IMF: lassan elfogy a kormányok fiskális mozgástere

A világ államainak eladósodása elérte a második világháború utáni időszak szintjét, miközben a kormányoknak egyre többet kell költeniük kamatokra, energiára, védelemre, az elöregedő társadalmak ellátására és a geopolitikai válságok következményeinek kezelésére – figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szerint a globális fiskális helyzet különösen aggasztó, mert az adósság nemcsak magas, hanem éppen akkor válik egyre drágábban finanszírozhatóvá, amikor a világgazdaság lassul, az iráni háború miatt megugrottak az energiaárak, a jegybankok pedig ismét kamatemelésre kényszerülnek.

Két különböző adósságmutatóról van szó, amelyeket nem érdemes összekeverni. Az IMF a kormányok globális államadósságát vizsgálja, amely a világ összesített GDP-jének csaknem 100 százalékára emelkedett - ez azt jelenti, hogy az államok együttes tartozása megközelíti azt az értéket, amelyet a világgazdaság egy teljes év alatt előállít. A Nemzetközi Pénzügyi Intézet, az IIF ezzel szemben a teljes globális adósságot számolja össze, vagyis a kormányok tartozásai mellett a háztartások, a bankok, a pénzügyi intézmények és a nem pénzügyi vállalatok hiteleit is. Ez utóbbi összeg 2026 első felében meghaladta a 365 billió dollárt, ami a világ GDP-jének körülbelül 310 százaléka. Nem arról van tehát szó, hogy kizárólag az államok tartoznának 365 billió dollárral, hanem arról, hogy a világ teljes pénzügyi rendszerében ennyi adósság halmozódott fel. Ez azonban nem teszi megnyugtatóbbá a helyzetet, legfeljebb pontosabban megmutatja, hol vannak a kockázatok. Az IIF Global Debt Monitor jelentése szerint a globális adósság 2026 első hat hónapjában több mint tízbillió dollárral nőtt, és immár a hatodik egymást követő negyedévben döntött rekordot. A növekedés nagyobb részét a feltörekvő gazdaságok adták, amelyek adósságállománya fél év alatt 6,5 billió dollárral, összesen több mint 110 billió dollárra emelkedett. A folyamatot elsősorban Kína vezette, de jelentősen növelte hitelfelvételét az Egyesült Államok is. A mesterséges intelligenciához szükséges adatközpontok, energiahálózatok és chipgyárak finanszírozása, a megugró katonai kiadások, valamint az energiaellátás átalakítása szintén hatalmas mennyiségű új tőkét igényel. A 365 billió dolláros összeg önmagában látványos, de nem azt jelenti, hogy ezt a pénzt holnap reggel egyszerre vissza kell fizetni. A valódi veszélyt az jelenti, hogy az államok, vállalatok és háztartások folyamatosan megújítják lejáró hiteleiket, a régi, olcsó adósság helyére pedig egyre magasabb kamatozású új kötvények és kölcsönök kerülnek. Ami néhány évvel ezelőtt egy-két százalékos kamattal finanszírozható volt, arra ma négy, öt vagy még magasabb százalékot kell fizetni. Az adósságállomány tehát akkor is fenntarthatatlanabbá válhat, ha maga a tőkeösszeg nem nőne tovább.

Az IMF 2026-os éves jelentése még abból indult ki, hogy a globális államadósság 2028 körül éri el a második világháború korszakára jellemző szintet, ez a becslés azonban még a közel-keleti háború teljes gazdasági hatása előtt készült. Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója szeptember elején már arról beszélt, hogy a világ államadóssága a globális GDP csaknem 100 százalékára emelkedett, meghaladva a második világháború utáni csúcsokat. Az iráni háború több csatornán keresztül is súlyosbítja a problémát. Az olaj- és gázárak emelkedése növeli az inflációt, drágítja a közlekedést, az ipari termelést és az élelmiszereket, miközben a kormányokra politikai nyomás nehezedik, hogy támogatásokkal, adócsökkentésekkel vagy hatósági árakkal védjék meg a lakosságot. Ezek az intézkedések újabb költségvetési kiadásokat jelentenek. A magasabb infláció közben kamatemelésre kényszeríti a jegybankokat, ami megdrágítja az államadósság finanszírozását, visszafogja a beruházásokat és lassítja a gazdasági növekedést. Az államoknak tehát egyszerre csökkennek a lehetőségeik és nőnek a kiadásaik.

„A konfliktus fiskális nyomást gerjeszt: az energiaárak megugrásával, a pénzügyi feltételek szigorodásával és a növekedés lassulásával jár együtt, és egyelőre nem látható, meddig tartanak ezek a nyomások”

– foglalta össze az IMF.

