Már az amerikai Kongresszus is kíváncsi arra, hogy ki buktatta meg Bolojant
Gregory Meeks, a képviselőház külügyi bizottságának demokrata vezetője hivatalos levélben kérdezte meg Marco Rubio külügyminisztertől, hogy az amerikai kormány részt vett-e Ilie Bolojan román kormányának megbuktatásában, ahogy azt Kimberly Guilfoyle athéni nagykövet a Wall Street Journal szerint állította - a választ és a kért dokumentumokat Meeks október 15-ig várja. A demokrata képviselő azt kérdezi: igaz-e a WSJ értesülése, hogy a nagykövet lényegében azt mondta, az Egyesült Államok részt vett a román kormány bukásában, és Görögországban is képes lenne ugyanerre. Ha igen, mire alapozta ezt Guilfoyle, és engedélyezett vagy irányított-e a külügyminisztérium, a Fehér Ház, a Nemzetbiztonsági Tanács vagy bármely más amerikai szerv olyan tevékenységet, amelynek célja a román kormány összetételének vagy fennmaradásának befolyásolása volt.
Meeks azt is tudni akarja, mikor értesült a minisztérium a nagykövet kijelentéseiről, kioktatták-e ezért, és megkeresték-e a román és a görög kormányt. A levél a 2025 szeptembere óta keletkezett iratokkal kapcsolatosan kiterjedt dokumentumkérést is tartalmaz, ezek között vannak a nagykövet romániai, bulgáriai és albániai hivatalos útjai, az, hogy magánszemélyek vagy cégek biztosítottak-e neki közlekedést, a minisztérium etikai ajánlásai a nagykövet magán üzleti érdekeltségeiről, valamint a görög Aktor csoporttal, annak LNG-üzletágaival, vezetőjével, Alexandrosz Exarhosszal és a nagykövethez közel álló lobbistával, Christos Marafatsosszal kapcsolatos összes irat. Ez a lista önmagában is többet mond a nagykövet diplomáciai munkásságáról, mint bármely sajtóközlemény.
A WSJ szerint Guilfoyle március 18-án az athéni nagykövetségen, egy vacsorán, a görög energiaügyi miniszter jelenlétében arról beszélt, hogy a Bolojan-kormány hamarosan megbukik, mert útjában áll az amerikai energetikai érdekeknek, majd hozzátette: ezt bármelyik országgal megtehetik. A nagykövet március 31-én Bukarestben egy étteremben vacsorázott Sorin Grindeanu PSD-elnökkel, Bogdan Ivan akkori energiaügyi miniszterrel és Bogdan Vlădică elnöki tanácsadóval. Bolojan nem akart drága amerikai cseppfolyósított gázt vásárolni, kormányát pedig május 5-én a PSD, az AUR és más képviselők bizalmatlansági indítványa buktatta meg. Grindeanu és az AUR elnöke, George Simion a G4Mediának azt mondta, hogy a nagykövettel nem beszéltek a kormány megbuktatásáról, Guilfoyle ügyvédje pedig cáfolja a WSJ beszámolóját.
A nagykövet ellen közben egy másik ügyben a külügyminisztérium főfelügyelője is vizsgálatot indított, mert egy Trump-adományozó szerint 100 ezer dolláros hitelkártya-tartozása kifizetését kérte cserébe azért, hogy bejárást szerez neki a kormányzat legfelső köreibe. Rubio néhány napja még rendkívül hatékony diplomatának nevezte, Trump pedig a hétvégén csak annyit mondott róla, hogy kár érte, nem sokat tud az ügyről, de a nagykövetasszony mindig nagyon kedves volt. Az amerikai elnök tehát éppen annyit tud a saját nagyköveteiről, amennyit a román kormányválságról: lényegében semmit, de az mindig kedves.
A történet külön pikantériája, hogy 2025 februárjában éppen JD Vance amerikai alelnök oktatta ki Münchenben Európát arról, hogy a román alkotmánybíróság a demokrácia megcsúfolásával semmisítette meg az orosz befolyással gyanúsított elnökválasztást. Másfél évvel később pedig az amerikai kormány egyik nagykövete dicsekszik azzal egy athéni vacsorán, hogy Washington bármelyik ország kormányát megbuktathatja.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Oroszország győzött, és ideje lenne ezt végre felfognunk
Igen, ez van: Oroszország és Putyin győzött. Nem a fronton, ahol négy és fél év alatt sem tudta megtörni Ukrajnát, és ahol a Kremlnek nagyjából egymillió-ötszázezer halott és sebesült katonájába került, hogy néhány romváros felett kitűzhesse a zászlaját. A tankok háborúját Moszkva nem nyerte meg. Azt a háborút viszont, amelyet nem Ukrajna, hanem Európa és a Nyugat ellen vív, és amely sokkal…

Ezerhatszáz név a feketelistán: mit tartalmaz az EU eddigi legnagyobb Oroszország elleni szankciós döntése?
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei október 12-én Luxemburgban csaknem 1600 orosz magánszemélyt és vállalatot vettek fel a szankciós listára. Ez a háború kezdete óta a legnagyobb egyszeri bővítés, és az orosz hadiipar, különösen a drónok és a ballisztikus rakéták gyártási láncának szereplőit célozza. Kaja Kallas, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott, hogy a…

Ukrajna mellett a németek többsége, Moszkva mellett az AfD tábora
A németek közel kétharmada fenntartaná vagy növelné az európai államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatását – derül ki a ZDF közszolgálati televízió legfrissebb Politbarometer-felméréséből. A Forschungsgruppe Wahlen kutatása szerint a megkérdezettek 30 százaléka erősebb katonai segítséget szeretne, 33 százalék a jelenlegi szint megtartását támogatja, és ugyancsak 33 százalék csökkentené a…

Friss, meleg és kellően ostoba: így néz ki egy tankönyvi orosz álhír
Igazi, hamisítatlan orosz álhír érkezett, friss, meleg, és éppen kellően ostoba ahhoz, hogy érdemes legyen bemutatni olvasóinknak. Az orosz csatornák egy nevét nem vállaló, az orosz fegyveres erők kötelékében szolgáló hölgy információira hivatkozva – milyen szerencse, hogy a román nyelvben a katonának is van neme, különben a forrásról még ennyit sem tudnánk – arról számolnak be, hogy Kijivben…

Szele Tamás: Halottgyalázás Mariupolban
Egyszóval: Mariupolban már megint minden másképpen volt. Ahogy Bucsában, ahogy Kramatorszkban, Kremencsukban, Irpinyben... a sor végtelen. A hazugság viszont nem lehet halhatatlan. Nem tarthat örökké. És nem is fog.