Bálványosból Bălvăniș, ananász a válasz is

Zajlik a sok kis játszma, mindenki őrült hévvel játssza, az AUR meg az RMDSZ egymást hol kergeti, hol bevárja, és hogy melyik az oldalkocsi, és melyik ül a nyeregben, azt lassan csak az tudja, aki benne ül a szerepben.

Ma is az idegeinket szálazták a román parlamentben, Dan Tanasă pedig megérkezett a megszokott nemzetmentő jelmezben. Demokratikus hevülettel nem vádolnám, magyarbarátságát pedig különösen nem taglalnám, de most olyan szemantikai műsort rittyentett, hogy Voșlobeni–Vasláb mellette akadémiai rangra emelkedett. Sőt, még a „rece sustaiat” is pirulva félreállt: ennél a mutatványnál ő is szebb fordítást kínált.

Az RMDSZ majdnem teljes frakciója rá is mászott a témára, ki-ki a maga hangján felelt Tanasă mutatványára. Előbb egy képviselő szólt vissza, akinek a nevét nem jegyeztem meg, aztán Szabó Ödön is bekiabált, hogy a sovinizmusból elég legyen már, emberek, majd gondolom, ránézett a Revolutjára, megjött-e a képletes harminc ezüst a premontreiek elárulására. Csoma Botond zárta a sort, románul, nehogy valaki lemaradjon, és előkerült egy állítólagos erdélyi mondás is, hogy a népi bölcsesség se maradjon parlagon: „foaie verde ananas, papagal ai fost, papagal ai rămas” – így szólt a szöveg, amellyel Tanasának szánt egy verbális ökleget. Magyarul nagyjából: zöld levél és ananász, papagáj voltál, papagáj maradsz – ha már érdemben nem jutunk előbbre, legalább csőrrel hadonássz.

Románul ez még rímelne is, csak a szótagszám botlik bele a költő lábába, én meg azon töprengek, mikor került ez a mondás az erdélyi szájhagyományba. Mert erdélyi volnék, lelkem, eléggé az, és a kártiérlimbázstól sem kap el a frász, de ilyen „foaie verde”-s szövegből annyi van, mint égen a csillag, attól még nem lesz mindegyikből közmondás, hogy valaki a végére odabiggyeszt egy papagájt. Engem inkább az érdekelne, Csoma merre találta az erdélyi ananászültetvényt, milyen tájon kereste hozzá a néprajzi élményt. A makákórezervátumtól északra, a banánföldeken túl, ahol a magyar narancs mellé az erdélyi banán is odahull? Egyformán savanyú, egyformán szopás, de legalább a miénk – ez nálunk már szinte alkotmányos hitvallás.

A szószátyárkodás pedig azért robbant ki, mert Tanasă szerint Bálványost román névvel is meg kell áldani. Kapaszkodj, kedves rettegő olvasó: Trianon óta ezt a mulasztást sem sikerült felszámolni, és Románia úgy élt túl ennyi évtizedet, hogy Bálványos mindkét nyelven Bálványos lehetett, mert ennyi időn át senki nem keresztelte át rendesen, hogyan is alhatott nyugodtan bárki ezeken a mioritikus földeken? Igaz, ezen a vidéken még akkor is az ősi magyar istenekhez fohászkodtak, amikor Koppány négyfelé küldött testrészei már rég elporladtak, és a Csucsán túli anyatesók közben buzgón kereszténykedtek, szegény bogumilok meg a végén a levéből részesedtek, és innen már a bosnyák nemzeti ünnepig vezetne az elkalandozás, de érzem, hogy ebből megint pokoljárás lenne, nem tájékoztatás.

Vissza hát a nyelvi nyomorhoz, amelyben élnünk adatott, mert Tanasă közben már új nevet is faragott. Sőt, állítása szerint nem is ő találta ki, hanem az Akadémia: nehogy már egy képviselőnek kelljen egyedül román nevet fabrikálnia. Legyen hát Bălvăniș, ha már a Bálványos nem elég román – mondtam én, hogy Voșlobeni-nél is van lejjebb a szemantika lajtorján. Hogy ennek a törvényeket gyalázó, demokratikus normákat taposó embernek miért nem fogják meg a grabancát, azt nem tudom megfejteni, bármennyit töröm rajta a fejem, és vakarom a tarkóm táját, mert még romániai mércével is különös mutatvány, hogy valaki csak úgy új nevet rendel egy település homlokzatán. Miért is teszi ezt? Mert román az állam nyelve – és ezzel már meg is volna minden magyarázva, el is volna rendezve.

Van egy érzésem: pont a választások előtt kerül majd fel a Bălvăniș-tábla, amikor a nemzetünkre rárontó és a minket védő egyszerre kapaszkodik fel ugyanarra a színpadra. Egyik majd átnevez, a másik tiltakozik, mindkettő a saját táborának bizonygatja, milyen elszántan hadakozik, majd elmúlik a választás, a műsor elcsitul, a sok harcos megint a maga dolgára vonul, a Bălvăniș-tábla pedig marad a helyén, te meg válassz, melyik csattanó álljon a végén.

a Bălvăniș-tábla pedig marad a helyén:

• mi meg nézhetjük, mit védtek meg nekünk a végén

• mi meg betűzhetjük az új nevet a régi helyén

• mi meg magyarul káromkodhatunk az út szélén

• zárjuk a a történetet ismét a történelem vesztes felén

• mi meg keressük Bálványost a nemzetvédelem hűlt helyén

• mi meg románul elolvashatjuk, hogy győztünk a végén

Karczag Anna