Védett állatokra lövöldözött orosz oligarchák társaságában Trump agybajos fiacskája

Donald Trump Jr., a demens főnök fia Mongóliában vadászott Umar Kremljovval, a Putyin környezetéhez kötődő orosz üzletemberrel, aki korábban az esküvői ünnepségeinek költségeibe is beszállt. Az amerikai elnök fiának szóvivője szerint a két férfit mindössze a vadászat, a horgászat és a természet szeretete köti össze, a kémelhárítás szakemberei azonban jóval kevésbé meghitt történetet látnak a közös kalandok mögött.

Önmagában attól, hogy az amerikai elnök fia vadászni indul, még aligha kapnánk fel a fejünket, attól viszont már sokkal inkább, hogy kivel megy, milyen szívességeket fogadott el előtte a vadásztársától, és kinek a pénzéből állják a társasági életéhez kapcsolódó számlákat. A mongóliai táj és a közös természetszeretet mellé ugyanis ezúttal egy büntetett előéletű, az orosz hatalmi körökben otthonosan mozgó üzletember társult, aki néhány hónappal korábban már a karibi esküvői ünnepségeken is feltűnt, méghozzá vendégként és a költségek egyik finanszírozójaként, e mellé jön most a Financial Times által feltárt botrány: Kremljov részt vett Trump Jr. augusztusi mongóliai vadászatán, amelyen az elnök fia egy altaji argalit (vadjuh) is elejtett.

A szóvivő magyarázata szerint a két férfi között nincs üzleti kapcsolat, csupán személyes barátság, amelyen közös szenvedélyeik ismeretében senkinek sem kellene meglepődnie. Ebben az utolsó megjegyzésben van némi igazság: a Trump család körüli történetekben lassan valóban az számítana váratlan fordulatnak, ha valaki időben felismerné az összeférhetetlenséget, és például arra a következtetésre jutna, hogy miközben az apja Oroszországgal tárgyaló amerikai kormányzatot vezet, talán mégsem kellene egy Kreml-közeli üzletemberrel vadászélményeket gyűjtenie.

Holden Triplett, aki Trump első elnöksége idején a Nemzetbiztonsági Tanács kémelhárítási igazgatója volt, éppen ennek a kapcsolatnak a biztonsági kockázataira figyelmeztetett. Elmondása szerint amint az orosz szolgálatok tudomást szereznek arról, hogy egy orosz állampolgárnak ilyen jelentőségű emberhez van személyes hozzáférése, igyekeznek kihasználni a lehetőséget, ehhez pedig a barátságnak nem is kell eleve hírszerzési műveletként indulnia, hiszen a már kialakult bizalmi viszony később is felhasználható. Ami a szóvivő magyarázatában megnyugtató körülménynek hangzik, az a kémelhárítás szemével nézve éppen a történet legérzékenyebb része. A közös hobbi, az együtt töltött napok és az elfogadott szívességek bizalmat építenek, baráti társaságban pedig olyasmi is elhangozhat, amit egy hivatalos tárgyaláson senki nem mondana ki. Egy esküvői meghívás vagy egy közös vadászat így olyan ajtókat is megnyithat, amelyekhez diplomataigazolvánnyal jóval nehezebb volna közel kerülni, és ennek nem mond ellent az, hogy résztvevők ettől még őszintén gondolhatják, ők csak jól érzik magukat.

Kremljov előélete és kapcsolatrendszere mindenesetre indokolttá teszi az óvatosságot: fiatalon zsarolásért és testi sértésért is elítélték, 2010-ben pedig megváltoztatta eredeti vezetéknevét, és felvette a Kremlre utaló Kremljov nevet. Később az ökölvívás világában épített karriert, miközben üzleti, rendőrségi és biztonsági körökben szerzett kapcsolatokat.

A mongóliai út más módon is felvetet súlyos etikai kérdéseket. Trump Jr. egy republikánus adománygyűjtő rendezvényen két helyet bocsátott árverésre, hogy a nyertesek vele tarthassanak a vadászatra; a beszámoló 140 és 250 ezer dollár közötti ajánlatokról szól. A Citizens for Responsibility and Ethics szervezet arra figyelmeztetett, hogy a hatalomhoz való személyes hozzáférés árusítása akkor is aggályos, ha a bevétel politikai vagy jótékonysági célt szolgál. Attól, hogy az összeget valamilyen nemesnek mondott célra gyűjtik, még ugyanaz marad az áru: néhány nap az amerikai elnök fiának társaságában. 

