„Kémparadicsom": így tartja életben a japán csúcstechnológia Putyin háborús gépezetét

Egy titkos orosz katonai hírszerzési egység – a 20. Igazgatóság – Tokióból szerzi be azt a csúcstechnológiát, amelyre Moszkvának az ukrajnai háború fenntartásához szüksége van. Ezt tárta fel a The New York Times Jane Bradley, Michael Schwirtz és Adam Goldman jegyezte, július 12-én közzétett oknyomozó vizsgálata, amely három kontinensen készült interjúk és bizalmas kormányzati dokumentumok alapján rekonstruálta a hálózat működését. A tét kézzelfogható: májusban egy japán alkatrészekkel vezérelt orosz rakéta legalább 24 embert ölt meg egy kijevi lakótoronyban.

Kezdjük a legkegyetlenebb ténnyel. Amikor májusban egy orosz Kh-101 cirkálórakéta lakótornyot döntött romba Kijevben, és legalább 24 ember halálát okozta, a nyomozók átfésülték a törmeléket. Egy ukrán elemzés szerint azt találták, hogy a rakétát japán alkatrészek vezérelték – olyan komponensek, amelyek Oroszországba történő exportja régóta tiltott. Ez a mondat foglalja össze a leginkább, miről is szól a The New York Times legújabb vizsgálata: arról, hogyan végződik egy tokiói felhőkarcolóban indított beszerzés egy kijevi lakóház romjai alatt. A riportot Jane Bradley, Michael Schwirtz és Adam Goldman jegyzi – hárman több mint egy évtizede foglalkoznak az orosz hírszerzési műveletekkel, és Japánból, Ukrajnából valamint több európai országból tudósítottak.

Bizalmas kormányzati dokumentumokat, céges nyilvántartásokat és három kontinensen készített interjúk tucatjait felhasználva rakták össze a képet arról, hogyan működik az a hálózat, amely Vlagyimir Putyin háborúját szolgálja ki.

A történet háttere

Nem sokkal a 2022. februári invázió után a nyugati vezetők több száz orosz kémet utasítottak ki a fővárosaikból, és feketelistára tettek Kremlhez köthető cégeket. A cél az volt, hogy megnehezítsék Moszkva dolgát a hírszerzésben és az olyan eszközök beszerzésében, mint a mikrochipek, a jeladók és a fegyvergyártó gépek. A NYT szerint azonban a száműzött kémek tucatjai egy váratlan helyen bukkantak fel: Japánban. Az ország gyenge kémkedésellenes törvényei és virágzó high-tech ipara együtt az orosz háborús erőfeszítés kulcsdarabjává tette az ázsiai szigetországot. Ukrán kormányzati becslés szerint az orosz rakéták és drónok 90 százalékában található japán alkatrész.

A tokiói művelet szíve egy titokzatos orosz katonai hírszerzési egység, amelyet 20. Igazgatóság néven ismernek, és amelynek szerepét eddig soha nem hozták nyilvánosságra. Öt nyugati hírszerző szolgálat jelenlegi és korábbi tisztségviselői szerint az egység tisztjei diplomatának vagy üzletembernek adják ki magukat, miközben harctéri technológiát próbálnak megvásárolni vagy ellopni, hogy aztán Oroszországba csempésszék. Négy nyugati hírszerző szolgálat jelenlegi tisztjei szerint a 20. Igazgatóság tokiói műveletét felügyelő férfi fedőidentitása szerint az orosz állami légitársaság, az Aeroflot alkalmazottja – és kulcsszerepet játszik az orosz háborús gépezet ellátásában.

A fedősztori egyébként korántsem újkeletű: a GRU ügynökei már a szovjet érában is előszeretettel bújtak Aeroflot-állások mögé, miközben nyugati technológia után kutattak. Az ukrán tisztviselők bizonyítékokat mutattak be Japánnak arról, hogy a technológiájukat orosz támadásokban használják – a NYT szerint azonban a japán kormány, minden hangos Ukrajna-párti kiállása ellenére, lassan reagál. Ennek gyökere történelmi: Japánt régóta „kémparadicsomnak" nevezik, részben a második világháború győztesei által megszabott, a titkosszolgálatokat gyengén tartó korlátozások miatt. Az országnak külföldi hírszerző szolgálata sincs. A tisztviselők szerint felismerik a fenyegetést, és dolgoznak az évtizedes korlátok lebontásán.

„Válságérzetünk van ezzel a helyzettel kapcsolatban"

– nyilatkozta Akihisza Siozaki, a kormányzó Liberális Demokrata Párt képviselője, egykori ügyvéd, aki korábban ipari kémkedési ügyekben járt el.

A japán külügyminisztérium a kémkedésre vonatkozó részletes kérdésekre nem válaszolt, de közölte: a kormány a nyugati szövetségesekkel együttműködve tiltotta be a katonai vonatkozású termékek Oroszországba irányuló exportját.

