Az RMDSZ prefektusai a helyükön maradnak. Mit adott ezért Hunor?

Pénteken megjelentek a leköszönt Bolojan-kormány prefektusainak és alprefektusainak leváltásáról szóló kormányhatározatok, a Niculescu-kormány pedig szinte mindenütt a PSD embereivel töltötte fel a megüresedett helyeket. Néhány erdélyi megyében azonban elmaradt a nagytakarítás: a G4Media beszámolója szerint az RMDSZ képviselői maradhatnak.

Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében valóban nem neveztek ki új prefektust, alprefektusokat viszont mind a négy megye kapott. Kovászna megyében Sebastian Cucu és Marian Pistol, Hargita megyében Dimen Zsombor-Gabriel és Isabela Prodan, Maros megyében Alexandru Cîmpeanu és Cornel-Cristian Vulc, Szatmárban pedig Vasile Bercea és Mihai-Radu Iancu jutott tisztséghez.

A névsor önmagában legfeljebb a román közigazgatás iránt különösen érdeklődő olvasókat hozná lázba, csakhogy mögötte ott lapul az a kérdés, amelyet már többször feltettünk itt, az Ugaron: mit tartalmaz az RMDSZ és a Niculescu-kormány támogatási megállapodása? Mit vállalt Kelemen Hunor a nevünkben, és mit kapott érte cserébe? Vajon mit ad a mit sem sejtő kebelei napszámos a PSD-nek és Grindeanunak az RMDSZ-es prefektus bársonyszékéért és intarziás szivarasztalkájáért cserébe?

A román politikában megszokott rend szerint most mindenki a helyére kerül(ne): a PNL és az USR ellenzékbe vonult, a PSD pedig kipakolja az embereiket a hivatalokból, hogy legyen hely a sajátjainak. Évtizedek óta így megy ez, legfeljebb az lepődik meg rajta, aki még mindig elhiszi a közigazgatás politikamentességéről szóló ünnepi szónoklatokat. Csakhogy az RMDSZ is ellenzékben van, legalábbis ezt mondja magáról, az ő prefektusai mégis maradnak. A kormányváltás vihara éppen a tulipános székeket kerülte el ezúttal is...

Lehet, hogy a Szövetség későbbi kormányra lépését készítik elő, és a mostani gesztus már ennek szól? Az is lehet, hogy a támogatási megállapodásban rendezték a tisztségek sorsát: az RMDSZ szállítja a parlamenti szavazatokat, cserébe megtarthatja bizonyos embereit. Egyelőre nem tudjuk, melyik magyarázat áll közelebb a valósághoz, mert az alku tartalmát nem ismerjük, a választóknak be kell érniük azzal, hogy Hunor tárgyalt, Hunor elintézte, Hunor megvédett bennünket; hogy pontosan miben állt a védelem, azt majd az épp aktuális igényhez igazítgatják, aláírt dokumentumot ugyanis továbbra sem látunk, hiszen az RMDSZ példátlan módon és kifejezett ígérete ellenére még a nyilvánosan aláírt, formális egyezséget sem hozta nyilvánosságra mind a mai napig!

Különösen most volna ideje választ kapnunk, amikor készül a területi-közigazgatási reform első szakasza, az 1500 lakos alatti községek összevonása. Hargita, Kovászna és Maros megye számos községe érintett lehet, Székelyföldön kívül pedig olyan magyar közösségek jövője kerülhet terítékre, mint Torockó, Nagyzerind, Körösfő vagy Kárásztelek. Alexandru Stoica fejlesztési miniszter a HotNewsnak adott interjúban arról beszélt, hogy az előkészítésbe a megyei tanácselnököket és a prefektusokat is bevonják, később pedig megyénként külön bizottságokat alakítanak. (De hát erre törvény kötelezi a döntéshozókat, tesszük hozzá mi.)

Az RMDSZ prefektusai tehát ott lehetnek azoknál az asztaloknál, ahol az összevonási elképzelések formát öltenek, és még csak azt sem mondhatják, hogy azért nem sikerült, mert nincsenek kormányon, a tét pedig nagy: községek önállóságáról, a helyi képviseletről, az etnikai arányokról, a magyar nyelv használatáról és a közszolgáltatások elérhetőségéről lesz szó.

