Romániai magyar értelmiségiek hatos dossziéi

Kicsit szétnéztünk a magyarországi hálózati dossziék között, romániai magyarok után kutakodva.

I.

Selmeczi György igazi nagy név lenne, de a hatos kartonja alapján nem valószínű, hogy ez lesz az év kémsztorija:

Sem beszervezési, sem munkadossziét nem regisztráltak Selmeczi kartonján, és mindössze három hét után kizárták – „hírszerzés lehetősége megszűnt”. A karton szerint a beszervezéskor meg is zsarolták a karmestert.

A beszervezésnek vagy beszervezési kísérletnek talán köze lehetett ahhoz, hogy a karmester ekkoriban Párizst járta.

II.

Ágoston Vilmos írót 1988. január 26-án szervezték be, és szűk két év után zárták ki („irattárba – családi körülményeiben történt változás”), de hogy ez idő alatt jelentett-e, azt nem tudni. Az ő esetében beszervezési dosszié keletkezett, munkadosszié vagy nem keletkezett, vagy nem regisztrálták a kartonon.

Szóval egyelőre nem tudunk semmit. Tavasszal, amikor a dossziékat is nyilvánosságra hozzák, talán több minden kiderülhet.

MMXXVI.

Gondoljuk el, hogy most, amint a régi iratokban turkálunk, milyen sok ember tart attól, hogy mi van, ha az ő felmenőiről, rokonairól derül ki, hogy igazi rohadék gazemberek voltak.

Most, 2026-ban is előfordul, hogy valaki együttműködik olyan hatalommal, amely a közérdekkel szembemegy. Például propagandacikkeket gyárt az RMDSZ-nek, vagy gyáván, csoportnyomás alatt és anyagi érdekből szemezgeti, hogy mit írjon meg, és mit ne. Az például, hogy Böjte Csaba nem bukott nagyobbat, és hogy zavartalanul folytathatja az ájtatos hazudozásait, nos, az a romániai magyar „jobboldali” sajtó közelmúlti és jelenkori bűne. Ott dolgozol? Nyugodt lehetsz: a lányod, unokád meg fogja kérdezni, hogy mit meresztetted a segged ez idő alatt.

Jelenleg nem eldöntött kérdés, hogy az Orbán Viktor által eleresztett erdélyi sajtó mekkora részét kaparintja meg az udemeré. A „jobboldali” sajtó és újságíró előtt tehát két út van. Az egyik a jó kényelmes behódolás. De ez esetben az unokád mindennap le fogja köpni a sírodat. Nem abban a rendszerben élünk, amikor újságíróként köteles vagy pártnak dolgozni. Gondold el: még a múlt rendszerben is megvetés járt azért, ha propagandát írtál!

És ugyanez a magyarországi pénzekért twistelő „baloldalnak”: vă vedem!

És unokáitok is látni fogják.

Vértessy Boglárka

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Trump, avagy cirkusz, kenyér nélkül

Szele Tamás: Trump, avagy cirkusz, kenyér nélkül

Röviden tehát elmondhatjuk, hogy Trump vereségének három alapvető oka volt. Az első a valóság, melyről az elnök nem vett tudomást, de a választók igen. A második az, hogy nem foglalkozott a polgárok kenyerével és megpróbálta őket kizárólag cirkusszal jóllakatni. Végül a harmadik, legsúlyosabb tévedés az volt, hogy elhitte: ő nem csak igazgatja ezt a cirkuszt, de a porond sztárja is. Így lett a szigorú direktorból szánalmas bohóc.

zona•
Raguza fedőnéven jelentett a Fidesz oroszimádó "elemzője"

Raguza fedőnéven jelentett a Fidesz oroszimádó "elemzője"

Elvi-hazafias – ez áll a beszervezés indokaként Nógrádi György hatos kartonján, aki aztán „Raguza” fedőnéven védte az ifjúságot, hiszen ezt a megbízást kapta. 1981 júniusát írjuk ekkor.

ugar•
Megritkultak Ukrajna republikánus szövetségesei, mégis több mozgástere lehet Kijivnek

Megritkultak Ukrajna republikánus szövetségesei, mégis több mozgástere lehet Kijivnek

A november 3-i félidős választáson a demokraták mindkét házban többséget szereztek, Ukrajna washingtoni mérlege azonban vegyes képet mutat. Miközben a januárban összeülő Kongresszus hangulata egészében Kijiv-barátabb lesz, súlyos veszteségeket szenvedett az a republikánus szárny, amely az elmúlt két évben Donald Trumppal és a saját pártvezetésével szemben is kiállt Ukrajna mellett. Pedig éppen…

ugar•
New Jersey kormányzója szankciókkal büntetné az orosz olajat fogadó a kikötőket

New Jersey kormányzója szankciókkal büntetné az orosz olajat fogadó a kikötőket

Súlyos szankciókra számíthatnak azok a New Jersey-i kikötők és terminálüzemeltetők, amelyek orosz gázolajat szállító hajókat fogadnak – figyelmeztetett Mikie Sherrill kormányzó, aki szerint Donald Trump Vlagyimir Putyinnal kötött megállapodása ellenére az ilyen behozatal továbbra is sérti az amerikai szövetségi törvényt. Sherrill arra szólította fel az üzemeltetőket, hogy utasítsák vissza a…

ugar•
Az "arab RMDSZ" alakíthat kormányt Izraelben

Az "arab RMDSZ" alakíthat kormányt Izraelben

Gadi Eisenkotot javasolja kormányfőnek a Benjamin Netanjahu leváltására készülő négy izraeli ellenzéki párt, miután vezetőik kedden megállapodtak abban, hogy megkezdik a tárgyalásokat egy nemzeti szükségkormány megalakításáról. A múlt keddi választáson Netanjahu tömbje elvesztette a többségét, Eisenkot szövetségének azonban még nála is kevesebb képviselője van, így a két arab vezetésű párt…

ugar•