A bíró, akit zavar a nyilvánosság: hát csoda, hogy Savonea szereti őt?

Lia Savonea, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék (ÎCCJ) elnöke szerint az ország egyik legégetőbb problémája a sajtóban és a társadalomban megjelenő „túlzott jogi vita" . Vagyis nem a korrupció, nem az elévülés miatt kútba esett nagy perek, nem az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megrendülése — hanem az, hogy az emberek mindezt szóvá teszik. És ez a szemlélet mostanra egészen konkrét, a sajtószabadságot fenyegető lépésekben ölt testet.

A történet a bírói előléptetési meghallgatásokon kezdődött. Június 29-én nyolc jelölt állt a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsa (CSM) Bírói Szekciója és maga Savonea elé: ketten a büntetőszekció, hatan pedig a polgári szekció két-két állásáért. Az elnök a hat polgári jelölt mindegyikének a bírói véleménynyilvánítás korlátairól tett fel kérdéseket — a két büntetőjelöltnek pedig arról, amit ő „a mi ügyeink nyilvános újratárgyalásának" nevezett, vagyis a közismert személyek büntetőpereit kísérő közéleti vitákról.

Savonea kérdésének a megfogalmazása önmagában is sokatmondó:

„Büntetőügyekben is tanúi vagyunk a mi ügyeink e nyilvános újratárgyalásának, kiváltképp a nagyobb téttel bíró ügyekben, mert azok egyik vagy másik közszereplőt érintik. Ezt hogyan látja, mennyire rontja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat? […] a túlzott jogi vita jelenségéről van szó."

A birtokos szerkezet itt beszédes: „a mi ügyeink". A legfelsőbb bíróság elnöke a nyilvánosság elé kerülő pereket a bíróság magánügyeként kezeli, amelybe a sajtónak és a társadalomnak nincs beleszólása. A válasz, amelyet az egyik jelölt adott, még ennél is aggasztóbb. Sonia Deaconescu, a marosvásárhelyi ítélőtábla addigi bírája nyíltan a sajtó és a civil társadalom vitalehetőségeinek törvényi korlátozását javasolta. Szerinte a nagy visszhangot kiváltó ügyek — akár az érintett személy ismertsége, akár az ügy tárgya miatt — „elítéli a média", ami egyrészt nyomást gyakorol az eljáró bíróra, másrészt árt a vádlottnak, akire a per lezárása előtt rákerül a „bűnös" címke. Eddig akár méltányolható is lehetne az álláspont — az ártatlanság vélelme valós érték. Csakhogy Deaconescu ebből azt a következtetést vonta le, hogy

„törvényi szinten határozottabb korlátozásoknak kellene létezniük azzal kapcsolatban, milyen lehetőségei vannak a médiának vagy a civil társadalomnak arra, hogy értékeljék a kihirdetett döntést".

Vagyis a megoldása nem a bíróságok munkájának a javítása, hanem a kritika elhallgattatása — jogszabályi eszközökkel. És a történet csattanója: Sonia Deaconescut felvették az ÎCCJ büntetőszekciójába. A sajtókorlátozás gondolata tehát nem hátráltatta az előmenetelét — inkább előmozdította azt.

