Ha péntek, akkor vámnap: Trump ismét Európát sarcolja

Trump adminisztrációja pénteki hatállyal 10, illetve 12,5 százalékos vámot vet ki hatvan kereskedelmi partner – köztük az Európai Unió – termékeire. Az indok ezúttal a kényszermunka elleni jogszabályok „elégtelen" alkalmazása. A hatvan partner az amerikai import 99 százalékát adja, vagyis gyakorlatilag az egész világot. És ha valakinek ismerős lenne a képlet: az. Ez már a harmadik jogi kapaszkodó ugyanahhoz a célhoz, mert az előző kettő vagy megbukott a Legfelsőbb Bíróságon, vagy lejárt. Az is lehet, mire a kedves olvasó ideér az olvasásban, addigra Donald – aki továbbra sem a barátunk – már visszakozott, és bejelentette, hogy nagyszerű megállapodást kötött.

Kezd unalmas lenni ez a fickó. Nem azért, mert veszélytelen volna, hanem mert kiszámíthatóvá vált a kiszámíthatatlansága: ha péntek van, akkor Trump fejében vámnap. Múlt héten Kanada kapta az ötven százalékot, most pedig – alig néhány nappal később – ránk kerül a sor, méghozzá mindjárt hatvan partnerrel egyszerre.

Az Egyesült Államok pénteken 10, illetve 12,5 százalékos vámot vezet be hatvan kereskedelmi partner termékeire – az Európai Uniót itt egyetlen egységként számolják, tehát valójában több mint nyolcvan országról van szó. Ez a kör az amerikai import 99 százalékát fedi le. A hivatalos indok: ezek az országok nem tiltják be kellő eréllyel a kényszermunkával előállított termékek behozatalát. Aki elmulasztotta a megfelelő jogszabályt meghozni, 12,5 százalékot fizet; aki elfogadta vagy elkötelezte magát mellette, 10-et. Az EU, Kanada, India és Nagy-Britannia az alacsonyabb sávba került, Kína, Japán és Dél-Korea a magasabba.De az igazi történet nem a vámok mértéke, hanem az, ahogyan idejutottunk. Ehhez érdemes felidézni az elmúlt fél évet.

Tavaly Trump az 1977-es nemzetközi vészhelyzeti gazdasági törvényre (IEEPA) hivatkozva vezette be a „felszabadulás napja" néven emlegetett, 10 és 50 százalék közötti „viszonossági" vámokat. Ezeket a Legfelsőbb Bíróság februárban megsemmisítette – kimondva, hogy az a jogszabály nem alkalmazható erre a célra. Ez lett volna a jogállami fék. Mire Trump elővette a következő kapaszkodót: a kereskedelmi törvény 122-es szakaszát, és bevezetett egy globális, 10 százalékos alapvámot. Csakhogy ennek a szakasznak 150 napos lejárata van – és az a határidő épp ma, július 24-én hajnali 12 óra 1 perckor járt le. És most jön a harmadik nekifutás: az 1974-es kereskedelmi törvény 301-es szakasza, amely felhatalmazza az elnököt, hogy „indokolatlan", „ésszerűtlen" vagy „diszkriminatív" kereskedelmi gyakorlatokat folytató országokkal szemben vámot vessen ki. Ez a jogalap tartósabb, és – ami Trump szempontjából a legfontosabb – az első ciklusában már kiállta a bírósági próbát, amikor Kínával szemben használta.

Vagyis a képlet tökéletesen világos: a cél változatlan, csak a jogi indoklást cserélgetik alatta, ami az ajtón kirepült, azt visszahozzák az ablakon. Egy magas rangú kormánytisztviselő persze vitatta, hogy a kényszermunka-vámok pusztán a lejáró illetékek helyettesítői volnának – annak ellenére, hogy az időzítés, a vámszintek és a lefedettség csaknem azonos. Ez az érvelés nagyjából annyira meggyőző, mint amikor valaki azt állítja, hogy a nadrágja véletlenül lett ugyanolyan, mint a szomszédé, aki egyébként épp most vette meg neki, de álljunk csak meg egy pillanatra a hivatalos indoknál, mert az önmagában is tanulságos. Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselő szerint az Egyesült Államok csaknem egy évszázada tiltja a kényszermunkával készült termékek behozatalát, és szigorúan érvényesíti is ezt – ideje, hogy a kereskedelmi partnerek is hasonló normákat vezessenek be. A mentesített termékkörből egyébként világosan kiolvasható, hol fáj Amerikának. Kimarad a kőolaj és a földgáz, a műtrágya, néhány élelmiszer, valamint mindaz, amire már amúgy is nemzetbiztonsági vámok vonatkoznak – az autók, az acél, az alumínium és a réz. Kimaradnak továbbá az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (USMCA) szabályainak megfelelő áruk. Az új tételek nem is adódnak hozzá a meglévőkhöz: az acél és az alumínium marad 50 százalékon, nem lesz belőle 60 vagy 62,5.