A vadászat a természetvédők körében sem aratott osztatlan sikert. Az altaji argali a világ legnagyobb vadjuhai közé tartozik: magassága elérheti a 135 centimétert, testsúlya meghaladhatja a kétszáz kilogrammot, a beszámoló szerint pedig szarvának fesztávolsága akár 164 centiméter is lehet. Ritka, védelemre szoruló állat, amely korábbi élőhelyeinek jelentős részéről már eltűnt. Trump Jr. 2019-ben is elejtett egy argalit Mongóliában, a ProPublica pedig akkor arról számolt be, hogy az engedélyt csak utólag kapta meg hozzá. A mostani expedíció tehát felidézte a korábbi különleges bánásmód történetét is, amelyhez ezúttal egy Kreml-közeli vadásztárs adott politikailag jóval érzékenyebb folytatást.

Arról nincs adat, hogy Kremljov ezen a kapcsolaton keresztül amerikai döntéseket befolyásolt volna, a biztonsági kérdést azonban nem intézheti el azzal a család, hogy személyes barátságnak nevezi a történteket, hiszen éppen a személyes közelség adhat értéket egy ilyen kapcsolatnak. Az amerikai elnök fia egy Putyin környezetében bejáratos üzletembertől fogadott el jelentős szívességet, majd vele töltötte a szabadidejét, miközben az apja Moszkvával tárgyal, ráadásul Washington közben azt várja az európaiaktól és az ukránoktól, hogy bízzanak ezekben a tárgyalásokban. Valamivel könnyebb volna, ha az elnöki család körül nem bukkannának fel újra meg újra ugyanannak az orosz hatalmi világnak a jól elhelyezkedő ismerősei. Hol az esküvőn, hol a vadászaton, mindig szigorúan magánemberként, és persze mindig a lehető legártatlanabb szándékkal.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Bálványosból Bălvăniș, ananász a válasz is

Bálványosból Bălvăniș, ananász a válasz is

Zajlik a sok kis játszma, mindenki őrült hévvel játssza, az AUR meg az RMDSZ egymást hol kergeti, hol bevárja, és hogy melyik az oldalkocsi, és melyik ül a nyeregben, azt lassan csak az tudja, aki benne ül a szerepben.

ugar•
Öt nackóval gyarapodott az RMDSZ által támogatott kormány PSD-frakciója

Öt nackóval gyarapodott az RMDSZ által támogatott kormány PSD-frakciója

Öt, eredetileg az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) listáin megválasztott szenátor csatlakozott a PSD szenátusi frakciójához, amelynek létszáma ezzel harmincötről negyvenre nőtt. Az átülést november 2-án, hétfőn jelentették be a felsőház plenáris ülésén – írja a G4Media.

ugar•
Szele Tamás: A belarusz brigantik esete

Szele Tamás: A belarusz brigantik esete

Idegek háborúja ez, és Kreml előnyből indult: azonban már Európa is kezdi felismerni a különben nem túl bonyolult moszkovita taktikát és stratégiát. Ha észnél vagyunk, mi győzünk. Háború nélkül is. Tehát legyünk észnél.

zona•
Az RMDSZ prefektusai a helyükön maradnak. Mit adott ezért Hunor?

Az RMDSZ prefektusai a helyükön maradnak. Mit adott ezért Hunor?

Pénteken megjelentek a leköszönt Bolojan-kormány prefektusainak és alprefektusainak leváltásáról szóló kormányhatározatok, a Niculescu-kormány pedig szinte mindenütt a PSD embereivel töltötte fel a megüresedett helyeket. Néhány erdélyi megyében azonban elmaradt a nagytakarítás: a G4Media beszámolója szerint az RMDSZ képviselői maradhatnak.

ugar•
Szele Tamás: Választási finis Amerikában

Szele Tamás: Választási finis Amerikában

Mindenesetre most már a választási kampány finisében járunk. Nagy változások jönnek, akár így, akár úgy fordul a kocka: és még az sem biztos, hogy a kedvezőnek tűnő fordulat nem válik valójában kedvezőtlenné.

zona•