Görögország kitiltja a 15 éven aluliakat a közösségi médiából

Görögország 2027. január 1-jétől megtiltja a 15 éven aluli fiatalok számára a közösségi médiaplatformok használatát, ezzel az Európai Unió egyik első tagállamává válik, amely ilyen szigorú korhatárt vezet be. Az intézkedést Akisz Szkercosz államminiszter jelentette be hétfőn Athénban, több kormánytagja társaságában tartott sajtótájékoztatón.

A tervet Kiriakosz Micotakisz miniszterelnök már áprilisban beharangozta – mégpedig, a helyzet iróniáját jól mutatva, éppen a TikTokon. Szkercosz szerint ideje foglalkozni a digitális függőség lehetőségével, Adonisz Georgiadisz egészségügyi miniszter pedig egy 2500 diák körében végzett felmérésre hivatkozott, amely szerint a tanulók negyede túlzott mértékben használja a közösségi médiát, egyötödük pedig bizonytalannak vagy nyugtalannak érzi magát, és nehezen tud koncentrálni, ha nincs nála a mobiltelefonja.

A tilalom betartatását Athén az uniós szabályozásra bízza. Dimitrisz Papasztergiu digitalizációs miniszter szerint a platformok szabályszegései esetén az európai felügyeleti és szankciós mechanizmusok lépnek életbe, a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) alapján egyes jogsértésekért a vállalatok éves globális árbevételének akár hat százalékát kitevő bírság is kiszabható. A görög bejelentés egy szélesebb európai folyamat része, ugyanis az Európai Bizottság szeptemberben mutatta be az EU Kids Act nevű javaslatát, amely uniós szinten szabályozná a kiskorúak online védelmét. A tervezet szerint 13 éves kor alatt egyáltalán nem lehetne közösségi médiát használni, 13 és 15 év között a gyerekek csak a szülők által létrehozott és felügyelt, korlátozott funkciójú „minifiókokat” használhatnának, napi legfeljebb egy órában, a 15 és 18 év közöttieknél pedig a platformoknak kötelező biztonsági tervezési megoldásokat kellene alkalmazniuk. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke szerint Európának megvan a hatalma a cselekvésre, és a szabályokat az európaiak határozzák meg, nem a nagy technológiai cégek, a Bizottság továbbá azt is javasolja, hogy a gyermekvédelmi kötelezettségek teljesítését a platformoknak kelljen bizonyítaniuk, és egy digitális méltányossági törvényt is előkészít, amely többek között a túlzott használatra ösztönző tervezési trükkök ellen lépne fel.

A görög kormány tehát gyorsabb és szigorúbb az uniós javaslatnál: míg Brüsszel 13 és 15 év között felügyelt hozzáférést engedne, Athén teljes tilalmat vezet be. A kérdés, amelyre a bejelentés egyelőre nem ad választ, ugyanaz, amelybe minden hasonló kísérlet beleütközik: hogyan ellenőrzik majd a felhasználók életkorát úgy, hogy közben ne kelljen minden felnőttnek is igazolnia magát, és ne keletkezzen egy újabb hatalmas személyes adatbázis. Ausztrália, amely tavaly decemberben elsőként vezetett be 16 éves korhatárt, tapasztalatai szerint a gyerekek meglepően gyorsan megtalálják a kiskapukat, a platformok pedig nem különösebben lelkesek abban, hogy legfiatalabb felhasználóikat maguk küldjék el. A görög tilalom tétje tehát nem csak az, hogy a gyerekek kevesebb időt töltsenek a telefonjuk előtt, hanem az is, hogy egy tagállam képes-e érvényt szerezni a saját szabályainak a globális technológiai óriásokkal szemben. Ebben Athén az uniós jogra támaszkodik – arra a DSA-ra, amelyet a Trump-kormányzat rendszeresen cenzúraeszköznek bélyegez.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka

Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka

Oana Țoiu román külügyminiszter hétfőn tételesen cáfolta azt a főként az AUR által terjesztett állítást, hogy Románia lemond a vétójogáról, vagy elveszíti azt az Európai Unióban. A miniszter úgy fogalmazott, hogy ez „elejétől a végéig hazugság”, a vita középpontjában álló dokumentum pedig nem veszi el egyetlen tagállamtól sem a döntések megakadályozásának lehetőségét, csak azt írja elő, hogy aki…

ugar•
Kivégzés élőben: Washington a dzsihadisták stílusában nyomulna

Kivégzés élőben: Washington a dzsihadisták stílusában nyomulna

Az Egyesült Államok hadserege a második világháború vége óta először hajtana végre sortűzzel halálos ítéletet, a Pentagon egyik tisztviselője szerint pedig a kivégzést élőben közvetítenék az interneten. Az elítélt Nidal Hasan, a hadsereg egykori pszichiátere, aki 2009-ben a texasi Fort Hood katonai bázison tüzet nyitott társaira, és tizenhárom embert megölt, a katonai bíróság 2013-ban ítélte…

ugar•
Szele Tamás: Dízelolaj és árulás

Szele Tamás: Dízelolaj és árulás

Donald Trump az elmúlt napok folyamán elárulta Ukrajnát, elárulta Európát és elárulta az Egyesült Államokat is. Tette mindezt három csepp dízelolajért.

zona•
Tizennégyszeresére nőtt az MI-vel felturbózott, orosz kémektől eltanult csalás

Tizennégyszeresére nőtt az MI-vel felturbózott, orosz kémektől eltanult csalás

Rohamosan terjed egy olyan internetes csalási módszer, amellyel a támadók jelszó nélkül, a kétlépcsős azonosítást is megkerülve jutnak be a magán- és céges fiókokba. A romániai Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) hétfőn közzétett negyedéves jelentésében, amely a 2026 áprilisa és júniusa közötti időszak fő informatikai fenyegetéseit veszi számba, külön figyelmeztet erre a veszélyre. A…

ugar•
Oroszország győzött, és ideje lenne ezt végre felfognunk

Oroszország győzött, és ideje lenne ezt végre felfognunk

Igen, ez van: Oroszország és Putyin győzött. Nem a fronton, ahol négy és fél év alatt sem tudta megtörni Ukrajnát, és ahol a Kremlnek nagyjából egymillió-ötszázezer halott és sebesült katonájába került, hogy néhány romváros felett kitűzhesse a zászlaját. A tankok háborúját Moszkva nem nyerte meg. Azt a háborút viszont, amelyet nem Ukrajna, hanem Európa és a Nyugat ellen vív, és amely sokkal…

ugar•