Hárman egy asztalnál – mit hozott a sencseni Trump–Putyin–Hszi-csúcs
Donald Trump amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön a dél-kínai Sencsenben, az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának margóján ült le először hármasban egy asztalhoz, és bár a találkozót mindhárman történelminek nevezték, a nagyjából másfél órás, zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásból mindössze egy négypontos közös nyilatkozat született, amely az ENSZ reformjáról, a finomított kőolajtermékek kínálatának bővítéséről, a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságának visszaszorításáról és egy nukleáris kockázatcsökkentési párbeszéd elindításáról szól, Ukrajnát viszont – amelyről Trump és Putyin is előre jelezte, hogy szóba kerül – egyetlen szóval sem említi.
Számszerű vállalás, határidő vagy ütemterv nem került a dokumentumba, áttörést senki nem jelentett be, a találkozó utáni nyilatkozatokból pedig inkább a légkör dicsérete jött át, mint bármiféle tartalom: Putyin szerint a megbeszélés jobban sikerült, mint azt „bárki várta volna”, Hszi „pozitívnak, konstruktívnak és gyümölcsözőnek” nevezte, Trump pedig hazaindulóban mindkét tárgyalópartnerét a barátjaként emlegette, miközben Európában és Ázsiában az amerikai szövetségesek attól tartanak, hogy a három vezető az ő fejük fölött kezd el alkudozni Ukrajna és Tajvan sorsáról.
A nap menete: két kétoldalú, egy háromoldalú
A nap Trump és Putyin nagyjából negyvenperces kétoldalú találkozójával indult, amely előtt az amerikai elnök „barátomnak” nevezte orosz kollégáját, a kézfogás után pedig arról beszélt, hogy kettejük között „sok éve kiváló a viszony”, a mostani találkozóból „sok csodálatos dolog” születhet, de legalább ezek alapjait lerakhatják, később pedig egy második találkozóra is sor kerül. A két politikus a tavalyi alaszkai csúcs óta nem tárgyalt közvetlenül, és az a találkozó nem hozott megállapodást az Oroszország által kirobbantott háború leállításáról, most viszont Jurij Usakov elnöki tanácsadó szerint Ukrajna volt „a megbeszélés fő témája”, Putyin pedig „kiváló hangulatban” távozott.
Trump ezután a Kylin Villába, egy tóparti kormányzati rezidenciára hajtatott, ahol Hszivel tárgyalt kettesben, a program addigra már mintegy egy óra tizenöt perces csúszásban volt, Putyin pedig akkor érkezett a villához, amikor a másik kettő már ott volt – nagyjából ugyanekkor a tajvani hatóságok azt jelentették, hogy két orosz Tupoljev katonai repülőgép jelent meg a sziget légterében, ami a Tajvan jövőjéért aggódó ázsiai diplomaták számára aligha volt megnyugtató háttérzaj.
A háromoldalú ülés nyilvános része mindössze tíz percig tartott, ennyi jutott a nyitóbeszédekre, mielőtt a vezetők zárt ajtók mögött folytatták, ebben a rövid szakaszban hangzott el azonban a nap talán legtöbbet idézett kérdése: a Kommerszant különtudósítója, Andrej Kolesznyikov – a jelen lévő több száz újságíró közül egyedüliként – megkérdezte Putyint, hogy mindez „Jalta 2.0”-nak tűnik-e, mire az orosz elnök végighallgatta, gondolkodott egy kicsit, majd igenlően bólintott. Az orosz állami televízió pedig a nap legbeszédesebb képsorát szolgáltatta, amikor riportere megkérdezte a Putyint Sencsenbe elkísérő egyik katonatisztet, hogy a kezében látható bőrönd az a Cseget, vagyis az orosz „atombőrönd”, mire a tiszt egyszerűen annyit felelt: „igen” – a felvételt a CNN is átvette, és nehéz lett volna találóbb illusztrációt találni egy olyan találkozóhoz, amelynek egyik meghirdetett célja a nukleáris arzenálok csökkentése volt.
