Rekorddöntő El Niño: 2026 lehet a valaha mért legmelegebb év, és 2027 még forróbb lesz

A trópusi Csendes-óceánon gyorsuló ütemben erősödő El Niño legalább 1950 óta a legerőteljesebb ilyen jelenséggé válhat – figyelmeztetnek a tudósok. És ez a már amúgy is gyorsuló felmelegedési tendencia tetején rekordszintű globális hőmérsékletet hozhat 2026-ban és 2027-ben egyaránt. Ami viszont szokatlanná és riasztóvá teszi az előrejelzést: a legtöbb számítógépes modell most egybehangzóan azt jelzi, hogy a jelenlegi El Niño rekordot dönthet az intenzitásában – és ez a ritka egyetértés kivételes magabiztossággal tölti el az előrejelzőket. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) az átlagosnál magasabb hőmérsékletet prognosztizál a világ szinte minden régiójára augusztus és október között. António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten így fogalmazott: „Az El Niño erősödik – újabb tüzelőanyagot adva egy már amúgy is lángoló bolygónak" – hozzátéve: „Feltérképezetlen területen járunk."

Mielőtt tovább mennénk, tisztázzuk, miről van szó, mert enélkül a számok nem sokat mondanak. Az El Niño a Csendes-óceán trópusi térségének időszakos felmelegedése – egy természetes, 2-7 évente visszatérő éghajlati ciklus (a szakszóval ENSO, azaz El Niño-Déli Oszcilláció) meleg fázisa. Ilyenkor az óceán a felszínre engedi a benne tárolt hőt, ami néhány tized fokkal megemeli a globális átlaghőmérsékletet. Fontos érteni: az El Niño önmagában nem okoz felmelegedést – csak egy természetes lökés, amely ráül a hosszú távú, ember okozta klímaváltozás emelkedő görbéjére. Olyan, mint amikor egy amúgy is emelkedő lifthez még egy löketet is kap az ember: a lift (a klímaváltozás) viszi felfelé, az El Niño csak megtaszítja.

Jelenleg 2026 a valaha mért harmadik legmelegebb évnek számít, 2024 és 2025 után, de a kilátások gyorsan változnak. A Carbon Brief becslése szerint 2026 nagyjából 1,51 °C-kal zárhat az iparosodás előtti szint felett – ami már a második legmelegebb év lenne, épp csak 2024 (1,52 °C) mögött, de 2023 és 2025 előtt. És a versenyfutás szoros. Zeke Hausfather, a Berkeley Earth klímakutatója szerint 35 százalék az esélye annak, hogy 2026 túlszárnyalja 2024-et, mint a valaha mért legmelegebb év – ez az arány márciusban még csak 7 százalék volt, vagyis néhány hónap alatt megötszöröződött az esély. James Hansen, a NASA egykori legendás klímakutatója még ennél is továbbmegy: szerinte 2026 az év végére meg is előzi 2024-et. Bizonyítékként a napi tengerfelszíni hőmérsékleteket hozza fel, amelyek június óta a napok többségén rekordszinten álltak. Az európai Copernicus éghajlati szolgálat szerint idén a világ óceáni felszínének mintegy 82 százalékát érintette tengeri hőhullám – ez önmagában is döbbenetes adat. És ha 2026 „csak" a második lesz, a tudósok szerint 2027 az, amelyik minden rekordot megdönthet – mert az El Niño hatása jellemzően a csúcspontja utáni évben érvényesül a legerősebben (a jelenség általában november és január között tetőzik).

Jong-Seong Kug, a Szöuli Nemzeti Egyetem professzora – aki mesterséges intelligenciával modellezi az El Niño-eseményeket – arra figyelmeztet, hogy egy szuper-El Niño „egy már amúgy is megterhelt éghajlati ökoszisztémát átlökhet egy kritikus küszöbértéken". Különös aggodalommal beszél az Amazonas esőerdejéről. Ez az erdő ugyanis a bolygó egyik legnagyobb szénelnyelője – hatalmas mennyiségű szén-dioxidot köt meg, de egy szuper-El Niño szárazsága egy szárazabb, degradált állapot felé tolhatja, és ha ez megtörténik, az erdő szerepe megfordulhat: a szénelnyelőből szénkibocsátó válhat. Ez pedig egy ördögi kör: az erdő, amely eddig fékezte a felmelegedést, hirtelen gyorsítani kezdené – jóval azután is, hogy maga az El Niño-esemény elvonult. Ezt hívják a tudósok billenőpontnak (tipping point): egy olyan küszöb, amelyen túl a folyamat visszafordíthatatlanná és önerősítővé válik.

