Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka
Oana Țoiu román külügyminiszter hétfőn tételesen cáfolta azt a főként az AUR által terjesztett állítást, hogy Románia lemond a vétójogáról, vagy elveszíti azt az Európai Unióban. A miniszter úgy fogalmazott, hogy ez „elejétől a végéig hazugság”, a vita középpontjában álló dokumentum pedig nem veszi el egyetlen tagállamtól sem a döntések megakadályozásának lehetőségét, csak azt írja elő, hogy aki él vele, az nemzeti érdekre hivatkozva indokolja meg a döntését. Țoiu szerint ehhez az indokláshoz senkinek a jóváhagyása nem kell, a vétójog tehát érintetlen marad.
A miniszter hozzátette: a döntéshozatali szabályok megváltoztatása nem történhet egyik napról a másikra. Katonai kérdésekben a szerződések szerint ez nem is lehetséges, más területeken pedig előbb az állam- és kormányfőknek kellene egyhangúlag megállapodniuk egy javaslatról, amely aztán a nemzeti parlamentek elé kerülne. A román parlament azért nem tárgyal ilyesmiről, mert ilyen javaslat egyszerűen nem létezik. Az AUR-nak és a téma köré csoportosuló politikusoknak pedig azt üzente, hogy Romániának akkor van ereje az Unióban, ha vannak olyan politikusai is, akiknek van bátorságuk élni vele, nem csak panaszkodni akarnak.
A vitát egy szeptember 1-jén nyilvánosságra került levél robbantotta ki, amelyet tizenegy uniós tagállam – Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Románia, Spanyolország és Svédország – külügyminisztere küldött Kaja Kallas uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek. Az Euronews és a Politico által ismertetett dokumentum az Orbán-évek tanulságaiból kiindulva öt elvet fogalmaz meg a közös kül- és biztonságpolitika hatékonyabbá tételére.
A tagállamok tartsák tiszteletben a kölcsönös szolidaritást.
Vétó helyett gyakrabban éljenek az úgynevezett konstruktív tartózkodással, amikor egy ország nem szavaz igennel, de nem is akadályozza meg a többieket.
Ne kössék össze a külpolitikai döntéseket velük össze nem függő ügyekkel.
Aki blokkol egy döntést, megalapozottan indokolja meg.
Végül vizsgálják meg, milyen lehetőségeket kínálnak a meglévő szerződések az egyhangúságról a minősített többségi szavazásra való fokozatos áttérésre.
A levél egyik sokat idézett mondata szerint enélkül az Unió legitimitással rendelkezik ugyan, de erővel nem. A Politico szerint a dokumentum megnyitja ugyan a minősített többség szélesebb körű alkalmazásának lehetőségét, de nem követeli a szavazási rendszer teljes megváltoztatását. Az a mondat, amelyet Țoiu is idézett, valójában az uniós szerződés már ma is érvényes logikáját ismétli. Az Európai Unióról szóló szerződés 31. cikke ugyanis már most is lehetővé teszi, hogy bizonyos kül- és biztonságpolitikai döntéseket minősített többséggel hozzanak meg, ilyenkor viszont bármely tagállam megakadályozhatja a szavazást, ha „létfontosságú és kifejtett nemzetpolitikai okokra” hivatkozik, és az ügy az állam- és kormányfők elé kerül, akik egyhangúlag döntenek. Ugyanez a cikk tiltja, hogy katonai vagy védelmi vonatkozású döntéseket minősített többséggel hozzanak meg, tehát a levél nem eltörli a vétót, hanem azt kéri, hogy aki él vele, mondja meg, miért teszi.
Ami pedig a minősített többségre való tényleges áttérést illeti, ott a szerződések egy klasszikus csapdát tartalmaznak. Az úgynevezett passerelle- vagy áthidaló záradék lehetővé tenné, hogy a tagállamok szerződésmódosítás nélkül térjenek át egyes területeken a többségi döntéshozatalra, de ehhez maguknak az államoknak egyhangúlag kell dönteniük, és az általános áthidaló záradéknál bármely nemzeti parlament ellenvetése elég a megakadályozásához. A vétó eltörléséhez tehát vétómentes egyhangúság kellene, vagyis a reform ellenzői pontosan azzal az eszközzel akadályozhatják meg a reformot, amelyet az el akarna törölni. Hogy a vétó a közeljövőben eltűnjön, az jogilag szinte kizárt - Victor Negrescu, az Európai Parlament román alelnöke is jelenleg valószínűtlennek nevezte a szerződésmódosítást.
Az AUR által most felkapott ügy ráadásul három és fél éves. 2023. május 4-én kilenc tagállam – Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Spanyolország és Szlovénia – létrehozta a minősített többségi szavazással foglalkozó úgynevezett Barátok Csoportját, amelyhez Bogdan Aurescu akkori külügyminiszter idején Románia néhány héttel később csatlakozott. Aurescu már akkor hangsúlyozta, hogy a hatékonyabb döntéshozatal mellett Romániának továbbra is fontos, hogy legyenek mechanizmusok a nemzeti érdekek védelmére. Diana Șoșoacă akkor „árulásnak” és a szuverenitásról való lemondásnak nevezte a csatlakozást, és azzal riogatott, hogy a nagy államok majdani többségi szavazással háborúba vihetik Romániát Oroszország ellen, ami azért abszurd, mert a katonai döntésekre a szerződések kifejezetten kizárják a többségi szavazást. Az ügy azonban azóta új lendületet kapott: 2026 tavaszán Johann Wadephul német külügyminiszter és Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke is a minősített többség mellett szólalt fel, utóbbi szerint ez fontos módja a rendszerszintű blokádok elkerülésének.
Akinek köszönhetjük: Orbán Viktor
Hogy egyáltalán ide jutottunk, abban nagy szerepe van Orbán Viktornak, Magyarország áprilisban megbukott miniszterelnökének, aki a vétójogot éveken át a Kreml érdekeinek szolgálatába állította. Az Orbán-kormány hónapokig akadályozta az Ukrajnának szánt ötvenmilliárd eurós uniós támogatási csomagot, éveken át blokkolta az Európai Békekeretből a tagállamoknak járó, Ukrajnába küldött fegyverek miatti több milliárd eurós visszatérítést, és a szankciós csomagok rendszeres megújításait arra használta, hogy újabb és újabb engedményeket zsaroljon ki – oligarchák törlését a listáról, gázszállítási garanciákat, befagyasztott uniós pénzek felszabadítását. 2023 decemberében az Európai Tanács ülésén ki kellett mennie a teremből, hogy a többiek nélküle dönthessenek az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, utána pedig a kárpátaljai magyarok jogaira hivatkozva évekig blokkolta a tárgyalási fejezetek megnyitását. Orbán tehát pontosan azt a gyakorlatot tette rendszerré, amelyet a tizenegy állam levele most meg akar szüntetni: a vétót nem létfontosságú nemzeti érdekek védelmére, hanem velük össze nem függő ügyek kizsarolására és egy háborús agresszor kiszolgálására használta. Nem véletlen, hogy a levél az „Orbán-évek tanulságairól” beszél, és hogy a reform a magyarországi kormányváltás után kapott új lendületet.
A probléma azonban Orbán bukásával nem tűnt el. Szeptember 21-én Szlovákia, Luxemburg és Franciaország nyomására az Unió levette a szankciós listáról Aliser Uszmanovot és Mihail Fridmant, a Putyin-rendszer két legnagyobb támogatóját, mert az egyhangúsághoz kellett a beleegyezésük. A vétóval való zsarolás tehát nem egy ember, hanem egy rendszer hibája, amelyet bárki kihasználhat, aki hajlandó rá - Robert Fico Szlovákiája ma ugyanúgy élhet vele, ahogy Orbán Magyarországa tette.
Kinek fáj a vétó, és kinek használ?
A kérdés persze nem fekete-fehér. A balti államok például nem írták alá a levelet, mert a kisebb tagállamok a vétót fontos védelemnek tekintik a nagyok befolyásával szemben. Horvátország is ellenezte a reformot, mert szerinte az egyhangúság az egyetlen garanciája a kis államok egyenlőségének. Ez legitim aggodalom, és Romániának is van oka figyelni rá, ugyanakkor a román tapasztalat éppen azt mutatja, hogy a vétó nemcsak védelmet, hanem büntetést is jelenthet. Ausztria 2022 decemberében egyedül vétózta meg Románia schengeni csatlakozását, és a teljes tagság csak 2025 januárjában valósult meg, vagyis Románia évekig egyetlen ország vétójának volt kiszolgáltatva. Egy olyan ország számára, amelynek a határán háború folyik, amelynek légterébe orosz drónok repülnek be, és amelynek biztonsága egy erős, gyorsan cselekvő Európától függ, egy Kreml-barát kormány vétója sokkal nagyobb fenyegetés, mint az, hogy egyszer valamikor egy többségi szavazáson alulmarad.
Még szerencse, hogy a levél, amely miatt Romániát állítólag megfosztják a vétójogától, ugyanazon a napon került a figyelem középpontjába, amikor a huszonhét tagállam egyhangúlag fogadta el az eddigi legnagyobb, csaknem 1600 tételes orosz szankciós listát. Ez is mutatja, hogy születhet egyhangú döntés, amikor senki nem zsarol, a vétó eltörlése pedig csak azoknak fáj igazán, akik zsarolásra akarják használni.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.

