Orosz gáz amerikai címkével? A Vertikális Folyosó kockázatairól és Románia lehetőségeiről

A Vertikális Gázfolyosó eredetileg azt ígérte, hogy a dél felől érkező szállításokkal csökkenti Közép- és Kelet-Európa orosz energiafüggőségét, csakhogy egy vezeték attól még nem szolgálja a függetlenedést, hogy új irányból érkezik benne a gáz: az is számít, honnan származik, kik kereskednek vele, és milyen feltételekkel jut el a vásárlókhoz. Ezt a problémát járja körül Claudia Pîrvoiu a HotNews 2026. október 2-án megjelent interjújában, amelyben Aura Săbăduș, a londoni székhelyű ICIS energiapiaci elemzője beszél az amerikai érdeklődés hátteréről, a görög közvetítők szerepéről és arról, hogyan használhatná fel Románia a saját fekete-tengeri gázát a térség biztonságának erősítésére.

Săbăduș nem a folyosó megépítését vagy használatát ellenzi. Ellenkezőleg: szükségesnek tartja, hogy Románia minél több irányból szerezhessen be gázt, és maga is több piacot érhessen el. A gond ott kezdődik, amikor a források bővítésére létrehozott rendszerben politikai kapcsolatok és közvetítői érdekek kerülnek előtérbe, miközben a szállítások eredete homályban marad. Ilyen körülmények között a diverzifikáció akár önmaga ellentétébe fordulhat: új cégek és új kereskedelmi elnevezések jelennek meg, de a gáz mögött továbbra is Oroszország állhat. Az interjú apropóját a The Wall Street Journal feltárása adta Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövetének tevékenységéről, illetve az amerikai cseppfolyósított földgáz közvetítőkön keresztüli értékesítéséről. A kérdés Románia számára is közvetlen: érhette-e nyomás a román szereplőket, hogy ilyen konstrukcióban vásároljanak gázt?

Săbăduș a tárgyalások belső részletei helyett egy hosszabb folyamatból indul ki. Trump visszatérése után azt látta, hogy az amerikai kormányzat élénken érdeklődik a Baltikumtól az Adrián át az Égei-tengerig húzódó térség iránt. Idővel azonban ez a figyelem egyre inkább Délkelet-Európára szűkült, noha az energiaforrások bővítése a régió többi országában is fontos lenne. Közben olyan üzleti szereplők jelentek meg a Balkánon, akik az elnök családjának környezetéhez kapcsolódnak. Közéjük tartozik Gentry Beach, Donald Trump Jr. közeli ismerőse. Az elemző értesülései szerint Beach Bulgáriában olyan gázinfrastruktúra iránt érdeklődött, amely orosz szállítmányokat fogadott és továbbított Közép-Európa felé. Felmerült Gabriel Comănescu román üzletember GSP nevű vállalatának bevonása is, különösen az Északi Áramlat vezetékének lehetséges javításával összefüggésben. Săbăduș a témában végzett vizsgálata során mindkét üzletembert megkereste, de nem kapott választ a kérdéseire. Beach és Guilfoyle egyaránt Donald Trump Jr. közeli környezetéhez tartozik, de az elemző számára nem világos, hogy tevékenységük mennyiben kapcsolódik össze. A tágabb kép viszont szerinte jól látható: a térségben egymás után kerültek elő olyan energetikai és infrastrukturális üzletek, amelyekben Trump környezetének képviselői regionális vállalkozókkal találkoztak. Ezért a Vertikális Folyosót sem lehet pusztán műszaki projektként kezelni.

A 2025. novemberi athéni konferencia fontos állomás volt ebben a folyamatban. A folyosó egyik legaktívabb előmozdítója a Transgaz és vezérigazgatója, Ion Sterian lett, aki a térség rendszerüzemeltetőivel együtt dolgozott a kereskedelmi feltételek összehangolásán. Săbăduș ezt érdemi eredménynek tartja: korábban éveken át nehéz volt közös nevezőre hozni a különböző országok üzemeltetőit, pedig a folyosó működéséhez a műszaki együttműködés mellett a szállítási díjakat is rendezni kellett. Éppen itt jelenik meg az első alapvető ellentmondás. A projekt akkor lehet hasznos, ha versenyképes áron juttat gázt a térségbe, de ezt nem lehet az európai piaci szabályok megkerülésével elérni. Az úgynevezett 1-es, 2-es és 3-as útvonal kereskedelmi konstrukcióinál kezdetben az európai foglalási naptáraktól eltérően, külön rendszerben kínáltak kapacitásokat. A tarifák csökkentésének és az útvonal vonzóbbá tételének célját az elemző helyesnek tartja, a választott megoldás azonban több ponton nem illeszkedett az uniós követelményekhez. Európai fellépés után végül az üzemeltetők visszatértek az európai elvek alkalmazásához.

