Csoda-e, ha vademberek vagyunk mind, ilyen elit alatt?

Augusztus 19-én este Kollai István államtitkár állítólag újból leszögezte a magyarországi támogatáspolitika új irányelveit:

A Transtelex kérdésére – amely azt firtatta, miként képzelhető el érdemi párbeszéd és közeledés, amikor a korábbi években a magyarországi forrásokból épp az RMDSZ monopóliuma épült ki, kiszorítva a független civil és szakmai hangokat – Kollai úgy reagált: a források felhasználását szigorúan új, átlátható szerződéses garanciákhoz kötik. Leszögezte, a támogatások révén működő intézményeknek nyitott platformként kell szolgálniuk a teljes erdélyi magyar sokszínűség számára, és a budapesti közpénzeket senki sem használhatja fel politikai kiszorítósdira.

Kollai István a támogatási rendszerek kapcsán úgy fogalmazott:

„Nem ideológiai monopóliumokat és hűbéri láncokat akarunk építeni, hanem a valós közösségi igényekhez akarjuk eljuttatni a forrásokat. Ahol magyarországi közpénz van, ott senki sem szoríthat ki másokat.”

A dolog nem lehetne ellentmondásosabb, hiszen a magát függetlennek és szakmainak beállító romániai magyar establishment elit valójában szisztematikusan és folyamatosan szorít ki maga mellől minden szakmaiságot, cseles módon együttműködik a mondopolhelyzetben lévő hatalommal, és úgy írja át a múltat, hogy ebben nem akadályozza meg őket senki, és ez otóbbinak megvan a maga logikus oka.

1. példa. Kiss Tamás "Ditróban".

Publicisztika az Átlátszó Erdélyen

2020 február 7-én két kolozsvári társadalomkutató az Átlátszó Erdélyen elmagyarázta az erdélyi magyaroknak, hogy amit a ditrói két Srí Lanka-i pék körül látunk, azt „nevezhetjük nyugodtan annak, ami: rasszizmusnak”. 2025 októberében a páros már egy dél-amerikai származású kutatóval ült be a ditrói kultúrházba, munkásosztálybeli elégedetlenségről beszélt, arról, hogy a román többség volt az, amelyik rasszistázott. A két időpont között nem a ditróiak változtak. A ditrói történet illusztrálja, hogy hogyan dolgozik az a magyar és román közpénzből működő, pártközeli kutatói kör, amely az erdélyi magyar közbeszédben minden témában megszólal, elszámoltatva viszont soha nincs – és miért nem véletlen, hogy a saját népét ugyanúgy „többségként” kezeli, és hogy mások munkáját láthatatlanná teszi, miközben ezeken élősködik, ráadásul bármiféle impakt nélkül.

A Kiss Tamás - Toró Tibor páros 180 fokban tudta visszamenőleg átírni a köztudatban a ditrói ügyben játszott saját szerepét. Úgy tűnik, a romániai magyar elit szerint ez teljesen rendben van, és így kell ezt csinálni. Nálunk nem kell reflektálni arra, hogy esetleg tévedtünk, most már nem úgy gondoljuk, tanultunk valamit másoktól, idegenektől, ne adj isten honpolgároktól, pláne, ha ezek csak nők, és azt végképp senki sem várja el a Kiss-Toró párostól, hogy be is bizonyítsák azt, hogy ma már értik is a saját új véleményüket.

2020. február 7.: Megjelenik a Kiss-Toró páros hosszú publicisztikája az Átlátszó Erdélyen. A szöveg a bevezetőben elhatárolódik attól, hogy szerintük a román média vagy a romániai magyar „felvilágosultak” a ditróiakat bűnbakká teszik. Majd a szöveg többi részében megteszi maga a páros azt, amit szerintük mások követtek el - hiszen a bevezető ígérete ellenére nem tesz semmi mást. A cikk bevezetése így nem tompítja, hanem legitimálja a rasszistázást: „Mindez azonban nem feledtetheti, hogy a ditrói eset sajnos szimptomatikus a teljes erdélyi magyar közösség vonatkozásában.” Az erdélyi magyarok idegenellenessége magasabb, mint a románoké vagy a magyarországiaké, és ezt „nevezhetjük nyugodtan annak, ami: rasszizmusnak”. Az ok: „szupremácia-tudat”, amely a magyar identitás „mélyrétegeiben rejtőzik”, és amelyet az erdélyi magyar – mivel a románokkal szemben már nem tudja fenntartani – „transzponál” a bevándorlókra és a romákra.