Az ülés a kínai állami média és a Sky News szerint kilencven percig tartott, a Politico egy óra húsz percről írt, abban viszont a beszámolók egyetértenek, hogy túlnyúlt az eredetileg tervezett egy órán, Trump konvoja hét perccel a vége után már el is hagyta a helyszínt, Putyint pedig a kamerák akkor kapták el, amint Hszivel sétálva azt mondja neki, hogy szerinte senki sem számított arra, hogy ilyen jól mennek majd a dolgok, aztán kezet fogtak, és az orosz elnök elhajtott, Szergej Lavrov külügyminiszter pedig ugyancsak „nagyon jónak” nevezte a légkört.
Trump a vörös szőnyegen kezet rázott a kínai tisztviselőkkel, majd felszállt az Air Force One-ra, hogy egy ázsiai körút végén – amelynek Fülöp-szigeteki állomása még hátravolt – hazatérjen, a gépen pedig az NBC News szerint a vele utazó újságíróktól „biztonsági okokra” hivatkozva ideiglenesen elvették a telefonjukat, amiről beszállás előtt senki sem tájékoztatta őket, és ami az elnöki sajtókíséret gyakorlatában rendkívül szokatlan.
A nyitóbeszédek: történelem, felelősség, barátság
Először a házigazda szólalt fel, aki a Hszinhua kínai hírügynökség és a BBC beszámolója szerint „történelmi jelentőségűnek” nevezte a három ország vezetőinek első ilyen találkozóját, és arról beszélt, hogy a világ „példátlan, tektonikus változásokon” megy át, ezért nem nevezhető nyugodtnak, viharos időkben pedig kiderül, kinek mekkora a felelősségérzete, így Kínának, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak mint nagyhatalmaknak és az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak példát kell mutatniuk a globális kihívások közös kezelésében és a béke megőrzésében.
Trump azzal kezdte, hogy hárman „valóban történelmet írnak”, és „a világ három legnagyobb országának elnökeiként” különleges felelősségük, hogy nyílt, tiszteletteljes és eredményes párbeszédet folytassanak olyan ügyekről, amelyek nemcsak a saját népeiket, hanem az egész bolygót érintik, majd elődjeit bírálta, amiért kerülték a tárgyalást azokkal az országokkal, amelyekkel nézeteltérésük volt, mondván, hogy „mi éppen az ellenkezőjét gondoljuk”, mert a párbeszédet megtagadó régi iskola még egyetlen problémát sem oldott meg, és békét sem kötött még soha senki úgy, hogy elszalasztotta a kapcsolatfelvétel lehetőségét. Bejelentette, hogy szó lesz az ukrajnai háborúról, azt azonban nem árulta el, milyen elképzelései vannak a továbblépésről, a nukleáris leszerelést pedig fontosnak nevezte, ugyanakkor elismerte, hogy az atomfegyverekről „nem könnyű lemondani”, és hozzátette, hogy ugyanilyen létfontosságú a közös fellépés az atomfegyverek más országokba való továbbterjedése ellen, „ahogy azt Iránban tesszük”. Váratlan fordulatként egy újabb lehetséges együttműködési területet is felvetett, a Nemzetközi Büntetőbíróság megreformálását, amelyet „önjáró globalista szervezetnek” nevezett, amely szerinte túllépi a hatáskörét, a Reuters szerint pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a bíróság „kicsúszott az irányítás alól”.
Putyin a három ország közös felelősségét hangsúlyozta a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért, és arról beszélt, hogy a második világháború győzteseiként meg kell őrizniük és erősíteniük kell a nemzetközi jog rendszerét – ezt egy olyan ország elnöke mondta, amely 2014-ben megszállta a Krímet, 2022-ben teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, őt magát pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság körözi –, továbbá úgy fogalmazott, hogy a regionális konfliktusok rendezésében, „köztük nyilvánvalóan az ukrajnai konfliktuséban” is számos közös érdekük van, feltéve, hogy az együttműködés kölcsönös tiszteleten, egyenlőségen és az érdekek egyensúlyán alapul, és szerinte a globális és regionális gazdasági kapcsolatokról, valamint az élelmiszer- és energiabiztonságról is tárgyalniuk kell.
