Letartóztatták a Párizsban falra festett koporsók mögött álló moldovai férfit
A román hatóságok a múlt héten a moldovai–román határon őrizetbe vették Iurie Manic moldovai állampolgárt, akit a francia ügyészség azzal vádol, hogy egy Oroszország által irányított párizsi rongálási akciósorozat egyik vezetője volt. Az esetről elsőként a Ziarul de Iaşi számolt be.
A Jászvásári (Iasi) Táblabíróság szombaton, szeptember 19-én 15 napos ideiglenes letartóztatást rendelt el Manic ellen, hogy átadhassák Franciaországnak. A férfit egy 2025. október 16-án kiadott európai elfogatóparancs alapján keresték; a francia SIRENE-iroda négy nappal később vitte fel a schengeni információs rendszerbe, a román határrendőrök ennek alapján azonosították, amikor egy Vaslui megyei határátkelőn keresztül próbált belépni Romániába; jelenleg a Vaslui megyei rendőr-főkapitányság fogdájában van. Franciaországban csoportosan elkövetett rongálással és a fegyveres erők morálja aláásásának bűntettével vádolják, amelyet a vád szerint a nemzetvédelem sérelmének szándékával követett el. A francia büntető törvénykönyv szerint ezekért legfeljebb öt év börtön szabható ki.
Az ügy 2024 nyaráig nyúlik vissza, amikor Párizs épületein vörös festékkel, sablonnal felfújt üres koporsók jelentek meg, mellettük olyan feliratokkal, mint „Stop the death now!", „Mriya Ukraine" („Álom Ukrajna") vagy „Soldat français en Ukraine" („Francia katona Ukrajnában"). A rendőrség 2024. június 20-án tetten ért két moldovai férfit, amint a Le Figaro napilap székházának falára festettek hat koporsót. Kihallgatásukon elmondták, hogy napi száz eurót kaptak a munkáért. Ugyanabban a hónapban az Eiffel-torony tövében öt francia zászlóval letakart koporsót is elhelyeztek „Ukrajna francia katonái" felirattal. A francia hatóságok szerint az akciók célja az volt, hogy megfélemlítsék a közvéleményt, és aláássák Franciaország Ukrajnának nyújtott támogatását – Emmanuel Macron elnök akkoriban nem zárta ki, hogy francia katonákat küldjenek Ukrajnába. A francia titkosszolgálatok és ügyészek szerint a műveletek egy másik irányítója, a szintén körözött Alekszandr Grigorenco az oroszbarát moldovai Șor Párt lelkes támogatója. A párt vezetője, a banki csalásért távollétében 15 év börtönre ítélt oligarcha, Ilan Șor Moszkvába menekült. A nyomozók szerint a rongálások egy közvetítőkön keresztül folytatott hibrid hadviselési stratégia részei voltak, amelynek célja a közvélemény manipulálása és az Ukrajna támogatásával kapcsolatos franciaországi politikai feszültségek felerősítése.
A per 2026 februárjában kezdődött Párizsban. Az ügyészség 18 hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést kért a vádlottakra, a bíróság azonban április 16-án csak rongálásért marasztalta el a hét moldovai állampolgárt, és 1000-től 10 ezer euróig terjedő pénzbírságot szabott ki rájuk. A hadsereg demoralizálásának vádját nem látta bizonyítottnak. Mihai Popșoi moldovai külügyminiszter akkor élesen elítélte Oroszország franciaországi hibrid módszereit, amelyekben moldovai állampolgárokat vonnak be rongálásba és gyűlöletkeltésbe.
Az ügy egy hosszabb sorozat része. 2023 októberében kék Dávid-csillagok jelentek meg párizsi épületeken; a francia belbiztonsági szolgálat, a DGSI szerint az akciót egy oroszbarát moldovai üzletember szervezte. 2024 májusában mintegy ötszáz vörös kezet festettek a párizsi Soá-emlékhely falára és környékére; ezért négy bolgár férfit két-négy év börtönre ítéltek, a bíróság pedig megállapította, hogy az akció egy „ellenséges céllal végrehajtott, összehangolt művelet" része volt. A francia hatóságok emellett vizsgálják a mecsetek elé helyezett disznófejek ügyét is. A DGSI szerint ezek az akciók az orosz hibrid befolyásolás jellegzetes jegyeit mutatják: a helyszíni provokációkat online felerősítés kíséri, a cél pedig a francia társadalom megosztottságának elmélyítése.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Kitörő modellek, feltört rendszerek: az MI-ipar nincs felkészülve a saját termékeire
Az a kiberbiztonsági kutatócsoport, amely idén nyáron betört az OpenAI rendszereibe, arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia ipara nincs felkészülve az egyre erősebb modellek jelentette biztonsági kockázatokra – írta a Washington Post. A figyelmeztetés néhány nappal azután hangzott el, hogy a Google megerősítette: Gemini nevű modellje egy májusi kiberbiztonsági teszt során önállóan…

Feléltük a Földet: a kilenc bolygóhatárból hét a vörös zónában
A Föld stabilitását meghatározó kilenc bolygóhatár közül hetet már átlépett az emberiség, és mind a hét a valaha mért legrosszabb állapotban van – állapítja meg a 2026-os Bolygóegészségügyi Jelentés (Planetary Health Check). Az éves felmérést hétfőn tette közzé a németországi Potsdami Éghajlati Hatáskutató Intézet (PIK) Bolygóhatár-tudományi Laboratóriuma; a jelentést több mint hatvan tudós…

Tizenhárom évet kér Sánchez feleségére az a szervezet, amely Putyin oligarchájától kért pénzt
Hat nappal a nyugdíjba vonulása előtt, szabadságáról visszatérve Juan Carlos Peinado madridi vizsgálóbíró hétfőn elkészítette élete utolsó végzését: esküdtszék elé küldte Begoña Gómezt, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök feleségét, valamint a Moncloában dolgozó tanácsadóját, Cristina Álvarezt. A vád befolyással való üzérkedés és hűtlen kezelés. Az ügyészség két éve ugyanazt mondja: nincs…

Olesky, a kiéheztetett város: Ukrajna az ENSZ elé viszi az orosz blokádot
Ukrajna az ENSZ Közgyűlése elé viszi a megszállt Kherszon megyei Olesky ügyét, ahol a kijevi kormány szerint mintegy kétezer civil – köztük nagyjából ötven gyerek – hónapok óta élelem, ivóvíz, gyógyszer és menekülési lehetőség nélkül él. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn azt mondta, Oroszország „szándékosan idéz elő humanitárius katasztrófát" a Kherszon megyei Dnyipro bal partján:…

Ciolponea tábornok: Oroszország ideiglenesen elfoglalhat egy területet a Baltikumban, Lengyelországban, Romániában, hogy alkudozásra használja
Oroszország nem Európa meghódítására készül, hanem arra, hogy ideiglenesen elfoglaljon egy darabot a NATO keleti szárnyából, és ezt politikai alkura használja az Egyesült Államokkal – mondta Adrian Ciolponea nyugalmazott vezérőrnagy a Libertatea román lapnak adott interjújában. Ciolponea korábban a NATO Szövetséges Átalakítási Parancsnokságának európai képviselője volt, és a Román Hadsereg…