Kolumbia Trump ölébe ült: egymilliárd dollár és a latin-amerikai jobbratolódás

Latin-Amerika politikai térképe a szemünk előtt színeződik át, és a legújabb ecsetvonás Kolumbiából érkezett. Pénteken, augusztus 7-én beiktatták Abelardo De la Espriella jobboldali politikust az ország elnökeként — ő pedig már az első napján egyértelművé tette, hogy Kolumbia élesen Washington felé fordul. A gesztust az Egyesült Államok rögtön viszonozta: egymilliárd dolláros biztonsági csomagot ígért az új kormánynak. A két esemény együtt egy világos üzenetet hordoz a régióról és az amerikai befolyás visszatéréséről.

A 48 éves De la Espriella — akit „El Tigre", vagyis „a Tigris" néven emlegetnek — a júniusi elnökválasztás második fordulóját nyerte meg, mindössze kevesebb mint egy százalékpontnyi előnnyel a baloldali Iván Cepeda szenátorral, a leköszönő elnök, Gustavo Petro szövetségesével szemben. A hivatalát a baloldali Petrótól vette át, akit 2022-ben választottak meg, és aki egy egykori baloldali gerillaparancsnok. A milliárdos ügyvéd — aki egyszerre kolumbiai és amerikai állampolgár — kampányában keményvonalas fordulatot ígért: leszámolást a fegyveres csoportokkal, az állam méretének akár 40 százalékos csökkentését, valamint a kőolaj- és gázszektor újraélesztését. A győzelméhez hozzájárult Donald Trump nyílt támogatása is, aki a döntő forduló előtt „okos, erős és kemény vezetőnek" nevezte De la Espriellát, és azt jósolta, hogy „rendkívül sikeres" lesz.

A beiktatás maga is szakított a hagyománnyal, és ez önmagában is üzenet volt. A ceremóniát nem a fővárosban, Bogotában, a Kongresszus falai között tartották, hanem Caliban, az ország délnyugati, a salsáról híres, hagyományosan baloldali fellegvárában — a Pichincha zászlóalj katonai bázisán. A biztonságot mintegy 11.000 fős állomány és drónelhárító technológia szavatolta. A meghívottak közt ott volt a spanyol király, több latin-amerikai államfő, és — érdekes módon — Gianni Infantino, a FIFA sokat bírált elnöke is. Az Egyesült Államokat egy delegáció képviselte, amelyet Todd Blanche megbízott legfőbb ügyész vezetett.

Az új irány: fegyveres leszámolás és amerikai ölelés

De la Espriella lángoló, 75 perces beiktatási beszédében a rend helyreállítását ígérte.

„Azért jöttem, hogy lezárjam a nemzeti beletörődés hosszú fejezetét"

— mondta, majd határozott üzenetet küldött: „Eljött az idő, hogy helyreállítsuk a rendet, a tekintélyt és a szabadságot." A bűnszervezeteknek és a kábítószer-terrorista csoportoknak ultimátumot adott: vagy alávetik magukat a jogállamnak, vagy szembenéznek a kolumbiai állam és biztonsági erői határozott válaszával. A béketárgyalások lehetőségét — vagyis épp Petro politikájának a lényegét — „teljesen kimerültnek" nyilvánította, korábban már jelezte: a beiktatásától számolva 100 napot kapnak a fegyveres csoportok, hogy megadják magukat.

A biztonsági fordulat középpontjában az amerikai együttműködés áll. Kolumbia már az első napon csatlakozott Trump regionális biztonsági blokkjához, a Trump által alapított „Shield of the Americas" (Amerikák Pajzsa) elnevezésű szövetséghez, amely az Egyesült Államoktól Közép- és Dél-Amerikáig ível, és a kábítószer-kereskedő csoportok elleni harcot tűzte zászlajára. Az új elnök emellett egy „Plan Colombia II" néven emlegetett biztonsági stratégiát is bejelentett (egyes források „Plan Patriota 2.0"-ként is hivatkoznak rá) — a név az Álvaro Uribe elnöksége (2002–2010) idején alkalmazott stratégiára utal vissza, amelynek keretében a kolumbiai kormány megpróbálta visszaszerezni a területi ellenőrzést az olyan baloldali gerillacsoportoktól, mint a FARC és az ELN. De la Espriella még arra is ajánlatot tett, hogy amerikai csapatok működhessenek kolumbiai területről, és a dzsungelben megbúvó kokainlaborokat bombázná.

A washingtoni válasz nem sokat váratott magára. Az amerikai külügyminisztérium pénteken, röviddel a beiktatás után jelentette be, hogy a Trump-kormányzat egymilliárd dolláros biztonsági segélyt tervez nyújtani az új kolumbiai kormánynak. A minisztérium közleménye szerint

„e megújított partnerség sarokköveként az Egyesült Államok — a Kongresszussal együttműködve — egymilliárd dolláros támogatást kíván bejelenteni egy biztonsági csomag részeként, hogy segítse De la Espriella elnök adminisztrációját a közös céljaink elérésében".