A közös nyilatkozat: négy pont, kevés tartalom
A tárgyalás után kiadott dokumentumot először a kínai állami Hszinhua hírügynökség hozta nyilvánosságra teljes terjedelmében, később az orosz sajtó is közölte, címe pedig: „Kína, Oroszország és az Egyesült Államok államfőinek nyilatkozata a békéért”, ebben rögzítik, hogy a három vezető „mélyreható eszmecserét” folytatott a nemzetközi helyzetről, elkötelezte magát a stratégiai stabilitás és a nemzetközi biztonság fenntartása mellett, Trump és Putyin pedig megköszönte Kínának a „történelmi” háromoldalú találkozó megszervezését.
1. Az ENSZ reformja. A Biztonsági Tanács állandó tagjaiként a három ország vállalja, hogy előmozdítja a világszervezet reformját, hogy az hatékonyabban tudjon reagálni a globális kihívásokra, és megfeleljen a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló alapvető küldetésének – arról, hogy ez konkrétan mit jelentene, a szöveg hallgat.
2. Több finomított kőolajtermék. A három ország „minden nemzet javára” növelni kívánja a finomított kőolajtermékek termelését és kínálatát, és megerősítették a stabil energiaáramlás fontosságát, amit a Sky News azzal a megjegyzéssel közölt, hogy mindezt az orosz olajeladásokat sújtó nemzetközi szankciók ellenére vállalták, a téma pedig nem előzmény nélküli, hiszen Putyin már a megnyitón az energiabiztonságot is a napirendre kívánkozó kérdések közé sorolta, Trump pedig Hszivel tárgyalva arról beszélt, hogy mindkét országnak érdeke az energia akadálytalan áramlása a Hormuzi-szoroson át.
3. A Nemzetközi Büntetőbíróság. Ez a nyilatkozat legkényesebb pontja: a három államfő elismeri, hogy az állami beleegyezés elve és az állami tisztségviselők mentességének tiszteletben tartása „kiemelkedő fontosságú”, a Nemzetközi Büntetőbíróság és más hasonló testületek pedig „nem élhetnek vissza” joghatóságukkal. A megfogalmazás súlyát az adja, hogy a hágai bíróság 2023 márciusában elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen ukrán gyerekek megszállt területekről Oroszországba történő jogellenes deportálásának és áthurcolásának gyanújával, ez a parancs ma is érvényben van, az Egyesült Államok és Kína pedig nem részese a bíróságot létrehozó Római Statútumnak, a Trump-kormányzat ráadásul már korábban megígérte, hogy „tégláról téglára” lebontja az intézményt, és október 9-én átfogó szankciókat vezetett be ellene. A nyilatkozat ugyanakkor nem jelenti be a parancs visszavonását, és semmilyen jogi lépést nem rögzít az orosz elnök helyzetével kapcsolatban, így Putyin számára mindenekelőtt politikai elégtétel, hogy a bíróságot bíráló mondat egy amerikai elnökkel közös szövegben szerepel.
4. Nukleáris párbeszéd. A három államfő megerősítette, hogy „atomháborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni”, és vállalták, hogy párbeszédet kezdenek a nukleáris kockázatok csökkentéséről és az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról, a dokumentum azonban sem az arzenálok konkrét korlátait, sem ellenőrzési mechanizmust, sem célokat vagy határidőket nem tartalmaz, vagyis lényegében abban állapodtak meg, hogy tovább beszélnek egymással. Mindez annak árnyékában történik, hogy 2026 februárjában lejárt az Új START, az utolsó jelentős amerikai–orosz fegyverzetkorlátozási szerződés, így jelenleg semmilyen jogi korlát nem vonatkozik a három ország stratégiai arzenáljának méretére, miközben az Egyesült Államok és Oroszország egyaránt nagyjából ötezer, Kína pedig a Pentagon 2024-es jelentése szerint mintegy hatszáz nukleáris robbanófejjel rendelkezik, amelynek száma 2030-ra ezer körülire nőhet, Peking pedig éppen arra hivatkozva zárkózott el eddig a leszerelési tárgyalásoktól, hogy az ő készlete jóval kisebb a másik kettőénél.
