Trump: "Norvégia egy szarfészek"

Norvégia súlyos civilizációs hanyatláson ment keresztül: nem Donald Trumpnak adta a Nobel-békedíjat. Az amerikai elnök ezért október 25-én, a Michigan állambeli Port Huronban tartott kampányrendezvényén levonta a szükséges külpolitikai következtetést, és kijelentette: „Norvégia tulajdonképpen egy szarfészek országgá vált.” A félidős választások előtt elmondott beszédben a norvég bevándorlókról is közölte, hogy nem kér belőlük, ezt pedig kifejezetten a neki meg nem ítélt díjjal indokolta. A világ legerősebb országának elnöke tehát egy egész nemzetet küldött el melegebb éghajlatra, mert Oslóból megint nem érkezett számára aranyérem.

Trump a bevándorlásról beszélve sorolta, mely országokból látna szívesen embereket az Egyesült Államokban, majd Norvégiánál előkerült a személyes sérelem: „Nem akarok senkit Norvégiából.” Arról ugyanakkor nem érkezett bejelentés, hogy a kormányzat ténylegesen új bevándorlási korlátozást vezetne be a norvég állampolgárokkal szemben, arról pedig még kevésbé vannak ismert adatok és hétköznapi tapasztalatok, hogy norvégok ezrei állnának szomorúan a kikötőben, mert immár nem vándorolhatnak be Amerikába - hogy úgy mondjam, a norvégok amerikai bevándorlási adatai eddig is erősen konvergáltak a nullához, de az mindenképp figyelemre méltó teljesítmény, hogy egy Nobel-bizottsági döntést sikerült összekapcsolni több millió, a döntéshez semmilyen módon nem kapcsolódó ember bevándorlási alkalmasságával.

A történet különösen akkor szép, ha visszalapozunk 2018 januárjához. Trump akkor még Norvégiát állította be példaként arra, honnan kellene bevándorlókat fogadnia Amerikának, miközben Haitit és afrikai országokat becsmérelt, bár sok norvég már akkor sem mutatott különösebb lelkesedést az ajánlat iránt. Nyolc évvel később ugyanaz az ország már a szarfészek kategóriába került: a norvégok szemlátomást elmulasztották időben igazítani nemzeti értékrendjüket Trump nappalijának vitrinjéhez.

Trump részéről nem ez az első békedíjas dühroham: az októberi döntést korábban Norvégián maradó kitörölhetetlen szégyenfoltként emlegette, vasárnap pedig ismét azt állította, hogy nyolc háborút rendezett el, így senki nem érdemelné meg nála jobban az elismerést. Nos, egyelőre senki sem tudja, hogy melyik ez a nyolc háború, mert Demens Donald nem fáraszt minket a részletekkel, de azt is hozzátette, hogy még kettő hátravan, azokat is elrendezi: az iráni háborút, amelyet ő indított, és, ha egyszerűen csak abbahagyja, akkor végül is tényleg békét teremt, és ott van az orosz-ukrán háború, ahol épp most készül belökni Kijivet egy orosz T35-ös lánctalpai alá, ami fura módja a béketeremtésnek, de az végül is tény, hogy amennyiben minden ukránt megölnek, akkor véget ér a háború, szóval, formállogikailag ott van a csávó. Barack Obama 2009-es Nobel-békedíját is felhozta, az idei kitüntetettről pedig úgy beszélt, mint egy nőről, akiről senki nem hallott, és itt nem tudni, hogy Trumpot mi zavarja jobban - az, hogy ismét egy nő vitte el a díjt az orra elől, vagy az, hogy ő nem hallott róla - utóbbi, tekintve, hogy az amerikai elnök a Fox News-on kívül gyakorlatilag semmiféle műveltségtágító eszközt nem használ, aligha meglepő, de van egy rossz hírünk Demens Donald számára: a világ nagy részét nem ismeri, ettől az még vígan működik. Az a bizonyos, állítólag ismeretlen nő egyébként Navanethem „Navi” Pillay dél-afrikai jogász, korábbi ENSZ emberi jogi főbiztos, aki nemzetközi bíróként is dolgozott. Az október 9-én bejelentett díjat a béke és a nemzetközi jog előmozdításáért kapta; a Nobel-bizottság külön hangsúlyozta szerepét a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűncselekmények és a népirtás miatti felelősségre vonásban. Pillay részt vett a ruandai népirtás utáni igazságszolgáltatás munkájában, és a nők elleni szexuális erőszak nemzetközi büntetőjogi megítélésének alakításában is fontos szerepet játszott. Nem tegnap esett be egy díjátadóra: évtizedes jogászi munkát ismertek el vele.

