Kim háborús aranykora: Phenjan tapasztalatot is vásárol Putyintól

Évtizedeken át egy egyszerű logika tartotta össze a nemzetközi közösség Észak-Korea-politikáját: ha elég szorosra húzzuk a szankciók hurkát, akkor Phenjan pénz híján nem tud atomfegyvert és rakétát fejleszteni, és előbb-utóbb kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni. Ez a logika épp most, a szemünk láttára omlott össze — és nem holmi kiskapun át, hanem egy tágra nyitott kapun keresztül, amelynek neve: Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúja. Egy friss Bloomberg-elemzés ugyanis kimutatta, hogy Kim Jong Un rezsimje 2022 és 2025 között akár 22 milliárd dollárnyi külföldi bevételhez jutott, jórészt annak köszönhetően, hogy fegyverrel és katonákkal tartja életben Moszkva hadigépezetét. De ahogy mindjárt látni fogjuk, a pénz még csak nem is a legrosszabb hír ebben a történetben.

Az a 22 milliárd dollár, amelyet Phenjan a háború három éve alatt bezsebelt, nagyjából négyszerese annak, amennyit a rezsim az azt megelőző négy évben összeszedett. Vagyis a szigorú nemzetközi szankciók dacára — pontosabban azok teljes megkerülésével — Észak-Korea épp most éli a modern kori pénzügyi aranykorát. Andrei Lankov Korea-szakértő nem is finomkodott, amikor a Bloombergnek nyilatkozott: szerinte Phenjan „erősebb pozícióban van, mint bármikor az elmúlt körülbelül 35 évben", az oroszoknak eladott fegyverek pedig olyanok neki, mint egy lottónyeremény, vagyis a rezsim gazdaságilag erősebb ma, mint bármikor a Szovjetunió összeomlása óta. Az a Szovjetunió, amelynek a bukása egykor éhínségbe taszította Észak-Koreát, most a jogutódja, Oroszország személyében a rezsim megmentőjeként tér vissza. Minden szankció, minden ENSZ-határozat, minden diplomáciai nyomás, amelyet az elmúlt évtizedekben Phenjanra zúdítottak, egyetlen pillanat alatt vált értéktelenné, amikor Moszkvának hirtelen lőszerre lett szüksége. A tanulság kijózanító: a szankciók addig működnek, amíg nincs egy nagyhatalom, amely érdekből hajlandó áthágni őket.

A bevétel egyik legsötétebb tétele nem a fegyver, hanem az ember. Kim ugyanis nemcsak lőszert, hanem katonákat is bérbe adott Putyinnak. A Bloomberg becslése szerint 16.000 és 22.000 közötti észak-koreai katonát vetettek be Oroszországban, több hullámban — a rezsim pedig fejenként nagyjából havi 2000 dollárt kaszál értük. A Reuters szerint mintegy 14–15 ezer katonát vezényeltek a kurszki régióba 2024-től, ami Észak-Korea legnagyobb külföldi katonai szerepvállalása a koreai háború óta. Érdemes ezt a maga nyerseségében kimondani: itt egy állam a saját polgárait adja bérbe egy idegen hatalom háborújához, fejadag-áron. A 2000 dollár per fő nem a katonák zsebébe vándorol, hanem a phenjani államkasszába — a katona maga csak az eszköz, a bérbe adott munkaerő, akit a rezsim ugyanúgy kezel, mint egy konténernyi tüzérségi lövedéket. Ez nem szövetség a szó hagyományos értelmében, hanem egy jól jövedelmező emberkereskedelmi konstrukció, amelyet a „stratégiai partnerség" diplomáciai fátyla takar. A 2024-ben Putyin és Kim által aláírt, kölcsönös segítségnyújtási klauzulát is tartalmazó szerződés valójában ezt a boltot öntötte jogi formába.

A számok másik oszlopát a muníció adja. Az ukrán hírszerzés becslése szerint 2025 végére Észak-Korea fedezte az orosz igény akár felét a leggyakrabban használt tüzérségi lövedékekből — vagyis a fronton minden második gránát, amely az ukrán állásokra hullott, phenjani gyártmány volt. A Reuters szerint Kim több millió lövedéket és gránátot szállított Moszkvának, ballisztikus rakétákkal, nagy hatótávolságú tüzérséggel és sorozatvetőkkel együtt. Van ebben egy fanyar történelmi irónia. Azok a hatalmas, szovjet korból örökölt lőszerkészletek, amelyeket évtizedekig avuló, haszontalan vasként tartottak számon egy elzárt diktatúra raktáraiban, egyetlen csapásra a világ egyik legkeresettebb hadiáruivá váltak — abban a pillanatban, amikor Putyin tüzérségi háborúba kezdett, és kiderült, hogy az orosz hadiipar nem bírja a tempót. Kim gyakorlatilag egy porosodó raktárkészletet váltott át kemény valutára és politikai befolyásra.