Putyin sajtótájékoztatója: kompromisszum igen, áldozat nem
Putyin a találkozó utáni sajtótájékoztatóján a lehető legkedvezőbb színben festette le az eredményt: a háromoldalú találkozót „a diplomácia történetének egyik fejezeteként” jellemezte, azt mondta, hogy a párbeszédnek folytatódnia kell, akár ugyanebben, akár más formátumban, a tárgyalás „legkellemesebb részének” pedig azt nevezte, hogy Hszi olyan légkört teremtett, amelyben a vezetők szabadon kezdték kifejteni a véleményüket, ami szerinte „váratlan” volt, a beszélgetés pedig „teljesen szabadon” és „nagyon nyíltan” zajlott, így megérthették egymást.
Trumpról azt mondta, „nem kétséges”, hogy az amerikai elnök türelmetlenül szeretné megoldani az összes konfliktust, köztük az ukrajnait is, és nagyon érdekelt az orosz–amerikai kapcsolatok helyreállításában, hozzátéve, hogy Moszkva is szeretné, ha bizonyos dolgok gyorsabban haladnának, de „realisták vagyunk”, emlékeztetett arra is, hogy Trump 2020-as választási veresége után a két ország „egy ideig nem működött együtt”, a megbeszéléseket pedig összességében „pozitív jelnek” tartja, mert szerinte a felek a „civilizációs értékek” és a „víziók” tekintetében is közeledtek egymáshoz.
Ukrajnáról azt állította, hogy nem ismételte el követeléseit Hszi és Trump előtt, csak emlékeztette őket arra, hol kezdődött az egész, vagyis – ahogy a Sky News fogalmazott – előadta a háborúról szóló jól ismert, torz narratíváját, amelynek lényege, hogy „nem Oroszország kezdte a háborút”, azt a háborút, amelyet Moszkva 2014-es részleges, majd 2022-es teljes körű inváziójával indított el. A rendezés esélyeiről úgy beszélt, hogy az Egyesült Államok olyan kompromisszumokat javasolt, amelyekben már a tavalyi alaszkai találkozón is megegyeztek, Ukrajna „európai szponzorai” azonban „nem voltak készek” ezeket elfogadni, „a dolgok viszont változnak”, és talán végül rájönnek, hogy jobb ilyen kompromisszumot kötni, mint szembenézni bizonyos realitásokkal, amelyekkel előbb-utóbb úgyis szembe kell nézniük. Megtorlást ígért a Krímet Oroszországgal összekötő híd elleni ukrán támadásokért is, a híd ugyanis két nappal korábbi ukrán csapások nyomán részben leszakadt, Putyin pedig kijelentette, hogy e támadások nyomán Oroszország „nem fog tárgyalni”, hogy válaszolni fognak a csapásokra, és ezt „mindenki tudja meg”, sőt az orosz válaszlépések szerinte „sokkal fájdalmasabbak lesznek annál, amit Kijiv a híddal tett”, magát a hidat pedig, amelyet a Krím megszállása után személyes szívügyévé tett, újjá fogják építeni.
Az európai biztonsági architektúráról, amelynek újratárgyalását Moszkva régóta az ukrajnai rendezés részeként szorgalmazza, azt mondta, Oroszország kompromisszumokat fog keresni, „leküzdhetetlen akadályok” nincsenek, csupán politikai akarat kell hozzá, Moszkva ugyanakkor „semmit sem fog feláldozni”, Európának pedig el kell fogadnia, hogy „a dolgok változnak”, a helyzet nem térhet vissza a kilencvenes évek elejének állapotához, Oroszország pedig nem enged azoknak a törekvéseknek, amelyek egy olyan álláspont felé tuszkolnák, amely felé nem kíván elmozdulni. Hozzátette, hogy ha az európaiak előrelépést akarnak az ukrajnai béketárgyalásokban, Moszkvába kell jönniük, és bejelentette, hogy Oroszország meg is hívta Európa képviselőit az orosz fővárosba, a Kreml pedig ugyanezen a napon közölte, hogy az orosz–ukrán fogolycsere a „végső szakaszban” tart. Az újságírók a jaltai párhuzamra is visszatértek, Putyin pedig azoknak a nyugati politikusoknak, akik szerinte „megijedtek” egy új megállapodás gondolatától, azt üzente, hogy az elsővel sem volt semmi baj, hiszen Jaltában „mindenekelőtt a nácizmus feletti győzelmet foglalták írásba”, ő maga pedig nem ellenezné – sőt helyesnek tartaná –, hogy most a „neonácizmus” feletti győzelmet is rögzítsék, felszámolva annak ideológiai gyökereit, az idegengyűlöletet, a „russzofóbiát” és más hasonló fóbiákat. A Kommerszant beszámolója szerint azt is kijelentette, hogy 1945-ben Jaltában „senki nem osztotta fel a világot”, csupán rögzítették a második világháború után kialakult realitásokat, és a mai konfliktusokban is el kell majd fogadni ezeket a realitásokat. Közép- és Kelet-Európában pedig, ahol Jalta nevét a térség szovjet befolyási övezetbe sorolásával szokás összekapcsolni, aligha fogadják ezt mély megnyugvással.
Hszi magvetése és Trump barátai
Hszi Csin-ping a találkozó után kiadott nyilatkozatában „pozitívnak, konstruktívnak és gyümölcsözőnek” nevezte a csúcsot, és azt írta, hogy a három ország közös víziót vall a világbéke védelméről: felidézte, hogy a második világháborúban „vállvetve harcoltak”, ezért meg kell becsülniük a nehezen kivívott békét, hangsúlyozta, hogy a nagyhatalmaknak komolyan kell venniük minden nemzet „legitim biztonsági aggályait” – ez a fordulat egyébként az ukrajnai háborúról vallott kínai álláspont állandó eleme –, hogy a párbeszéd és a tárgyalás a vitás kérdések rendezésének helyes útja, és amíg a párbeszéd folytatódik és az ajtó nyitva marad, addig van remény a békére, végül a kínai diplomácia jól ismert, kertészeti ihletésű nyelvén azt ígérte, hogy a sencseni találkozón elvetett magok „biztosan gyökeret vernek, kicsíráznak, kivirágoznak és gyümölcsöt hoznak”.
A zárt ajtós tárgyaláson Hszi az NBC News szerint az emberiség feje fölött lebegő Damoklész kardjához hasonlította az atomfegyvereket, a kínai sajtó beszámolója szerint pedig kijelentette, hogy a világ három legnagyobb atomhatalma különleges felelősséggel tartozik a világbékéért, megismételte Kína hosszú távú célját, az atomfegyverek „teljes betiltását és végleges felszámolását”, és arra szólította fel a másik két vezetőt, hogy akadályozzák meg az atomháborút és tartsák be az atomsorompó-szerződést, Putyin pedig, aki 2022 óta többször is fenyegetőzött atomfegyverek bevetésével, a Kreml átirata szerint ugyancsak arról beszélt, hogy a három ország „közösen felel” a nemzetközi békéért és biztonságért. A Kyiv Post szerint Hszi arra is felszólította partnereit, hogy hangolják össze energiabiztonsági lépéseiket, bővítsék a kereskedelmet, és kerüljék a konfrontációt Tajvan ügyében.
