Harmincezer észak-koreai jön ukránt gyilkolni, plusz félmilliós mozgósítást tervez Moszkva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti beszédében közölte: megbízható hírszerzési jelentések szerint Oroszország őszre újabb mozgósításra készül, és Észak-Koreától további harmincezer katonát vár. A voronyezsi régióban júniustól folynak az előkészületek a fogadásukra, Phenjan pedig új rakétaindító állványokat is átad Moszkvának. A háttérben pedig ott vannak a számok, amelyek mindent elmondanak: az idei hét hónap alatt 221.ezren léptek be az orosz hadseregbe – miközben a veszteség csaknem 225.500 fő volt. Vagyis Oroszország gyorsabban veszíti a katonáit, mint ahogy pótolni tudja őket. Ez az a pont, ahol egy hadsereg már nem hadsereg, hanem futószalag a temetőbe.

Kezdjük ott, ahol a legjobban fáj – a számoknál, mert azok nem propagandát, hanem matematikát jelentenek. Zelenszkij szerint idén, alig hét hónap alatt 221 ezer ember lépett be az orosz fegyveres erők soraiba. Ugyanezen időszak alatt az orosz veszteség csaknem 225.500 fő volt: ebből 131 ezer halott, csaknem 93 ezer sebesült. És a sebesültek jelentős része súlyos, teszi hozzá az ukrán elnök, mert az oroszok frontvonalbeli egészségügyi ellátása egészen pocsék. Ha egy hadsereg 221 ezer embert toboroz, és közben 225 ezret veszít, akkor az nem növekszik, hanem fogy – miközben a húsba dobott emberanyag ára emberéletekben, nem rubelben mérendő. Ez az a fajta „hadviselés", amelyben a katona nem erőforrás, hanem fogyóeszköz; ahol az embert nem megvédeni akarják, hanem elhasználni. Az orosz hadvezetés évszázados hagyománya ez, Zsukovtól Putyinig: az élőerő nem érték, hanem lőszer.

Phenjan, a húsbolt

Itt lép a képbe Észak-Korea. Zelenszkij szerint Oroszország további harmincezer észak-koreai katonát akar bevonni, és a voronyezsi régióban júniustól folynak az előkészületek a fogadásukra. Emlékeztetőül: ez a második ilyen menet lenne 2024 óta, amikor Phenjan mintegy 14 ezer katonát küldött a kurszki frontra, miután az ukránok betörtek a régióba. Van ebben valami mélységesen lealacsonyító – és nem az észak-koreai közkatonákra nézve, akik maguk is egy rabszolgatartó rendszer áldozatai, hanem a két rezsimre nézve, amely ezt az üzletet megköti. Az egyik diktátor katonákat ad kölcsön; a másik diktátor cserébe – ahogy Zelenszkij fogalmaz – megtanítja Észak-Koreát háborúzni: valódi harci tapasztalatot ad a katonáiknak, és fejleszti a fegyvereiket. Phenjan pedig új ballisztikusrakéta-indítókat szállít Moszkvának.

Vagyis ez nem egyszerű zsoldoskereskedelem. Ez egy kölcsönösen előnyös tanulószerződés két olyan rezsim között, amely az emberéletet nyersanyagként, Nyugatot pedig megsemmisítendő ellenségként kezeli. Oroszország kap ágyútölteléket, Észak-Korea kap harci gyakorlatot és technológiát. A számla pedig, ahogy Zelenszkij helyesen jegyzi meg, nem áll meg Ukrajnánál: fenyegetés ez mindenkire Ázsiában, aki az észak-koreai rakéták hatótávolságán belül él. Aki azt hiszi, hogy ez egy távoli, kelet-európai ügy, az téved. A szöuli, tokiói vagy tajpeji tervezőasztalokon most jegyzik fel, hogy az észak-koreai hadsereg éles harci tapasztalatot szerez – orosz felügyelet alatt. Ami azonban az alapszámnál is nyugtalanítóbb: a harmincezer észak-koreai ugyanis csak a látható jéghegycsúcs. Zelenszkij ugyanebben a beszédben figyelmeztetett: megbízható, részletes hírszerzési jelentések szerint Oroszország őszre egy jóval nagyobb mozgósítási hullámra készül.

A számok itt már-már felfoghatatlanok. Andrij Kovalenko, az ukrán dezinformáció-ellenes központ vezetője szerint az őszi mozgósítás akár 500 ezer főt is érinthet – egy részüket két héten belül a keleti frontra dobnák a hiány pótlására, másokat egy hónapos kiképzés után egy esetleges új front megnyitására tartogatnának. Egyes elemzések ennél is tovább mennek, és akár egymilliós nagyságrendről beszélnek. És mindezt egy olyan Oroszország teszi, amely a saját külföldi hírszerzése szerint (a mostani ukrán forrásból) még a szerződéses toborzási céljait sem tudta teljesíteni: az éves 204.500-as célból csak mintegy 195 ezret ért el, ami - ismerjük be, bármennyire kényes - még mindig óriási szám. A másik beismerés: még mindig akad elég ember, aki pénzért hajlandó ukrán civileket ölni.

A hazugság, amit Putyin „más szavakkal álcáz"

Zelenszkij egy ponton kifejezetten éles, és igaza van. Putyin – mondja – egyszerűen újabb oroszokat akar toborozni és háborúba küldeni - ezt más szavakkal és jelzésekkel álcázza, de készülődik. Ami viszont hiányzik az orosz tervekből, az a béke - egyelőre nincs napirenden. Miközben a Kreml propagandagépezete és a nyugati hasznos idióták időről időre „tárgyalási készségről", „békevágyról" és „a konfliktus lezárásáról" beszélnek, aközben a valóság az, hogy Moszkva félmilliós mozgósítást és külföldi zsoldoshadsereget készít elő őszre. A béke nem szerepel a tervrajzon. Aki mást állít, az vagy nincs birtokában a tényeknek, vagy szándékosan hazudik, és sajnos épp elég olyan hang van Európában, amely a második kategóriába tartozik.

A beszéd másik fele arról szólt, hogy Ukrajna nem passzívan tűri mindezt. Zelenszkij „távolsági szankcióknak" nevezi azokat a mélységi csapásokat, amelyekkel Ukrajna az orosz hadigépezet ellátását támadja – és a lista beszédes. Az elmúlt napokban ukrán drónok értek célt egy kirovi üzemnél, amely orosz fegyverekhez szállít alkatrészeket; egy jekatyerinburgi logisztikai központnál; egy tyumenyi olajfinomítónál; és egy Rostov-na-Donu-i üzemanyagraktárnál. A jekatyerinburgi célpont az ukrán sajtó szerint a Wildberries, Oroszország legnagyobb webáruházának raktára volt, amelyet állítólag katonai logisztikára is használnak – Moszkva ezt tagadja, de a raktárait az elmúlt héten sorozatban érték találatok.

Három dolgot érdemes összegzésként levonni

Az első: ez a beszéd a legjobb cáfolata annak a mesének, hogy Oroszország „békét akar, csak a Nyugat provokálja". Egy békét akaró ország nem készít elő félmilliós őszi mozgósítást és nem vásárol harmincezer észak-koreai katonát. A tények makacs dolgok, és most épp Kijevből érkeznek, hírszerzési jelentésekkel alátámasztva.

A második: a fenyegetés nem áll meg Ukrajnánál, és ezt nekünk, románoknak, magyaroknak, a régió népeinek különösen értenünk kell. Épp ma lőtt le a román légierő két nap alatt két orosz drónt a saját légterünkben. Az a Moszkva, amely a frontvonalon félmilliós mozgósításra készül, ugyanaz, amelyik a Duna fölött teszteli a NATO idegrendszerét, és amelyik a Fekete-tengeren megfojtja a gabonaexportot. Egy gépezet, egy logika, egy fenyegetés.

És a harmadik: ez az egész a kimerülés versenye. Putyin arra játszik, hogy előbb fárad bele a Nyugat a támogatásba, mint amennyire elfogy neki az emberanyag. A számok viszont azt mutatják, hogy az orosz tartalék sem végtelen – ha az oroszok gyorsabban halnak, mint ahogy toborozni tudnak, és már Phenjanból kell embert hozatniuk, akkor ez a rendszer nem legyőzhetetlen, csak kitartó ellenfelet kíván. A kérdés nem az, hogy Oroszország elfárad-e, hanem az, hogy mi elfáradunk-e előbb. És ezt a kérdést nem Moszkvában döntik el, hanem Brüsszelben, Washingtonban – és igen, Bukarestben és Budapesten is.

Egyelőre annyi biztos, hogy amíg Putyin harmincezer észak-koreait rendel a húsdarálóhoz, addig a „béketárgyalásokról" szóló minden mondat, amely nem az orosz kivonulással kezdődik, csak Moszkva időhúzását szolgálja. A béke ugyanis tényleg hiányzik az orosz tervekből. Zelenszkijnek ebben, sajnos, igaza van.

Ugar