Dezinformáció: kút, börtön - ebben a sorrendben

Románia egyik EU-tagadó, ennek ellenére európarlamenti képviselője szerint hamarosan börtönbe kerülhet, aki kutat ás a saját udvarán. Ez hazugság. De mire kiderül, hogy hazugság, addigra már elvégezte a dolgát - pontosan úgy, ahogy tervezték. Kezdjük a tényekkel, mert azok hamar elfogynak ebben a történetben.

A román Környezetügyi Minisztérium valóban közzétett egy törvénytervezetet július 14-én, és az valóban tartalmaz börtönbüntetéseket - egytől húsz évig terjedőeket. Diana Buzoianu miniszter maga magyarázta el, miről van szó: az EU 2024/1203-as irányelvének kötelező átültetéséről, amelyet Romániának még idén el kell végeznie, különben kötelezettségszegési eljárás indul ellene, és évi tízmillió eurós bírságra számíthat. A törvény célja a „környezetkárosító maffiák" elleni fellépés - azoké, akik ökoszisztémákat rombolnak, folyókat szennyeznek, ipari méretekben szivattyúzzák ki a talajvizet, és közben egész falvakat hagynak víz nélkül. A büntetési tételek fokozatosak: egy-öt év, ha a károkozás jelentős; két-hét év, ha ténylegesen szennyezetté vált a víz, a levegő vagy a talaj; három-tíz év, ha a károk visszafordíthatatlanok; tíz-húsz év, ha valaki meghal. Csak halkan kérdem, ennek az új rendelkezésnek az értelmében a parajdi sóbánya vezetői és miden politikus, aki felelős volt a bányakatasztrófa, és az ebből fakadó óriási környezeti katasztrófa miatt vajon hány évet kéne üljenek?

Csakhogy a hatályos román vízügyi törvény - a Legea 107/1996 - ma is és a törvénytervezet elfogadása után is egyértelműen kimondja: a saját háztartás szükségleteire, kút útján, 0,2 liter/másodperc vízhozam alatt bárki szabadon használhat felszíni vagy felszín alatti vizet. Ez nem változik. Ezt Buzoianu a minisztériumi közleményben és a Facebook-oldalán is elmondta, kerek mondatokban:

„nem vonatkozik semmiképpen egy kisgazda tevékenységére vagy egy kútra",

hanem az ipari méretű illegális vízkivételre,

„ahol a víztest kiszáradhat a tiltott kitermelés miatt".

Claudiu Târziu EU-taghadó eurókrata ezt tudta, vagy tudhatta volna. Mégis posztolta.

„Tíz év börtön, ha kutat ástál az udvarodon" - ennyi kellett. Egy mondat, egy kút, egy félelemkép, ami azonnal működésbe lép minden olyan emberben, akinek van udvara, kútja, és van oka nem bízni az államban. Románia vidéki társadalma mindhárom feltételnek megfelel - a Veridica tényellenőrző portál egyenesen megnevezi a célközönséget: vidéki, konzervatív, USR-ellenes. Az üzenet célba ért, mielőtt bárki elolvashatta volna a törvénytervezet első bekezdését. Sőt: Târziu saját posztjában még rá is erősített azzal, hogy „régen a kútásót a falu jótevőjének tartották" - pontosan az az érzelmi keret, amellyel a valódi tartalom nélküli üzenet a legnagyobb sebességre kapcsol.

Ez a mechanizmus nem véletlenszerű és nem is új. Az orosz hibrid hadviselés kognitív eszköztárának egyik legalapvetőbb eleme: ne fegyverrel támadj, hanem félelemmel. Ne a valóságot változtasd meg - változtasd meg azt, ahogy az emberek a valóságot érzékelik. Ehhez elég egy valós törvénytervezet, egy kivágott félmondat és egy érzelemmel teli szó - a kút, a föld, a víz, amelyekhez a falusi ember ősi viszonyt érez - azonnal fegyverré válik ellene.

Claudiu Târziu nem akárki: az AUR alapítója, az a párt, amelynek európai kapcsolatrendszerét az Orbán-kormány MCC-je építgeti, amelynek kampányrendezvényein a Luçon-féle francia újságírók otthon érzik magukat, és amelynek narratíváit következetesen ott találjuk, ahol az orosz érdek és a román szuverenizmus egymásra talál. Az AUR számára a kút-sztori tökéletes: emocionális, leegyszerűsíthető, virálisan terjeszthető. A cáfolása mindig lassabb, mindig szárazabb, mindig unalmasabb, mint a rémhír - egy uniós irányelv technikai elemzése nem versenyezhet egy mondattal arról, hogy az állam börtönbe zárja a kútásókat.

Buzoianu egyébként a saját Facebook-oldalán kemény szavakkal válaszolt:

„Nem tudom, hogy lehet, hogy nem repednek meg a pofájuk annyi hazugságtól."

Jó kérdés. Az sem mellékes, amit hozzátett: mi az az érdek, ami arra ösztönzi az extremistákat, hogy éppen azt a törvényt söpörjék el, amelyik a környezeti bűnözőket sújtaná? Kik azok, akiket ez a törvény érintene? Kinek érdeke, hogy a folyókat kiszárító ipari vízkitermelők büntetlenül maradjanak?

Jegyezzük meg ezt a mintát, mert még találkozni fogunk vele. Eddig is ismertük, ismerős volt a földtörvénynél, az oltásoknál, az energiaáraknál, az iskolai tananyagnál - bárhol, ahol az állam és a polgár között bizalmatlanság fennáll, és ahol egyetlen félelmetes mondat elegendő ahhoz, hogy a valóság helyére lépjen. Az AUR ezt csinálja, és egyelőre sikerrel - mert a demokrácia lassú, a félelemgyár pedig három műszakban dolgozik.

Források: Veridica

V-a plăcut articolul?

Susțineți munca noastră cu o donație mică

Plată securizată prin Stripe • Min. 2 EUR

Recomandări Gesta:

Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar
A tusványosi megnyitó alatt az RMDSZ csendben megszerezte teljes erdélyi magyar sajtót

A tusványosi megnyitó alatt az RMDSZ csendben megszerezte teljes erdélyi magyar sajtót

Toró és Hunor, EMSZ és RMDSZ - ez a kettő ugyanaz a kéz. Amíg Toró a színpadon a szeretetről szónokolt, Bukarestben az ő „megbékélendő" partnere épp az egész erdélyi magyar nyilvánosságot tette el láb alól.

ugar
Végre! Orosz drónt lőtt le Románia

Végre! Orosz drónt lőtt le Románia

Először fordult elő, hogy a román hadsereg lelőtt egy drónt a saját légterében. A Borcea-i bázisról felszállt F-16-os pénteken 11 óra 2 perckor semmisítette meg a célt Buzău megyében, Padina közelében, egy lakatlan mező fölött — mindössze hét perccel azután, hogy a gép elhagyta a földet. A fedélzeten egy huszonnyolc év alatti százados és hadnagy segédpilótája ült. A drón addigra nyolcvanhárom…

ugar
Szele Tamás: Tabutéma

Szele Tamás: Tabutéma

Ne kérje senki, hogy hallgassunk Orbánról. Azzal pont ő járna a legjobban. Vagy ha ez a cél: tessék bevallani. De hallgatni akkor sem szabad.

zona