Nem elvont fenyegetés

Hogy mennyire nem elméleti a probléma, azt egy januári eset is jól mutatja. A tokiói rendőrség vádemelési javaslattal fordult az ügyészséghez egy ügyben, amelyben a japán orosz kereskedelmi képviselet egykori tisztviselője egy japán szerszámgépgyártó cég alkalmazottját szervezte be, hogy az szabadalmaztatott technológiai adatokat adjon át. Az orosz ügynök – akiről úgy vélik, Moszkva Külföldi Hírszerző Szolgálatának fedett embere volt – ukrán állampolgárnak adta ki magát, hogy elnyerje az alkalmazott bizalmát, majd mintegy 700 ezer jent fizetett a titkos ipari információkért. Van egy sötét irónia abban, hogy épp ukránnak tetteti magát az, aki az Ukrajna elleni háborút szolgálja ki.

Az átfogóbb kép még nyomasztóbb. Vlagyiszlav Vlaszjuk, az ukrán elnök szankcióügyi biztosa szerint a japán cégek gyártotta alkatrészek az oroszok által bevetett cirkálórakéták, ballisztikus rakéták és drónok mintegy 90 százalékában megtalálhatók. Az ukrán kormány belső dokumentumai, amelyeket június végén osztottak meg a Kyodo hírügynökséggel, 13 japán vállalatot neveznek meg, amelyek polgári elektronikai termékeit olyan fegyverrendszerekben azonosították, mint a Kh-101 cirkálórakéta – ugyanaz a típus, amely a kijevi lakótornyot lerombolta. A csavar az, hogy ezeket az alkatrészeket többségükben civil célra árulják, ami nehezen szabályozhatóvá teszi őket. Ukrajna éppen ezt az úgynevezett „szankciós rést" ostorozza: a kettős felhasználású technológiák bonyolult ellátási láncokon, gyakran harmadik országokon – például Vietnámon – keresztül szivárognak vissza Oroszországba.

Hasonló kettős felhasználású termékeket Magyarországon keresztül is juttattak már el az Orosz Föderációba, erről és az ehhez kapcsolódó pénzmosodáról az Ugar hosszú tényfeltáró anyagban számolt be.

A kémügyek sorozata felrázta Tokiót: Japán a második világháború óta legambiciózusabb hírszerzési reformjába kezdett. 2026 májusában a parlament törvényt fogadott el egy Nemzeti Hírszerzési Tanács és egy Nemzeti Hírszerzési Iroda felállításáról – ez az első lépés egy centralizált hírszerzési apparátus kiépítése felé. Még idén várható egy dedikált kémelhárítási törvény, amelyet 2027-ben egy önálló külföldi hírszerző szolgálat létrehozása követhet. A Royal United Services Institute egy júniusi elemzése rávilágított a probléma gyökerére: a jelenlegi japán jog csak azokat az információkat védi, amelyeket egy kormányzati szerv kifejezetten titkosnak minősített – és önmagában nem is bünteti, ha valaki egy idegen hatalom titkos ügynökeként tevékenykedik.

Ez az a joghézag, amelyet Moszkva évtizedek óta kihasznál. Nem csak Japán Fontos látni, hogy Japán nem egyedülálló célpont. Az Associated Press májusi beszámolója szerint magas rangú európai hírszerzési tisztviselők figyelmeztetnek: Moszkva ügynökei fiktív cégeket hoznak létre, közvetítőket vetnek be, és kiberbűnözőkkel dolgoznak együtt szerte a kontinensen, hogy megkerüljék a szankciókat. Anne Keast-Butler, a brit GCHQ igazgatója szerint Oroszország egyre intenzívebben folytat napi szintű hibrid műveleteket az Egyesült Királyság és Európa ellen.

A japán kormány közben kényes egyensúlyozásra kényszerül. Július elején Kihara Minoru főkabinet-titkár leszögezte, hogy Tokió a G7-tel összehangolva folytatja a szankciókat – ám hozzátette azt is, hogy „a kétoldalú kapcsolatok fenntartása fontos". Ebben a félmondatban benne van a dilemma egésze: Japánnak hosszú és nem éppen barátságos története van a szomszédos Oroszországgal, a nyílt konfrontáció pedig kockázatos. A NYT vizsgálata után viszont egyre nehezebb úgy tenni, mintha egy tokiói felhőkarcoló csendben zajló beszerzései ne az ukrán frontvonalon – és kijevi lakóházak romjai alatt – csapódnának be.

Írta: Karczag Anna

Felhasznált források: New York Times – Jane Bradley, Michael Schwirtz és Adam Goldman: „How Putin Turned Japan Into a Hub for Russian Espionage Operations"