Trump Kínát elhagyva azt mondta, hogy a külpolitikában „más irányt” jelöl ki, és a házigazda Hszit éppúgy a barátjának nevezte, mint Putyint, a Fox Newsnak Sencsenből adott interjújában pedig a kémkedésről azt a nem túl diplomatikus, de kétségtelenül őszinte mondatot mondta, hogy „mi kémkedünk Kína után, ők kémkednek utánunk”. Már a Hszivel folytatott kétoldalú tárgyalás elején is meleg szavakkal beszélt kettejük „nagyon különleges kapcsolatáról”, mondván, hogy amíg ők ketten irányítják a dolgokat, „soha nem lesz problémájuk”, azt állította, hogy helyrehozták a „féloldalas” amerikai–kínai kereskedelmi viszonyt, szóba hozta a fentanilválság felszámolását, az amerikai farmerek megsegítését, a Hormuzi-szoroson át zajló energiaszállítások biztonságát, valamint azt, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez, a nukleáris leszerelésről pedig már a találkozó előtt elismerte, hogy neki magának is nehéz lenne, ha azt kérnék tőle, hogy kétezerrel csökkentse az amerikai nukleáris erőket.
Szövetségesi szorongás: „Isten óvjon minket az ilyen barátoktól”
A csúcs európai fogadtatását Donald Tusk lengyel miniszterelnök foglalta össze a legtömörebben, aki éppen akkor, amikor Ukrajna szövetségesei Berlinben gyűltek össze, Trump barátságnyilatkozatára reagálva annyit írt a közösségi médiában, hogy „Isten óvjon minket az ilyen barátoktól”. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már előre figyelmeztetett arra, hogy Ukrajnáról nem születhetnek döntések Ukrajna nélkül, és hogy ebben Kijiv és az európai kormányok álláspontja megegyezik, az amerikai képviselőház Kínával foglalkozó különbizottságának demokrata tagjai pedig szerdán közleményben szögezték le, hogy a tajvaniak biztonsága semmilyen körülmények között nem lehet alku tárgya, ahogy Ukrajna jövőjéről sem lehet úgy tárgyalni, hogy az ukránok nem ülnek az asztalnál.
A Politico által megszólaltatott európai és ázsiai diplomaták attól tartanak, hogy Trump hajlama az egyoldalú külpolitikai lépésekre – Nicolás Maduro venezuelai elnök elrablásától az Irán elleni háborún át Kuba rendszerváltással való fenyegetéséig – növeli annak kockázatát, hogy olyan kezdeményezések mellé áll, amelyek Putyin ukrajnai területi ambícióinak és Hszi Tajvanra vonatkozó igényének kedveznek, különösen most, hogy a két tekintélyelvű vezetőt rendszeresen dicséri – Putyint „zseninek”, Hszit „briliáns embernek” nevezte –, otthon pedig a republikánusok félidős választási veresége után meggyengült a pozíciója. Egy európai diplomata szerint az EU-tagállamok egy olyan elnök buzgalmától tartanak, aki bármilyen megállapodást hajlandó megkötni, csak hogy kompenzálja választási vereségét, egy washingtoni ázsiai diplomata pedig „abszolút rémálomnak” nevezte, ha Hszi a „Tajvan jövőjéről” szóló elképzelését adná el Trumpnak, mivel a három vezető szerinte azt a benyomást kelti, mintha ők döntenének a világrend jövőjéről, szinte mintha a világ vezetői lennének.
A szorongást Trump eddigi lépései is táplálják, hiszen többször Zelenszkijt hibáztatta az orosz agresszióért, a Kijivnek szánt fegyverszállítások leállításával is fenyegetett, májusban pedig évtizedes amerikai gyakorlattal szakítva elhalasztott egy 14 milliárd dolláros tajvani fegyvereladást, Ker Gibbs, a sanghaji Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke szerint pedig Hszi azt fogja szorgalmazni, hogy a tajvani fegyvereladásokra vonatkozó moratórium végleges legyen. David Sacks, az amerikai tajvani képviselet volt politikai-katonai munkatársa arra számított, hogy Peking – Putyin rokonszenvére is építve – megpróbálja provokátorként beállítani Takaicsi Szanae japán miniszterelnököt, akinek „megfékezésén” a három félnek közösen kellene dolgoznia, Peking ugyanis „neomilitarizmussal” vádolja Tokiót.