Itt egy fontos pontosítás: a csomag nem kész tény, hanem szándék. A megfogalmazás szerint az összeg a Kongresszussal együttműködve, tehát annak jóváhagyásától függően valósul meg — vagyis a bejelentés politikai gesztus, amelynek a tényleges folyósításához még kongresszusi zöld jelzés kell, de ettől függetlenül a szimbolikus üzenet erős: Washington kész pénzzel is alátámasztani az új szövetségesét.

Az átmenet azonban korántsem békés. A leköszönő Gustavo Petro nem ismerte el a választás eredményét, csalást kiáltott, és nem is vett részt a beiktatási ünnepségen — bár a hatalmat átadta. Ennél is aggasztóbb, hogy Petro egy beszédében fegyveres csoportokat — amelyeket „felszabadító gárdáknak" nevezett — biztatott arra, hogy augusztus 7. után erővel ragadják magukhoz a hatalmat. Egy leköszönő elnök, aki fegyveres erőszakra buzdít az utódja ellen: ez önmagában is jelzi, milyen mély a kolumbiai politikai megosztottság. A vesztes Cepeda ezzel szemben a békés utat választotta: pénteken reggel tüntetést vezetett Barranquillában, ahol békés polgári engedetlenségre szólított fel, és azt hangoztatta, hogy az ellenzék a demokrácia védelméért fog dolgozni.

De la Espriella beiktatása nem elszigetelt esemény, hanem egy jól kirajzolódó regionális tendencia legújabb állomása. A kontinens az elmúlt három-négy évben határozottan jobbra tolódott, és ennek a hátterében jellemzően ugyanaz a képlet áll: a gyenge gazdaság és a növekvő bűnözés átrajzolta a választói prioritásokat, ami teret nyitott a korábban peremhelyzetű, keményvonalas jobboldali jelölteknek — a jobboldali nacionalizmus globális felemelkedésének a hátszelével. A sor hosszú. De la Espriella kevesebb mint két héttel azután lépett hivatalba, hogy Peruban beiktatták a jobboldali Keiko Fujimorit. Perun kívül Argentína, Chile, Ecuador, Bolívia és Panama is ebbe az irányba mozdult. Mára Latin-Amerikában már csak Brazíliának, Mexikónak, Venezuelának, Kubának és Nicaraguának van baloldali elnöke — és közülük is többüknek inog a széke. Brazíliában októberben elnökválasztás lesz, amely szoros küzdelmet ígér a baloldali Lula da Silva és Flávio Bolsonaro, a puccskísérlettel vádolt egykori jobboldali elnök fia között. Mexikó elnöke, Claudia Sheinbaum óvatos vonalat visz Washingtonnal szemben, Venezuela pedig szinte 180 fokos fordulatot vett: miután az amerikai különleges erők 2026 januárjában elfogták a baloldali Nicolás Madurót, az ország ideiglenes elnöke, Delcy Rodríguez rendkívül együttműködővé vált a washingtoni kormányzattal.

A kör pedig egyre szűkül a maradék baloldali rezsimek körül. Nicaraguában a tekintélyelvű Daniel Ortega nemrég kijelentette, hogy az országában többé nem lesznek választások, nehogy az ellenzék hatalomra kerülhessen. Trump pedig a múlt hónapban azt mondta, hogy Kuba után Nicaragua lesz a következő a listán — bár nem világos, hogy ez katonai beavatkozást jelent-e, amilyen egyébként Kuba ellen sem történt, hiába süllyed a sziget a hatvanhét évnyi kommunizmus után a gazdasági összeomlás végső stádiumába. A kolumbiai fordulat annak a szélesebb folyamatnak a része tehát, amelyet az egész régióban látunk: az amerikai befolyás visszatérése Latin-Amerikában, Trump második elnöksége alatt. A Maduro-elfogástól a Kubára nehezedő nyomáson át a kolumbiai szövetségkötésig egy összefüggő stratégia rajzolódik ki, amelynek célja a „hátsó udvar" — ahogy Washington történelmileg tekintett a térségre — újbóli szoros ellenőrzése.

Van ebben egy tanulságos kettősség is: miközben az Egyesült Államok a világ más pontjain — a Közel-Keleten, Ukrajna ügyében, a NATO keleti szárnyán — inkább a visszahúzódás, a kivárás vagy épp a szövetségesek elbizonytalanítása felé mozdul, addig a saját féltekéjén erőteljes, aktív befolyásépítésbe fogott. Trump Amerikája tehát nem egyszerűen „visszavonul a világból" — inkább átrendezi a prioritásait: kevesebb figyelem a távoli szövetségeseknek, több energia a közvetlen környezet uralására. Kolumbia „a Tigrise" ennek az új korszaknak a legfrissebb és leglátványosabb jelképe. A kérdés csak az, hogy egy ilyen mélyen megosztott országban — ahol a leköszönő elnök fegyveres ellenállásra buzdít — a keményvonalas ígéretek stabilitást hoznak-e, vagy épp a további erőszak magvait vetik el.

Ugar

Kapcsolódó: