Boldog születésnapot, Putyin elvtárs! Megérdemlünk téged!

Ma van Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 74. születésnapja. Nagy kár ez nekünk, az emberiség civilizált részének, igazán megelégedtünk volna mondjuk a 64-gyel mint végső gyertyafújással, de a Jóisten úgy gondolta, próbára teszi az eltunyult európaiakat. Jelentem, a próba megvolt, az eredmény alulmúlja a PISA-tesztekét is.

Vlagyimir Putyin szülcsinapja általában izgalmas esemény: ezen a jeles napon az őt imádó alattvalók, akik a balga nyugati citoyen-agyzsibbadást serkentő suttyó publicisztikák ellenére továbbra is az oroszok nagy többségét jelentik, általában gyilkosságokkal kedveskednek a nép egyszerű fiának, a keblükből vétetett Vovának. 2006-ban Anna Politkovszkaja orosz újságírónőt gyilkolták meg, és Putyin pezsgőt bontott, vigyorgott és jóleső érzéssel nyugtázta, hogy igazi hatalom van a kezében – bárkit eltehet, eltetethet láb alól, és minden nyugati demokrata bájolgástól megszabadulva orvul meggyilkolta Navalnijt is, csak hogy Anna ne unatkozzon ott, a túlvilágon, ennek ellenére még mindig akadnak elvetemült beste bitangok, akik nem veszik észre Továris Cár mélységes humanizmusát.

Ma, 2026-ban, húsz évvel a gyilkosság után és az ukránok ellen indított háború ötödik évében, abban a társadalomban, amelynek jól informáltsági esélyei soha az emberiség történelmében nem voltak ilyen magasak, nos, ma Magyarországon Viktor Orbán, minden idők legnagyobb magyar hazaárulójának tökeit öles nyelvcsapásokkal kényeztető Szakács István nevű, a helyesírással többszörös vesztes csatát vívó influencer-gané is külön fényképes poszttal kedveskedett Putyin elvtársnak – igen, 1848, 1956 népének egy fölöttébb buta ivadéka ezt tette. Hogy ez az ivadék miért kaphat ekkora közfigyelmet, az sokat elmond a magyar társadalomról, az pedig, hogy ezen ivadék anyjának magzatvizében miért nem úszkáltak cápák, az evolúció megtorpanásának ékes bizonyítéka.

Szakács István ivadék a napokban azzal vétette észre magát, hogy az aradi vértanúk emlékét megidézve, a 13 kivégzett magyar kapcsán olyan fényképet osztott meg, amelyen 14 személyiség szerepelt - ő lazán hozzácsapta az aradi vértanúkhoz Murat pasát, ismertebb nevén Bem apót. És nem is tudom, hogy mentségére szolgál-e az, hogy később levette a posztot – elvégre ott is hagyhatta volna, van az a milliós fideszes agyhalottgárda, amely majd elmagyarázza, hogy az bizony úgy volt. Tessék, Bem apó, kellett neked a magyarok mellett harcolni? By the way: azt a forradalmunkat IS a ruszkik verték le, de kit érdekel – csak Putyin fasza érjen le a torkunkig, nekünk az kell.

Politkovszkaja emléke kopik, a szakácsistván-ivadékok idejét éljük. A Nyugat szerint mindez rendben van, bele kell férnie a véleményszabadságba és a többibe, persze azt senki nem rögzíti már egyszer: pontosan mi számít véleménynek? Lehet valakinek az a véleménye, hogy Murat pasa Aradon lelte halálát? Visszatérünk a katyni oktatási módszertanhoz: a nácik tették, mert én azt mondom – elvégre közel ötven évig működött, és nemcsak ebben baszták át az általuk megszállt országokat a ruszkik. Bár 1990-ben tankjaik hazamentek, szellemi vérfertőzésekkel dúsított nukleáris elmemérgező hadtesteik itt maradtak és új életre keltek.

Október 7-e van, és alig emlékezünk a Hamász kegyetlen terrorista támadására, cserébe viszont ez a KGB csecsein nevelkedett európai baloldal manapság jól megvédi a palesztinokat – semmi sem változott a hetvenes évek vörös terrorbrigádjai óta: Vörös Brigádok, RAF, ETA, IRA – mind a palesztin szárnyon keresztül jutottak ki az arab államokba, ahol kiképzéseket kaptak, mindannyian palesztin szálon szereztek fegyvereket és vallották közösen a vérvörös proletár világforradalmat, amelyet hogy, hogy nem, pont fix úgy képzeltek elhozni, mint Putyin a felszabadítást. És közben eltelt az elmúlt 36 évünk úgy, hogy ezek a vörös hulladékok diktálták az eszme tempóját, lenácizva mindenkit, aki egy kicsit is továbblapozott a történelemkönyvekben. A RAF börtönből szabadult gyilkosát a kétezres években filmbemutatókon cipelték körbe, ahol az európai antiglobalista baloldal rajongta körül a megvénült és elbutult álforradalmárt, akinek a csúnya, gonosz és haldokló Nyugat, ez a kapitalista véggörcs nyugodt életet biztosított öregkorára – kis kertes ház, kutya, álnév, nyugdíj. Danke, Walvater Wotan!