Az EU esetében a mérték termékkategóriánként változik: lesz, ami 10, lesz, ami 12,5 százalékot fizet – ez utóbbiból levonják a legnagyobb kedvezmény elve alapján alkalmazandó vámot –, és lesz, ami mentesül, hogy ne boruljon fel a piac, vagy mert egyszerűen nem gyártható elegendő mennyiségben az Egyesült Államokban. Ez utóbbi fordulat pedig a legszebb az egészben. Mert ha egy vám alól azért kell felmentést adni, mert az adott terméket odahaza nem tudják előállítani, akkor nagyjából be is vallottuk, mi történik valójában: a vámot nem a külföldi exportőr fizeti meg, hanem az amerikai vásárló. A közgazdászok ezt évek óta ismételgetik, csak épp a Fehér Házban nehezen hallják meg.

Csodálkozni viszont nem fogunk, főként, ha megnézzük, kik szerepelnek a listán: Kanada, az Európai Unió, Nagy-Britannia, Ausztrália, Izrael, India, Japán, Dél-Korea. Vagyis lényegében a demokratikus világ, plusz a partnerek. Ugyanez az adminisztráció eközben hetek óta a Kremllel épít csatornákat – hogy csak a legfrissebbet említsük: az FBI igazgatója októberben az FSZB vendégeként utazik Moszkvába és Szentpétervárra. Aligha tartható álláspont, hogy nincs ebben rendszer - épp ellenkezőleg: nagyon is van. Az az Amerika, amely a szabad világ vezetőjének nevezte magát, ma erősebben basztatja a szövetségeseit, mint az ellenségeit. A vám a barátoknak jut, a kézfogás a másik oldalnak. Ha valaki ötven éve ezt megjósolta volna, kinevetik. És van egy tovagyűrűző hatás is, amelyről kevesebb szó esik. Minden ilyen lépés újabb repedés abban a bizalomban, amely a transzatlanti szövetség alapja. Egy olyan Európának, amely épp az orosz agresszióval, a kiberkémkedéssel és a dezinformációval küzd, nem az hiányzik a legjobban, hogy a legfontosabb szövetségese is ellenségesen viselkedjen vele. Moszkvában ezeken a napokon jó a hangulat, és nem az EU-vámok miatt.

A végére pedig hadd tegyünk egy jóslatot, amelyet Trumpot ismerve nem kockázatos. Könnyen lehet, hogy mire ez a szöveg megjelenik, ő már részben visszakozott. A kormányzati tisztviselők ugyanis maguk jelezték: tárgyalásokat folytatnak a partnerekkel arról, hogy kétoldalú megállapodásokkal kivételeket teremtsenek az amerikai gazdaság szempontjából kritikus termékekre. Fordítsuk le: a vám a tárgyalás nyitóajánlata, nem a végeredménye. Ez a módszer első ciklusából ismerős. Fenyegetsz valami drasztikussal, aztán részlegesen visszavonulsz, és a felét „történelmi alkuként" adod el. A vám nála nem gazdaságpolitika, hanem színház – csak épp a jegyet mindig más fizeti. Az Európai Uniónak mindenesetre most gyorsan el kell döntenie, hogyan reagál. A tapasztalat azt mutatja, hogy Brüsszel ilyenkor hosszan egyeztet, aztán mérsékelten válaszol – ami néha bölcsesség, néha csak lassúság. De azt a leckét, amelyet ez a péntek tanít, érdemes lenne végre megjegyezni: az a szövetség, amelyben az egyik fél hangulata szerint vetnek ki vámot a másikra, már nem szövetség. Legfeljebb megszokás.

Ugar

Kapcsolódó: