Puccs készül a PNL-ben, vért izzadnak egy újabb PSD-koalícióért

A PNL-en belüli, PSD-barát frakció hétfőn kiáltványt tett közzé, amely egyetlen gondolatra épül: „kompromisszum" a nemzet érdekében, azaz kormány a PSD-vel. A retorika ismerős — kísértetiesen egybecseng Kelemen Hunor nemrégiben tett „béküljünk meg" javaslatával. És mindkettőnek ugyanaz a valódi tétje: nehogy előrehozott választás legyen. Kezdjük a szöveggel, mert a puccsisták legalább vették a fáradságot, hogy leírják, mit akarnak.

A Hubert Thuma és Adrian Veștea vezette PNL-frakció hétfőn közzétette a „Konzervatív Platform Kiáltványát", amelynek központi tézise, hogy a PNL-nek vállalnia kell „az ország érdekében hozott kompromisszumokat" és „egy stabil kormány megalakítását". A dokumentum szerint „válságos pillanatokban a politikai felelősség kompromisszumokat követel", és a „stabil kormány, az euroatlanti irányultság védelme, a gazdasági helyreállítás" előbbre való a „pártpolitikai számításoknál és a személyes ambícióknál". Magyarul: alakítsunk kormányt a PSD-vel.

Van ebben egy nem kis pikantéria. A jelenlegi PNL-vezetés, Ilie Bolojannal az élen, eddig négyszer szavazta meg, hogy nem hajlandó újabb koalícióra a PSD-vel. Sőt: Bolojan pontosan egy hasonló indítvánnyal nyerte meg a párt 2025-ös belső választását. Vagyis a puccsisták most azt a szöveget írják újra „konzervatív kiáltvány" gyanánt, amelynek ellenkezőjével a saját pártelnökük legitim mandátumot szerzett. A kiáltvány egyébként aláírók nélkül jelent meg, így azt sem tudni, hányan állnak mögötte — ami önmagában is sokatmondó: a bátorság odáig terjed, hogy kiáltványt írnak, de a nevüket már nem adják hozzá.

Ez a „nemzeti érdek" és a „felelős kompromisszum" nyelvezet gyanúsan ismerős — ez ugyanaz a hangnem, amellyel Kelemen Hunor nemrég a „tegyük zárójelbe a sértődéseket" felkiáltással "fegyverszüneti" javaslatát tálalta. A szavak mások, a szerkezet azonos: van egy kényelmetlen politikai helyzet, és van egy vezető, aki azt sugallja, hogy a felnőtt, felelős, hazafias döntés az, ha mindenki lenyeli a békát és összeáll a régi partnerekkel. Mindkettőnek ugyanaz a valódi célja: elkerülni az előrehozott választást. Mert kormányt jelenleg csak kétféleképpen lehet alakítani Romániában — vagy a PSD-vel, vagy az AUR-ral. Az AUR-t az úgynevezett nyugatbarát erők — jó okkal — érinthetetlennek nyilvánítják. Marad a PSD. És így egyre több székhez ragadt politikus, pártvezető és befolyásos képviselő kezdi tolni a régi nagykoalíció valamilyen formájú újjáépítését — most éppen a PNL-ből kiszakított darabokkal kiegészítve. Hogy ez elég lesz-e a parlamenti többséghez, több mint kétséges. De a próbálkozás iránya világos: bármi áron, csak szavazás ne legyen.

És most tegyük fel a kérdést egyenesen. Hónapok óta nem tudnak kormányt alakítani. Pártokat vernek szét a kormányalakítás kedvéért — és mégsem sikerül. Két jelöltből egy jut el a parlamenti szavazásig, de az is nagyot bukik. A „nyugatbarát" erők azzal érvelnek, hogy az AUR-ral tilos közösködni — miközben a saját sunyi, aljas húzásaikkal pontosan azt a társadalmi elégedetlenséget hizlalják, amelyet aztán az AUR csatornáz be. Alig egy hónapunk maradt a PNRR-pénzek lehívására. A hitelminősítőknél a junk kategória küszöbén állunk.

Nos: amikor idáig eljutottunk, Nicușor Dan államfő miért ódzkodik ennyire az előrehozott választástól? És miért teszünk úgy, mintha ennek a válságnak lenne ezen kívül bármiféle más megoldása?

Költői kérdés volt — de attól még lehet rá válaszolni. A válasz pedig egyszerű: azért, mert az előrehozott választás jelen állás szerint nemcsak az AUR, hanem egy maradék PNL-ből és az USR-ből kialakuló reformista ellenpólus erősödését hozná magával, ahol a PSD akár a nagy bukóvári is lehet, így hát mindenki, aki ma a „nemzeti érdek" nevében a PSD-t próbálja visszatolni a hatalomba, valójában nem az országot félti, hanem a saját székét. Ilyenkor „stabil kormány" nem stabilitást jelent, hanem azt, hogy a jelenlegi felállásból senki ne essen ki. A „felelős kompromisszum" pedig azt, hogy a nép véleményét inkább ne kérdezzük meg még egyszer — mert félünk a választól.

Az AUR-t nem a PSD-vel kötött újabb szövetség fogja megállítani. Éppen ellenkezőleg: minden egyes ilyen manőver, minden aláírás nélküli kiáltvány, minden „zárójelbe tett sértődés" újabb löket annak, aki a rendszer elutasításából él. De ezt a székhez ragadtak vagy nem látják, vagy látják, és nem érdekli őket. Melyik a rosszabb, döntse el mindenki maga.

Kapcsolódó:

V-a plăcut articolul?

Susțineți munca noastră cu o donație mică

Plată securizată prin Stripe • Min. 2 EUR

Recomandări Gesta:

Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar
A tusványosi megnyitó alatt az RMDSZ csendben megszerezte teljes erdélyi magyar sajtót

A tusványosi megnyitó alatt az RMDSZ csendben megszerezte teljes erdélyi magyar sajtót

Toró és Hunor, EMSZ és RMDSZ - ez a kettő ugyanaz a kéz. Amíg Toró a színpadon a szeretetről szónokolt, Bukarestben az ő „megbékélendő" partnere épp az egész erdélyi magyar nyilvánosságot tette el láb alól.

ugar
Végre! Orosz drónt lőtt le Románia

Végre! Orosz drónt lőtt le Románia

Először fordult elő, hogy a román hadsereg lelőtt egy drónt a saját légterében. A Borcea-i bázisról felszállt F-16-os pénteken 11 óra 2 perckor semmisítette meg a célt Buzău megyében, Padina közelében, egy lakatlan mező fölött — mindössze hét perccel azután, hogy a gép elhagyta a földet. A fedélzeten egy huszonnyolc év alatti százados és hadnagy segédpilótája ült. A drón addigra nyolcvanhárom…

ugar
Szele Tamás: Tabutéma

Szele Tamás: Tabutéma

Ne kérje senki, hogy hallgassunk Orbánról. Azzal pont ő járna a legjobban. Vagy ha ez a cél: tessék bevallani. De hallgatni akkor sem szabad.

zona