Ezért kellene végre tudnunk, milyen feltételekkel támogatja a kormányt az RMDSZ. Milyen garanciákat kért a magyar közösségeknek, mely összevonásokat tartja elfogadhatónak, és hol húzza meg azt a határt, amelyen túl már nem adja a szavazatait? A prefektusi székek sorsa kezd tisztázódni, a magyar közösségeknek szánt biztosítékokról viszont továbbra is feltűnően keveset hallunk, amit meg mégis, annak kapcsán csak a fejünket fogjuk. Most még formálódnak a reform tervei, tehát most lehetne érdemben befolyásolni őket. Amikor a kormány már a parlament elé viszi a törvénytervezetet, és a saját hivatalban maradását köti hozzá, jóval szűkebb lesz a mozgástér. Addigra kevés lesz egy újabb Hunor-nyilatkozat arról, hogy a közösségeket meg kell kérdezni, és hogy mindent alaposan át kell gondolni, és a törvényi háttérre való több szinten is téves halovány és bizonytalan utalás. Jó volna végre arról is legalább annyit tudnunk, hogyan maradhatnak meg a községeink, mint arról, hogyan maradnak meg az RMDSZ prefektusai.

Az RMDSZ "ellenzéki" üzemmódja

Bárhányszor emlegettük fel az elmúlt évtizedekben, hogy az RMDSZ szüntelenül kormányoz, a párt eltartott (kisujjú) "független értelmisége" mindig azt válaszolta ezekre, hogy á, ez nem igaz, hiszen vannak olyan periódusok is, amikor az RMDSZ nincs kormányon, "csak" kívülről támogatja azt. Olyan is előfordul, hogy kénytelen ideiglenesen kilépni a kormányból ahhoz, hogy a saját elárult szavazótáborát visszaédesgethesse magához. Persze, ez utóbbi esetet nem ezekkel a szavakkal írja le az értelmiség. Azt sem teszik hozzá, hogy ezek a periódusok nem hosszúak, és nem is gyakoriak.

Azonban ez még nem minden. Nem árt tudatában lenni annak, hogy amikor az RMDSZ azt kommunikálja, hogy épp nincs kormányon, akkor épp átveri a szavazótáborát, ugyanis az RMDSZ-szel nem úgy bánnak, mint a normál piaci viszonyok között működő pártokkal, őket nem vetik ki a minisztériumokból és a minisztériumoknak alárendelt intézményekből. Ennek jellemző példája a mostani eset is, amikor a többi, kormányról leköszönő párt prefektusait és alprefektusait megfosztják a hivataluktól, kivéve az RMDSZ politikusait.

RMDSZ kontra intézményes autonómia

Megjegyzendő, hogy a mostani esetben is megfigyelhető az, ahogy az RMDSZ intézményesen foglalja a helyet a kisebbségi autonómia elől, itt például a valódi és méltányos intézményes kereteket imitálja némileg, ami történt. Az, hogy az RMDSZ-es prefektusokat nem cserélik le, mondhatnánk, tulajdonképpen rendben van - ha onnan nézzük, hogy a nagy létszámú romániai magyar kisebbség központi döntéshozatali részesedése nem attól kellene függjön, hogy éppen milyen a bukaresti pártpolitikai konstelláció ebben a hónapban, hanem a részesedés állandóan biztosított kellene legyen. És valóban ez történne, ha lenne intézményes autonómiája a romániai magyar kisebbségnek.

Intézményes autonómia esetén a kisebbségi alrendszernek és a központi adminisztrációnak elszámoltatható kommunikációs csatornái, szabályokban lefektetett keretei és komplex rendszere van. Azaz lenne - ha nem az RMDSZ informális struktúrái foglalnák a helyet az autonómia elől. Az RMDSZ tehát most ismét olyan pozíciók megtartását intézte el az intézményes autonómia helyett - ráadásul saját magának -, amelyek autonómia esetén valószínűleg nem is léteznének vagy a tartalmuk egész más lenne, hiszen ekkor nem a központi hatalom kormányoz, hanem az autonóm alrendszer - már ha rendben mennek a dolgok mindkét részről -, és e kettő közti komplex struktúrát a pofonegyszerű és egyirányú prefektúra intézménye nem tudná helyettesíteni.

A többségi román enikumú politikum figyelmébe azt az érdekes jelenséget tudnám ajánlani, hogy nemcsak az intézményes autonómia esetében, hanem ebben a történetben is valamiféle előnyt kap egy nemzeti kisebbségi csoportosulás - csak ebben az esetben nem méltányos és igazságos előnyt.

A Hun:óЯa

Az RMDSZ-es fijúk immár a saját maguk által írt és rendezett komédiát se tudják eljátszani, hiszen formális megállapodásra az RMDSZ esetében nincs szükség, hiszen hosszú távú partnerek a PSD-vel.

Ezért elindítjuk a Hun:óЯa számlálót egy ősrégi tévén, boomer olvasóink rá fognak ismerni.

Ha az RMDSZ továbbra sem teszi közszemlére legalább azt a színházi kelléket, amit az ő díszletesei gyártottak, akkor az olvasó felveheti az aznapi visszaszámlálót videóra, és bekommentelheti a Hun:óЯ oldalára.

~Ugar