Zachary Labe, a Climate Central kutatója egy másik nyugtalanító részletre mutat rá: bár az El Niño mindig felszabadítja a tárolt óceáni hőt, az üvegházhatású gázok az elmúlt években sokkal több hőt csapdáztak be a tengerekben, mint a korábbi ciklusokban. Vagyis most több felszabadítható energia van a rendszerben, mint valaha – a puskaporos hordó nagyobb, mint bármikor. És itt a tudományos becsületesség megkíván egy pontosítást, amit Labe külön hangsúlyoz. Óva int attól, hogy az El Niñót tegyük felelőssé a rekordmelegért. A rekordok elsődleges oka ugyanis nem a csendes-óceáni ciklus, hanem az emberi tevékenység által okozott éghajlatváltozás – az El Niño hozzájárulása mindössze „egytizedtől két tized fokig" terjed a hosszú távú trend fölött. Ez a distinkció döntő, és érdemes megérteni, miért. Azért, mert a klímaváltozás tagadói minden El Niño-évben előszeretettel mutogatnak a természetes ciklusra: „lám, nem az ember, hanem a Csendes-óceán teszi". A valóság épp fordított: az El Niño csak egy átmeneti lökés, amely jön és megy – a tartós, könyörtelen emelkedést az ember okozza. Az El Niño elvonul jövőre; a szén-dioxid a légkörben marad évszázadokra. Ha az El Niño csak a hab a tortán, akkor a tortát mi sütöttük.

A tanulság: felkészülés – vagy kétségbeesett megoldások

Van a hírnek egy gyakorlati és egy borúlátó tanulsága is.

A gyakorlati: az ilyen előrejelzések, épp a magas megbízhatóságuk miatt, lehetőséget adnak a felkészülésre. Jeffrey Shaman, a Columbia Egyetem éghajlat- és közegészségügyi szakértője szerint a városok felkészülhetnek az extrém hőségre, a gazdák módosíthatják a termesztett növényeket, a segélyszervezetek pedig előre feltölthetik a készleteiket az aszályos vidékeken. „Tekintettel az előrejelzésekre és azok magas megbízhatóságára, most valóban itt az ideje a felkészülésnek" – mondja.

A borúlátó tanulság viszont figyelmeztető. Kug professzor, arra a kérdésre, hogy várható-e a kibocsátások csökkentése a jelenlegi trendek alapján, kertelés nélkül válaszolt: „Nem hiszem. Ez rendkívül nehéz." És ebből egy nyugtalanító következtetést von le: ha az emberiség nem képes csökkenteni a kibocsátást, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenné válhatnak a klímamérnöki (geoengineering) megoldások – például a sztratoszférikus aeroszol-injektálás, vagyis apró részecskék légkörbe juttatása, hogy visszaverjék a napfényt és mesterségesen hűtsék a bolygót. Ez a fajta beavatkozás ma még science fiction-nek hangzik, és óriási kockázatokat rejt – de az, hogy komoly tudósok már mint „elkerülhetetlen választásról" beszélnek róla, önmagában is jelzi, milyen mélyen benne vagyunk a bajban.

Nem véletlen, hogy ez a hír épp most, a mostani kánikula közepén érkezik. Miközben nálunk, a Kárpát-medencében a tartós 40 fokos hőséggel küzdünk, a száraz Duna miatt reaktorokat kell leállítani, és a hőség a mindennapjainkat is átrendezi, a globális kép megmutatja, hogy ez nem egyszeri balszerencse, hanem egy tendencia része. Az idei nyár, amely nálunk is rekordot dönt, illeszkedik abba a világméretű mintázatba, amelyben a rekordok éve követi a rekordok évét. A mostani El Niño még rá is tesz erre – de a hosszú távú irány, ahogy a tudósok józanul figyelmeztetnek, tőlünk, emberektől függ, és épp ez a hír igazi üzenete: a felmelegedés nem egy távoli, absztrakt fenyegetés, hanem az, ami épp most izzasztja a Kárpát-medencét, szárítja ki a Dunát, és állítja le a reaktorainkat. A tudomány pontosan előre jelzi, mi jön – a kérdés csak az, hallgatunk-e rá időben, vagy megvárjuk, amíg a kétségbeesett, kockázatos megoldásokhoz kell nyúlni.

Ugar