Ceutai támadás: orosz és izraeli hálózatokról beszél a spanyol kormányfő

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök új szintre emelte a ceutai migrációs válság körüli politikai vitát: hétfőn azt állította, hogy Oroszországhoz és Izraelhez köthető hálózatok is terjesztették és felerősítették azokat a hamis információkat, amelyek július végén több tízezer embert indítottak el Marokkóból a spanyol fennhatóságú Ceuta felé. Sánchez a Cadena SER rádiónak adott interjúban az Európai Unió külügyi szolgálatának, az EEAS-nak az elemzésére hivatkozott, és azt mondta: a július 30–31-i válság után a közösségi médiában olyan dezinformációs hullám terjedt, amely Oroszországhoz, Izraelhez és ahhoz a nemzetközi szélsőjobboldali hálózathoz kapcsolódott, amely szerinte mindig a migrációt használja Spanyolország és Európa támadására, illetve megosztására.

A Reuters beszámolója szerint Sánchez ugyanakkor határozottan tagadta, hogy a marokkói hatóságok szervezetten részt vettek volna a tömeges határátlépés előidézésében. A spanyol ellenzék és egyes jogvédő szervezetek korábban azt vetették fel, hogy Rabat szándékosan engedhette át a migránsokat, vagy legalábbis nem akadályozta meg időben a mozgósítást. Sánchez ezzel szemben azt mondta, azok a hírszerző szolgálatok, amelyekkel Madrid rendszeresen együttműködik, nem jeleztek olyan információt, amely a marokkói hatóságok közvetlen érintettségére utalna. Szerinte a válságot csak Marokkóval együttműködve lehet kezelni, nem bizalmatlansággal. Ez az állítás különösen fontos, mert Ceuta esetében a migrációs válság és a geopolitikai nyomásgyakorlás gyanúja szinte automatikusan összekapcsolódik. A város Spanyolország és az Európai Unió egyik afrikai szárazföldi határpontja, Marokkó pedig korábban is használta már a migrációs nyomást politikai eszközként Madrid ellen. Most azonban Sánchez nem Rabatra mutat elsőként, hanem a dezinformációs ökoszisztémára: arra a közegre, amelyben egy - szándékosan? - félreértelmezett bírósági döntésből, névtelen közösségi médiás posztokból, TikTok-videókból, Facebook-csoportokból, embercsempészeti pletykákból és politikai narratívákból néhány nap alatt halálos tömegmozgás lett.

A ceutai válság közvetlen előzménye egy spanyol bírósági döntés félreértelmezése volt. A közösségi médiában terjedni kezdett az az állítás, hogy aki úszva vagy tengeren keresztül eléri Ceutát, azt Spanyolország nem toloncolhatja azonnal vissza Marokkóba. Ez így ebben a formában hamis és veszélyesen leegyszerűsített állítás volt, de pontosan elég ahhoz, hogy reményt keltsen azokban, akik Európába akartak jutni. A Maldita.es tényellenőrző és elemző anyaga szerint július 30-án ugyanazzal a szöveggel több mint kétszáz alkalommal osztottak meg arab nyelvű Facebook-posztokat, amelyek a spanyol legfelsőbb bírósági döntésből azt a következtetést vonták le, hogy Ceutánál gyakorlatilag megnyílt az út. Nem kellett hozzá hivatalos parancs, zászlós hadműveleti központ vagy filmbe illő titkosszolgálati jelenet: elég volt egy hamis ígéret, amelyet a közösségi média sebessége emelt tömeges mozgósítássá.

