Tarr Zoltán lejött Tinderkertbe, és a jókat balra húzta

Tarr Zoltán ismét Erdélybe jött párbeszédet folytatni, de végül csak beszéd lett belőle, a „pár” kimaradt. Így jár, aki politikai Tindert nyomat. Mindenesetre nézzük a dolgok jó oldalát: a határon túliakért is felelős miniszter ezúttal nem kért bocsánatot az elkövetőktől, az elkövetők nevében, olyasmiért, amiben sem ő, sem a pártja nem hibás. Nagy előrelépés ez az emberiségnek…

Az erdélyi tiszaközeli sajtó sokat ismételt narratívája az volt, hogy Tarr Zoltán nem politikusokkal tárgyal, hanem civil szervezetekkel, közülük is a függetlenekkel akar beszélgetni, hadd kerüljön képbe a minisztériuma, mi újság errefelé. A terv nagyszerűen sikerült: párbeszéd nem volt, valódi függetlenekkel és valódi civilekkel sem találkozott, viszont jót vacsorázott politikusokkal. Azt pedig itt, a provinciális végeken mi is tudjuk, hogy egy politikussal elköltött vacsora a nagy döntések kiváló alkalma, a többi csak formaság, lepapírozás, a gyermek elnevezése.

Tarr Zoltán Nagyváradon kezdett, abban a városban, ahová Magyar Péter még ellenzékvezetőként ellátogatott, és ahol mi abban bíztunk, hogy majd jön ő, és vége lesz az arrogáns, lekezelő RMDSZ-es vásártérnek, amely az erdélyi magyarságot egyszerű szavazógéppé silányítja, majd áruba bocsátja. Nem így lett. Nagyvárad azért is erős jelzés, mert Tarr itt többször is szembepisilte azokat, akik a független találkozások reményében hittek, de a saját miniszterelnökének is beintett. Magyar Péter ugyanis megválasztása után fogadta az „erdélyiek főnökét”, és a lelkére kötötte, hogy álljon ki a meghurcolt nagyváradi Fejes Rudolf Anzelm apát mellett. Tarr Zoltán pedig összesen fél évvel később idejött, találkozott az áruló Böcskei püspökkel, vacsorázott Cseke Attila és Szabó Ödön elnyomókkal, majd továbbment. Anzelm apát pedig oldja meg, ahogy tudja. Vele együtt a váradi magyarság is megkapta a maga kis figyelmeztetését: hiába ugráltok ti itt az RMDSZ ellen, az a fontos, hogy ki kivel vacsorázik. Tarr pedig ebből a menüből választott.

Kolozsvár ennek a sehová sem tartó útnak egy újabb furcsa állomása volt. Itt is egy közös étkezés keretében futott össze, mintegy véletlenül, Kelemen Hunorral, és a nagyváradiakkal kiegészítve azt is mondhatjuk, hogy Tarr tulajdonképpen négyszemközt, a nyilvánosság kizárásával beszélhetett az összes erdélyi nagykutyával. Hátravan még Antal Árpád vagy Tamás Sándor, de ami késik, nem múlik. Az erősen RMDSZ-es Planetáriumban rendezett közönségtalálkozón aztán jó sokat beszélt, a nézők közül páran kérdezhettek is, úgy a vége felé, hogy utána mindenki mehessen aludni. Majd Tarr urunk a Hargita tetején újraírta a szemantikai szótárt, ott ugyanis azt találta mondani, hogy mi nem vagyunk a magyar állam gyermekei, akiknek Budapest zsebpénzt ad, hanem testvérek. Testvérek, úgy bizony. Akkor az anyaország kifejezéssel mostantól mit kezdjünk? Vagy, ha ezután testvérek leszünk, miért dönt erről ő egyedül? Mi legyen, miniszter úr, mi legyen?

Tarr Zoltán látogatásával és annak különböző leágazásaival még foglalkozni fogunk, most csak azt emelném ki, hogy Budapest semmilyen RMDSZ-szel szembeni vagy azon kívüli pártot nem támogat, nem hoz létre és így tovább. Jó tudni, és jó, hogy a miniszter is tudja: ez az RMDSZ számára a kegyelemlevél, nincs miért aggódniuk, a többit pedig leszarják. Mindenesetre beszédes, hogy a Krónika is ezt találta a legfontosabbnak, olyannyira, hogy címben is ezzel tüzelte az olvasóit:

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben.

Hát igen, a Krónika Tarr Zoltán második eljövetele kapcsán bebizonyította, hogy igazak a hírek, miszerint Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor zsebre vágta őket. Az ügyletet éppen Tarr Zoltán első eljövetelekor, annak orra előtt és alatt bonyolították le, amikor ő még Fehéregyházán kezeket rázott egy olyan emlékház felavatásán, amely azóta sem nyitott ki, legalábbis a Transtelexen megjelent Gáspárik-riport szerint, amelynek én adok némi hitelt.
Szóval, Tarr Zoltán lejött Erdélybe tinderezni, a jókat balra húzta, a nagykutyákat barátságosan megbökte, ő hazament és mi itt maradtunk megbaszva. Hát nem gyönyörű?

Spoiler: nem, nem az!

Ugar