Politkovszkaja idejében elkezdte kongatni a harangot, nemcsak saját népe számára, hanem nekünk, nyugatiaknak is – meg se hallottuk. Navalnij kálváriáját szinte élőben követtük végig, de arcizmaink sem rendülnek, amikor a szabad világ első emberének megválasztott, súlyosan demens Trump meghívja Putyint a G20-ra. Kellett nekünk a mártír, akinek képével 15 napig jó eléréseket lehet produkálni az audienciában, ennek pedig reklámbevételekben mérhető haszna van, a többit pedig majd elfedi az idő. Nem fogja: az idő nem old meg semmit, cserébe viszont megöregít, és már nem tudod visszaerőszakolni a palackba, amit akkor kellett volna elrendezni, amikor ennek itt volt az ideje. Például 1990-ben óriási gigaperben elbúcsúztatni a kommunista diktatúrákat, a nürnbergi perhez hasonlóan sok-sok akasztással, de ezek a szovjet címkével ellátott protodemokraták nem akartak bosszút és leszámolást, így a dolgok elrendezése elmaradt. Az idő szövete pedig mára felfeslett, a sebek felszakadtak, és a gennyes folyadék lepi el a közgondolkodásra ítéltettek nagy többségét – a kognitív háború totális sikere: önmagunk érdekei ellen megyünk, hangosan, büszkén, egymás vállát veregetve. Putyinnak ma van a születésnapja, a dicső orosz hadsereg pedig lakóházra lő ki egy rakétát, egy hatéves kisgyerek meghal, a Corvin-köziek Budapestjéről pedig lelkesen köszöntik őt.

Franciaországban ma a diákok lázadnak, úgymond lázadnak, ami annyit tesz, hogy felgyújtanak mindent és lassan mindenkit is – a ’68-as baloldali erőszakhullámmal való hasonlóság több mint kísérteties, annyira valóságos. Ha úgy tetszik, több mint valóságos, egyenesen kísérteties – hogy a szemantika oltárán is áldozzunk ma egy kicsit, nem feledve ideírni az utánunk jövő fiatal generációk számára, hogy ezek ugyanazok, akik Khomeini ajatollahot Irán nyakára ültették; a következményekért és részletekért tessék odacsörögni az Iszlám Forradalmi Gárda irodájába.

Politkovszkaja, Bem apó, Navalnij, az aradi tizenhármak, az ’56-os pesti srácok, Katyn és Csernobil, a ’68-as Prága áldozatai, a gulágok elszenvedői, a megkövezett nők, az idén januárban tízezrével legyilkolt perzsa tüntetők, október 7. megerőszakolt és meggyilkolt zsidó lányai, a Belgorodtól Berlinig megerőszakolt lett, litván, lengyel, magyar, német asszonyok: mind-mind hiábavalóak voltak. Ott állnak sorban a csillagos ég alatt, megcsonkítva, megégetve, jeges földbe ásva, és ugyanazt kérdezik: mire volt ez jó? Semmire, lelkeim, mert jött a szakácsistván-ivadék, és véget vetett az illúziónak, miszerint az embert mégiscsak az erkölcsi mérce alapján meghozott döntés emeli fel a majmok sorából.

Boldog születésnapot hát, Továris Cár, üzenik a csecseden lógó farizeusok Konstancától Oslóig, Budapesttől Párizsig. Aranykelyhedet helyezd a megerőszakolt ukrán nők testére, öntsd teli a sereged által megölt ukrán csecsemők vérével, kortyolj és falatozz a lefejezett hadifoglyok agyvelejéből – ünnepelj, mert tiéd a világ, a hatalom és a dicsőség.

Mi pedig megérdemlünk téged!

PS: ha úgy érzed, hogy dühít a fenti szöveg, akkor vonulj ki az utcákra, és követeld, hogy a NATO bombázza Moszkvát! Vagy legalább zárja le az ukrán légteret!

Karczag Anna