Román vezető ügyész sommás megállapítása: „csődöt mondott ország"

Claudiu Sandu ügyész, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) tagja és a Lia Savonea vezette informális csoport kritikusa egy szikár, kegyetlen látleletet tett közzé: „Egy csődöt mondott ország". Az apropó kettős – az EU Bíróságának a napokban született LIN II-döntése, amely szerint a román legfelsőbb bíróság elévülési gyakorlata sérti az uniós jogot, valamint a földhivatal feltörése. A következtetése pedig olyan mondat, amelyet érdemes kifüggeszteni: a büntetlenség általános kockázata egy országot a bűnözők paradicsomává változtat – onnan pedig már csak egy lépés az anarchia.

Vannak napok, amikor a valóság kedvesen összerendezi magát, hogy senki ne érthesse félre. Claudiu Sandu ügyész, a CSM tagja, ezen a héten két, látszólag egymástól független hírt tett egymás mellé – egy kibertámadást és egy luxemburgi bírósági döntést –, és a kettőből ugyanaz a kép állt össze. A posztja címe pedig nem kertel: „Egy csődöt mondott ország".

Kezdjük az elsővel, amiről már írtunk. Egy hekker feltörte az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) adatbázisát, és hozzáfért az ország teljes ingatlan-nyilvántartásához, minden telekkönyvi és tranzakciós adathoz. Sandu felteszi a kérdést, amelyet azóta sem tett fel elég hangosan senki: vajon a hekker módosított is valamit ezekben a nyilvántartásokban? Aztán hozzáteszi a legkijózanítóbb mondatot: ez várható volt, mert – ahogy fogalmaz – ebben az országban a dolgokat nem alaposan csinálják, ha egyáltalán csinálták valaha alaposan bármit is. Minden át van itatva korrupcióval.

És itt jön az a diagnózis, amely az egész román közélet működését magyarázza. Akik a törvényeket hozzák, mondja Sandu, először azt mérlegelik, hogyan érintik majd azok őket magukat és a haverjaikat – ezért maradnak a törvényekben a kiskapuk. Akik a szerződéseket aláírják, azt kérdezik, ők mit nyernek belőle – ezért van katasztrofális infrastruktúránk, amelyet bármikor fel lehet törni vagy megfigyelni. Ez nem szónoklat, hanem egy működési modell leírása. A feltört földhivatal nem baleset, hanem következmény.

A poszt legkeserűbb része egy régi emlék. Sandu felidézi, hogy évekkel ezelőtt, amikor egy helyhatósági választáson körzeti választási iroda elnöke volt, egy hivatalban lévő polgármester panaszkodott neki: már senki nem akar szerződni. Az ok? A DNA, vagyis a korrupcióellenes ügyészség tevékenysége. Ez volt az az időszak, amikor a korrupció elleni harc a csúcson járt, és a szerződések már nem hozták ugyanazokat a busás, túlárazott haszonkulcsokat. Így aztán a logika egyszerű lett: ha nem lehet busás haszonnal szerződni (értsd: lopni!), akkor inkább egyáltalán ne szerződjünk. Ez a mondat magyarázza el, miért nem épülnek utak, miért állnak a fejlesztések, miért tartanak évekig a beruházások. Nem azért, mert nincs pénz vagy szakértelem – hanem mert a lopás lehetősége nélkül elveszett a motiváció. És ha valaki azt hiszi, hogy ez azóta megváltozott, annak Sandu azt üzeni: nincs oka azt hinni, hogy bármi jobbra fordult volna. Épp ellenkezőleg: az ANCPI-ügy csak megerősíti a gyanút, hogy már nincs olyan közszolgáltatás, amelyet ne hatna át a korrupció.

De a valódi jogi bomba a LIN II-döntés. Idézzük fel röviden a történetet, mert enélkül nem érthető, mi a tét. 2022 májusában az Alkotmánybíróság (CCR) hozott egy határozatot a büntetőjogi elévülés megszakadásáról, amely a 2018–2022-es időszakra vonatkozott. Ezt követően a legfelsőbb bíróság (ÎCCJ) kimondta, hogy ezt visszamenőleg egészen 2014-ig alkalmazni kell. A gyakorlati következmény: ügyek százai, sőt ezrei évültek el, vádlottak tömegei szabadultak meg a felelősségre vonástól. Az ügy Luxemburgba került, és július 16-án az EU Bírósága kimondta: az ÎCCJ elévülés-kiterjesztése a 2014–2018 közötti időszakra nem felel meg az uniós jognak.

Sandu erről szikáran ír: ez valódi jogi lecke, olyan, amitől az ember elkezd töprengeni, melyik jogi karon is végzett. Az, hogy jogelveket sértettünk meg, és ezzel bűnözők százait vagy ezreit engedtük futni, szerinte a román jogi iskola leromlásáról és a magisztratúra öntudatának gyorsuló hanyatlásáról árulkodik. Már önmagában az a döntés, hogy jogerős ügyeket rendkívüli jogorvoslatokkal újratárgyaltak, és gyökeresen megváltoztatták a végkifejletet, egyszerre mutat szakmai tudatlanságot és rosszhiszeműséget.

És most figyeljük meg, mit válaszolt minderre a legfelsőbb bíróság. Egy kiadtak egy közleményt, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy mindig jóhiszeműen alkalmazták az európai jogot, hogy a hűségük nem egy adott ítélkezési megoldáshoz, hanem a jogállam alapértékeihez fűzi őket, és hogy az elévülés kérdésében alkalmazott megközelítésük nem az uniós jog és az emberi jogi egyezmény közti választás volt. Fordítsuk le: „vesztettünk, de igazunk volt". Egy szó sem esik felelősségről, még kevésbé arról, mi lesz azzal a több száz vagy ezer üggyel, amely időközben elenyészett. A magyarázat jogilag elegáns, morálisan üres - a Colectiv felesősei is megúszták.

Sandu itt jut el a legfontosabb megállapításához, és ezt érdemes szó szerint komolyan venni: a büntetlenség általános kockázata – amelyről az EU Bírósága beszél – a legveszélyesebb dolog egy jogállamra és egy demokráciára nézve, mert egy országot a bűnözők paradicsomává változtat. Onnan pedig már csak egy lépés az anarchia. És – teszi hozzá – sok politikus, de sok állampolgár is épp ezt az anarchiát kívánja; az igazságszolgáltatásnak kellene elsőként szembeszállnia ezzel a veszéllyel. Csakhogy, sorolja Sandu, épp az ellenkezője történt. Alkotmánybírósági döntésekkel, legfelsőbb bírósági határozatokkal, bizonyítékok megsemmisítésével, akták visszaküldésével, iratok szekrényben felejtésével, tucatnyi és száznyi tárgyalási határidő kiadásával – egészen az elévülés beálltáig – maga a rendszer erősítette fel a bűnözők büntetlenségérzetét. Vagyis közvetlenül hozzájárult ahhoz az anarchiavágyhoz, amely most a társadalomban tombol. Aki tudni akarja, honnan van az AUR ereje, itt megtalálja a válasz felét.

A poszt utolsó fejezete talán a legkeserűbb, mert az Európai Bizottságról szól. Sandu elképesztőnek nevezi, hogy a friss jogállamisági jelentés első ajánlásában a Bizottság azt állítja: az igazságügyi törvények végrehajtása javította a bírói rendszer működésének és függetlenségének jogi keretét. Ugyanazok a törvények, mondja, amelyek felszámoltak mindenféle meritokráciát, súlyosan rontották az igazságszolgáltatás működését azzal, hogy delegálásokkal és kirendelésekkel bármikor le lehetett cserélni az ítélkező tanácsokat, és amelyek lehetővé tették a vezetői pozíciók feletti kontrollt. Nem is lepődik meg ezen. Tavaly volt alkalma jogállamiság-szakértőkkel beszélgetni, és azt tapasztalta, hogy alig vagy egyáltalán nem érdekli őket a téma. Az európai bürokrácia, összegzi, nem sokban különbözik a romántól. A Bizottság ma elégedetlen, mert nem történnek lépések a magisztratúrán belüli korrupció ellen – de hol volt akkor, amikor felszámolták az együttműködési és ellenőrzési mechanizmust (MCV)? Azt hitték, a reform befejeződött, és egyedül is elboldogulunk. Tévedtek.

Sandu diagnózisa nem egy elvont jogi vita, hanem a saját hétköznapjaink magyarázata. Ez az a rendszer, amelyben 2,5 millió lejért kötnek kiberbiztonsági szerződést, aztán a hekker törli a biztonsági mentéseket. Ez az a rendszer, amelyben egy kormány pont akkor bukik meg, amikor az állami kiadásokhoz nyúlna. És ez az a rendszer, amely most, hetven nap kormányválság közepén, még kitalált jogi indokokat is gyárt, hogy ne kelljen választást tartani.

Sandu mondata – „egy csődöt mondott ország" – kegyetlen, és épp attól súlyos, hogy nem egy dühös publicista mondja, hanem a Legfelsőbb Bírói Tanács egyik tagja. Aki belülről látja, mi történik, és aki nyilván nem véletlenül tartozik a Savonea-féle csoport kritikusai közé. Az ilyen hangokat szokás a rendszerben „konfliktuskeresőnek" bélyegezni. Csakhogy a tapasztalat azt mutatja: általában ők azok, akik igazat mondanak. És? A legrosszabb, ami történhet, hogy ez a poszt is elül két nap alatt, mint minden más. Aztán majd jön a következő feltört adatbázis, a következő elévült ügy, a következő önfelmentő közlemény – és mi megint csodálkozunk, hogy honnan van a szélsőjobbnak ennyi muníciója. Sehonnan. Mi gyártjuk neki, minden egyes elévült dossziéval.

Felhasznált források: G4Media,