Weidel szerint Simionék szavazói kifosztják Németországot, a román szuverenisták hallgatnak

Alice Weidel, a német szélsőjobboldali AfD társelnöke és kancellárjelöltje október 28-án azt írta az X-en, hogy egyre több romániai migráns fosztja ki a német szociális rendszert, a gyermekpénztől az alapellátáson át az egészségügyig. Példának Magdeburgot hozta, ahol szerinte a romániai bevándorlókra fordított kiadások hússzorosukra, évi hárommillió euróra nőttek, a bejegyzést pedig azzal zárta, hogy fordulat a migrációs politikában csak az AfD-vel lehetséges. Mindezt egy olyan politikus mondja, aki maga is nagyrészt Svájcban él, és akinek élettársa, Sarah Bossard Srí Lankán született, és csecsemőként fogadta örökbe egy svájci lelkészházaspár.

Weidel egy dokumentumfilmre hivatkozott, amelyet Jana Gareis újságíró készített az MDR közszolgálati televíziónak. A film Magdeburg, Halle és Hagen szegénynegyedeiben, valamint a bevándorlók romániai falvaiban forgatott, és azt vizsgálja, milyen következményekkel jár az unión belüli szabad mozgás a városokra és a helybeliekre nézve. A dokumentum a jogi kiskapukat és a helyi hatóságok tehetetlenségét mutatja be, de nem állítja, hogy a Németországban élő románok tömegesen élősködnének. Németországban a hivatalos statisztikák szerint mintegy 904 ezer román él, többségük az iparban, a mezőgazdaságban és a szolgáltatásokban dolgozik, és adót, illetve járulékokat fizetnek a német államnak.

A pikantériája az egésznek, hogy a németországi román diaszpóra éppen Weidel romániai szellemi rokonára, George Simionra szavazott a legnagyobb lelkesedéssel. A 2025-ös elnökválasztás első fordulójában az AUR elnöke Németországban kapta Európán belül a legmagasabb arányt, a 163 ezer érvényes szavazat 74,3 százalékát. Simion szeptemberben még ünnepelte az AfD tartományi választási sikereit, és bár elmondta, hogy személyesen nem ismeri Weidelt, a két párt közötti kapcsolatot nem tagadta. Most, hogy német szövetségesük a saját szavazóikat nevezi fosztogatónak, Simion nyilvánosan nem szólalt meg; talán még azt várja, mit szólnak hozzá Moszkvában.

Az AUR-ból egyedül Andrei Gușă képviselő reagált, de ő is óvatosan. Szerinte Németországnak joga van szuverén és konzervatív migrációs politikát folytatni és fellépni a csalások ellen, de ahhoz már nincs joga, hogy megbélyegezze a románokat. A legélesebb választ az USR elnöke, a németországi születésű Dominic Fritz adta, aki német nyelvű videóban emlékeztette Weidelt, hogy románok százezrei dolgoznak legálisan Németországban, adót és járulékot fizetnek, vagyis éppen abba a rendszerbe, amelyet állítólag kifosztanak. Fritz szerint német klinikákon ezernyi román orvos dolgozik, akiknek a képzését Románia fizette, és ha Weidel szavazóinak egyszer ápolásra lesz szükségük, nagy eséllyel egy romániai nő fog gondoskodni róluk, akinek a gyerekeit közben otthon a nagyszülők nevelik. Az AUR-nak is üzent: szerinte a román szuverenisták hízelegnek német barátaiknak, miközben azok a diaszpórát gyalázzák.

A számok sem Weidel érvelését támasztják alá. Németország Románia legfontosabb kereskedelmi partnere és egyik legnagyobb befektetője: a két ország közötti árucsere 2025-ben 42,6 milliárd eurót tett ki, ebből a német export 22,8 milliárd euró volt, a Romániából érkező import pedig 19,8 milliárd. A román gyárak főként autóalkatrészeket, elektromos berendezéseket és kábeleket szállítanak a német iparnak, vagyis a német autógyártás jelentős részben román munkáskézre és a kelet-európai piacokra támaszkodik.

Az eset jól mutatja, mi történik, ha a különböző országok szuverenistái egymás útjába kerülnek: a német nemzeti érdek a román vendégmunkás ellen fordul, a román nemzeti érdek pedig hirtelen elnémul. Weidel közben a háborúról is megszólalt: október 22-én azt mondta egy interjúban, hogy a Nyugatnak figyelembe kell vennie Oroszország biztonsági érdekeit, és rá kell kényszerítenie Zelenszkijt a békére Putyinnal. Bocsánatkérésre, amelyet Fritz kedden követelt tőle, egyelőre nem került sor.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Fico is megérezte a bukás szelét, csak neki a saját emberei fújják

Fico is megérezte a bukás szelét, csak neki a saját emberei fújják

Orbán Viktor tavasszal bukott el, Aleksandar Vučić egy hete, és most Pozsonyban is recseg a szuverenista/ruszkiszopó gerenda. Kedden reggel Roman Malatinec képviselő bejelentette, hogy kilép Rudolf Huliak Vidéki Pártjából, és átül Tomáš Taraba volt környezetvédelmi miniszter születőben lévő pártjába. Az STVR szlovák közmédia szerint ezzel Robert Fico kormánykoalíciója a 150 fős parlamentben 76…

ugar•
Szele Tamás: Csaták a csőben

Szele Tamás: Csaták a csőben

Nos, úgy tűnik, Kupjanszk sorsának alakulásában komoly szerepe lesz a gázvezetéknek – és ki tudja, hány ukrán városban vagy másféle csatatéren lesz még alkalmazható ez a harcmodor. Mindenesetre elmondható, hogy Ukrajna technikai fölényével most csőbe húzta az orosz hadsereget.

zona•
Zelenszkij már többször kérte Trumpot, hogy engedje használni a Starshieldet az orosz rakétaindítók ellen

Zelenszkij már többször kérte Trumpot, hogy engedje használni a Starshieldet az orosz rakétaindítók ellen

Volodimir Zelenszkij három-négy alkalommal is kérte Donald Trumpot, hogy oldja fel a Starshield katonai műholdas rendszer használatának földrajzi korlátozásait, és tegye lehetővé az oroszországi ballisztikus rakétaindítóinak felderítését, illetve megsemmisítését. Az ukrán elnök a PBS NewsHour hétfői interjújában arról beszélt, hogy nem lehet kizárólag légvédelmi rakétákkal megvédeni az ukrán…

ugar•
Trump veresége, Európa boldogsága és az óvatoskodó örömködés

Trump veresége, Európa boldogsága és az óvatoskodó örömködés

Ha a demokraták hozzák a tőlük várt eredményt a keddi amerikai félidős választáson, Európában sok helyen előkerülhet a pezsgő, csakhogy a megkönnyebbülést nem feltétlenül követi majd nyugodtabb együttélés Washingtonnal. A Mediafax által ismertetett POLITICO-elemzésnek megszólalói arra figyelmeztetnek, hogy a belpolitikában sarokba szorított Donald Trump még több figyelmet fordíthat a…

ugar•
Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Luca Niculescu miniszterelnök kedden Bukarestben kimondta, amit a romániai cégvezetők egy ideje már a saját bőrükön éreznek: több vállalkozás készül elbocsátásra, mint új emberek felvételére, amikor a vállalkozói barométer bemutatóján arról is beszélt, hogy vissza kell adni a cégek beruházási kedvét, és jól fizető munkahelyeket kell teremteni, különösen a fiataloknak. Dicséretes, hogy nevén…

ugar•