A nagy német öntökönlövés

Nem kicsit aggasztó felmérés érkezett Németországból, alig néhány nappal azután, hogy Szász-Anhaltban a tévesen nácinak nevezett, valójában Hitler által valószínűleg azonnal deportálandók listájára tett AfD történelmi győzelmet aratott a tartományi választáson. Hogy klasszikusokat idézzünk: nem kicsit, nagyon. Az AfD első helyen végzett a keleti tartományban, ami önmagában is elég erős pofon Friedrich Merz kancellárnak és a teljes német politikai középnek, de az igazi baj nem az, hogy az AfD nyert, hanem az, hogy már senki nem tudja, mit kellene kezdeni ezzel a ténnyel.

Az új INSA-felmérés szerint a németek 78 százaléka már nem tartja Merzet alkalmas kancellárnak. Ezzel részben egyet lehet érteni, bár nem feltétlenül ugyanabból az okból, mint a derék dajcs választópolgár. Merz ugyanis nem azért rossz kancellár, mert túl határozottan állt volna bele a történelembe, hanem mert éppen akkor lett óvatos, amikor Európának végre nem óvatoskodásra, hanem döntésekre lett volna szüksége. Taurus rakétákat még mindig nem adott Ukrajnának, a Luftwaffe még mindig nem köröz Moszkva felett, és Berlin továbbra is annak mentén hoz döntéseket, hogy csak a szent Rásszijá meg ne sértődjön - egy hónapig húzták Oroszország megnevezését a lipcsei terrotámadás kapcsán, miközben az amerikai hírszerzés alig két nappal utána már kilőtte a nyilvánosságba, hogy a ruszkik voltak.

Merz óvatos volt, és az óvatossága lett a veszte. A német politikai elit éveken át abban reménykedett, hogy ha nem haragítja magára az AfD szavazóit, akkor azok majd egyszer csak visszasétálnak a civilizált politikai térbe, megigazítják a gallérjukat, és újra CDU-ra vagy SPD-re szavaznak. Nem sétáltak vissza. Ott maradtak, ahol legalább következetesnek látszik a hazugság: az AfD-nél, mert az úgynevezett közép elvesztette a saját mondanivalóját, az AfD pedig átvette a harag nyelvét, a sértettség nyelvét, a Moszkvának kényelmes „béke” nyelvét, és persze azt a jó öreg európai politikai technikát, amely szerint minden bonyolult problémára van egy egyszerű, hangos és többnyire mocskosul veszélyes válasz. A deportálásoktól félnetek nem kell jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem, mert a felmérés másik tanulsága talán még rosszabb: a szélsőjobb köré épített német „tűzfal”, a Brandmauer társadalmi támogatása is repedezik. Az INSA szerint a megkérdezettek 46 százaléka már nem tartja korszerűnek az AfD-vel szembeni elzárkózást, miközben más felmérésekben még van többség a tűzfal fenntartása mellett. Magyarul: Németország ott tart, hogy a demokratikus karanténból lassan vitatéma lett, és amikor egy országban az a kérdés, hogy beengedjük-e a szélsőjobbot a hatalomba, akkor ez már civilizációs állapotjelentés, nem pedig politikai matek.

A legszebb az egészben, hogy a német elit továbbra is történelmi jelzőkkel dobálózik, mintha meglepődött volna azon, amit évek óta saját maga készített elő. Oroszország dezinformációs gépezete dolgozott, az AfD vitte a putyinista dallamot, a német kormány pedig sokszor úgy viselkedett, mintha attól félne leginkább, hogy a választó észreveszi: háború van Európában. Pedig észrevette, csak éppen az AfD magyarázta el neki előbb, természetesen úgy, ahogy Moszkvának kényelmes. Így jutottunk el oda, hogy Hansék egy jelentős része már azt kérdezi: minek ide tűzfal, ha egyszer az AfD úgyis ott áll a kapuban? Valahol Ausztriában pedig egy képeslapfestő már vixolja a bajuszát, de azért tegyük hozzá: az AfD nem a régi nácizmus pontos másolata. Ez már a 21. századi európai szélsőjobb: oroszbarát, sértődött, szuverenista, önsajnáló, nyugati jólétből élő és közben Nyugat-ellenes. Nem barnainges nosztalgia, hanem Telegram-kompatibilis politikai rothadás.

Merz bukása tehát nem egyszerű személyes népszerűtlenségi ügy. Ez a német közép önmaga ellen elkövetett politikai öntökönlövése: óvatoskodtak Ukrajnában, féltek a saját választóiktól, nem merték időben kimondani, hogy Oroszország nem partner, hanem fenyegetés, és közben hagyták, hogy az AfD úgy nézzen ki, mint az egyetlen párt, amely legalább tudja, mit akar. Amit akar, az persze rossz, veszélyes és Európának katasztrófa, de a kognitív háborúban kifárasztott választó sokszor nem a jót díjazza, hanem azt, aki nem remeg beszéd közben.

Addig festették az AfD-ördögöt a falra, amíg az megjelent.

Forrás: RTL/ntv Trendbarometer