Két évtized nyelvháborúja után: mit jelent az ukrán kisebbségi oktatási törvény a kárpátaljai magyaroknak?

Az ukrán parlament, a Verhovna Rada október 12-én elfogadta a nemzeti kisebbségek és az őshonos népek oktatási jogainak biztosításáról szóló, 16119-es számú törvényt. A javaslatot az UNIAN és az Ukrinform beszámolója szerint 266 képviselő támogatta, holott az elfogadáshoz a 450 fős alkotmányos létszám többsége, vagyis 226 szavazat is elég lett volna. A háború és az orosz megszállás miatt jelenleg csak nagyjából négyszáz képviselő gyakorolja a mandátumát, így a javaslat a ténylegesen ülésező testület kétharmadának támogatását is megkapta.

A parlament arról is határozott, hogy Ruszlan Sztefancsuk házelnök haladéktalanul írja alá a törvényt, és küldje meg Volodimir Zelenszkij elnöknek kihirdetésre. A sietség érthető, hiszen a Kyiv Independent szerint éppen ez volt az a lépés, amelyet Magyarország feltételként szabott ahhoz, hogy Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai továbbhaladhassanak. Budapest a múlt héten jelezte, hogy a törvény elfogadása esetén nem akadályozza a tárgyalások következő szakaszát, így az Unió külügyminiszterei már október 13-án, Luxembourgban megnyithatják Ukrajna és Moldova előtt a belső piacról, illetve a versenyképességről és az inkluzív növekedésről szóló két újabb tárgyalási fejezetet. A szavazás egy csaknem évtizedes, sokszor mérgező vita fontos állomása, amelynek középpontjában a kárpátaljai magyar iskolák sorsa állt, a háttérében pedig az, hogy Budapest a kisebbségvédelem ügyét hosszú ideig inkább Ukrajna nyugati integrációjának fékezésére használta, semmint a kárpátaljai magyarok valódi érdekeinek képviseletére.

A törvény az Ukrajnában élő őshonos népeknek – elsősorban a krími tatároknak –, valamint azoknak a nemzeti kisebbségeknek szól, amelyek nyelve az Európai Unió valamely hivatalos nyelve, azaz a kárpátaljai magyarságon kívül a román, a lengyel, a szlovák és a bolgár közösségeket is érinti – Dmitro Lubinec ukrán ombudsman korábbi adatai szerint Kárpátalján csaknem tizenháromezer diák tanul magyarul, közel száz oktatási intézményben. Az oktatás nyelve a törvény szerint továbbra is az ukrán marad, ugyanakkor azokban az iskolákban, ahol kisebbségi vagy őshonos nyelven oktató osztályok és csoportok működnek, az államnyelv mellett garantálják az anyanyelv használatát, ami nemcsak a tanórákra vonatkozik, hanem a diákok, a tanárok és az oktatás többi szereplője közötti kommunikációra is úgy az iskola épületében, mint annak udvarán. Ez azért fontos, mert a nyár folyamán az ukrán államnyelv védelméért felelős biztos levélben szólította fel a kárpátaljai magyar iskolákat, hogy például a sportfoglalkozásokon szorítsák vissza a magyar nyelv használatát.

A törvény új jogállást is bevezet. A nemzeti kisebbségi általános középfokú oktatási intézmény státuszát azok az iskolák kaphatják meg, ahol a tanulók több mint fele valamely uniós hivatalos nyelvnek számító kisebbségi nyelven tanul, azok az iskolák pedig, amelyek korábban már rendelkeztek ilyen státusszal, akkor is megtarthatják, ha az anyanyelven tanuló diákok aránya legalább 20 százalék, ha pedig ez alá csökken, a státusz csak az oktatási minisztérium egyetértésével szűnhet meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szórványban működő, fogyatkozó létszámú magyar iskolákat sem lehet egyik napról a másikra megfosztani nemzetiségi jellegüktől. A kisebbségi iskolák igazgatójának vagy igazgatóhelyettesének az ukrán mellett a kisebbségi közösség nyelvét is beszélnie kell, a tantervekben pedig helyet kaphat a kisebbség történelme, kultúrája, hagyományai, jelképei és szokásai. Ha egy önkormányzati kisebbségi iskolát átszerveznek vagy megszüntetnek, a fenntartónak a szülők kérésére biztosítania kell, hogy a gyerekek ugyanabban a közigazgatási egységben, egy hasonló státuszú, anyanyelven oktató iskolában folytathassák tanulmányaikat, az ilyen átszervezéseket pedig a minisztériummal egyeztetve kell végrehajtani.

