Öt nackóval gyarapodott az RMDSZ által támogatott kormány PSD-frakciója
Öt, eredetileg az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) listáin megválasztott szenátor csatlakozott a PSD szenátusi frakciójához, amelynek létszáma ezzel harmincötről negyvenre nőtt. Az átülést november 2-án, hétfőn jelentették be a felsőház plenáris ülésén – írja a G4Media.
A Sorin Grindeanu vezette párt frakciójához az SOS listájáról bejutott Ionel Carp és Cristian Bem, valamint a POT színeiben megválasztott Valentina Aldea, Liviu Sorin Robe és Robert Daniel Ghiță csatlakozott. Aldea egyébiránt nevetésben tört ki, mielőtt közölte volna, hol folytatja politikai pályafutását.
Az átülés előtt mind az öten füöggetlen szenátorként szerepeltek, miután korábbi képviselőcsoportjaik a sorozatos távozások következtében felbomlottak, a Carpnak és Bemnek is helyet adó Pace Întâi România frakció például a múlt héten szűnt meg, mert tagjainak száma a működéshez szükséges hét fő alá csökkent.
A történet az RMDSZ számára is tartogat egy kellemetlen kérdést, Kelemen Hunor ugyanis korábban leszögezte, hogy semmiféle szélsőséges alakulattal nem kívánnak koalícióra lépni, bárhogyan is címkéznék át magukat. Vajon mit kezd ezzel az elvvel akkor, amikor a szélsőséges pártok politikusai egyenként költöznek be egy lehetséges koalíciós partner frakciójába, illetve marad még a támogatásról szóló, a nyilvánosság előtt azóta is titkolt egyezség a PSD-kormány iránt?
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Bálványosból Bălvăniș, ananász a válasz is
Zajlik a sok kis játszma, mindenki őrült hévvel játssza, az AUR meg az RMDSZ egymást hol kergeti, hol bevárja, és hogy melyik az oldalkocsi, és melyik ül a nyeregben, azt lassan csak az tudja, aki benne ül a szerepben.

Védett állatokra lövöldözött orosz oligarchák társaságában Trump agybajos fiacskája
Donald Trump Jr., a demens főnök fia Mongóliában vadászott Umar Kremljovval, a Putyin környezetéhez kötődő orosz üzletemberrel, aki korábban az esküvői ünnepségeinek költségeibe is beszállt. Az amerikai elnök fiának szóvivője szerint a két férfit mindössze a vadászat, a horgászat és a természet szeretete köti össze, a kémelhárítás szakemberei azonban jóval kevésbé meghitt történetet látnak a…

Szele Tamás: A belarusz brigantik esete
Idegek háborúja ez, és Kreml előnyből indult: azonban már Európa is kezdi felismerni a különben nem túl bonyolult moszkovita taktikát és stratégiát. Ha észnél vagyunk, mi győzünk. Háború nélkül is. Tehát legyünk észnél.

Az RMDSZ prefektusai a helyükön maradnak. Mit adott ezért Hunor?
Pénteken megjelentek a leköszönt Bolojan-kormány prefektusainak és alprefektusainak leváltásáról szóló kormányhatározatok, a Niculescu-kormány pedig szinte mindenütt a PSD embereivel töltötte fel a megüresedett helyeket. Néhány erdélyi megyében azonban elmaradt a nagytakarítás: a G4Media beszámolója szerint az RMDSZ képviselői maradhatnak.

Szele Tamás: Választási finis Amerikában
Mindenesetre most már a választási kampány finisében járunk. Nagy változások jönnek, akár így, akár úgy fordul a kocka: és még az sem biztos, hogy a kedvezőnek tűnő fordulat nem válik valójában kedvezőtlenné.