A norvég kormány felelősségre vonásával van egy további, apró szerkezeti probléma: nem a norvég kormány ítéli oda a Nobel-békedíjat. A döntést egy öttagú bizottság hozza meg, amelynek tagjait a norvég parlament választja, de a testület a díjazott kiválasztásában függetlenül jár el. A parlamenti kinevezés nem teszi a miniszterelnököt a bizottság főnökévé, ahogyan Oslo sem válik a Fehér Ház elmaradt kitüntetéseket kezelő ügyfélszolgálatává. Ezt Jonas Gahr Støre miniszterelnök már januárban is elmagyarázta Trumpnak, miután az amerikai elnök egy üzenetben összekötötte a Nobel-sérelmét Grönland amerikai ellenőrzésének követelésével. Støre és Alexander Stubb finn elnök eredetileg a vámfenyegetések és a nemzetközi feszültség csökkentését kezdeményezték, Trump válasza azonban a neki meg nem ítélt békedíjnál kötött ki. Azt írta, hogy emiatt már nem érzi kötelességének, hogy kizárólag a béke szempontjait tartsa szem előtt, majd áttért arra, miért tartja szükségesnek Grönland teljes amerikai ellenőrzését. Nehéz ennél tömörebben szemléltetni, mennyire békés ember valaki: ha nem kap érte díjat, újragondolja a dolgot.

A szarfészekké nyilvánított ország közben meglehetősen sajátos módon mutatja a teljes lezüllés jeleit. A norvég állami befektetési alap az idei első fél évben 9,4 százalékos hozamot ért el, ami 1753 milliárd norvég koronás befektetési eredményt jelentett, június végén pedig 22 683 milliárd koronányi vagyont kezelt. Ezek az alapkezelő saját adatai, és természetesen semmit nem mondanak arról, kinek jár a Nobel-békedíj, de a nemzeti összeomlás diagnózisához azért kissé szokatlan mellékletet adnak. A norvégok láthatóan olyan mélyre süllyedtek, hogy még a közvagyonukat is gyarapítják.

Trump környezetében mindenesetre már működik az alternatív díjellátás: Joe Mitchell republikánus kongresszusi jelölt egy iowai kampányrendezvényen saját készítésű „Az évszázad embere” elismerést adott át neki, aranyszínű keretbe foglalt oklevéllel, ami kétségkívül hatékonyabb megoldás, mint éveken keresztül veszekedni egy független bizottsággal. A megfelelő papírt kinyomtatják, a keretet beszerzik, az elnököt megdicsérik, és máris megvan a történelmi teljesítményhez illő dekoráció, nem kerül többe, mint 30 dollár, és nem kell érte teljesítményt sem felmutatni.

Trump természetesen duzzoghat tovább, a saját pártja akár minden kampányállomáson adhat neki egy újabb bekeretezett dicséretet, viszont a Nobel-békedíj egyik kellemetlen tulajdonsága azonban éppen az, hogy attól még nem lesz az övé, hogy mindenki mást elküld a picsába. Jó hír a végére: mindjárt itt a midterms, ahol a republikánusok akkorát buknak majd, mint az ólajtó, köszönhetően Trumpnak, és talán az ilyen duzzogásoknak is.

Ugar