Románia lassan kiszárad: a víztározók 70 százalékon állnak, augusztus végére pedig még rosszabb lehet a helyzet
Romániában egyre nehezebb úgy tenni, mintha az idei nyár csupán egy szokásos, kellemetlenül forró időszak lenne, amikor az ember legfeljebb annyit vesz észre a klímaváltozásból, hogy délben már a kutya sem akar kimenni az utcára. A helyzet ennél jóval komolyabb: az ország vízkészletei folyamatosan apadnak, egyre több településen korlátozzák a vízfogyasztást, miközben a legfontosabb víztározók feltöltöttsége olyan szintre süllyedt, amelynél már nem lehet egyszerűen legyinteni arra, hogy majd jön egy kiadós eső, és minden rendbe jön.
Az Apele Române, vagyis a román vízügyi hatóság hétfőn közzétett adatai szerint augusztus 9-én a 39 legfontosabb, az Apele Române és a Hidroelectrica által közösen ellenőrzött víztározó átlagos feltöltöttsége mindössze 70,63 százalék volt. Ez nagyjából 3,07 milliárd köbméter vizet jelent, amely egyelőre még elegendő a felszíni vízből ellátott települések és ipari fogyasztók szükségleteinek biztosítására, ám a tendencia egyáltalán nem megnyugtató: a hatóság augusztus végére már csak 66 százalékos feltöltöttséget vár a 40 legfontosabb tározóban. És miközben a tározók lassan ürülnek, az ország egyre több pontján már nem is az a kérdés, hogy kell-e takarékoskodni a vízzel, hanem az, hogy mennyi víz jut egyáltalán a lakosságnak.
Jelenleg 181 településen vezettek be valamilyen korlátozást a vízfogyasztásban a vízhiány miatt, az újabb adatok szerint pedig a szárazság már 277 települést érint valamilyen formában, ami jól mutatja, milyen gyorsan romlik a helyzet. A Mediafax által idézett Apele Române-adatok szerint 181 olyan település van, ahol központi vízellátás működik, de a vízkészletek hiánya miatt már intézkedésekre van szükség. Ez az a pont, amikor érdemes egy pillanatra levenni a tekintetünket a hőmérőről. Mert a 35, 38 vagy akár 40 fokos hőség önmagában látványos, de a vízhiány sokkal alattomosabb történet: nem feltétlenül egyik napról a másikra következik be a baj, hanem heteken és hónapokon keresztül fogy az a tartalék, amelyet később már nem lehet egyetlen zivatarból visszatölteni. A 70 százalékos feltöltöttségi szint első hallásra talán nem tűnik drámainak. Hiszen hét tized tele van, mondhatnánk, és Romániának még mindig maradt több mint hárommilliárd köbméter vize a legfontosabb tározókban. Csakhogy a vízgazdálkodásban nem pusztán az számít, hogy egy adott napon mennyi víz van a tározókban, hanem az is, hogy milyen gyorsan fogy a készlet, mennyi utánpótlás érkezik, és mekkora igény nehezedik közben a rendszerre. Ha hosszú ideig nincs számottevő csapadék, miközben a hőség miatt nő a párolgás, a mezőgazdaság vízigénye megugrik, a lakosság pedig szintén több vizet fogyaszt, akkor a hetven százalék már egyáltalán nem olyan kényelmes tartalék, mint amilyennek papíron látszik.
Ez nem egy összeomlási forgatókönyv, és fontos ezt is világosan kimondani: Románia jelenleg nem fogyott ki az ivóvízből, és nincs országos vízellátási összeomlás. A hatóságok szerint a fő víztározókban lévő mennyiség pillanatnyilag még biztosítja a szükséges nyersvízellátást, de éppen ezért kell komolyan venni a helyzetet most, amikor még van miből gazdálkodni, nem pedig akkor, amikor már a csapból is csak néha csöpög valami, ehhez elég, ha megnézzük mi történik az ország északnyugati részén.
A Körösök vízgyűjtő területén július végén már történelmi minimumokat mértek: a Crișuri Vízügyi Igazgatóság szerint Bihar és Arad megyében több vízfolyás vízhozama rekordalacsony szintre esett, két vízfolyás pedig teljesen kiszáradt. A Nagyváradnál mért Sebes Kőrös-vízhozam július 23-án mindössze 2,78 köbméter volt másodpercenként, ami az adott időszak 24,41 köbméteres sokéves átlagának csupán körülbelül 11 százaléka. Ez már nem az a kategória, amikor valaki a kertben két órával tovább locsolja a paradicsomot, aztán a vízügyi hatóság megkéri, hogy ugyan legyen már kedves lejjebb venni a slagot. A Körösök vízgyűjtőjében több településen korlátozásokat kellett bevezetni, a vízfolyások állapota pedig azt jelzi, hogy a felszíni vízkészletek komolyan megszenvedik a hosszan tartó meleget és a csapadékhiányt. Bihar megye azért is érdekes, mert itt nagyon szépen látszik, hogy az országos átlag milyen könnyen elfedheti a helyi válságokat. Lehet országosan 70 százalékos a víztározók feltöltöttsége, miközben egyes térségekben a folyók vízhozama már a sokéves átlag töredékére zuhan, és a kisebb települések számára egyre nehezebbé válik a biztonságos vízellátás. A mostani romániai helyzet egyik legfontosabb tanulsága talán éppen az, hogy a vízhiány nem valami távoli, sivatagos országok problémája. Itt van Bihar, Arad megyékben, Dobrogeában, Moldvában, az ország számos kisebb településén, és már a hivatalos statisztikákban is megjelenik. Az Apele Române közlése szerint a 39 legfontosabb tározóban jelenleg még elegendő víz van a központi ellátás biztosításához, de a hónap végére várható 66 százalékos szint már egyértelműen azt jelzi, hogy a rendszer tartalékai folyamatosan olvadnak.
És augusztus 12-én még mindig csak a nyár közepén járunk.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.