A megjelentetett cikk a magyar kisebbség társadalomkutatói elitjének hangja, és a „rasszistázást” nem a román média, amely jellemzően semleges stílusban riportozta végig az ügyet, a magyarországi médiához hasonlóan számtalan diskurzust magától behozva, hanem a romáiai magyar kisebbség saját elitje végezte el a saját közösségén, a saját nyilvánosságában, és ebben központi szerepet kapott a Kiss-Toró szerzőpáros a baráti Orbántól a baráti Soroson keresztül, később a baráti Neptunig mindenoldali médiát bejárva, hiszen töretlenül bejáratosak mindenhová, az eset kapcsán még a román médiában is hosszan beszélhették a hülyeséget.

Alapvető szakmai hiba és materiális ismerethiány, hogy a társadalomkutatók azt hiszik, hogy a romániai magyarok cigányokkal és a bevándorlókkal szembeni attitűdje az többségi reflex. A romániai magyaroknak valóban vannak többségi reflexeik, de ez speciel nem az, hanem tipikusan kisebbségi reflex (abból a szóból, hogy interszekcionalitás, talán le tudják vezetni a jelenség egy részét, de ha nem, kérdezzék meg bátran a mostani álmozgalmuk, az "egyenlőbbek" nőtagját), már azon kisebbségek esetében feltétlenül így van, amelyeknek az elitje sincs tisztában a területen tapasztalható törvényszerűségekkel. A Kiss-Toró párosnak jobban kellett volna figyelni azokra a szakemberekre, akikről loptak. Mondjak nevet?

Mondok.

Ami apró szigetekben, félmondatokban érvényes az Átlátszó Erdélyen közzétett szövegben – például, hogy a kisebbségvédelem nyelvét az emberi jogi és diszkriminációs diskurzusban kell lehorgonyozni –, az nem az ő találmányuk, de úgy tesznek, mintha az övék lenne. Ezt évek óta mondta, és itt nagyon fontos, hogy alkalmazta is a marosvásárhelyi Szigeti Enikő vezette CEMO, grassroots szinten, de ezt a szöveg még félszavas utáalásban sem jelzi. A ditrói esemény kapcsán a „szociális dimenziót” pedig – amint a saját bevezetőjük is elismeri – nem ők hozták be, de abban is csúsztatnak, hogy akkor meg ki, hiszen az időrendet teljesen figyelmen kívül hagyják abból a célból, hogy úgy nézzen ki, mintha a Horváth István, főleg pozíciójához képest nagyon gyenge szövege és megkésettsége megfelelő lenne arra, hogy elfedje az establishment meztelen mivoltát: a kisebbségi szempontot teljesen figyelmen kívül hagyva torkuk szakadtából rasszistáztak, még abban a cikkben is, amiben ugyanezt valamiért elítélték, mígnem jellemzően a két többségi nemzetrész (Bukarest, Budapest) újságírói legalább a szociális szempontot be nem hozták. A pártember Horváth István "elemzése", amit a pártlap Maszol interjú formájában ad elő, éppen a Maszolon rója fel az általános alanynak, hogy a ditrói eset "robbant" a médiában, míg a többi hasonló romáiai incidens nem, holott pontosan a Maszol volt az, amelyik eredetileg "robbantotta" az ügyet, nyilván nem megfelelő tárgyalásmóddal. Ez is szép példája annak, hogy úgy beszélünk valamiről, hogy valójában nem beszélünk semmiről. És "a mieink" azután is kizárólag rasszistázni tudtak, ugyanis tanulni nem tudnak, csak mímelni, hiszen ez a rendszerbeli szerepük, erre választotta ki őket hosszú évtizedek alatt az RMDSZ. Hiszen azt a kisebbséget lehet a legkönnyebben irányítani, amelyiknek nincs valódi elitje, nincs valódi sajtója, és nincsenek megfelelő cselekvési modelljei, ahonnan inspirálódhatna a mindennapokban.

Ugyancsak érdekes, hogy a szerzőpáros úgy tesz, mintha ők nem lennének integráns tagjai a romániai magyar közösség rasszistázó „felvilágosultjainak” (értelmiségiek, nagyvárosiak, progresszívek) csoportjának (ahogy a cikkükben saját maguk nevezik). Ráadásul a ditrói ügy abból a szempontból speciális, hogy éppen a romániai magyar "felvilágosult" elit egyik tagja, Gyöngyösi Csilla írt egy, az uralkodó narratívához, a szokás szerint teljes tüdőből rasszistázó csoportnyomáshoz és a saját általános hozzáállásához képest abszolút empatikusnak mondható szöveget, mégpedig a Kiss-Toró szerzőpáros publicisztikája előtt tíz nappal és a ditrói eszkaláció után mindössze két nappal, ráadásul úgy tűnik, hogy Gyöngyösi a szakmában dolgozó két mekkmesternél valamivel jobban meg is értette a saját szövegét. De hát úgy tűnik, hogy hiába vagy a belső kör tagja, ha nő vagy, mert a teremtés felvilágosult koronáit nem ér megelőzni, és ha megteszed, nem számíthatsz szolidaritásra a csoport többi "felvilágosult" tagjától. Ugyanitt sokatmondó, hogy a "visszahozott" Plakátmagány rovat cikkei közül a Gyöngyösié, huppsz, valahogy "kimaradt"! Szerencsére a Wayback Machine volt olyan kedves és megőrizte nekünk.

2020. február 7-én tehát, a lopáson túl, már egy teljes tömeg elsőségét tagadta el a szerzőpáros: eltagadták ezt két újságírói társadalomtól (román többségi és magyarországi többségi), akik, ráadásul közép-kelet európaiként hátrányból indulva, semmiféle kisebbségi szempontot nem tudtak behozni, nem tudván ezekről azt se, hogy létezik (hiszen ki készíthette volna fel erre őket?) - ehhez képest a többségiek hozták a kötelezőt, és viszonylag objektíven és empatikusan mutatták be a kibontakozó ditrói történetet, főleg, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a romániai magyar ("szakmai", "kisebbségkutató"!) elit miképpen szúrta tökön önmagát az eset kapcsán.

A szerzőpáros által belinkelt két anyag is csalafinta: az egyik a házigazdáé, ahol a cikk megjelenik (így majd kevésbé valószínű, hogy visszakérdez az ellentmondásokra, amikor a szöveget betördeli), a másik pedig a nagyon befolyásos RMDSZ-es Horváth Istváné, aki akkoriban Kiss Tamás főnöke volt az ISPMN-nél.

(A pártember Horváth Istvánt a szintén pártember Novák Csaba Zoltán váltotta a bársonyszékben, és szintén teljesen nyilvánvaló, hogy a párt döntött erről, holott közintézményről van szó. Novák Csaba Zoltán legutóbb azzal vétette észre magát a nyilvánosságban, hogy megszólalt Novák Előd emlékezetes románozása kapcsán, amikor ocsmánymód megtámadta Gurzó Máriát. Azt a transtelexes sajtómunkás nem vette észre, hogy Novák Csaba Zoltán azt az információt, amelyet alighanem kisebbségügyi szakmai kapcsolatokon keresztül kapott Magyarországról - hiszen azt senki sem gondolhatja, hogy Novák Csaba Zoltán naphosszat a magyar parlament közvetítéseit nézi, és ő maga szúrta ki az ominózus jelenetet - azonnal az RMDSZ közvetlen politikai haszonszerzésére használta fel. Azt állította, hogy az RMDSZ is gyakran ilyen hozzáállással szembesül a bukaresti munkájuk során. Holott a valóság tulajdonképpen ezzel ellentétes: érdekes módon mindig olyankor történik valami ilyesmi, amikor egy, a magyar kisebbséget ténylegesen hátrányosan érintő visszaélésről kell elterelni a nép haragját az "igazi áldozatok, igazi hősök" irányába, hogy a valós problémával ne kelljen foglalkozni az RMDSZ-nek, és ez egyúttal meg is magyarázza a magyar közvélemény felé, hogy miért nem tesznek semmit: "itt nem lehet semmit tenni, ezek nackók". Hiszen tudjuk: nincs a teremtésben vesztes, csak az RMDSZ. Ilyenkor tehát az történik, hogy a több évtizede az RMDSZ-szel probléma nélkül dolgozó román honatya vagy minisztériumi dolgozó hirtelen beszól valami hülyeséget egy RMDSZ-es honatyának, lehetőleg egy másik olyan honatya előtt, aki ezen őszintén fel fog háborodni, és ezzel meg van oldva, hogy kikerüljön a nyilvánossába. Ez átjön a magyar sajtóba, és az elesettek által tapasztalt valós problémáról többnyre hallgató sajtó hirtelen érzékeny lesz szegény kiváltságosok helyzete iránt, és a csapból is ezt folyatja. Aztán, ha a veszély elmúlik (értsd: a közösség beletörődik az újabb jogtiprásba), akkor az áltéma is elül, mintha mi sem történt volna. A romániai magyar közélet az álbalhék földje. Ne gondoljuk azt, hogy az újdonsült EEM-es szabadságharcosaink ma már nem smúzolnak az RMDSZ-es főnökükkel az ikonikus "ellenzéki" helyen, a Planetáriumban - mert dehogynem. Kiss Tamás és Toró Tibor videóban álltak ki a magyarországi akadémia szétverésekor a tudományos élet depolitizálása mellett, miközben a fejük fölött eltűrtek két pártembert, ráadásul a kettő közötti váltáskor sem mondtak semmit. Pontosan ilyen ellenzékre van szükség: amely legitimációjában megerősíti az örökös kormánypártot. Ezt nevezzük mindközönségesen putyinizmusnak. Oh, és egy közelmúlti történet a Planetáriumot igazgató Mostis Gergőről és a Kolozsvári Magyar Napokat igazgató Gergely Balázsról: Történt, hogy a Transtelexes Vig Emese sebtében írt egy cikket, amelynek központi témája egy hosszan kifejtett ordas hazugság. Na most, az elit többi tagjához hasonlóan a dermesztő tényekkel és annak dermesztő, de annál kártékonyabb elferdítésével mit sem törődve, Mostis Gergő kiállt az ordas hazugság mellett, azzal kezdve, hogy ő nem játssza el a díszellenzéki szerepét:

A bejegyzésének további részében elmondta, hogy évekig a szintén felvállaltan RMDSZ-es Kolozsvári Magyar Napok partnere volt a Planetárium, míg valamilyen meg nem nevezett személyek illedelmesen távozásra nem szólították őket. A bejegyzés alatt feltűnt Gergely Balázs, a KMN igazgatója, és azt mondta, hogy ez nem igaz, a KMN minden évben hivatalosan meghívta a Planetáriumot, és ezt igazolni is tudja a KMN hivatalos levelezésével. Mivel az elit ismét nem kívánt tiszta vizet önteni a pohárba, jobb híján az Ugar kellett lépéseket tegyen: levelet írtunk mindkét félnek, hogy tisztázza az álláspontját. Gergely Balázstól azt kértük, hogy mutassa be a leveleket, a Planetáriumtól pedig azt, hogy kik voltak ezek a személyek, szóban-e vagy írásban hangzott el, és előbbi esetben kik voltak ennek tanúi, és szintén a levélváltást kértük. A levelekre mindezidáig nem kaptunk választ egyik féltől sem, viszont információnk szerint a két fél vasárnap délelőtt megbeszélte a kérdést, és ezt független tényként erősíti a válaszok hiánya is. Tehát így állunk jelenleg:

• a KMN „bármikor igazolható" állítására nincs dokumentum,

• a Planetárium „eltanácsoltak" állítására sincs semmi, még válasz sem attól az embertől, aki harcosan kimondta, hogy ő nem játssza el a díszellenzéki szerepet.

Így megy Kolozsváron tehát a tényállítás, az "igazi" ellenzékeskedés, és ebbe a közegbe érkezik, egyenesen házszámra, az új nemzetpolitika.)

Ebből a belső vargabetűből visszatérve az ISPNM-re: az ISPMN az a közintézmény, amelynek magyar neve: "Nemzeti Kisebbségkutató Intézet", tükörfordításban még érdekesebb: "A nemzeti kisebbségek problémáit kutató intézet". Ehhez képest Kissnek, aki ráadásul a közintézmények kétnyelvűségét is kutatta - román és magyar közpénzből - a saját önéletrajza sincs fenn magyar nyelven az intézet "kétnyelvű, sőt, mégtöbbebbnyelvű" oldalán, és itt az idézőjel egyáltalán nem véletlen. Viszont úgy néz ki, az idén kiadtak egy könyvet két nyelven:

Mármint románul és angolul... három magyar szerzőtől. Novák elégedett a formával és a tartalommal is, nincs itt semmi látnivaló.

Uh. Eredetileg az Átlátszó Erdélyben közölt publicisztikától kanyarodtunk el, térjünk vissza. A régi ISPMN főnök megkésett, gyenge írására való hivatkozás természetesen elfedi a valódi úttörőket, például az azonnali.hu-n megjelent írást is, amely több értelmezési szempontot hozott be január 30-án, mint az azt követő megnyilvánulások összesen a mai napig: hogy a pékséggel és a térséggel valós probléma van, hogy a román állam a hazautalt milliárdokat köszöni, de a külföldön élő állampolgárait inkább pótolná, mint hazahozná, és hogy a törvény és a karhatalom teljes támogatása mellett a helyieknek nem maradt más eszközük, mint a háborgás. Február 1: Az Index helyszíni riportja a „hamu alatti konfliktusról”: 3 ezer felbontott munkaszerződés, ki nem fizetett túlórák, nem teljes munkaidőre bejelentett emberek, a falugyűlésen a felszólalások lényege, hogy „becsüljék meg a helyi munkaerőt”. A román nyelvű Szabad Európa cikke február 3-án. Ezek legalábbis mind megelőzik a két linkelt anyagot, amelyeket február 4-én publikáltak.