Săbăduș szerint ez nem elszigetelt probléma. Az ICIS a Bosznia-Hercegovinát Horvátországgal összekötő gázvezeték tervét is vizsgálta, és az európai intézményekkel, illetve elemzőműhelyekkel folytatott beszélgetésekből hasonló kifogások rajzolódtak ki: a konstrukció nem követte megfelelően azokat a piaci elveket, amelyek mellett az érintett országok az európai integráció részeként elköteleződtek. Akár tudatos cél ez, akár az üzletek következménye, szerinte ugyanoda vezethet: Délkelet-Európa fokozatosan eltávolodik az európai szabályoktól. Ezt a veszélyt az amerikai politika tágabb irányával is összekapcsolja: a 2025-ben közzétett amerikai stratégia Európához való viszonyát ellenségesként értékeli, és úgy látja, Washington a hagyományos európai pártokkal szemben populista mozgalmakat támogat. Ebben az olvasatban az energetikai együttműködés jóval többről szólhat a gáz adásvételénél: üzleti kapcsolatokon keresztül politikai befolyás is épülhet.

A döntő kérdés: milyen gáz érkezik?

A politikai háttér után az interjú eljut a folyosó legkézzelfoghatóbb kérdéséhez. Ha a cél az orosz függőség csökkentése, hogyan lehet biztosítani, hogy a délről behozott gáz valóban más forrásból származzon? Az Atlantic S.E.E. társaságban az Aktor görög vállalatcsoport mellett a DEPA állami energetikai cég is részt vesz. A DEPA pedig az interjú szerint továbbra is hosszú távú orosz gázszerződéssel rendelkezik, vagyis olyan kereskedelmi szereplőről van szó, amely orosz gázt is vásárol. Săbăduș ezért azt sürgeti, hogy a hatóságok ne elégedjenek meg a szállítmányok kereskedelmi megnevezésével, hanem a teljes beszerzési láncot ellenőrizzék. Az árak további kérdéseket vetnek fel. Az elemző a görög és a bolgár piacon a holland TTF referenciaárhoz képest 15–16 eurós kedvezményt látott, és azt kérdezi: hogyan tud ilyen olcsón értékesíteni egy termelő, amely nagy távolságról hozza a gázt? Ezek a déli szállítmányok Romániába is eljutnak, ezért az eredet tisztázása a román vásárlók és hatóságok számára sem mellékes. A gázmolekulán nincs nemzeti zászló; a származás követéséhez megbízható dokumentáció és tényleges ellenőrzés kell.

A török–bolgár határon fekvő Malkoçlar belépési pontnál ugyanez a probléma más formában jelentkezik. Săbăduș itt a török és a bolgár hálózat közötti összeköttetésről beszél, amelyet külön kezel a TurkStream útvonalától. Elmondása szerint továbbra is jelentős mennyiségű gáz érkezik rajta, miközben nem világos, milyen eredetű szállításokról van szó, és hogyan ellenőrzik azokat a bolgár intézmények. Az interjúban egy június 17-i tiltásra, valamint a 2027-re várt további korlátozásokra hivatkozva arra figyelmeztet, hogy a szabályozás csak akkor ér valamit, ha a gyakorlatban is képes követni a kereskedelmi útvonalakat, mindeközben gáz a TurkStreamen keresztül is érkezik Bulgáriába, ahonnan a térség további piacaira kerülhet, a különböző források és közvetítők jelenléte tehát nem teszi feleslegessé az eredetellenőrzést, hanem még fontosabbá teszi. Ha a hatóságok megelégszenek egy új cégnévvel vagy egy új származási címkével, az orosz szállító ugyanabban a rendszerben maradhat, amelyet éppen a kiszorítására hoztak létre. Az elemző az energetikai üzletek politikai hátteréhez sorolja Jared Kushner és Steve Witkoff egyeztetéseit Kirill Dmitrijev orosz tárgyalópartnerrel is. Úgy véli, ezekben a beszélgetésekben a Lukoil romániai és bulgáriai eszközeinek eladása is felmerülhet. A korábbi Carlyle-érdeklődés mellett olyan sajtóértesüléseket idéz fel, amelyek egy MAGA-környezethez kapcsolódó amerikai üzletember lehetséges vásárlásáról szóltak. A térség energetikai átrendeződésében így a gázkereskedelem, az infrastruktúrához való hozzáférés és az orosz vállalati vagyon sorsa is összekapcsolódhat.A görög közvetítők és az amerikai diplomácia kapcsolatának vizsgálatakor az interjú kitér Christos Marafatsosra, az Aktor lobbistájára. A Wall Street Journal feltárása alapján az merült fel, hogy Guilfoyle nagykövet tevékenysége mennyiben szolgálta a görög vállalat érdekeit. Săbăduș számára a lobbista jelenléte a regionális találkozókon önmagában is indokolja a kérdést: milyen szerepet kapott az egyeztetéseken, és kinek az érdekeit képviselte az amerikai diplomácia?