Görögország kitiltja a 15 éven aluliakat a közösségi médiából
Görögország 2027. január 1-jétől megtiltja a 15 éven aluli fiatalok számára a közösségi médiaplatformok használatát, ezzel az Európai Unió egyik első tagállamává válik, amely ilyen szigorú korhatárt vezet be. Az intézkedést Akisz Szkercosz államminiszter jelentette be hétfőn Athénban, több kormánytagja társaságában tartott sajtótájékoztatón.

Kivégzés élőben: Washington a dzsihadisták stílusában nyomulna
Az Egyesült Államok hadserege a második világháború vége óta először hajtana végre sortűzzel halálos ítéletet, a Pentagon egyik tisztviselője szerint pedig a kivégzést élőben közvetítenék az interneten. Az elítélt Nidal Hasan, a hadsereg egykori pszichiátere, aki 2009-ben a texasi Fort Hood katonai bázison tüzet nyitott társaira, és tizenhárom embert megölt, a katonai bíróság 2013-ban ítélte…

Szele Tamás: Dízelolaj és árulás
Donald Trump az elmúlt napok folyamán elárulta Ukrajnát, elárulta Európát és elárulta az Egyesült Államokat is. Tette mindezt három csepp dízelolajért.

Tizennégyszeresére nőtt az MI-vel felturbózott, orosz kémektől eltanult csalás
Rohamosan terjed egy olyan internetes csalási módszer, amellyel a támadók jelszó nélkül, a kétlépcsős azonosítást is megkerülve jutnak be a magán- és céges fiókokba. A romániai Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) hétfőn közzétett negyedéves jelentésében, amely a 2026 áprilisa és júniusa közötti időszak fő informatikai fenyegetéseit veszi számba, külön figyelmeztet erre a veszélyre. A…