Külön megemlítendő az azonnali cikke esetében, hogy egy erdélyi magyar írta, Gergely Előd Gellért. A cikk szempontjainak sokasága az összes többihez képest önmagában egy kiáltó anomália, és az is, hogy nem a román média állítólagos reflexszerű rasszizmusozására reagál, hanem éppen a saját elitünknek a többi ügyben is megtapasztalt hozzáállását ellenpontozza. Ezek az anomáliák jelzik azt a szisztematikus elhallgattatást, amit a mindenoldali romániai magyar establishment elit összefogva hajt végre a saját népe ellen, aminek lényege az, hogy az értelem kiszorul a peremre, aztán csendben felszívódik, miközben középen eljátsszák a közéletet meg a vitát. Az is természetes azonban, hogy éppen a szisztematikus elhallgattatás miatt az ehhez hasonló jelzések sporadikusak maradnak, sőt, egyre ritkábbak lesznek, és ez a számosságához képest ilyen vészes ütemben fogyó kisebbség esetében végzetes.

Interjú a Krónikában

Az átlátszós publicisztika után egy héttel interjút készít Toró Tiborral az ügyet szintén szorosan követő Krónika is. Az interjú előtt két nappal, február 12-én hozták például azt hírt, hogy a pékség tulajdonosa azt kifogásolja a román állami ügynökségnek adott interjúban, hogy a színmagyar Ditróban magyarul fogalmaztak meg petíciót, ráadásul magyar címzetteknek (bár a leadben valamilyen okból tompították egy "is" szóval azt, ami valójában történt):

Azzal kapcsolatban, hogy a petíciót magyar nyelven tették közzé, a cég illetékese a román állami hírügynökségnek megjegyezte: „mégis, Romániában élünk”, majd elmondta, hogy a pékség román nyelven fogja megfogalmazni hivatalos válaszát, amit magyarra is lefordítanak majd, hogy „mindenki megértse”.

Ez a rész ugyanígy jelent meg a román médiában is. A pékség tulajdonosa láthatóan megpróbálja felhasználni a magyar nyelv mindenki által elfogadott és természetesnek vett alávetett mivoltát arra, hogy minél nagyobb szimpátiát vásároljon a román médiában, azon az áron is, hogy még alávetettebbé tegye. (Azonban nincs nyoma a cikkekben, hogy ez sikerült volna neki, egyébként.)

Na most ehhez képest az a Toró Tibor, aki 2025-ben, de igazából már 2020. február 7-én és 14-én azt terjeszti magáról, hogy kezdettől ő az, aki a kisebbségi nézőpontot megjeleníti, még ezt a nyelvi jogi szempontot sem teszi helyre az interjú során, de ennek semmiképpen sem az az oka, hogy megintcsak nem ismerte fel ezt a kisebbség-többségi dinamikát, jaj dehogy is! Hanem bizonyára azért, mert nem volt erre ideje, hiszen meg kellett ismételnie mindazt a rasszistázást, amit az Átlátszó Erdélyen már egyszer tandemben elkövetett. Ugyanis a Krónika, orbánista lap lévén nem hivatkozhatja és nem szemlézheti az Átlátszó Erdély cikkét, hát hova gondolsz? - ehelyett szolgaian, gondolatról gondolatra haladva felteszi az Átlátszó Erdélyen már elhangzott állítások promptkérdését, így lesz két ugyanolyan rasszistázó cikk. Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy mindez egy orbánista újságban történik - de hát a Fidesz által a Pro Ecomónika alapítványnak (vagyis az RMDSZ-nek) biztosított magyarországi közpénzek tetemes hányada (2,95 milliárd forint) ment utána a petíciót román nyelven követelő Ditrói Pékségnek a Transtelex összesítése szerint, amely a támogatások legnagyobb kedvezményezettje volt. És ahogy persze Magyarországon sem vette komolyan a Fidesz a nagy migránsharcot, ha a rendszer kegyeltjeiről volt szó, úgy Erdélyben sem. Csak ment a nagy duma.

Interjú a Transindexen

A 2020 novemberi transindexes interjú Kiss Tamással újabb vaskos hazugságot tartalmaz, amivel Kiss megint átírja a korábbi szerepét, és emiatt sem a helyszínen, sem utána nem méltatlankodik senki. Mintha mindenki annak drukkolna, hogy minden minél zavarosabb legyen. Érdekes, hogy 2025-re ezt az újonnan behozott vonalat sem folytatja, de persze erre sem reflektál. Nagyobb kontextussal még felháborítóbb, de lényeg, hogy ezt mondja:

A kettejük érvelése elég hasonló, mindketten egy munkaügyi és osztályjellegű konfliktusként értelmezték a történteket.