Az Ugaron erről korábban már két szálon is írtunk. A „Ceuta: egy Európai Unió elleni támadás” című anyagban az első hullámot még elsősorban úgy kereteztük, mint az EU külső határa elleni, migrációs és információs eszközökkel működő támadást. A későbbi, „A második hullám, amely nem jött el” című cikkben már azt mutattuk meg, hogy az augusztus 15-re meghirdetett újabb online felhívás miért bukott el: a marokkói hatóságok ezúttal előre azonosították a mozgósító üzeneteket, rendfenntartó erőket vezényeltek Fnideq környékére, és letartóztatták azokat, akik a közösségi médiában tömeges illegális átkelésre buzdítottak. A különbség brutálisan egyszerű volt: júliusban a hamis narratíva gyorsabb volt, mint az állam; augusztusban az állam végre a képernyőn kezdte a védekezést, nem a határkerítésnél, el is maradt a tömeges invázió. A júliusi tragédia mérete ettől még megdöbbentő marad: a Reuters több mint 72 ezer szabálytalan határátlépésről írt július 30–31-én, Ceuta helyi hatóságai pedig legalább száz halálos áldozatról számoltak be. Más beszámolók 70 ezer körüli átkelővel és 80 fölötti halottal számoltak, az Ugar korábbi anyagaiban pedig humanitárius forrásokra hivatkozva legalább 141 halálos áldozat szerepelt. A számok közötti eltérés önmagában is jelzi, milyen kaotikus volt a helyzet, de a lényegen nem változtat: emberek ezrei indultak el azért, mert azt hitték, megnyílt előttük Európa kapuja, és sokan közülük a tengerben, a torlódásban vagy a határ menti káoszban haltak meg.

Ceutában a válság után sem állt helyre gyorsan a normális élet. A Reuters és az Al Jazeera szerint több ezer migráns maradt a mindössze 18 négyzetkilométeres, körülbelül 80 ezres lakosságú spanyol enklávéban, sokan közülük ideiglenes körülmények között, az El Trampolín strand környékén vagy más szükségszállásokon. A spanyol kormány 168 millió eurós újabb támogatást ígért Ceutának, miután korábban már 180 millió eurót is kilátásba helyezett a válság kezelésére és a helyi gazdaság élénkítésére. A helyi lakosok közben tiltakoztak, biztonsági és higiéniai problémákra panaszkodtak, vagyis a dezinformáció nemcsak a határnál ölt, hanem utána is mérgezte a város társadalmi életét. Sánchez állításában azonban új elem Izrael nevesítése. Oroszország szerepe a migrációs témák felerősítésében nem meglepő: a Kremlhez köthető hálózatok évek óta használják a migrációt arra, hogy félelmet, dühöt és bizalmatlanságot keltsenek Európában. A Guardian már augusztus elején arról írt egy 411 nevű dezinformáció-ellenes csoport elemzése alapján, hogy orosz katonai kapcsolatokkal összefüggésbe hozott fiókok és a Pravda-hálózathoz köthető csatornák szélsőjobboldali narratívákat erősítettek fel Ceuta ügyében. Ezek a narratívák a történteket szervezett „ostromként”, a hatóságok bűnrészességeként, illetve Európa elleni migrációs támadásként keretezték, sokszor iszlamofób vagy antiszemita összeesküvés-elméletekkel megtoldva. Ez a Kreml-műfaj régi és jól ismert és valamiért mindig sikeres: ahol társadalmi repedés van, oda öntik a savat, majd ártatlan arccal megkérdezik, miért rohad a fal.

Izrael bevonása azonban diplomáciailag sokkal robbanékonyabb kérdés: Sánchez azzal érvelt, hogy Oroszországnak és Izraelnek is oka lehetett kihasználni a válságot, mert Madrid szembekerült Moszkvával Ukrajna ügyében, Izraellel pedig a gázai háború és a spanyol kormány palesztinpárti álláspontja miatt. Izrael erre nagyon keményen reagált. Gideon Sa’ar izraeli külügyminiszter „szégyentelen hazugságnak” nevezte Sánchez állítását, és azzal vádolta a spanyol miniszterelnököt, hogy Izraelt használja belpolitikai problémái elfedésére. Vagyis a ceutai dezinformációs ügyből néhány óra alatt spanyol–izraeli diplomáciai vita lett, mert a migráció, a gázai háború, az ukrajnai háború és az európai szélsőjobb információs gépezete egyetlen, szépen gyúlékony kupacba csúszott össze. Sánchez - legalábbis a nyilvános beszámolók alapján -, hogy az izraeli állam közvetlenül megszervezte a ceutai tömeges átkelést, és ő maga is hangsúlyozta: az, hogy egy hálózat egy országhoz köthető, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott állam mint állami szereplő irányította a műveletet. Ez nem mellébeszélés, hanem a dezinformációs vizsgálatok egyik legfontosabb különbségtétele: más az, ha állami irányítású műveletről beszélünk, más az, ha egy adott ország információs teréből, politikai köreiből vagy érdekszférájából származó fiókok erősítenek fel egy narratívát, és megint más az, ha szélsőjobboldali, vallási, diaszpóra- vagy aktivistahálózatok opportunistán rákapcsolódnak egy válságra. Bár ezen ponton illene megkérdezni, hogy mennyire kell hülye legyen egy állam, hogy ne vegye észre az ilyen mértékű befolyásolást, amit állampolgárai művelnek, ha pedig észreveszi, akkor maga is passzív tettestárs bűnében részes. Izrael esetében sem kell messze menni, Romániában még emlékezhetünk az egykori moszadosokból álló izraeli cégre, amely szolgáltatásként adja el román bűnöző politikusoknak Laura Codruta Kövesi megfigyelését.

