„Ő megért engem, én megértem őt" — Trump ismét szerelmes lett Kim Dzsongunba

Donald Trump megint megtalálta az embert, akivel állítólag különleges lelki kapcsolatban van. Nem, nem Putyinról van szó, bár ő is jó eséllyel pályázik erre a megtisztelő címre. Trump ezúttal Kim Dzsongunt akarja újra leültetni a tárgyalóasztalhoz, és közben olyan megható dolgokat mond az észak-koreai diktátorról, hogy az embernek már csak egy romantikus hegedűszó hiányzik a háttérből: „én értem őt, ő ért engem.” Trump szerint Kim mindig „nagy tisztelettel” bánt vele. Nos, ezt el is hisszük. Kim Dzsongun bizonyára rendkívül tisztelettudó ember. Különösen akkor, amikor azzal az amerikai elnökkel beszél, akinek láthatóan fontosabb, hogy tiszteljék, mint az, hogy mit csinál közben az illető a saját országával, a szövetségeseivel vagy éppen az atomfegyvereivel.

Miközben Trump a NATO-szövetségeseinek lojalitási kérdőívet küldözget, hogy leosztályozza, ki elég hűséges a Nagy Testváderhez, aközben egy egészen más hangnemben nyilatkozik arról az emberről, aki tömegével gyilkoltat ukránokat: Kim Dzsongunról. Az észak-koreai diktátorról csak jókat tud mondani — „mindig nagy tisztelettel bánt velem", „ő megért engem, én megértem őt". Ugyanez a Trump aki a demokratikus szövetségeseit vazallusként méregeti, most egy tömeggyilkos diktátor előtt olvad el, aki fegyverrel és katonával támogatja Oroszország háborúját. Ez a kontraszt nem véletlen, ez magának Trumpnak a lényege.

Trump hétfőn az Ovális Irodában kijelentette, hogy Kim Dzsongun válaszolt a közvetlen párbeszéd újraindítására tett kezdeményezéseire. Amikor egy újságíró megkérdezte, miért nem reagált eddig az észak-koreai vezető a diplomáciai közeledési kísérletekre, Trump csak annyit mondott: „Megtette" — anélkül, hogy bármi részletet elárult volna az állítólagos phenjani üzenetről. A Fehér Ház és Észak-Korea ENSZ-képviselete egyelőre hallgat. Aztán jöttek a mondatok, amelyek egy nyugati demokrácia vezetőjének a szájából egy totalitárius diktátorról meglehetősen furán csengenek: „Kim Dzsongun mindig nagy tisztelettel bánt velem" — mondta Trump. Majd hozzátette: „Én megértem őt. Ő megért engem." Ez a fajta bizalmaskodó, már-már gyengéd hang, amellyel Trump a világ egyik legelnyomóbb rezsimének a vezetőjéről beszél, már az első elnöki ciklusának is védjegye volt — a 2018-as és 2019-es csúcstalálkozók, a híres „szerelmes levelek" váltása, amelyek végül semmilyen eredményre nem vezettek Észak-Korea atomprogramját illetően.

Egyetlen nappal a Kimről szóló ömlengés előtt Trump utasította a Pentagont, hogy jelentősen csökkentse az Egyesült Államok és Dél-Korea közös katonai gyakorlatait. Az indoklás? A gyakorlatok „költségesek", ráadásul — és itt figyeljünk — Szöul nem volt hajlandó részt venni az Irán elleni akciókban. Vagyis Trump egyszerre bünteti a demokratikus szövetségesét (Dél-Koreát), amiért nem ugrott bele az iráni háborújába, és tesz egy behízelgő gesztust a diktátor felé, aki évtizedek óta épp ezeket a hadgyakorlatokat tekinti a fő fenyegetésnek. Trump a Truth Socialön még meg is toldotta: a gyakorlatok szerinte „nem megfelelő és ellenséges" jelzést küldenek egy olyan országnak, amelyet — idézem — „nem fenyegetőnek és tiszteletteljesnek" nevezett az ő elnöksége idején. Álljunk meg egy ásónyomra: Észak-Korea „nem fenyegető és tiszteletteljes" - arról az Észak-Koreáról beszélünk, amelynek katonái ebben a pillanatban is orosz oldalon harcolnak Ukrajnában, és amelynek rakétái ukrán civileket ölnek.

Trump saját adminisztrációja egyébként több ízben bírálta is Phenjan katonai támogatását Moszkva felé, de az elnök szemlátomást nem zavartatja magát: a diktátorral való személyes „kémia" fontosabb neki, mint az a tény, hogy ez a diktátor épp az egyik legaktívabb támogatója az orosz agressziónak. Az elemzők szerint egy újabb Trump–Kim-csúcs nincs kizárva, még ha Phenjan nem is sietett nyilvánosan reagálni. Victor Cha, a CSIS Korea-programjának igazgatója szerint Észak-Korea inkább kivár a hivatalos válasszal. Andrew Yeo, a Brookings kutatója viszont rámutat, hogy egy találkozó épp Kimnek állna leginkább érdekében — méghozzá a presztízs miatt. „Kim számára ez a reputációról szól. Arról, hogy újra találkozhat az USA elnökével, a hírnévről és a státuszról" — magyarázta Yeo.

A kép, amely mindebből összeáll, kijózanító. Trump külpolitikájának van egy egészen következetes logikája, még ha őrültnek is tűnik: a demokratikus szövetségeseket — Dél-Koreát, a NATO-t, Európát — bünteti, megalázza, lojalitásteszteli és cserbenhagyja, miközben a diktátorokkal — Putyinnal, most Kimmel — a személyes „megértés" és „tisztelet" nyelvén enyeleg. Ez nem holmi diplomáciai ügyetlenség, hanem ez egy világkép: azé az emberé, aki az erős emberek klubjába vágyik, és aki a tekintélyuralmi vezetőkben nem fenyegetést lát, hanem sorstársat. A baj csak az, hogy ennek az árát nem ő fizeti meg, hanem azok, akikre a leépített hadgyakorlatok, a felbátorodott diktátorok és a Kim rakétáitól tornyosuló romok szakadnak — Szöultól Zaporizzsjáig. És ha Kim tényleg visszaírt, akkor hamarosan egy újabb mosolygós fotó jön majd valahonnan a demilitarizált övezetből — miközben odaát, az ukrán fronton, továbbra is észak-koreai lövedékek csapódnak be. Ezek a „szerelmes levelek" ugynais ukrán civilek vérével íródnak.

Ugar