Az IIF arra is figyelmeztetett, hogy a globális adósságráta látszólagos stabilizálódása részben csalóka. A teljes adósság GDP-hez viszonyított aránya jelenleg körülbelül 310 százalék, ami mintegy 25 százalékponttal alacsonyabb a 2021 elején mért csúcsnál, de ez nem elsősorban valódi adósságcsökkentésnek köszönhető. A magas infláció megnövelte a nominális GDP értékét, ezért a nevező gyorsabban nőtt, miközben az adósság dollárban mérve tovább emelkedett. Az intézet ezt az állapotot az „állandóság illúziójának” nevezte: a mutató javulni látszik, a mögötte lévő pénzügyi teher azonban egyre nagyobb. A leglátványosabb figyelmeztetés az Egyesült Államokból érkezik, ahol a szövetségi államadósság 2026-ban átlépte a 40 billió dolláros határt. Az amerikai költségvetés nettó kamatkiadásai a Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint már ebben a pénzügyi évben meghaladják az ezermilliárd dollárt, és az évtized közepére gyorsuló ütemben emelkednek tovább. Az eltérő számítási módszerek miatt egyes becslések már 1,3 billió dollár körüli teljes kamatteherről beszélnek; bármelyik adatot használjuk is, az Egyesült Államok immár évente körülbelül annyit vagy többet fizet adóssága kamataira, mint amennyit honvédelemre költ.

Donald Trump vámháborúja itt különösen szépen visszaharapott: az elnök a vámokat olyan pénzgyárként hirdette, amelyből majd külföldiek töltik fel az amerikai költségvetést, csakhogy a vámot valójában az amerikai importőr fizeti, a költséget pedig végül jórészt az amerikai vállalatok és fogyasztók viselik. Miután a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a Trump által rendkívüli jogkörökre hivatkozva bevezetett vámok jelentős részét, a kormánynak vissza kellett térítenie a jogtalanul beszedett összegeket. Scott Bessent pénzügyminiszter maga is elismerte, hogy a 2026-os költségvetési hiány a vám-visszatérítések miatt magasabb lesz a korábban tervezettnél. Vagyis Trump előbb az amerikaiakkal fizettette meg a vámjait, majd az amerikai költségvetéssel fizettette vissza őket, és mindkét művelet közben sikerült úgy tenni, mintha Kína állná a számlát. A Kongresszusi Költségvetési Hivatal legújabb elemzése megmutatja, mennyire érzékennyé vált az amerikai költségvetés a kamatokra: a CBO alapforgatókönyve szerint a közkézben lévő szövetségi adósság 2056-ra a GDP 175 százalékára emelkedik. Ha azonban a kamatok tartósan mindössze egy százalékponttal lennének magasabbak a jelenlegi előrejelzésnél, az adósságráta 222 százalékra nőne. Ez 47 százalékpontos különbség, a halmozott többlet-kamatkiadás pedig 2056-ig elérhetné a 35,7 billió dollárt.

Ez nem valamiféle távoli, kizárólag matematikai rémtörténet. Az amerikai harmincéves államkötvény hozama szeptemberben több évtizedes csúcs közelébe, 5,5 százalék körüli szintre emelkedett, a tízéves papír hozama pedig átlépte az öt százalékot. A Kevin Warsh vezette Federal Reserve szeptemberben 2023 óta először emelt kamatot, mert az energiaárak és a vámok ismét felfelé hajtották az inflációt. A jegybank ezzel az árstabilitást próbálja védeni, de minden kamatemelés tovább növeli az állam, a vállalatok és a lakosság hitelköltségeit. Az adósságválság nem feltétlenül úgy érkezik meg, hogy egy reggel a világ összes kormánya csődöt jelent, sokkal valószínűbb, hogy lassan szűkíti le a politikai döntések terét. Minél többet kell kamatokra fordítani, annál kevesebb pénz marad kórházakra, iskolákra, nyugdíjakra, infrastruktúrára, védelemre vagy a következő gazdasági válság kezelésére. Az állam ilyenkor adót emelhet, kiadást csökkenthet vagy újabb hitelt vehet fel – utóbbival azonban csak tovább növeli a későbbi kamatterheket.

„Amikor a kamatok emelkednek, a kamatfizetések is nőnek. Ez megfojtja a kormányok cselekvőképességét, beleértve azt is, hogy segítsenek az embereknek a magas megélhetési költségek közepette”

– figyelmeztetett Georgieva.

A politikai probléma éppen az, hogy az adósság felhalmozásának rövid távon vannak nyertesei, a rendezésének viszont azonnal látható vesztesei lennének. A kormányok szívesen ígérnek adócsökkentést, támogatást, fegyverkezést, iparfejlesztést és szociális kiadásokat egyszerre, arról azonban már kevésbé szeretnek beszélni, hogy mindezt ki fizeti meg. Az IMF szerint a jelenlegi pálya ezért nem pusztán pénzügyi, hanem politikai kockázat is: a költségvetési megszorítások társadalmi elégedetlenséget válthatnak ki, a további eladósodás viszont egyre sérülékenyebbé teszi az államokat. A világgazdaság egyelőre nem áll egy általános adósságösszeomlás küszöbén, de a figyelmeztető jelek egyre látványosabbak: a tartozások rekordot döntenek, a kamatok emelkednek, az energia drágul, a növekedés lassul, miközben a kormányoknak egyszerre kellene finanszírozniuk a háborúk következményeit, a védelmet, a társadalmi rendszereket, az energetikai átállást és a mesterségesintelligencia-versenyt.

A világ tehát nem egyszerűen rengeteg pénzzel tartozik önmagának, hanem egyre magasabb árat is fizet azért, hogy ezt a tartozást tovább görgethesse.

Ugar