Mi az erdélyi magyarok idegenellenességét sokkal inkább egy kulturális keretben értelmeztük. Nyilvánvaló, hogy volt a ditrói esetnek egy munkaügyi aspektusa. De emellett a sri-lankai vendégmunkások megjelenése (és tágabban a 2015 utáni bevándorlással kapcsolatos politikai kampány) a közösség megmaradásával kapcsolatos, kulturálisan nagyon mélyen beágyazott félelmeket és ideológiai elemeket aktivizált. A munkajogi keretet pedig egy idő után a magyar elitek kezdték használni, hogy a román nyilvánosságban a „rasszistázó” értelmezési keretet valahogy kikapcsolják.

Nem igaz. Amint látható, ennek nyoma sincs sem az Átlátszó Erdélyen, sem a Krónikában megjelent hosszú cikkekben. Ezt az Azonnali-cikk által behozott szempontot később nyúlja le a Kiss-Toró páros, hivatkozás nélkül, és 2020 novemberében miért is tiltakoznánk a pofátlan lopás miatt, ha már februárban sem tettük, igaz?

Annál is viccesebb, hogy ezt a vonulatot 2025-re elfelejtik, és nem érdekli őket, hogy hányszor háborodnak fel az etikátlan húzásaikon azok, akiknek nincs hangjuk, hiszen akiknek van, azok sosem háborognak, sőt.

A ditrói kitelepülés

Térjünk rá tehát az újabb pálfordulásra. 2025. október 3-án a bukaresti állami tévé Magyaradása Ditróban forgatott:

A szomorú történetet az elhangzottakból lehet rekonstruálni. Luis Escobedo perui származású, de bukarestben élő kisebbségkutató szakember épp Dél-Afrikában kutatott, amikor hallotta az esetet az ott konferenciázó Kiss Tamástól. Mivel ő még a világ túlsó feléről is látta, hogy itt valami nem teljesen stimmel, ezért úgy gondolta, ezt meg kell nézni. A "radikálisan új" dolog az, hogy ő olyan pozícióból kezeli az erdélyi magyarokat kisebbségként, amit már a "mieink" nem tudnak megkerülni (férfi, kapcsolatokkal rendelkezik, továbbá nem erdélyi magyar, a román többségbe beágyazott tudós), tehát muszáj volt együttműködniük vele. Escobedo bizonyára nem nézte meg tüzetesebben a kisebbségi magyar nyilvánosság és ezen belül a Kiss Tamásék szerepét, tárgyalásmódját a ditrói ügy kapcsán, vagy pedig nem látta meg idejében, hogy azok a magyar "szakemberek", akikkel dolgozik, nem képesek önreflexióra, és a közösség felé legalábbis úgy állítják be magukat, mintha ők mindig is tudták volna, mindig is azt képviselték volna, amit 2025 októberében tőle voltak kénytelenek elfogadni. Egyébként az Escobedo pozíciója az oka, hogy nem tudták teljesen lenyúlni az ötleteit.

Apróság, de már a videó elején tetten érhető, hogy Kiss nem adja meg a kreditet, hogy az egész Escobedo ötlete eredetileg, hanem többes szám első személyben beszél: "azt gondoltuk". Holott Escobedo azt mondja: a helyszínen akarta megnézni őket, beszélgetni akart a ditróiakkal, ugyanakkor Kiss ezt mondja: "[hogy a ditróiak] valamilyen támpontot kapjanak arról, hogy mi történt akkor a faluban". Teljesen más hozzáállás, és az őszinte kíváncsiság mellett Escobedo nem esik ki a szerepéből, nem dobja magát, hogy ő most "ad" is, ha úgy van, hiszen akkor nem éri el a célját, és lenullázza az eddigi munkájukat, ugyanis simán lehet, hogy amit ő most a kamerába belemond, azt egyes ditróiak is meg fogják nézni, és majd azt fogják érezni, hogy ne mondd meg te nekem, hogy mi történt, mert fogalmad sincs.

Természetesen nem kap kreditet a Ditró kapcsán legelőször közösségi traumáról beszélő Gyöngyösi Csilla sem (hiszen az egész program és projekt címe "Traumák emlékezete", amelyre természetesen szintén (ezúttal épp román) közpénzt kapott a Toró-Kiss páros, és tulajdonképpen a Gyöngyösi által elképzelt programot hajtották végre a fiúk. Miért is kapott volna kreditet, ha már azon frissiben, 2020-ban sem kapott kreditet ugyanezért? A Toró-Kiss házi "intézete" egyébként működésre kapott pénzeket minden évben Magyarországról is, úgyhogy tulajdonképpen több állam adófizetői finanszírozták ezt a projektet is. A programban szerepel egy film elkészítése is egy ditróban 1990-ben játszódó etnikai konfliktusról, és nem ez az egyetlen elnyert "filmes" pályázatuk roma témában.

