Benke Károly, a CCR szürke eminenciása szerint a Fritz-módosítás elutasítása lett volna a jogállamiság visszalépése

A román Alkotmánybíróság közzétette annak a döntésnek az indoklását, amellyel öt bíró alkotmányosnak találta az úgynevezett Fritz-módosítást, és ha valaki azt remélte, hogy a részletes jogi érvelés majd eloszlatja a visszamenőleges törvénykezéssel kapcsolatos aggályokat, annak most van egy rossz hírünk: az indoklásból inkább az derül ki, hogy a CCR többsége nem egyszerűen összeegyeztethetőnek tartja a módosítást a jogállamisággal, hanem egyenesen arra jutott, hogy annak elutasítása jelentett volna visszalépést a jogállamiságban. A román politikai osztály ezzel hatalmas lépést tett előre azon az úton, amelynek végén az illiberális állam áll, és legyünk büszkék a magyarságunk egypártrendszerére, amely rendesen odatette a csontot: Asztalos Csaba megszavazta, Benke Károly megírta - ezek után igencsak izzadnia kell annak, akik az RMDSZ öt százalékos szükségességével akar érvelni a jóérzésű emberek között.

Ez már önmagában olyan teljesítmény, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni, hiszen Románia alkotmányának 15. cikke meglehetősen világosan rögzíti a törvények visszaható hatályának tilalmát, a most elfogadott szabály pedig olyan korábbi összeférhetetlenségi és érdekellentéti ügyekhez kapcsolja a jelenlegi mandátum elvesztésének lehetőségét, amelyek idején ez a jogkövetkezmény ebben a formában még nem létezett. A módosítást éppen ezért támadták meg az Alkotmánybíróságon, a testület öt tagja azonban talált egy jogi ösvényt, amelyen végigsétálva sikerült eljutni oda, hogy ez valójában nem visszamenőleges szankció, hanem egy régebben kialakult jogi helyzet jövőbeni hatásának szabályozása. A többségi indoklás logikája szerint ugyanis nem Dominic Fritzet vagy más érintett politikust büntetik meg utólag. A mandátum az, amely egy korábbi jogsértés miatt úgymond elveszítette integritását, az új törvény pedig ezt az állapotot szünteti meg. Magyarul, ha az ember lehántja róla azt a jogi nyelvezetet, amelyen helyenként bozótvágó késsel is nehéz átjutni: nem az embertől vesszük el utólag a tisztségét, hanem a tisztség szabadul meg az embertől.

A CCR szerint itt egy magasabb rendű alkotmányos érdek dolgozik. Az öt bíró úgy érvel, hogy egy olyan közhivatal, amelynek betöltőjéről jogerősen megállapították az összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet, maga is sérül, és ennek a sérült állapotnak a fenntartása aláássa a közhivatal tekintélyét és a polgárok államba vetett bizalmát. Ebből jutnak el ahhoz a következtetéshez, hogy ha megtiltanák a törvényhozónak egy ilyen helyzet utólagos rendezését pusztán azért, mert az érintett személyt korábban már szankcionálták(!!!), az szerintük a közfunkció védelmi szintjének feladását és a jogállamiság visszalépését jelentené. Vagyis sikerült megfordítani az egész vitát. Többé nem annak kell magyarázkodnia, aki egy korábban megtörtént cselekményhez új törvényi következményt kapcsol, hanem annak, aki ezt a visszaható hatály tilalmára hivatkozva kifogásolja, mert ő veszélyezteti a jogállamot.

Ez azért egészen figyelemreméltó alkotmányjogi mutatvány, ebből születik meg a múlt definíciójának román változata:

A múlt nem múlt többé, hanem „folyamatban lévő helyzet”

Az indoklás egyik kulcseleme az a konstrukció, amely szerint a korábbi összeférhetetlenségből vagy érdekellentétből fakadó jogi helyzet mindaddig nem tekinthető teljesen lezártnak, amíg annak hatásai fennállnak. A CCR többsége ezért a korábban létrejött helyzet „jövőbeni hatásairól” beszél, amelyeket már az új törvény szabályozhat. Ez első hallásra ügyes jogászi megoldás, csakhogy éppen itt van a vita magja. Ha ugyanis elegendő egy múltbeli ténynek valamilyen jelenlegi vagy jövőbeni hatást tulajdonítani ahhoz, hogy arra már az új törvény vonatkozhasson, akkor a visszaható hatály tilalmának határa meglehetősen rugalmassá válik. Szinte minden múltbeli jogviszonynak vannak későbbi következményei, és innentől kezdve már csak megfelelő jogi kreativitás kérdése, mit nevezünk lezárt múltbeli helyzetnek, és mit „folyamatban lévő” állapotnak. A CCR még ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy az új szabály nem személyes szankciót alkalmaz, hanem jog szerint megszünteti azt a tisztséget vagy mandátumot, amelyet betöltőjének korábbi cselekménye „beszennyezett”.

Az indoklás szerzője és a transzparenciához való viszony

A Romániában széleskörben tárgyalt és kritizált indoklást Benke Károly, a CCR vezető magisztrátus-asszisztense készítette, és itt érdemes egy kicsit közelebbről megnézni, ki is az az ember, akinek a tollából megszületett az állami tisztségek integritásának védelméről szóló, meglehetősen merész alkotmányjogi okfejtés.