Román részről Bogdan Ivan volt energiaügyi miniszter feltűnő érdeklődését emeli ki. A Vertikális Folyosóról már nagyjából 2016 óta beszéltek, de a minisztériumok és a román intézmények bevonására tett korábbi kísérletek hosszú ideig alig hoztak eredményt. Ehhez képest 2025-ben hirtelen megélénkült a figyelem, és az athéni konferencián már román vállalatok lehetséges szerződéseiről érkeztek információk. Azt azonban sokáig nem lehetett tudni, melyik társaság lesz a vásárló. Egyes értesülések a Romgazt, mások a Nova Power & Gast nevezték meg, és még a konferencia végén is bizonytalanság övezte a megállapodást. Végül a Nova Power & Gas szerepét jelentették be. Săbăduș a Wall Street Journal cikkének elolvasása után úgy értelmezte a korábbi zavaros helyzetet, hogy a Romgaz esetleg ellenállt a beszerzésnek, és a tárgyalások az utolsó pillanatig folytatódtak. Innen az interjú egy másik, Románia számára legalább ilyen fontos kérdéshez fordul: miközben az országot új importkonstrukciókba próbálják bevonni, a fekete-tengeri kitermelés megindulásával maga is jelentős többlettermeléshez juthat. A két folyamatot ezért együtt kellene vizsgálni: milyen külső forrásokra lesz szükség, mennyit tud felhasználni a román gazdaság, és hová kerülhet a saját termelésből fennmaradó gáz?

A fekete-tengeri lehetőség és a belső kereslet korlátai

A Neptun Deep 2027-re tervezett indulása új helyzetet teremthet Románia számára. Săbăduș szerint a fekete-tengeri gáz minősége is kedvező: egy geológussal folytatott beszélgetését felidézve azt mondja, viszonylag kevés feldolgozást igénylő készletekről van szó, ami alacsonyabb költségeket és versenyképes értékesítést tehet lehetővé. Az elemző ugyanakkor nem látja kellően megalapozottnak azt a várakozást, hogy a román fogyasztás gyorsan felszívja az új termelést. A nagy keresletnövekedésre vonatkozó kijelentésekkel szemben sorra veszi a lehetséges felhasználókat. Az Azomureș műtrágyagyár fogyasztását évente körülbelül másfél milliárd köbméterre becsüli, de azt is kérdésesnek tartja, milyen kapacitással működhet a korábbi tűzeset és a szükséges helyreállítások után. A mintiai és a marosradnóti erőművek további két-három milliárd köbmétert használhatnának fel az ICIS számításai szerint, ám indulásukat többször elhalasztották. A lakossági gázhálózat bővítése sem jelent azonnali megoldást. Új vezetékek építése, települések bekapcsolása és a fogyasztás tényleges felfutása időt igényel, ezért az új termelés első éveiben akkor is maradhat többlet, ha közben a régebbi szárazföldi mezők hozama természetes módon csökken. Ezt a gázt valahol értékesíteni vagy tárolni kell.

