„JD Vance! JD Vance!” – az elnyomott szuverenisták engedély nélküli tüntetésén

Előbb levetítették JD Vance müncheni beszédének részleteit a Călin Georgescu támogatására meghirdetett bukaresti tüntetésen, aztán a színpadon álló férfi elkezdte skandálni az amerikai alelnök nevét. A tömeg eleinte nem nagyon tudta, mit kezdjen ezzel, de néhány ismétlés után a résztvevők egy része csatlakozott, majd Georgescut éltették tovább. Mindezt egy olyan tüntetésen, amelyre a szervezők nem kaptak engedélyt, de ennek ellenére megtarthattak.

Van valami hátborzongató abban, ahogy a román szélsőjobboldal hívei Európa és Ukrajna elárulójának nevét skandálják, miközben a saját politikusaik állandóan az ország szuverenitásáról beszélnek. A szombati, parlament előtti megmozduláson egy olyan amerikai alelnök kapott tapsot, aki akkor ment Münchenbe kioktatni Európát a demokráciáról, amikor Románia szomszédságában már három éve tartott Oroszország teljes körű háborúja, és az Egyesült Államok új vezetése éppen Putyinnal kezdett tárgyalni.

Vance a 2025. februári müncheni biztonsági konferencián azt állította, hogy Európára nézve nem Oroszország vagy Kína jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem az, ami a kontinensen belül történik. A szólásszabadság állapotát bírálta, és a romániai elnökválasztás 2024 decemberi érvénytelenítését is szóba hozta, amelyről szerinte gyenge hírszerzési gyanú alapján döntöttek. Nem nehéz elképzelni, hogy a Georgescu támogatására összegyűlt embereknek miért választották ki éppen ezt a beszédet.

A tüntetést az AUR népszerűsítette, George Simion pártelnök is csatlakozott hozzá, bár azt állította, hogy a párt nem szervezője a megmozdulásnak. A résztvevők a parlament épülete előtt gyűltek össze, ahol az AUR ugyanezekben a napokban nemzetközi fórumot rendezett. A demonstrációra nem kaptak engedélyt, a csendőrség pedig korábban biztonsági kockázatokra hivatkozott, többek között arra, hogy ugyanazon a napon román–lengyel labdarúgó-mérkőzést is tartanak Bukarestben. A tiltakozás ettől még lezajlott, a hatóságok pedig a helyszínen biztosították a résztvevőket, és közlekedési korlátozásokat vezettek be.

Ilyen az elnyomás a román szuverenisták előadásában: nem kaptak engedélyt a tüntetésükre, úgyhogy összegyűltek a parlament előtt, felállították a színpadot és a képernyőket, levetítették az amerikai alelnök beszédét, majd mikrofonból vezényelték a Georgescut és Vance-t éltető kórust. Közben kedvükre hirdethették, hogy diktatúrában élnek, amelyben elhallgattatják őket. Ha a szabadságról szóló panaszaikat valaki véletlenül nem hallotta volna, a hangosítás bizonyára segített.

A demokratikus pártoknak és az állami intézményeknek is volna mit végiggondolniuk az ügyben, mert a tüntetés körüli döntés így különös látványt nyújtott. A hatóságok előbb biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezték a rendezvényt, aztán a résztvevők mégis összegyűltek, és a tüntetés megtartásához szükséges rendőri biztosításról is gondoskodni kellett. A békés gyülekezés védelme az állam feladata, ahogyan az is, hogy érthetően és következetesen alkalmazza a saját szabályait. Ha egy megmozdulást egyszer kockázatosnak minősítenek, az embereknek joguk volna tudni, pontosan miért, és milyen következménye van annak, ha a döntés ellenére megtartják, mert ebből Simionék megint azt vihetik haza, amit máskor is sikerrel árulnak a közönségüknek: üldözöttként léphettek színpadra, miközben zavartalanul eljutott a hangjuk a parlament elől az országos sajtóig. A demokratikus politikusok közben figyelhetik, ahogy a szabadságot és a keresztény értékeket sajátították ki maguknak azok, akik egy Európát rendszeresen gyalázó amerikai alelnök nevét kiabáltatják a tömeggel, majd ugyanezzel a lendülettel hazaküldenek mindenkit a nemzeti szuverenitás nevében.

A választás megismétléséről és az azt megalapozó titkosszolgálati jelentésekről lehet és kell is vitatkozni, ahogyan arról is, miért nem kaptak az állampolgárok minden kérdésükre megnyugtató választ. De Vance müncheni fellépésének volt egy másik üzenete is, amely Bukarestben most ugyanilyen lelkesen csengett. Miközben Oroszország Ukrajnát támadta, az amerikai alelnök az európai vezetőket állította pellengérre, és a kontinens belső ellenségeiről beszélt. A román álkeresztény, álszuverenista szélsőjobboldal pedig megtalálta benne azt a külföldi vezetőt, akinek a nevétől egyszerre érezheti magát elnyomottnak, szabadnak és hazafinak.

Ugar