Az amerikai elemzők közül Zack Cooper, a George W. Bush-kormányzat volt nemzetbiztonsági tisztviselője jogosnak tartja a szövetségesek félelmét, hogy Trump az ő érdekeiket áldozza fel az Oroszországgal és Kínával folytatott alkukban, mert szerinte az elnök a „nagy ember” történelemelméletében hisz, vagyis abban, hogy ő, Putyin és Hszi a világ három nagy vezetője, akik együtt megoldhatják a világ problémáit, John Erath, aki Trump első kormányzatában a Nemzetbiztonsági Tanács európai ügyekért felelős igazgatóhelyettese volt, úgy látja, hogy Trump a New York-i ingatlanpiacról hozta magával azt a reflexet, hogy a piac nagy szereplőivel kell üzletet kötni, a kicsikkel pedig közölni, hogy el kell fogadniuk, amit ő kialkudott, Thomas Countryman, az Obama-kormányzat nemzetközi biztonságért és atomsorompóért felelős helyettes államtitkára pedig arra figyelmeztetett, hogy a kínai és az orosz fél előzetes lelkesedése – Mao Ning kínai külügyi szóvivő „korszakos jelentőségűnek” nevezte a csúcsot, Jurij Usakov a TASZSZ szerint „szenzációt” ígért – éppen arra szolgálhat, hogy Trumpot rávegyék: nyelje le, amit le akarnak nyomni a torkán. Daniel Fried, a Bush- és az Obama-kormányzat európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint Trump eleve hátrányból tárgyalt, hiszen két ellenféllel ült szemben szövetségesek nélkül, a találkozó pedig Putyinnak azáltal segít, hogy Kína és az Egyesült Államok egyenrangú partnerévé emeli, amit szerinte sem ő, sem Oroszország nem érdemel meg, Robert Daly volt pekingi amerikai diplomata pedig úgy látja, hogy a csúcs Hszit elsősorban saját népe, de a globális Dél előtt is a történelem nagy alakjaként, a Föld bármely vezetőjével egyenrangú államférfiként mutatja be.
Háttér és mérleg
A háromoldalú formátumot a Kyiv Post szerint Putyin vetette fel a Trumppal folytatott október 9-i telefonbeszélgetésükön – ugyanazon a napon, amikor Washington átfogó szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen –, a Fehér Ház viszont eredetileg azt közölte, hogy az ukrajnai háború nem lesz napirenden, prioritásként a nukleáris fegyverzetcsökkentést és az iráni háborút jelölte meg, és még a találkozó előtti héten is az arzenálok lehetséges csökkentését nevezte a megbeszélés fő témájának, míg Trump hétfőn, ázsiai útja előtt már úgy fogalmazott, hogy az atomfegyverek és Irán mellett szóba kerül „kedvenc témája”, Ukrajna is, Moszkva pedig kezdettől fogva arra akarta használni a csúcsot, hogy a háború lehetséges rendezéséről tárgyaljon. Hogy a fegyverzetcsökkentésben és Irán ügyében mire lehet számítani, azt a Politico már előre jelezte, hiszen Moszkva és Peking eddig sem mutatott hajlandóságot arra, hogy engedjen stratégiai készleteiből, vagy hogy befolyását Teherán megregulázására használja, így ha született is valamilyen alku, az valószínűleg más területeken jön létre.