A törvény a vizsgákat és a dokumentumokat is érinti. Az anyanyelvükön tanuló diákok kérhetik, hogy a külső értékelés, vagyis az ukrán központi érettségi és felvételi vizsga feladatait lefordítsák az anyanyelvükre. Ez a lehetőség a nyelvi és irodalmi tárgyakra nem vonatkozik, viszont azok is élhetnek vele, akik már befejezték a középiskolát, a szülők kérésére pedig az iskolák a hivatalos bizonyítványokat és azok mellékleteit az eredeti mellett a kisebbség nyelvén is kiállíthatják. Egy rendelkezés ugyanakkor a másik irányba is nyitva hagyja az ajtót: ha egy kisebbségi osztály diákjainak legalább kétharmadának szülei írásban kérik, az iskola bővítheti az ukránul tanított tantárgyak körét. Ez nem kötelezettség, csak lehetőség, és azoknak a családoknak szól, akik gyermekük ukrajnai továbbtanulását és munkavállalását akarják megkönnyíteni. A jogszabály következetesen „Ukrajna olyan nemzeti kisebbségének nyelvéről” beszél, „amely az Európai Unió hivatalos nyelve”, ezzel tudatosan kizárja az oroszt, mert Kijiv nem akarja, hogy a kisebbségvédelem ürügyén újra teret kapjon az az oroszosítás, amelyet Moszkva évszázadokon át erőltetett az országra, és amely ma a háborús propaganda egyik fő eszköze.

Hogy miért nevezhető mindez áttörésnek, ahhoz vissza kell mennünk 2017-ig. Abban az évben szeptember 5-én az ukrán parlament új oktatási törvényt fogadott el, amelyet Petro Porosenko akkori elnök néhány héttel később alá is írt. A törvény hetedik cikke szerint a kisebbségi nyelveken csak az óvodában és az általános iskola első négy osztályában lehetett volna tanulni, akkor is az ukrán mellett, az ötödik osztálytól pedig csak az anyanyelvet és az irodalmat. Tóth Mihály kárpátaljai alkotmányjogász akkor úgy értékelte, hogy a jövőben nem működhetnének nemzetiségi tannyelvű iskolák, csak osztályok és csoportok. A magyar kormány élesen elutasította a törvényt, Szijjártó Péter akkori külügyminiszter odáig ment, hogy szerinte a kisebbségek oktatási helyzete rosszabb lett, mint a Szovjetunióban volt, Budapest ekkor kezdte blokkolni a NATO–ukrán bizottság üléseit, később pedig Ukrajna uniós közeledését is.

A 2020-as közoktatási törvény a fokozatos átállást írta elő. Az uniós nyelveken tanuló kisebbségi iskolákban az ötödik osztályban a tananyag legalább 20 százalékát ukránul kellett volna oktatni, kilencedikre ez 40 százalékra nőtt volna, a középiskolában pedig a tantárgyak legalább 60 százalékát ukránul kellett volna tanítani. Ennek bevezetését többször elhalasztották, végül 2023 decemberében a Rada az Európa Tanács Velencei Bizottságának ajánlásaira hivatkozva új kisebbségi törvényt fogadott el, amely két dologban látszólagos engedményt tett:

• a magániskoláknak lehetővé tette, hogy bármely uniós hivatalos nyelven oktassanak,

• azok a diákok, akik 2018 szeptembere előtt kezdték meg tanulmányaikat, a régi szabályok szerint fejezhették be az iskolát.

Az Orbán-kormány ezt kevésnek tartotta, és tizenegy pontos követeléslistát állított össze. A Telex tavaszi elemzése szerint ugyanakkor a gyakorlat jóval enyhébb volt, mint amit a törvények szövege sejtetni engedett: a magyar tannyelvű iskolákban csak az ukrán nyelvet és irodalmat, Ukrajna történelmét és az állampolgári ismereteket tanították ukránul, a központi érettségit pedig magyarul is le lehetett tenni. A félelmek tehát nem voltak alaptalanok, mert a jogszabályok valóban a magyar nyelvű oktatás szűkülését vetítették előre, a valóság azonban kevésbé volt drámai, mint amilyennek a budapesti kormánypropaganda éveken át lefestette.

A fordulatot a Tisza áprilisi választási győzelme hozta el. Magyar Péter kormánya néhány hét alatt megállapodott Kijivvel, mégpedig magyar és ukrán szakértők, valamint a kárpátaljai magyar szervezetek és egyházak bevonásával, a magyar miniszterelnök június 4-én jelentette be, hogy Ukrajna vállalta a nemzeti kisebbségi iskolák rendszerének visszaállítását. A vállalások szerint a magyar nyelv az iskolai élet minden területén szabadon használható lesz, a diákok használhatják a nemzeti jelképeket, az ügyintézés magyarul is folyhat, a bizonyítványokat magyar nyelven is kiállíthatják, a diákok magyarul tehetik le az érettségi és felvételi vizsgákat, a nemzetiségi iskolákat pedig alacsonyabb tanulólétszám mellett is fenntartják. A megállapodás a közélet más területeire is kiterjed, például lehetővé teszi a magyar nyelvű politikai kampányt. Fedinec Csilla Ukrajna-kutató a 444-nek arról írt, hogy a megállapodás valójában a Szijjártó-féle pontokból indult ki, csak az új kormány meg is akart állapodni, nem pusztán blokkolni, a megállapodás teljes szövegét ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra, így részletei csak a hivatalos nyilatkozatokból és a sajtóbeszámolókból ismertek. Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete szerint a felek szeptember 22-én véglegesítették a kisebbségi oktatási jogokat érintő kompromisszumos módosításokat. A korábban ismertetett ütemterv szerint Ukrajna 2026 végéig vállalta az oktatási kérdések rendezését, a nyelvhasználatot, a nemzeti jelképeket, a politikai jogokat és az érdekképviseletet érintő további lépéseket pedig 2027-re irányozták elő.

Budapest a megállapodás után hozzájárult ahhoz, hogy június 15-én megnyíljon Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak első, alapvető kérdésekkel – az igazságszolgáltatással, a jogállamisággal, a korrupció elleni fellépéssel és a demokratikus intézményekkel – foglalkozó fejezete, ezt követte júliusban a külkapcsolatokról szóló hatodik fejezet, ami Moldova csatlakozási tárgyalásait is továbbengedte, mert az Unió a két ország csatlakozását politikailag összekapcsolta. A további fejezeteket Budapest azonban addig tartotta zárva, amíg Kijiv el nem kezdi teljesíteni a vállalásait, mégpedig az oktatási törvény elfogadásával, amit a kárpátaljai magyar érdekképviseletek, a KMKSZ és az UMDSZ is sürgettek. Orbán Anita külügyminiszter a luxemburgi ülés előtt úgy fogalmazott, hogy a törvény a májusi és júniusi kétoldalú megállapodás eredménye, fontos lépés Ukrajna uniós csatlakozási folyamatában, és megköszönte a magyar és ukrán szakértők, valamint politikusok munkáját. Ha hétfőn megnyílik a két újabb fejezet, Ukrajna előtt már csak két tárgyalási klaszter marad zárva, amelyek a mezőgazdaságot és a közlekedést is érintik, és a Kyiv Independent szerint inkább Lengyelország aggodalmait fogják felerősíteni, semmint Magyarországét.

Kárpátaljának a törvény elsősorban jogi biztonságot ad, a magyar nyelvű oktatás jövője azonban nem kizárólag a paragrafusokon múlik. A 2001-es népszámláláskor még mintegy 156 ezer magyar élt Kárpátalján, a becslések szerint ma ennek alig a fele. A háború, a mozgósítás elől menekülő férfiak és a gazdasági kivándorlás a közösséget a megmaradás határára sodorta, az Eduline szerint egy kezdő tanár fizetése havonta mintegy 25 ezer forintnak felel meg, a távozó magyar tanárok pótlása pedig szinte lehetetlen. A törvény elfogadása mindkét főváros számára fontos tanulságokkal is jár: Budapest megtanulhatta, hogy a határon túli magyarság ügyét a kölcsönös érdekek mentén, megállapodással lehet előbbre vinni, és nem úgy, hogy Moszkva kedvéért éveken át túszul ejtik egy háborúban álló szomszéd jövőjét. Kijiv pedig azt, hogy a magyar közösség nem ellenség és nem az orosz befolyás ötödik hadoszlopa, hanem Ukrajna hűséges polgárainak egy része, akik közül sokan ma is az ukrán hadseregben harcolnak. A kisebbségvédelem tehát nem ellentétes Ukrajna nemzeti érdekével, hanem éppen annak az európai identitásnak a része, amelyért az ukránok ma életüket áldozva harcolnak.

Ugar