A PressHub 2025 májusában külön portrét szentelt Benkének, és már a címében is a CCR „valódi elnökének” nevezte. A lap szerint Benke legalább 2008 óta dolgozik az Alkotmánybíróságon, vezető magisztrátus-asszisztensként pedig olyan befolyásos háttéremberré vált, akiről a CCR környezetében azt tartják, hogy gyakorlatilag minden döntés átmegy a kezén. Hogy ez a megfogalmazás mennyiben tükrözi a tényleges belső erőviszonyokat, azt kívülről természetesen nehéz megítélni, az viszont tény, hogy Benke nem valamiféle névtelen jogi adminisztrátor: az Országos Magisztrátusképző Intézet, az INM oktatóként, a Legfelsőbb Bírói Tanács, a CSM pedig vizsgabizottsági tagként is foglalkoztatta.

Az integritás és az átláthatóság iránti lelkesedése azonban a saját családja pénzügyeinél azonban már lényegesen visszafogottabbnak bizonyult. A PressHub által átnézett vagyonnyilatkozatok szerint Benke 2011-től éveken keresztül nem tüntette fel felesége jövedelmének összegét, hanem rendszeresen azt írta a megfelelő rovatba, hogy az adat „az adóügyi dokumentum szerint bizalmas”. Amikor felesége 2013-ban a bukaresti UTI SA HR-menedzsere lett, a fizetése továbbra is bizalmas maradt, a 2015-ös vagyonnyilatkozatban pedig Benke azt közölte, hogy nem ismeri a felesége által társtulajdonosként és ügyvezetőként működtetett Talent Reserve SRL-ből származó jövedelmének összegét. Nem ért rá megkérdezni vacsora közben...

A történet azért válik különösen széppé, mert közben a család anyagi helyzete azért nem maradt teljesen eseménytelen: 2017-ben három belterületi telket vásároltak Brassó megyében, Farkasvágó (Lunca Câlnecului) településen, összesen mintegy 4800 négyzetméteren, továbbá két lakóházat és egy gazdasági melléképületet is szereztek. Benke még ekkor sem közölte felesége jövedelmét. A 2021-es nyilatkozatában ugyan már megjelent a feleség által felvett 26 ezer lejes osztalék, de az új munkahelyéről, a Bestjobs Recrutare SA-tól származó fizetés összege azonban ismét csak „bizalmas” volt. Benke saját jövedelmei ezzel szemben egészen jól követhetők voltak. A PressHub által idézett, 2024 júniusában beadott vagyonnyilatkozat szerint évi 302 ezer lejt keresett a CCR-nél, vagyis havonta körülbelül 25 ezer lejt, emellett 19 ezer lejt kapott az INM-től leendő bírák és ügyészek képzéséért, további 9900 lejt a CSM-től egy vizsgabizottságban végzett munkáért. A nyilatkozatban 850 ezer lejnyi bankbetét is szerepelt, továbbá magyarországi oktatási tevékenységből származó jövedelem: a Central European Academytől 600 ezer forint szerzői jogdíjat, a Miskolci Egyetemtől pedig egymillió forintot kapott.

Mindez már önmagában érdekes volna, de a következő plusz teszi igazán románná a történetet: Benke házi alkotmánybírósága ugyanis 2025 májusában kimondta, hogy a vagyonnyilatkozatokban többé nem kell nyilvánosságra hozni a házastársak és az eltartott gyermekek vagyonát és jövedelmét. Benke tehát nagyjából másfél évtizeden keresztül titkolta felesége keresetét, miközben azt a vagyonnyilatkozati rendszer nyilvánosságra hozandó információként írta elő, majd az az intézmény, amelynek ő az egyik legfontosabb háttérjogásza, végül olyan döntést hozott, amely szerint ezeket az adatokat valóban nem kell a nyilvánosság elé tárni. A PressHub erre egyetlen, meglehetősen kegyetlen szóval reagált: „látnok” - és most ugyanez a Benke Károly jelenik meg a Fritz-módosítás indoklásának elkészítőjeként.

Ugyancsak az ő CCR-je utasította vissza azokat a panaszokat, amelyek az új integritási törvény alapján engedik a házastársak vagyonnyilatkozatainak, vagy épp a képviselők pénzügyi érdekeltségeinek eltitkolását. Az Alkotmánybíróság elé érkező panaszok is transzparencia hiányáról szóltak, de hát Benke Károly ezeket meg sem hallotta (a CCR egyébként ezeket is elutasította), az RMDSZ pedig úgy érte el ezeket a törvénymódosításokkal a felsőházban, hogy megzsarolta koalíciós partnereit - kezdjük már értei, hogy az RMDSZ nem szenvedő alanya a román demokráciának, hanem az új, illiberális rendszer építője.

Összegezve: a romáén jogrendszert putyini mintára átalakító legfontosabb pozíciókban levő szereplők közül kettő magyar döntött úgy, hogy nem a demokrácia mellett, hanem az ellen áll ki. Tényleg feltétlenül szükséges, hogy ez a tulipán elérje az öt százalékot?

Ugar