Sánchez mostani nyilatkozatával igyekszik levenni a felelősséget Marokkóról, mert Madridnak szüksége van Rabat együttműködésére a határvédelemben, és mert egy nyílt spanyol–marokkói konfliktus csak újabb válságot termelne. Másrészt külső információs szereplőkre mutat, ami magyarázhatja a közösségi médiás felerősítést, de egyben támadási felületet is ad az ellenzéknek: lehet mondani, hogy a kormány külföldi dezinformációval takarózik, miközben nem tudta megvédeni Ceutát. Harmadrészt Izrael nevesítése a gázai háború miatt amúgy is feszült spanyol–izraeli viszonyban különösen erős diplomáciai gesztus, amelyre Tel-Aviv borítékolhatóan dühösen reagált. A lényeg azonban nem az izraeli felháborodás hangereje, és nem is az, hogy Moszkva természetesen megint úgy tesz, mintha életében nem látott volna közösségi médiás manipulációt, legfeljebb békegalambot etetett volna a Telegramon. A lényeg az, hogy Ceuta megmutatta: az EU külső határát ma már nemcsak kerítéssel, rendőrrel és diplomáciai egyezménnyel kell védeni, hanem az információs térben is. Ha tízezrek mozdulhatnak meg egy hamis Facebook-üzenet, egy TikTok-videó és néhány felerősített narratíva hatására, akkor a határ nem Ceutánál kezdődik, hanem a telefon képernyőjén. És ha ott nincs védekezés, a fizikai határnál már csak a következményekkel lehet számolni: holttestek, pánik, politikai hisztéria, helyi gyűlölet és uniós válságtanácskozás.

Az Ugar korábbi következtetése így most még erősebbnek látszik: a második hullám azért nem jött el, mert Marokkó és Spanyolország addigra felismerte, hogy a válság forrásánál kell lépni: a mozgósító fiókoknál, a csoportoknál, a hamis felhívásoknál, a digitális előkészítésnél. Ez nem oldja meg a migráció strukturális okait, nem teszi ártatlanná a marokkói határpolitikát, és nem mossa tisztára az európai menekültügyi rendszer minden kudarcát, de megmutatja, hogy az információs műveletek ellen nem elég utólag sajtótájékoztatót tartani. A hazugságot akkor kell megfogni, amikor még poszt, nem akkor, amikor már tömeg a parton. Ceuta tehát nemcsak spanyol, marokkói vagy migrációs történet, hanem egy európai biztonsági történet. Olyan válság, amelyben a bírósági döntés félreolvasása, a közösségi média logikája, a kétségbeesett emberi remény, a szélsőjobboldali politikai haszonlesés, az orosz narratívagépezet és most Sánchez szerint az Izraelhez is köthető hálózatok felerősítő szerepe egyszerre jelent meg. Aki ebből csak migrációt lát, az nem érti a korszakot, aki csak dezinformációt lát, az nem érti az emberi tragédiát, aki pedig úgy tesz, mintha mindez nem volna az Európai Unió elleni nyomásgyakorlás egyik mintapéldája, az vagy nagyon naiv, vagy nagyon érdekelt abban, hogy ne lássuk meg a mintát.

Ugar