Bolojan megszavazza a PSD-s kormányt, majd ellenzékbe vonul

Ilie Bolojan, a PNL elnöke és ügyvivő miniszterelnök csütörtökön a Facebookon magyarázta el, miért szavazza meg pártja Luca Niculescu kormányát, amelyben tizenegy PSD-s miniszter ül. „A szavazás nem bizalmi szavazás lesz. A szavazás arról szól, hogy kijussunk egy hosszú válságból, amelyet Románia már nem engedhet meg magának” – írta. A HotNews beszámolója szerint a liberális parlamenti frakciók szerdán úgy döntöttek, hogy megszavazzák a kormány beiktatását, maga a párt azonban ellenzékbe vonul. A végső döntést a PNL Országos Politikai Bizottsága hozza meg a hétvégén.

Bolojan hangsúlyozta, hogy a PNL szavazata csak a kormány beiktatására vonatkozik, a liberálisok ellenzékbe vonulnak, és semmiképpen sem állítják helyre a koalíciót a PSD-vel. Szerinte a kormány összetételéért kizárólag az államfő által kijelölt szakértő miniszterelnök felel, akinek kötelessége kabinetet és beiktatási többséget alakítani. Elismerte, hogy pártja politikai kockázatot vállal, hiszen valahányszor a kormány hibázik, a liberálisokat ezzel a szavazattal fogják vádolni, még ha az ellenzéki szerepüket teljes mértékben vállalják is.

– írta. Hozzátette, hogy a PNL fenntartja magának a jogot, hogy a kormány hivatalba lépése után bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen. „Nem azért szavazunk, hogy politikailag megmentsük azokat, akik a válságot előidézték. Azért szavazhatunk, hogy Románia kijuthasson belőle” – zárta. A számtan ezzel eldőlni látszik. A kormány beiktatásához 233 szavazat kell. A PSD, a PNL, az RMDSZ, a nemzeti kisebbségek frakciója és az „Egyesült Romániáért” csoport is jelezte támogatását, így papíron 279 szavazat gyűlhet össze.

A liberálisok tehát olyan kormányt segítenek hatalomra, amelyet azok alakítanak, akik öt hónapja az AUR segítségével megbuktatták a sajátjukat. A kabinet ráadásul már a beiktatás előtt botrányokkal indul, ugyanis a belügyi tárcát Marian Neacșu kapná, aki jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott, majd rehabilitálták – éppen az a Grindeanu ajánlja, aki néhány napja még azt követelte, hogy „büntetett előéletűek ne töltsenek be közhivatalt”. A gazdasági minisztérium élére pedig Daniel Zamfir szenátor kerülne, a nagyvállalatok és a bankok egyik leghangosabb politikai ellenfele. Bolojan érvelése – hogy a kórházaknak pénz kell, és ehhez kormány kell – nehezen cáfolható, az viszont már kevésbé meggyőző, hogy ezt a kormányt a liberálisok szavazataival kell beiktatni, hogy aztán ellenzékből lehessen bírálni. A román politika régi hagyománya, hogy mindenki felelősen szavaz, és senki sem felelős azért, amit megszavazott.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Orbán bukása után Fico lehet Moszkva új kapuja az Európai Unióba

Orbán bukása után Fico lehet Moszkva új kapuja az Európai Unióba

Oroszország azon dolgozik, hogy újjáépítse gazdasági kapcsolatait az Európai Unió egyes tagállamaival, miután Orbán Viktor áprilisi választási veresége Vlagyimir Putyint megfosztotta egyik legközelebbi uniós szövetségesétől. A Politico által megszerzett dokumentum szerint Szlovákia újraéleszti az orosz–szlovák gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottságot, amelyet az…

ugar•
Orosz drónok a légtérben, lángol egy kereskedelmi hajó, nyolc tengerészt még keresnek

Orosz drónok a légtérben, lángol egy kereskedelmi hajó, nyolc tengerészt még keresnek

Tűz ütött ki csütörtök reggel a Wine Trader nevű, vegyi anyagokat szállító kereskedelmi hajón a Fekete-tengeren, Sulina közelében, és a tizenkét fős legénységből nyolc ember eltűnt. A G4Media beszámolója szerint az eset azután történt, hogy az elmúlt huszonnégy órában több drón is behatolt Románia légterébe. A San Marino lobogója alatt közlekedő hajó helyi idő szerint reggel hét óra körül…

ugar•
Lesz kormány, és PSD-s lesz! Véget ér a román kormányválság?

Lesz kormány, és PSD-s lesz! Véget ér a román kormányválság?

Úgy látszik, vége a hosszú menetelésnek, amely alatt Románia kormány nélkül is egész jól elvolt, most viszont kezdhetünk aggódni, mert egyrészt lesz kormányunk, másrészt ez PSD-kormány lesz, akármennyire is másnak tűnjön kívülről – de hát még csak nem is tűnik másnak.

ugar•
Folytatják: a Kreml máris újabb üzleteket ígér Washingtonnak

Folytatják: a Kreml máris újabb üzleteket ígér Washingtonnak

Az orosz dízelszállításokról kötött megállapodás csak az első lépés: a Kreml szerint újabb, az Egyesült Államokkal közös projektek születnek. Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin gazdasági együttműködésért és külföldi befektetésekért felelős különmegbízottja, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezetője közölte, hogy a dízelügylet megnyitotta az utat a további együttműködés előtt, és azt is…

ugar•
Zelesznkij szerint nem kapnak amerikai figyelmeztetést a közelgő ballisztikusakról

Zelesznkij szerint nem kapnak amerikai figyelmeztetést a közelgő ballisztikusakról

Kijiv egymás után másodszor kapott ballisztikus rakétát a fejére úgy, hogy előtte senki sem szólt. Volodimir Zelenszkij szerdai bejegyzése szerint a rakétákat az ukrán rendszer csak akkor észlelte, amikor már gyakorlatilag a város felett voltak, a partnerektől pedig ismét nem érkezett figyelmeztetés. Hogy ki a „partner”, azt Zelenszkij diplomatikusan nem írja le, de mindenki tudja: az ukrán…

ugar•