A PNL ellenzékbe, a PSD kormányra vonul, az RMDSZ marad a sunyiságban

Hosszú idő óta először néz ki úgy, hogy a PNL komolyan gondolja az ellenzékiséget, és ezen felül azt is, hogy önálló pártpolitikát folytat. A liberálisok ugyanis lassan két évtizede, talán több is, hogy a PSD oldalkocsijává váltak – emlékszünk még az USL (Uniunea Social-Liberală) PSD–PNL-koalícióra, amelyik totális uralma alatt vezethette Romániát 2012-től 2014-ig, amikor a PNL kilépett a koalícióból.

Akkor is lelkesen próbáltak az ellenzék felé mozdulni, de a PSD támadásán túl nem tudtak semmit sem felmutatni, nem véletlenül tudott kinőni mellettük az USR, pontosabban nem véletlenül gondolta úgy akkoriban az utcákon éveken keresztül tüntető sok-sok jóérzésű fiatal, hogy mozgalmuk párttá szerveződjön. (Ennek voltak azért hátrányai is, és sok jó embert felfalt végül a pártpolitika, úgyhogy az USR is a fontosabb fordulópontoknál pont úgy viselkedett, mint a többi párt, például saját államfőjelöltjük pártban belüli kinyírása, magyarul fogalmazva: elárulása Nicușor Dan kedvéért pont egy ilyen eset. Nem véletlenül kérdezte meg cinikusan nemrég Elena Lasconi Dominic Fritztől, hogy most akkor jobb, hogy Dan lett az elnök? Kérdése több mint jogos, de mondom, ez most messzire vinne). Vissza a PNL-hez. A liberálisok aztán újfent kormányt alakíthattak az USR-vel és az RMDSZ-szel, első dolguk pedig az volt, hogy a PSD-től ellesett cselekhez folyamodva szétbombázzák az USR-t, amely nem akart ehhez asszisztálni, így kilépett a kormányból, hogy aztán odajussunk, hogy a Klaus Iohannis elnevezésű, közepesen idióta, de súlyosan arrogáns akkori elnök a Ciolacu–Ciucă-tandem képében újra összehozza a PSD–PNL-koalíciót. Anélkül, hogy az elmúlt évek PNL-es párttörténetében jobban elmélyednénk, azért az megállapítható, hogy a liberálisoknak valahogy nem jött ki a matek – annyira hatalomra akartak kerülni és ott maradni, hogy mindenkivel szövetkeztek, aki szembejött az autópályán, így végül értékük erősen konvergálni kezdett a nullához.

Bolojannal most megnyílt az esélyük, és úgy látszik, kezdik érteni is, hogy néhány év ellenzékiség nagyon finom gyümölcsöket teremhet, különösen akkor, ha erre jogos morális alapjuk is van – márpedig a PSD-vel nem együtt lenni önmagában moralitás ebben az országban. Ezen túlmenően a PNL most először van olyan helyzetben, hogy nemcsak károghat, hanem fel is mutathat valamit – Bolojan kormányzását sokan szidják ugyan, de kétségtelen tény, hogy miatta nem szállt el a költségvetés, és miatta tudtunk egyáltalán valahogy kinézni a nyugati piacok és az EU szemében. Nem sikerült a nagy államreformja, de megmaradt az az imázs, hogy ő volt az, akit azért állítottak félre, mert a szinekúrák felszámolásával zavarta volna a rendszert. Ez a két faktor, a moralitás és a kormányzati tevékenység pont elég muníció két évig, amíg jönnek a következő parlamenti választások, és Bolojan joggal bízhat abban, hogy a PSD nem fog megváltozni, így előbb-utóbb ismét magára haragítja az országot, akkor pedig az ellenzék felé fordul a nép – az AUR felé, aki akarta, már megtalálta az irányt, de van egy nagyon nagyszámú réteg, aki elégedetlen ugyan, de nem akar az AUR-ra sem szavazni, és nekik komoly alternatívát kínálhat egy Bolojan vezette pólus.