Magyarország, Moldova és Ukrajna egyaránt lehetséges piac. Moldova ellátását azonban Săbăduș a kereskedelmi lehetőségen túl biztonságpolitikai feladatnak is tekinti. A román–ukrán–moldovai kapcsolatot Európa egyik legfontosabb biztonsági háromszögének nevezi: ha Oroszország befolyása alá vonná Moldovát, újabb támaszpontot szerezne Ukrajna destabilizálásához, és Románia környezetét is bizonytalanabbá tenné. A román gáz ebben a helyzetben Moldova európai pályájának fenntartásához is hozzájárulhat, mert az ellátás kiszámíthatósága csökkenti a külső nyomásgyakorlás lehetőségét, és szorosabbra fűzi a térség együttműködését. A fekete-tengeri kitermelés jelentősége ezért túlmutat Románia exportbevételein: megfelelő regionális politikával a szomszédos országok ellenálló képességét is erősítheti.

A többlet kezelésének másik lehetősége az ukrajnai tárolás. Săbăduș azt javasolja, hogy a román gáz egy részéből regionális stratégiai készletet hozzanak létre, kihasználva Ukrajna nagy és rugalmas föld alatti tárolókapacitását. A díjakat a romániaiaknál kedvezőbbnek tartja, miközben Románia saját tárolói korlátozott lehetőséget kínálnak a növekvő termelés elhelyezésére. A háborús körülmények ellenére is lát lehetőséget ebben. A készletek két-három kilométer mélyen találhatók, az ukrán szállítórendszer pedig kiterjedt, több alternatív útvonallal rendelkezik. Ha egy felszíni létesítményt támadás ér, a hálózat rugalmassága segíthet másfelé terelni a szállítást. Az elemző az Európai Unió bevonásával tovább csökkentené a pénzügyi kockázatokat: garanciákat és viszontbiztosítói szerepvállalást szorgalmaz, amely a londoni biztosítókkal folytatott beszélgetései alapján megkönnyíthetné az ukrajnai készletek biztosítását.

Az AUR által hangoztatott állítást, hogy Románia „odaadja a gázt Ukrajnának”, a korábbi energetikai vitákból ismert nacionalista beszéd folytatásának tartja. Felidézi a Chevron palagáztervei elleni fellépést, amelyben politikai szereplők és az ortodox egyház is részt vettek. A tárolás kérdését szerinte a rendelkezésre álló kapacitások, a díjak és az ellátási lehetőségek alapján kell megítélni: Románia többet termelhet annál, mint amennyit rövid távon felhasználni vagy saját tárolóiban elhelyezni képes, Ukrajna pedig ehhez kínálhat szolgáltatást. Az együttműködéshez azonban a román hálózat fejlesztése is szükséges. Săbăduș sürgeti a Transgaz által tervezett, az interjúban Medggyes és Tecuci kapcsán említett vezeték-rehabilitációt, valamint a kétirányú szállítás lehetőségének bővítését. Az ukrán rendszer elérése nemcsak a román többlet tárolását segítené, hanem új beszerzési útvonalakat is megnyithatna észak felől, lévén Ukrajnába már több európai irányból érkezik gáz: Dániából Lengyelországon keresztül, valamint litvániai, finnországi, lengyelországi és németországi LNG-források felől is. Románia számára ennek az a jelentősége, hogy több szállító között választhatna, erősebb verseny alakulhatna ki, és csökkenhetne annak veszélye, hogy egyetlen útvonal vagy politikailag befolyásolt konstrukció szabja meg a feltételeket.

Az interjú gondolatmenete így visszatér a kiindulóponthoz. A Vertikális Folyosó hasznos lehet, ha valóban bővíti a lehetőségeket; a fekete-tengeri termelés pedig komoly regionális szerepet adhat Romániának, ha az ország az exportot, a tárolást és a szomszédok ellátását egyetlen stratégia részeként kezeli. Ehhez olyan minisztériumokra, szabályozó hatóságra és átláthatóan irányított állami vállalatokra van szükség, amelyek képesek ellenőrizni a szerződéseket, követni a gáz eredetét, és fellépni a politikai befolyásolással szemben. Săbăduș figyelmeztetése végső soron egyszerű: az energiafüggőséget nem lehet pusztán átnevezni, ha az intézmények nem ellenőrzik mi kerül az új kereskedelmi konstrukciókba, a más színűre festett és más eredetűként értékesített gáz mögött ugyanaz a szereplő maradhat: a Gazprom.