Fico is megérezte a bukás szelét, csak neki a saját emberei fújják

Orbán Viktor tavasszal bukott el, Aleksandar Vučić egy hete, és most Pozsonyban is recseg a szuverenista/ruszkiszopó gerenda. Kedden reggel Roman Malatinec képviselő bejelentette, hogy kilép Rudolf Huliak Vidéki Pártjából, és átül Tomáš Taraba volt környezetvédelmi miniszter születőben lévő pártjába. Az STVR szlovák közmédia szerint ezzel Robert Fico kormánykoalíciója a 150 fős parlamentben 76 helyett már csak 75 biztos szavazattal rendelkezik, vagyis elvesztette a többségét.

A szlovák helyzet azonban másképp néz ki, mint a magyar vagy a szerb. Belgrádban a diákok két évig tüntettek az utcán, és október 25-én egy diáklista vetett véget Vučić tizennégy éves uralmának, Fico ellen ugyanakkor nem a tömegek kerekedtek fel, hanem a saját táborából hullanak le a darabok, és a lázadók jócskán jobbra állnak tőle. Taraba annak idején a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjeként lett miniszter, a Vidéki Pártot pedig szélsőjobboldali formációként tartják számon.

A bomlás szeptemberben kezdődött, amikor a Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Andrej Danko Taraba leváltását követelte. Fico már akkor arra figyelmeztetett, hogy ez a többség elvesztéséhez vezethet, és még az előrehozott választásokat is kilátásba helyezte. A parlament végül a nemzetiek és az ellenzék szavazataival menesztette Tarabát, aki visszaült a képviselői padsorba, és októberben aláírásgyűjtésbe kezdett új pártja, a Taraba – Szlovákia Fejlődése megalapításához. Hozzá csatlakozott a Hlasból kilépő Peter Slyško, most pedig Malatinec, aki 2023-ban még szintén a Hlas listáján jutott be a parlamentbe.

A koalíció reakciója sokat elárul a saját idegállapotukról. Huliak azt mondta, majdnem leesett a székről, amikor kedd reggel kilenckor Malatinec közölte vele a döntését, de szerinte a képviselő továbbra is a koalíció szilárd része. A parlament a kormánypártok javaslatára úgy döntött, hogy a hét hátralévő részében egyáltalán nem szavaz a megtárgyalt törvényekről, mert nem tudni, hány szavazatra számíthatnak. Tibor Gašpar, a Smer házelnök-helyettese arra a kérdésre, hogy kibírja-e a kormány előrehozott választás nélkül, csak annyit mondott: ha tudna jósolni, válaszolna. Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás gúnyosan kommentálta a fejleményeket, mondván, hogy egy áruló elárulta az árulót, és átállt egy harmadik árulóhoz.

Taraba három képviselője egyelőre nem szakít nyíltan a kormánnyal, csak annyit ígér, hogy az értelmes törvényeket megszavazza, mást viszont nem. Slyško már jelezte, hogy valószínűleg nem támogatják a külföldről való levélszavazás megszüntetését, amely a kormánypártok egyik kedvenc terve lett volna, ami nem véletlen: a külföldön élő szlovákok tömegesen szavaznak az ellenzékre, a levélszavazás eltörlése tehát Fico számára a következő választás egyik kulcskérdése. Közben az Alkotmánybíróság a koronatanúkról szóló kormányzati törvénymódosítást is alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, ami újabb pofon a kormánynak.

A felmérések is a kormány ellen szólnak. A Focus októberi kutatása szerint a liberális Progresszív Szlovákia 23,1 százalékon áll, Fico Smerje 17 százalékon, és a különbség hónapról hónapra nő. Az ellenzéki győzelem azonban még messze nem biztos: a Focus számításai szerint a Progresszív Szlovákia, a KDH, az SaS és a Demokraták együtt is csak 72 mandátumot szereznének, a többséghez Igor Matovič mozgalmát is be kellene vonniuk. Előrehozott választáshoz háromötödös parlamenti többség kell, amely most sehol sincs, a rendes választás pedig 2027 őszén lesz.

A Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője, Roman Michelko szerint a koalíciós tanácsnak sürgősen össze kell ülnie, és rendezniük kell a helyzetet. Pozsonyban tehát egyelőre nem diákok, hanem sértett nacionalisták diktálják a tempót, de a végeredmény ugyanaz lehet, mint Budapesten és Belgrádban: egy Moszkva felé kacsingató kormány bukása, mert az egyre kevésbé tudja irányítani a saját szavazógépét.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Csaták a csőben

Szele Tamás: Csaták a csőben

Nos, úgy tűnik, Kupjanszk sorsának alakulásában komoly szerepe lesz a gázvezetéknek – és ki tudja, hány ukrán városban vagy másféle csatatéren lesz még alkalmazható ez a harcmodor. Mindenesetre elmondható, hogy Ukrajna technikai fölényével most csőbe húzta az orosz hadsereget.

zona•
Zelenszkij már többször kérte Trumpot, hogy engedje használni a Starshieldet az orosz rakétaindítók ellen

Zelenszkij már többször kérte Trumpot, hogy engedje használni a Starshieldet az orosz rakétaindítók ellen

Volodimir Zelenszkij három-négy alkalommal is kérte Donald Trumpot, hogy oldja fel a Starshield katonai műholdas rendszer használatának földrajzi korlátozásait, és tegye lehetővé az oroszországi ballisztikus rakétaindítóinak felderítését, illetve megsemmisítését. Az ukrán elnök a PBS NewsHour hétfői interjújában arról beszélt, hogy nem lehet kizárólag légvédelmi rakétákkal megvédeni az ukrán…

ugar•
Trump veresége, Európa boldogsága és az óvatoskodó örömködés

Trump veresége, Európa boldogsága és az óvatoskodó örömködés

Ha a demokraták hozzák a tőlük várt eredményt a keddi amerikai félidős választáson, Európában sok helyen előkerülhet a pezsgő, csakhogy a megkönnyebbülést nem feltétlenül követi majd nyugodtabb együttélés Washingtonnal. A Mediafax által ismertetett POLITICO-elemzésnek megszólalói arra figyelmeztetnek, hogy a belpolitikában sarokba szorított Donald Trump még több figyelmet fordíthat a…

ugar•
Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Luca Niculescu miniszterelnök kedden Bukarestben kimondta, amit a romániai cégvezetők egy ideje már a saját bőrükön éreznek: több vállalkozás készül elbocsátásra, mint új emberek felvételére, amikor a vállalkozói barométer bemutatóján arról is beszélt, hogy vissza kell adni a cégek beruházási kedvét, és jól fizető munkahelyeket kell teremteni, különösen a fiataloknak. Dicséretes, hogy nevén…

ugar•
A Feledy-kérdés nagyon egyszerű:

A Feledy-kérdés nagyon egyszerű:

mi volt a beadott önéletrajzban?

ugar•