A klímatagadásra fecsérelt idő most üt vissza

Dübörög a totális hülyeség, amit a fidesz bukott influencerhad támogat, ilyen zajban pedig jó, ha megtaláljuk és elolvassuk azokat a minőségi tartalmakat, amelyek megjelennek a Facebookon, de az algoritmus nem igazán teszi elénk. Bardóczi Sándor bejegyzése:

Elképedve olvasom a különböző vérmérsékletű közösségi és politikai nyilatkozatokat, amelyek azt kérik számon a mostani kormányon, hogy miért nincs már készen a terv az idei aszály megfékezésére és miért nem látnak hozzá. A klímaváltozás hatásai minden eddiginél jobban rúgták rá az ajtót a mezőgazdaságra, erdeinkre, települési zöldinfrára, kisvízfolyásainkra, tavainkra, városainkra, épített infrastruktúránkra, vízhálózatunkra, elektromos hálózatunkra. Kiderült, hogy Paks nem tud működni a jó előre jelzett klímaforgatókönyvekben régóta nagy valószínűséggel bekövetkező dunai kisvizekben, miközben hőhullámok, hőkupolák sujtják a felperzselt tájat.

A magyar közbeszéd egyik legkárosabb, ha nem a legkárosabb jelensége, hogy politikusok elhiszik vagy inkább elhitetik: ilyen rendszereket azonnal meg lehet változtatni, a vízmegtartásra azonnal, egy-két hónap alatt lehet terveket csinálni, és mégis miért nem kivitelezik már ezen a nyáron? A valóság ezzel szemben az, hogy minden adminisztráció az előző adminisztráció előkészített terveit tudja megvalósítani, mert az ilyen tervek még gyorsított állapotban is évek, az engedélyek (környezetvédelmi, vízjogi, közmű, építési, örökségvédelmi, útügyi) hosszú hónapok, a tervezési és kivitelezési közbeszerzések lebonyolításai fél évek. A másik legkárosabb jelenség az a politikai termék, amit rezsicsökkentésként vezettek be. Hogy kibújhatunk büntetlenül a piaci folyamatok hatásai alól, hogy nem kell megfizetni a karbantartás, fejlesztés költségeit, hogy pazarolhatunk, mert korlátlanul van víz és áram, sőt olyan iparágaknak nyithatunk kaput az európai piacra, amelyek víz és energiaigényesek, hisz az nekünk ugye van bőven.

Az a gondolat Magyarországon, hogy a folyók menti mélyfekvéses, belvizes területeket (mintegy másfél millió hektárt) ki kellene vonni az intenzív szántóföldi művelésből, és ökológiai kiegyenlítő felületeket, kaszálókat, legelőket, ártéri gyümölcsöst, vízjárta nádast, vizes élőhelyet, természetvédelmi területet kellene belőle csinálni, mert egyrészt gazdaságtalanul művelhetők, másrészt ezek lennének azok az ökológiai pufferek, amelyek a biológiai sokféleséget megőrzik, másrészt ezek a felületek hűtenek, párologtatnak, talajt regenerálnak, szenet kötnek, s ők csinálják az esőt, nos ez a gondolat közel 60 éves. Az agrártárca ezt a gondolatot még tíz éve is kinevette. Nincs erre képzés, a föld alapú támogatást nem erre adják, helyette öntözési kedvezményeket és belvízkárok elleni kompenzációt kapnak a gazdák. Most hogy nincs belvíz, porzik a határ. Sivatagosodik a felszántott, eketalp betegséggel küzdő nagy magyar Alföld. Mi tettük tönkre. Miközben az ország legjobb aranykorona értékű fekete csernozjom talajain autógyárat és akkumulátor üzemeket sikerült fejleszteni, amik a rétegvizektől is meg fogják szabadítani a Hortobágy peremét.