Sajnos roma témában ugyanolyan hiteltelen ez a csoport, hiszen a romák kapcsán többszörösen regényes hazudozáson rajtakapott álaktivistát legitimálnak, és utána igazi Cambridge-profok módjára vonnak vállat, hiszen nem érdekli őket semmi az égvilágon. A nyilvánvaló csalás iránti érdektelenség oka az, hogy az erdélyi magyar elit egésze csal folyamatosan, tehát amíg a többiek is csalnak, nagyobb a biztonság, vagyis a csalások fenntartásában érdekeltek. A közeget a lopás és a hazudozás nem érdekli, mindenki ugyanazt csinálja, és ez köztudott. Nézzük meg például ezt a két cikket egymás mellett: Schmitt Pali lesárgulna az irigységtől. Ez már nem a Jason Arday szintje, hanem maga az abszolutum. Csodálatos megoldások színes kavalkádja és terepszínű arzenálja vonul fel nagy csinnadrattával abból a szent és magasztos célból, hogy valaki más munkáját 100%-ban le lehessen nyúlni bármifajta utalás nélkül arra, hogy ehhez egy fél bitnyi információ nem sok, annyit se tettél hozzá. (Jelzem, hogy nincs miért kicserélni a szöveget, mert az imént mentettem fel újból a Wayback Machine-be.)

Ugyancsak romaharcos szempontból érdekes, hogy az "ellenzéki" szabadságharcos Kiss Tamás bevallja, hogy neki nem volt az elég, hogy az RMDSZ immár 26 éve diktatórikus módon versenymentes politikai csapdában tartja a romániai magyar népességet, ő a magyar anyanyelvű romákat is minél inkább ebben a rendszerben szerette volna tudni, nehogy legalább nekik esélyük legyen egy normális politikai közegre a későbbiekben, és ennek érdekében titkos paktumot kötött az RMDSZ felsővezetésével, és elmondja azt is, hogy ez az RMDSZ-nek azért érte volna meg, mert az RMDSZ politikájának következményeként bekövetkező magyar kisebbségi számarány folyamatos csökkenését az RMDSZ büntetlenül tudta volna elensúlyozni egy másik kisebbség szavazataival, így viszonylag tartós módon elérve az 5%-os "normál" parlamenti küszöböt. Kiss azzal sem törődött volna, hogy ezzel két, azonos területen élő etnikum kerül csapdába, és ezzel a két etnikai csoport azon tagjait, akik szabadulni szeretnének ebből a csapdából, természetszerűen, rendszerszinten kijátszaná egymás ellen, egymás ellen uszítaná őket. De a két etnikum egymás ellen való kijátszását a székelyföldi polgármestereknek ugyanabban a cikkben felrótta.

De vissza a ditrói Magyaradáshoz:

Kiss azt mondja, hogy volt egyrészt az a diskurzus a román média részéről, amely a bevándorlók gazdasági hasznát és a vállalatok érdekeit abszolutizálja. Ez nem igaz, hiszen többféle szempont megjelent.

Azt maga Kiss ismeri el, anélkül, hogy észrevenné, hogy azelőtt gyatra munkát végzett a közösség elitje: “gyakorlatilag nem tudnak az emberek napirendre térni efölött a dolog fölött”, de lényeg, hogy egy kis Dél-Afrikai vargabetűvel ugyan, de három év elteltével végül eljutott Ditróba, miután már oly sokat beszélt róla. - “[a ditróiak számára] nincs valamifajta normális keret, amiben egyáltalán értelmezni lehetne, hogy mi történt” - ezt se én mondtam ki, hanem Kiss, és nyilván nem vette észre, hogy ezzel a saját befolyásos köreiről mond véleményt. Holott az "értelmezési kereteken" kívül nem gondolkodtak semmi máson, aztán ott voltak mégis, ahol a part szakad.

Szuper, hogy a román anyanyelvű iskolaigazgatónő az adásban magyarul mondta el a véleményét. Ennek saját magán túlmutató jelentősége van, de nem hiszem, hogy a helyszínen ejtőző Toró fejébe bejutott ez az üzenet, és legközelebb észreveszi a nyelv presztizsével kapcsolatos machinációt, nem úgy, mint a Krónika interjú alatt - pedig a Kiss-Toró duó egy valag román és magyar közpénzt kapott a magyar kisebbségi nyelvhasználat "kutatására" az elmúlt évtizedben.