A liberálisok meg is adták az induló löketet, amikor tegnap úgy fogalmaztak, hogy innentől kezdve mindenért a PSD felel – és ez igaz is. A szocdemek kormányon vannak, nincs koalíciós partnerük, akit hibáztassanak – ami egy olyan párt esetében, amelyik 22 százalékot ért el a legutóbbi választásokon, nem kis teljesítmény. A PSD valós hatalma azonban ennél sokkal erősebb: talán még mindig ők a legmélyebben beágyazott párt Romániában, rengeteg polgármesterrel, megyei tanácselnökkel, helyi többséggel rendelkeznek, most pedig a kormány is az övék, így minden esélyük megvan arra, hogy akár jól is kormányozzanak. Csakhogy a PSD általában el szokta szalasztani az ilyen esélyeit, egyszerűen azért, mert a hatalmat úgy kezelik, mint az Iliescu-tanítványok szokták: azt tesznek vele, amit akarnak, és nem azt, amit kell. De ha Románia változik, akkor a PSD is változik, bár ez messze nem annyira szembetűnő, hogy el is higgyük nekik, de mégis: ez már nem épp az a párt, ahol Dragneák, Tudosék, Iliescuk és Năstasék lopják a hazát, ugyanakkor Grindeanuból továbbra sem nézzük ki, hogy államférfivá válna. Csakhogy nem is biztos, hogy vigyázó szemeinket Grindeanura kell vetnünk: a párt igazi erős embere az a Neacșu lett, aki belügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként gyakorlatilag a kormány teljes működésére rálát, annak teljes működését befolyásolni tudja. Neacșuról pedig amit tudunk, az elég rossz ahhoz, hogy ne bízzunk benne: saját lányát alkalmazta saját képviselői irodájában, emiatt összeférhetetlenség miatt elítélték – jogerősen. Igen, és most ő a miniszterelnök-helyettes az új kormányban, no meg a belügyminiszter. Már csak ennyi is elég ahhoz, hogy a PSD-ről okkal feltételezhessük: nem fogja tudni lekövetni a román társadalom változásait, a kormányzást saját pártpozícióinak erősítésére használja, ismét rekordhiányt halmoz fel, és csak a Jóisten tudja, hogy mi lesz, miután távoznak a hatalomból.

De hát ezt tudta összedobni Nicușor Dan, az az államfő, akit a demokratikus folyamatok erősítésének várakozásával választottunk meg, holott az előbb említett Lasconi-kigolyózás révén már lehetett volna némi fogalmunk arról, hogy ez az ember, legyen bármennyire is zseniális matematikus, skrupulusok nélkül válik majd a rendszer részévé – úgy is mondhatnám: beleszürkült.

A titkosszolgálatok által alaposan átszőtt román politikai rendszerben azonban Nicușor számára minden jól alakult, talán ő az egyetlen, aki elégedett lehet: a PSD segítségével eltávolította a kormányból azt a Bolojant, aki kihívója lehetett volna a következő elnökválasztáson, a PSD személyében pedig MAGA-kompatibilis kormány alakult, és az amerikai sajtóban fizetett cikkekben lobbizó román államfő számára ez minden bizonnyal kényelmes. A PSD innentől kezdve nem fogja támogatni az elnök felfüggesztésére irányuló kezdeményezéseket – az AUR-nak van egy ilyen a kabátujjában, egyelőre nem sikerült a megfelelő számú aláírást összegyűjtenie –, így hát Dan maradt az egyetlen, aki nyugodtan aludhat.

Persze a magyar olvasókat általában az érdekli,
hogy mi lehet RMDSZ jövője

Nos, az ő esetükben szó nincs semmiféle elvi fenntartásról, már rég nincs szó moralitásról és egyebekről. Hunorék teljesen magukévá tették az általuk transzszilván pragmatizmusnak nevezett profitorientált szemléletet, és ebből kijönni nem akarnak, nem is tudnak, de miért is akarnának? Elvégre a magyarok úgyis megszavazzák őket, a hiányzó egy-két százalékot be lehet söpörni Teleormanból és így tovább, mert egy bizonyos Neptunusz istenről elnevezett fürdőn kötött deal alapján nekik bérelt helyük van a román belpolitikában és annak csúcsain.

Legalábbis egyelőre, ugyanis Románia változik, méghozzá nagyon változik – minden szélsőséges jelenséggel, minden Georgescu–AUR–Șoșoacă-történettel együtt, de Románia változik –, korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy ez a politikai osztály öt hónapig ne tudjon kormányt kipréselni saját magából – most simán összehozták ezt a politikai válságot úgy, hogy az elmaradt bértörvénnyel elvesztettek 770 millió eurót, és még néhány másik milliárd úszott le a Dâmbovițán. Ilyen válságok csak akkor tudják felütni a fejüket ebben az mioritikus országban, amikor változások készülődnek.