Trump számára a sencseni találkozó egy olyan ázsiai körút csúcspontja volt, amely addig kevés kézzelfogható eredményt hozott: a manilai amerikai–ASEAN rendkívüli csúcs margóján aláírt egy régóta húzódó kereskedelmi megállapodást Thaifölddel, a Truth Socialen pedig egy „új és teljesen más” kereskedelmi megállapodást harangozott be a Fülöp-szigetekkel, ezen túl azonban új diplomáciai eredményt nem tudott felmutatni, ami a Politico szerint csak fokozta az igényét egy látványos áttörésre, amelyet győzelemként adhat el. A háromoldalú találkozóra az APEC 33. gazdasági vezetői csúcsának margóján került sor, amelynek november 18–19-én Hszi volt a házigazdája - az 1989-ben alapított fórum 21 ázsiai–csendes-óceáni gazdaságot tömörít, köztük az Egyesült Államokat, Kínát, Oroszországot, Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát és Kanadát, Trump és Putyin pedig már szerdán, a nyitó díszvacsora előtt kezet fogott egymással Hszi szeme láttára.
A nap mérlege mindezek után meglehetősen szerény: a nyilatkozat szűkszavú a részleteket illetően, kevés konkrét vállalást és semmiféle ütemtervet nem tartalmaz arra, hogyan válthatnák tettekre az általános ígéreteket, diplomáciai áttörést nem jelentettek be, Hszi és Putyin azonban akár eddigi legnagyobb sikerüknek is tekintheti a találkozót abban a törekvésükben, hogy a világrendet többpólusúvá és saját érdekeiknek kedvezővé alakítsák át. Ami kézzelfogható, az néhány fénykép, egy csokor „történelmi” jelző és egy közös bírálat a Nemzetközi Büntetőbíróságról, amely a nyilatkozatot jegyző három államfő egyike ellen elfogatóparancsot adott ki, Ukrajna viszont, amelyről a vezetők saját bevallásuk szerint hosszan beszéltek, a papíron nem szerepel, és Kijiv sem ült ott az asztalnál.
Karczag Anna/Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Lengyelország felett az ég
Összefoglalva elmondható, hogy a Kreml vezetése nem járt eleget kocsmába élete folyamán. Ugyanis a becsületsüllyesztőkben tudják, amit Moszkvában nem: hogy ha valaki nagyon kéri a pofont, még előfordulhat vele, hogy meg is kapja.

Adófelezéssel és milliós támogatással ösztönöznék a községek összevonását. Itt a reform első verziója
Öt évre megfelezett lakóház- és telekadóval, valamint legalább négymillió lejes beruházási támogatással venné rá a román kormány a kisebb önkormányzatokat arra, hogy egyesüljenek a szomszédaikkal. A november 20-án, pénteken közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezet elsősorban a legfeljebb 1500 lakosú községeket célozza, bár az összevonás lehetőségével nagyobb települések is élhetnének.…

Közös előválasztás a szélsőségek ellen: Attal, Retailleau és Lisnard egyetlen jelöltet állítana Le Pen és Mélenchon ellen
Franciaországban a centrum és a jobbközép három elnökjelöltje elvben megállapodott, hogy közös előválasztáson döntik el, ki legyen közülük az egyetlen jelölt a 2027-es elnökválasztáson.

Válasz Karczag Annának: nem, ez nem Jalta 2.0 volt!
Elöljáróban leszögezném: szeretem olvasni Karczag Anna írásait, főleg amikor beleteszi az energiát, és elvégzi a szükséges kutatómunkát. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvéről szóló alapos és információdús írása ilyen, ahogy több, a kognitív hadviselésről írt cikke is dicséretes munka. Mégis van, amikor elveti a sulykot, és az indulat viszi előre – most is ez történt.

Nyugi, ez nem Jalta 2.0, mert Putyinnak nincs bajusza
Olvasom a beszámolókat a sencseni hármas nagy találkozóról, no meg az elemzéseket: a nyugati kultúrkörben felnőtt magyar elemzők sokasága beszél, ír arról, hogy ugyan, dehogy, ez nem is volt Jalta 2.0. Pedig de! Sajnálom, hogy nekem kell felgyújtanom a villanyt a menő elemzők egyre sötétebb koponyáiban, de igen, ez Jalta 2.0 volt.