A riportban és a fényképeken felbukkanó diák is árulkodók. Az egyiken például Facebook-posztok százai vannak összeszámolva, amelyek a magyar kisebbséget kedvezőtlen színben tárgyalják, nem pedig román mediában megjelenő cikkek, hiszen azok nem hoznák a számokat. Mégis úgy van tárgyalva, mintha mégis.

"perspectiva culturalistă" "o zonă socioculturală foarte specifică" - ezeket is mondja Escobedo, amikor Köllő Zsófia nyomán megkérdezik a két kutatót, hogy nevezzék meg, hogy mégis micsodának lenne nevezhető a ditrói incidens. Csak Escobedónak jut eszébe a Kiss 2020. novemberi narratívája, Kissnek ez nem jut eszébe, hiszen, mint kiderült, az nem az ő ötelete volt, ő azt mondja, hogy "az első romániai bevándorlásellenes megmozdulás"+"munkásosztálybeli elem"+sima lecseréléstől való félelem, de szociális dimanzióban maradva+Orbán által indukált rasszizmus (itt van először kimondva a videóban az, amin kívül semmi másról nem tudtak beszélni 2020 februárjában). És figyeljük meg ezt a gyöngyszemet, ahogy a mondandóját befejezi, és ez az egyre lebegőbb szöveg egyben a videó lezárása is: 

Lehetett volna a helyi munkásosztálynak az önszerveződéséről beszélni, de sajnos itt a rasszista értelmezésnek sokkal inkább megvoltak a már előregyártott keretei, amibe az emberek már akkor is becsúsztak, illetve ezt az alternatív, munkásosztályra fókuszáló értelmezési keretet pedig részben emiatt nem tudták fenntartani.

Pszichológusok hada kell ide, de valahol érhető a szorult helyzete.

Úgy kell beszéljen, hogy a 2020. februári, teljesen különböző diskurzushoz képesti reflektálatlan elmozdulását minél kevésbé lehessen a szemére vetni, de az aznapi diskurzusa is érvényes maradjon, miszerint nem kellett vón' rasszistázni rajtuk kívül senki másnak, így lesz a mondat ennyire költői, meta: mintha a ditróiak eleve az utólagos értelmiségi értelmezések szerint dilemmáztak volna valós időben a Facebook csoportban, és mintha járkáltak volna ide-oda, hogy akkor maradhatunk-e itt, fenn tudjuk-e tartani, atyafiak, ezt a munkásosztálybeli értelmezési keretet, - tartsad, Béla, erősen, míg gyorsan kimenyek vizelni - , vagy menjünk át inkább az előregyártott keretekbe, mert már megvannak? Ó, basszus, már bele is csúsztunk!

Az ember rendesen késztetést érez, hogy segítsen rajta, és emondja, hogy merre lenne innen a kiút, de ezzel megint csak azt érné el, hogy Kiss Tamás megint előadná arról felajánlott kijáratról is, hogy ő egyedül mindig is így tudta, ő már rég megmondta, de bezzeg a románok, a progresszívek meg az orbánok meg az urbánusok meg a mindenki más! Aztán persze emiatt megint eltévedne.

Van még egy dia a bemutatott előadáson, amelyik azt firtatja, hogy egyáltalán ki szólalhatott meg az incidens idején. Ott van Dan Tăpălagă és Markó Béla feje. Az igaz, hogy Markó akkor is iszonyat marhaságokat mondott (pontosan olyan ellentmondásosan mint Toró és Kiss): kábé annyi a lényeg, hogy nem kell a ditróiakat lenézni, de azért én voltam a jófiú mindig is, és én viszem Márton Áron lángját, igazságát és szellemiségét tovább és így tovább és így tovább. A dián nem szerepel Toró és Kiss, pedig, mint mondtuk, ők azok, akik az incidens után megjelenhettek, teljesen érdemtelenül, nemhogy a mindenoldali magyar, hanem a román médiában is, nyilván ott is hülyeségeket beszélve. Dan Tăpălagă szövegén gyorsan végigpörgetve is látszik, hogy közel sem tartalmaz olyan mennyiségű marhaságot, mint a 25 éve ebből élő kisebbségszakmabeli szakemberek szövegei, akik ráadásul még magyar nemzetiségűek is, ehhez kell viszonyítani azt, hogy fogalmuk sincs. Továbbá Tăpălagának nem változott a véleménye az évek alatt, mint a szélkakasé, pláne önreflexió nélkül, úgy állítva be magát, mint aki mindig is óceázsiával állt volna harcban, és pontosan annyit tudott a kisebbségi szempontokról egy éve is, mint hat éve - őszintén szólva nem sokat, de ez még mindig több, mint a mindent is sebtében lenyúló, az ügyeken csak rontó, minden távolról jövő balekot átverő és leraboló magyar kisebbségi álszakembereké.