, nem az unokáiknak, nem a múzeumnak. Nekünk írja - nekünk, akik még olvasunk, gondolkodunk, és esetleg szavazunk is.

Felhasznált/ajánlott források: KP, Gazeta.ru, Ria.ru