Savonea aggodalma ugyanis nem maradt meg a szónoki kérdések szintjén, néhány héttel korábban egy sokkal kézzelfoghatóbb formát is öltött. Június elején — a beszámolók szerint június 9-én tették közzé a 76 oldalas dokumentumot, majd a CSM Bírói Szekciója június 10-én fogadta el a határozatot — a testület összeállított egy „feketelistát" azokról az újságírókról, sajtóorgánumokról, szervezetekről és közszereplőkről, akik kritikusan viszonyultak az igazságszolgáltatásban zajló folyamatokhoz. A lista pedig nem csak egy szűk kört érint. A dokumentum — amelyet a G4Media beszámolója szerint jórészt a Savonea védelmében megfogalmazott terjedelmes válaszként lehet olvasni — a román igazságszolgáltatás bírálóinak széles körét vette célba: köztük Ilie Bolojan miniszterelnököt, a USR pártot, valamint olyan civil szervezeteket, mint a Funky Citizens, az Expert Forum, a Declic és a Corupția Ucide, továbbá több sajtóorgánumot, köztük a G4Mediát és a Recordert — épp azokat a lapokat, amelyek a korrupciós leleplezéseikről ismertek. A dokumentum a 2025 májusa és 2026 júniusa között megjelent, az igazságszolgáltatásról és Savoneáról szóló cikkeket leltározta, és arra a következtetésre jutott, hogy „példátlan sajtókampány" folyt szegény Savonea ellen.  A határozatot lefordították román, angol és francia nyelvre, majd elküldték az összes érintett európai intézménynek, a CSM viszont később nem hozta nyilvánosságra ezeknek az intézményeknek a reakcióját — már amennyiben egyáltalán érkezett ilyen. Ez a részlet önmagában is sokatmondó: aki biztos a maga igazában, az a támogató válaszokat is büszkén közzétenné.

A célkeresztbe került szervezetek nem hátráltak meg. A Declic — az egyik megcélzott civil szervezet — egyenesen bíróságon támadta meg a CSM jelentését, „példátlan megfélemlítési kísérletnek" nevezve azt, ahogy a szervezet egyik kampánykoordinátora fogalmazott: a feketelisták összeállítása „totalitárius megfélemlítési taktika, nem demokratikus módszer". A dac jegyében a szervezet üzenete így hangzott:

„Tudjuk, hogy megfigyeltek minket. Folytatjuk!"

A REPER párt pedig egyenesen a CSM elnökének és Savoneának a lemondását követelte, „súlyos intézményi elhajlásnak" minősítve a határozatot. Azt azért tegyük hozzá, hogy több bíró is elhatárolódott a Bírói Szekció által készített feketelistától, amely az igazságszolgáltatás feltételezett ellenségei közé sorolta többek között a G4Mediát és a Recordert — vagyis azokat a lapokat, amelyek a legmagasabb szinten zajló korrupciós gyakorlatokról közöltek leleplezéseket. Az ügy tehát nem egyszerűen „a sajtó kontra a bíróság" konfliktusa; magán az igazságszolgáltatáson belül is törésvonalat nyitott.

Kontextus

Savonea alakja nem előzmény nélkül vált a viták középpontjává. Egy 2026 áprilisi oknyomozó riport szerint egy alvilági alakot mentett meg a börtöntől, miközben annak rokonaival közös ingatlanüzletekben volt érdekelt — legalábbis a RISE Project leleplező anyaga szerint. A neve összekapcsolódott az elévülés miatt kútba esett nagy korrupciós perekkel is, és épp itt zárul be a kör: a bírálatok jelentős része pontosan ezekről a kényes ügyekről szólt — a „feketelista" pedig épp ezeknek a bírálatoknak a szerzőit nevesíti. Nehéz nem észrevenni az összefüggést a között, hogy kik bírálták Savoneát, és kik kerültek a listára.

Ez a történet messze túlmutat egy belső román igazságügyi vitán — a jogállamiság egyik alapkérdését feszegeti. Egy demokráciában a sajtó és a civil társadalom joga, sőt kötelessége, hogy szemmel tartsa a hatalmat, beleértve az igazságszolgáltatást is. Amikor egy legfelsőbb bírósági elnök a nyilvános vitát „túlzásként" kezeli, amikor egy előléptetett bíró a kritika törvényi korlátozását javasolja, és amikor egy bírói testület listát készít a hangosabb bírálókról, akkor az a fékek és ellensúlyok rendszerének a logikáját fordítja a visszájára. Nem a bíróság ellenőrzi a hatalmat, hanem a hatalom kezdi ellenőrizni azokat, akik őt ellenőriznék. Ez a minta pedig fájdalmasan ismerős a régiónkban, láttuk Viktor Orbán rendszerét kiépülni - pont ehhez hasonló lépésekkel és indoklásokkal kezdték, és láttuk mi lett a vége: egy szétlopott, lerohasztott ország. Nagyon gyorsan tanulnunk kéne belőle!

Ugar