Kétbillió euró az asztalon: elkezdődött az EU nagy pénzháborúja

António Costa, az Európai Tanács elnöke európai körútra indult, és ezúttal nem udvariassági köröket fut. Decemberig meg kellene találni azt a kompromisszumot, amely mögé mind a 27 tagállam odaáll az Európai Unió 2028–2034-es költségvetésével kapcsolatban. A tét közel 2000 milliárd euró, de a vita valójában ennél sokkal többről szól: arról, milyen Európát akar finanszírozni az EU a következő évtized elején, amikor egyszerre kellene pénzt találni védelemre, Ukrajnára, technológiai felzárkózásra, energiabiztonságra, mezőgazdaságra és a szegényebb régiók felzárkóztatására.

Costa augusztus 25-én Pozsonyban, Robert Ficónál kezdte úgynevezett „Tour des Capitales” körútját, és szeptember 17-ig a tagállami vezetők jelentős részével személyesen akar beszélni. Nem egyszerűen azt szeretné megtudni, ki mit akar, hanem azt is, miből hajlandó engedni, mert a hosszú távú költségvetés elfogadásához egyhangúság kell. Costa maga Pozsonyban úgy fogalmazott: ez az ősz döntő lesz, és a következő költségvetés középpontjába már a versenyképességet, az ipari átalakulást, a védelmet, a biztonságot és a stratégiai ellenálló képességet kell állítani, miközben a kohéziós és mezőgazdasági politika sem tűnhet el. Magyarul: mindenre több pénz kellene, miközben azok, akik eddig is a legtöbbet fizetik be, már nem igazán akarnak sokkal többet fizetni. Az Európai Bizottság eredeti javaslata csaknem 2000 milliárd eurós, ami az EU 2028–2034 közötti átlagos bruttó nemzeti jövedelmének 1,26 százaléka lenne. Ebből 865 milliárd euró kerülne a tagállami és regionális partnerségi tervekbe, amelyekben egyetlen nagy rendszerbe terelnék a kohéziós politikát, a mezőgazdasági támogatásokat, a halászatot, egyes szociális programokat, valamint a migrációval és belbiztonsággal kapcsolatos forrásokat. A kevésbé fejlett régióknak legalább 218 milliárd eurót védenének le, a gazdák közvetlen jövedelemtámogatására pedig közel 300 milliárd jutna.

Csakhogy közben megérkezett a háború. Pontosabban Ukrajnába már rég megérkezett, Európa pedig négy és fél év után kezdi költségvetési számokban is felfogni, hogy a biztonság nem egy ingyenesen letölthető szolgáltatás. A Bizottság javaslatában a védelemre és űrpolitikára rendelkezésre álló összeg 131 milliárd euróra nőne, nagyjából az eddigi ötszörösére, a Horizon Europe kutatási program 175 milliárdot kapna, a versenyképességi kiadások pedig összességében több száz milliárd eurót emésztenének fel.

És ebből indul a balhé

Az egyik oldalon állnak az úgynevezett „fukarok”, elsősorban a gazdag nettó befizető országok. Németország, Hollandia, Svédország és társaik azt mondják, hogy remek dolog a kétezermilliárdos európai álom, csak valakinek ki is kell fizetnie. Berlin akár 400 milliárd euróval kisebb keretet szeretne, Svédország pedig körülbelül húszszázalékos csökkentést támogat. A júniusi ciprusi kompromisszum mindössze kétszázalékos, mintegy 33 milliárd eurós vágással próbálkozott, amit a gazdagabb tagállamok kevésnek tartottak. A másik oldalon vannak a „kohézió barátai”: többek között Lengyelország, Románia, Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália. Ők nagyjából azt mondják, hogy rendben, kell európai hadsereg, hadiipar, mesterséges intelligencia, chipgyártás és stratégiai autonómia, csak mindezt ne abból fizessük ki, amit eddig a szegényebb régiók felzárkóztatására és a gazdák támogatására költöttünk. Románia az uniós kohéziós politika egyik nagy kedvezményezettje, ezért Bukarest számára létfontosságú, hogy a következő költségvetésben ne éppen azokból a forrásokból faragjanak le jelentősen, amelyekből utak, vasutak, vízhálózatok, regionális beruházások és más fejlesztések finanszírozhatók - ugyanez igaz a mezőgazdasági pénzekre. A román érdek tehát ebben a vitában meglehetősen világos: legyen több pénz védelemre, csak ne Románia felzárkóztatási pénzéből legyen több.

És itt kezdődik az európai költségvetési Rubik-kocka.

Ha ugyanis Európa több százmilliárdot akar költeni védelemre, technológiára, energiára, Ukrajnára és versenyképességre, miközben a mezőgazdasági és kohéziós pénzekhez sem nyúlhat, akkor két lehetőség marad: a tagállamok többet fizetnek be, vagy az EU saját új bevételeket szerez. Ezért a költségvetési vita egyik legfontosabb, de kevésbé látványos csatája arról zajlik, hogy legyenek-e új uniós saját források. Az Európai Bizottság több új bevételi formát javasolt, miközben felmerült többek között a kibocsátáskereskedelmi bevételek nagyobb uniós részesedése, különböző környezetvédelmi terhek, digitális szolgáltatások, elektronikai hulladék, dohány, kriptoeszközök vagy más adóalapok bevonása is. Júniusban az uniós vezetők az ír elnökséget bízták meg azzal, hogy őszre próbáljon politikailag vállalható kombinációt találni.

A kétezermilliárdos szám önmagában félrevezető lehet: ez hét évre szóló költségvetés - a Bizottság 2000 milliárdja évente átlagosan nagyjából 285 milliárd euró. Egy 450 milliós, gazdaságilag a világ legnagyobb tömbjei közé tartozó Uniónak ebből kellene egyszerre finanszíroznia a felzárkóztatást, mezőgazdaságot, kutatást, határvédelmet, migrációt, infrastruktúrát, külpolitikai programokat, Ukrajna támogatását, iparpolitikát és most már egyre inkább saját védelmi képességének felépítését is. Innen nézve a kétezermilliárd már kevésbé tűnik Szász Jenő intézetis pénzmedencéjének. A következő négy hónapban ezért valószínűleg látni fogjuk az EU egyik legkeményebb belső alkudozását. Minden kormány haza akar vinni valamit, amit győzelemként adhat el: a lengyelek és románok kohéziós pénzt, a franciák mezőgazdasági támogatást és stratégiai beruházásokat, a németek kisebb számlát és nagyobb versenyképességet, a hollandok költségvetési fegyelmet, a keleti tagállamok több védelmet, miközben nagyjából mindenki szeretné, ha a többletet lehetőleg valaki más fizetné ki.

Costa azért akar decemberre megállapodást, mert 2027-ben több nagy tagállamban választások következnek, és ha a kétezermilliárdos vita belecsúszik a nemzeti kampányokba, az alkudozás még nehezebbé válhat. A Tanács hivatalos menetrendje szerint az év végéig kellene létrejönnie a politikai megállapodásnak, hogy 2027-ben elfogadhassák a szükséges jogszabályokat, és az új rendszer 2028. január 1-jén működni tudjon. És Romániának közben volna még egy apró feladata: nemcsak kiharcolni az uniós pénzt, hanem képesnek lenni lehívni is, ez a mostani romániai PNRR-bohózat után egyáltalán nem magától értetődő dolog.

Ugar