Az a gondolat, hogy a Dunát a magyar szakaszon is be kell vízlépcsőzni, újra elkezdett sok hívet szerezni. Hiszen az osztrákoknál is milyen jól működik. Azt sajnos már elfelejtik hozzátenni, hogy ez az almát a körtével. Az osztrák Duna szakaszon 100 km-enként 42 m-t lejt a Duna medre, a magyaron 7-8 m-t. Az osztrák szakasz egy hegyvidéki szakasz, ahol magas hegyek veszik körül a folyót és a duzzasztáshoz alig kell gátakat emelni, a mederanyag sziklás, stabil. A magyar szakaszon ellenben ez több száz km hosszan gátemeléseket, teljes városok szennyvízátemelőinek nyomott rendszerrel való átépítését, a szivárgás ellen a gátak vízzáró kipáncélozását és a vízbázisok veszélyeztetését jelentené. Az 1977-es KET, a Gabcikovo-Nagymaros terv teljes kiépítése ezekkel a járulékos költségekkel olyan bődületes földmunkával járna, ami az egykori Dunai Kormánybiztos irodája szerint 200 éves megtérüléssel járó beruházás lenne. Cserében Nagymaros alatt igencsak más lenne a folyó dinamikája, ami 10 év alatt annyira feliszapolná a szentendrei ágat, hogy az mocsárrá változna. Vagyis a vízminőség drasztikusan romlana, mindez ott, ahol Budapest és Duna menti agglomerációja, több mint 2 millió ember ivóvize keletkezik a parti szűrésű kutakban. Fincsi ugye? Hatás-ellenhatás. Hogy legyen elég medertelítettség, ezért Adonynál és Fajsznál is duzzasztani kellene, ami a síkvidék síkvidéke: még több a járulékos költség. Iszonyatos beruházás, vitatható eredménnyel.

Persze a Dunát máshogy is lehetne duzzasztani mederszűkítő művekkel, Medve és Dömös között erre készült is tanulmányterv 2004-ben, ott hét db mederszűkítéssel decimétereket lehetne emelni a folyón és így jutna víz az elzárt, tönkretett, de halbölcső és ökológiai szerepet játszó függőmederré alakult mellékágakba is. Több vízfelület, több párolgás, több hűtés, több eső. S ezek mellett élő környezet, áramló víz. Ennek gondolatnak ma nincs többsége a vízügyi ágazatban, miközben a vízlépcsőépítés mindig felmerül.

Annak a gondolatnak, hogy a természetközeli erdeink nem fakitermelő helyek, hanem biodezervátumok és itt nincs helye a tarvágásnak, közel 50 éve van hagyománya, az első nemzeti parkok megalakulása erre az időre tehető. Eddig sosem lett a gondolatnak kormányzati cselekvés a vége, helyette volt tüzifa rendelet, ami a természetvédelmi területeken is liberalizálta a fakitermelést.

Annak a gondolatnak, hogy talán nem kéne szinte hézagmentesen körbeépíteni a Balatont, hogy hiba volt a vasúttal, majd a parti beépítésekkel levágni a Balaton lábait, hogy a Kis-Balaton mellett a Nagy Berek rehabilitációja, a Szigliget környéki vizes élőhelyek Balatonnal való újra összekapcsolására lenne szükség és nem újabb jachtkikötőkre, nádasírtásra, partfeltöltésre és lakóparkokra, hanem a Balaton ökológiai egyensúlya miatt leginkább önmérsékletre, nos ennek a gondolatnak is van 50 éves hagyománya. Pont az ellenkezője történik lépésről lépésre.

Annak a gondolatnak, hogy a települési zöld kritikus infrastruktúra, a 30-as évekig nyúlik vissza a hagyománya. A közművek, az útépítés, a kerékpárutak, az építészeti beruházások, a villamos, troli, vasútépítések mégsem igyekeznek ezt tiszteletben tartani. Most, hogy nincs nagyon víz, a jövő árnyékát jelentő fiatal fák öntözése is kérdésessé vált és éppen a gyereket is kiöntenénk a fürdővízzel. Az nem kérdés, hogy ilyen kritikus aszályos időszakban a folyamatosan nyírt, ápolt, és hatalmas vízpazarlással fenntartott pázsitnak nincs létjoga. De a műfűnek sincs. A stressztűrő, szárazságtűrő száraz gyepeknek van, mert védik a talajt és építik. De a fáinkat a városokban öntöznünk kell. Ez fontosabb mint a medencefeltöltés, kocsimosás, vagy a haragoszöld monokulturás pázsit, mert ha nincsenek fák, akkor árnyék sincs és abba emberek fognak belehalni. Van tehát min gondolkodni és változtatni, de ez nem fog menni azonnalra. A jó tervek évek, a megvalósítás évtizedek, a fejben átállás több emberöltő.

A rémületes ebben az elpazarolt évtizedek, a klímatagadásra fecsérelt energia, a zsákutcák és az, hogy sajnos nincs már nagyon időnk. De úgy tűnik katasztrófák kellenek ahhoz, hogy elkezdjünk másképpen gondolkodni…