Ott van a támogatások fiskális szigorítását egyre komolyabban vevő Unió, amely nélkül Románia pillanatokon belül összeomlana, ott van az orosz fenyegetés, a MAGA-féle idiotizmus, ami Romániát, mint Amerika stratégiai partnerét sokkal erősebben befolyásolja, mint azt első látásra gondolnánk, és ott van a széttöredezett ország, amely ugyan látványos fejlődést mutatott fel az utóbbi húsz évben, de a szociális egyenlőtlenségeket nem bírta felszámolni, és ezek most már egyre nehezebben szoríthatók vissza a palackba. Bolojan nem azért tudta különösebb társadalmi ellenállás nélkül elkezdeni az államháztartás rendbetételét, ami elsősorban a lakosságot érintette érzékenyen az adóemelések és különböző juttatások elvágása miatt, hanem azért, mert a nép egy utolsó esélyt adott még ennek a nyugatosnak nevezett politikai osztálynak, bízva abban, hogy a második fordulóban majd jönnek az állami cégek reformjai, az elavult területi adminisztratív rendszer reformja, a bíróságok rendbetétele, a különböző, évtizedek óta ígért olyan reformok, amelyek végre az állami pénzen hízó nagykutyákat érintik – és Bolojan megbuktatásával ez az, ami nem jött el. Azért olyan is ritkán fordul elő az európai politikatörténetben, hogy egy megszorító intézkedéseket bevezető, a lakosságtól pénzt elvonó miniszterelnök mellett tüntessenek - Romániában ez is megtörtént idén májusban.

Szóval, Románia változik, és ez a változás egyre gyorsabb lesz, amennyiben a PSD nem tudja hozni azt a kormányzást, amit elvárnak az emberek – és szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem tudja hozni –, de eközben új pártok bukkannak majd fel, a PNL és az USR egyesüléséből, közreműködéséből új pólus alakul ki, és a Neptun-dealt tető alá hozó, ma már önjáró szabállyá merevedett RMDSZ-fenntartás mesterségessége hamar teherré válhat sokaknak. Az RMDSZ most nem lép kormányra, pedig a PSD még hívta is őt, Grindeanuval pedig annyira nem rossz a viszony, hogy Cseke korábban belengette már a nagy kormányzati szerelmet, de aztán mára valamiért mindez elakadt, és az RMDSZ egy sovány, a magyar közösség által részleteiben nem ismert és közösségünk számára nem nyilvános egyezségben vállalta, hogy fél évig támogatja a Niculescu-kormányt.

Hunor pedig kényszer szülte többségről beszélt, de összességében az RMDSZ ebben az öt hónapos válságban nem tudott egy olyan pillanatot sem kialakítani, vagy meglévőt kihasználni, amikor elvi álláspontra helyezkedett volna, és amellett kitartott volna. Nem tudjuk most, hogy miért nem léptek kormányra, de erősen gyanítható, hogy ehhez köze lehet annak, hogy a Szövetség az Európai Néppárt tagja, az EPP pedig nagyon nem nézte jó szemmel a Fritzre szabott alkotmánymódosítást, amit végül az RMDSZ-es Asztalos Csaba alkotmánybíróval sikerült átnyomni és érvényessé tenni. Nagy valószínűség szerint komoly üzenetet is kaphattak Hunorék, hogy amennyiben kormányra mennek a PSD-vel, akkor bukják az EPP-tagságot, meg plusz ami ezzel jár nemzetközi színtéren, azaz gyakorlatilag mindent. Akárhogy is legyen, az RMDSZ előtt pont a moralitás hiánya miatt immár nem látszik az eddigi magabiztos jövőkép. És még csak most jön az, amikor az elmúlt évek szellemi restsége és az erdélyi magyarság különböző kritikus hangjainak elnyomása visszaüt – a Szövetségnek nincs válasza a területi-adminisztratív reformra, de nem tud mit kezdeni a kétfordulós választás visszavezetésének gondolatával sem – hiába lenne ez demokratikusabb, mint a jelenlegi, az RMDSZ izomból ellenzi, ahogy korábban a parlamenti küszöb leszállítását is ellenezte, meg nagyjából minden olyan lépést, amelyet a Románia modernizálását akaró nyugatos erők fontosnak tartanak.

Most fog csak minket igazán agyonvágni, pedig már eddig is kizsigerelte agyunkat a médiatér, amelyből eltűntek a világot értő, annak eseményeit követő, a folyamatokat tágabb kontextusba helyezni tudó újságírók, elemzők, és nyomukban maradt egy megvezetett, oltásellenes, oroszpárti és Orbán Viktor iránt fanatikus vakhittel rajongó nagy számú közösség – nem minden erdélyi magyar ilyen, de azért, aki ilyen, azokból bőven telik kritikus többségre. Márpedig mínuszról indulva, ebben a komplex világban egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy mindenki megszólaljon, és ne kelljen félnie a szava miatt. Az RMDSZ pont ezt a mezőt szántotta fel, majd sózta be, hogy maradjon nyomában az elvadult ugar, amelyről most mi kiabálunk nektek. Úgyhogy ezúton is biztatnám arra olvasóinkat: akinek van képe, elmélete arról, hogy mi várhat az erdélyi magyarságra a következő tíz évben, és mit kellene tenni, az ne tartsa magában, írjon az ugar@gesta.ro e-mail-címre.

Addig is örüljünk, Vincent, mert van kormányunk, és abban nincs benne az RMDSZ.

Karczag Anna