A Bloomberg-elemzés és az ukrán hírszerzés jelentései arra is rávilágítanak, hogy Phenjan a háborúból két olyan dolgot is szerez, ami pénzért meg sem vásárolható: technológiát és éles harci tapasztalatot. A bevétel egy része visszafolyik a hadiiparba: Kim a Moszkvától kapott pénzzel párhuzamosan felgyorsítja a rakéta- és nukleáris fegyverprogramját, sőt a haditengerészetét is fejleszti, rombolókat és robbanófejeket épít. De a legaggasztóbb fejlemény az, hogy az együttműködés már túllépett a puszta szállításon. Az ukrán hírszerzés szerint egy észak-koreai ballisztikusrakéta-egységet telepítettek Oroszország nyugati részére, a Voronyezs régióba: a mintegy 90 katonát számláló egység hat indítóállványt és akár 120 észak-koreai ballisztikus rakétát is kezelhet, és a hírek szerint az orosz erőkkel együttműködve mérne csapásokat Ukrajnára. Phenjan már le is szállított egy újabb, körülbelül 40 rakétából álló tételt.

Fordítsuk le, mit jelent ez. Észak-Korea 2023 óta szállít KN-23 és KN-24 típusú ballisztikus rakétákat Oroszországnak — de az, hogy immár saját, teljes rakétaüteget üzemeltet orosz földön, éles háborús körülmények között, egészen új szint. A phenjani tüzérek most valódi célpontokon, valódi hadviselésben próbálhatják ki a fegyvereiket, figyelhetik, hogyan teljesítenek a rakétáik, hol a hibájuk, mit kell javítani. Ez a fajta harci visszacsatolás felbecsülhetetlen — és pontosan az, amit egy elszigetelt, sosem háborúzó hadsereg soha nem szerezhetne meg másképp. A háború tehát nemcsak Kim kasszáját tölti fel, hanem a hadseregét is kiképzi, méghozzá az ukrán célpontokon.

És hogy a kép teljes legyen: a fegyver és a katona mellett ott a harmadik bevételi forrás is, a kiberlopás. A TRM Labs becslése szerint az Észak-Koreához köthető hekkerek feleltek a 2026 első négy hónapjában ellopott kriptovaluta 76 százalékáért — nagyjából 577 millió dollárért —, 2017 óta pedig a Phenjannak tulajdonított kriptolopások összértéke meghaladja a hatmilliárd dollárt. A lőszer, a katona és a kód így együtt alkotja azt a hárompillérű bevételi rendszert, amely a szankciók teljes megkerülésével finanszírozza a rezsimet.

A fentiek két, egymástól elválaszthatatlan tanulságot hordoznak, és egyik sem megnyugtató. Az első, hogy Putyin háborúja nem elszigetelt esemény: miközben Ukrajnát pusztítja és Európát fenyegeti, egyúttal — mintegy mellékhatásként — felhizlalt egy másik, korábban pénztelen és elszigetelt diktatúrát, amely most rombolókat épít, atomfegyvert fejleszt, és éles harci tapasztalatot gyűjt a csendes-óceáni térség jövőbeli konfliktusaihoz. Vagyis az európai háború a világ másik felén is felfegyverez egy rezsimet, és ennek az árát nem csak az ukránok fogják megfizetni — hanem hosszú távon Dél-Korea, Japán és mindenki, aki abban a régióban él. A második, mélyebb tanulság pedig az, hogy a diktatúrák szövetsége öngerjesztő rendszer. Az egyik agresszió finanszírozza és erősíti a másik potenciális agresszort, a technológiatranszfer révén pedig a fenyegetés globálissá válik. Kim számára Putyin háborúja valóban lottónyeremény volt — a világ többi része számára viszont épp az ellenkezője, de mi, itt Nyugaton, még képtelen vagyunk felfogni, hogy határozottan és erőteljesen kell fellépnünk. Maradnak a diplomáciai nyilatkozatok és a végetlen tárgyalások a semmiről.

Ugar

Kapcsolódó: