Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Luca Niculescu miniszterelnök kedden Bukarestben kimondta, amit a romániai cégvezetők egy ideje már a saját bőrükön éreznek: több vállalkozás készül elbocsátásra, mint új emberek felvételére, amikor a vállalkozói barométer bemutatóján arról is beszélt, hogy vissza kell adni a cégek beruházási kedvét, és jól fizető munkahelyeket kell teremteni, különösen a fiataloknak. Dicséretes, hogy nevén nevezi a problémát, bár egy olyan országban, ahol a szabályosan kifizetett bérekből tekintélyes részt hasít ki az állam, talán nem kellene minden új kormánynak ismét feltalálnia a spanyolviaszt.

A NewMoney megrendelésére készített INSCOP-felmérés szerint a vállalkozók háromnegyede szerint rossz irányba halad az ország. A kutatást október 19. és 26. között végezték, 1100 vállalkozó telefonos megkérdezésével, vagyis nem néhány elégedetlen cégvezető panaszkodását halljuk, hanem a vállalkozói közérzetről kapunk meglehetősen nyomasztó képet. Niculescu óvatosan fogalmazott, még azt is megjegyezte, hogy ennyi újságíró előtt alaposan meg kell gondolnia, milyen jelzőket használ, mert minden szavát ízekre szedik, végül annyiban maradt, hogy bizonyos számok lehetnének jobbak is. Például a fejlesztési beruházást tervező cégek aránya, amely a 2024-es, ötven százalék fölötti szintről mostanra egyharmadára esett vissza. A vállalkozók láthatóan kevésbé mérlegelik, milyen szavakkal írják le a helyzetet: egyszerűen elhalasztják a beruházást, nem vesznek fel új embert, vagy azt számolgatják, hány alkalmazottat tudnak még megtartani - vagyis hány embert kell kirúgniuk.

A fiatalok helyzete különösen súlyos: az Eurostat adatai szerint 2025-ben a romániai 15–29 évesek 19,2 százaléka nem dolgozott, és oktatásban vagy képzésben se vett részt. Ez az Európai Unió legrosszabb eredménye: az uniós átlag 11 százalék volt, Hollandiában pedig 5,3 százalékot mértek. Nem egyszerűen fiatal munkanélküliekről beszélünk tehát, hanem egy olyan csoportról, amely a munkából és a tanulásból egyaránt kimarad, erre pedig aligha elegendő annyit mondani, hogy új állásokat kell teremteni. A munkához vezető út sokaknál már az iskolában megszakad, másoknál a használható képzettség hiánya, a közlekedés vagy a helyben elérhető munkalehetőségek szűkössége állja el. Beszédes, hogy az INSCOP felmérésében maguk a vállalkozók is az oktatást és a szakképzést tették az első helyre, amikor arról kérdezték őket, mibe kellene Romániának a következő öt évben beruháznia, mert a gazdaság szereplői a politikumnál jobban érzékelik az összefüggést, és jó volna, ha a kormányzati válasz sem merülne ki egy újabb foglalkoztatási jelszóban.

Niculescu szerint a munkaügyi és a pénzügyminiszterrel, valamint más kormánytagokkal már megkezdődtek az egyeztetések. „Nem az a kérdés, hogy beszélünk-e róla, hanem az, hogy tennünk kell valamit” – fogalmazott. Ezzel nehéz volna vitatkozni, csakhogy a román állam eddig is tett ezt-azt, és a vállalkozók egy részének éppen ebből lett elege.

A legális foglalkoztatás terhei például régóta ismertek. A tízszázalékos személyi jövedelemadó önmagában jól mutat a gazdaságpolitikai kirakatban, a járulékokkal együtt azonban már egészen más összeget fizetünk. Kedvezmények nélkül a bruttó bér 41,5 százalékát viszi el a munkavállalói nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék, valamint a jövedelemadó, ezen felül pedig a munkáltatónak is van fizetnivalója. Az OECD külön is felhívta a figyelmet arra, hogy a román rendszer az alacsony keresetűek munkájára viszonylag magas terhet rak. Ettől persze még nem magyarázható minden elbocsátás az adózással, de azt nehéz volna állítani, hogy a terheknek semmi közük a felvételi kedvhez. A munkáltató azt nézi, mennyibe kerül neki egy új ember, a munkavállaló pedig azt, mennyit vihet haza, és a kettő közötti távolságot egyikük sem tudja lelkesítő kormánybeszédekkel áthidalni. Ha a cég nem tud többet fizetni, az alkalmazott meg nem tud kevesebből megélni, abból nem növekedési étvágy lesz, hanem elhalasztott felvétel, külföldre költözés vagy valamilyen féllegális megoldás.

Az állam visszatérő válasza mégis az, hogy újabb pénzt kér azoktól, akik már eddig is fizettek. A legkézenfekvőbb példa az áfa: a normál kulcsot 2025. augusztus 1-jén 19-ről 21 százalékra emelték - többek között Kelemen Hunor követelésére is. Mindezt abban az országban, ahol az Európai Bizottság 2025-ben közzétett jelentése szerint 2023-ban a beszedhető áfa harminc százaléka nem folyt be az államkasszába, ami a legrosszabb arány volt az unióban. A kiesésnek több oka van, nem minden esetben lehet csalásról beszélni, de ekkora rés mellett az adóbehajtás működéséről is volna mit beszélni, az áfakulcs megemelése ugyanis önmagában nem fogja jobb belátásra bírni azt, aki eltitkolja a forgalmát. Neki nem az a legnagyobb gondja, hogy tizenkilenc vagy huszonegy százalékot nem fizet be, a szabályosan működő vállalkozásnak viszont ki kell gazdálkodnia a változást, el kell viselnie a vásárlóerejüket vesztő vevőket, és közben versenyeznie kell azzal is, aki az adó megspórolásával tud olcsóbb lenni. Az állam a saját tehetetlenségének számláját így részben megint azoknak nyújtja be, akiknek eddig is rendben volt a könyvelésük.

Látszólag messzire jutottunk a miniszterelnök által emlegetett munkahelyektől, valójában ugyanannál a problémánál járunk. A vállalkozói bizalom akkor térhet vissza, ha megéri szabályosan működni, lehet néhány évre előre tervezni, és a cégvezetőnek nem azon kell törnie a fejét, milyen újabb kötelezettséget találnak ki neki jövő hónapra. Jól fizető állást is könnyebben teremt az, aki látja, miből fizeti majd ki a következő évek bérét, mint az, aki a jelenlegi alkalmazottai megtartásán számolgat. Niculescu felismerte a bajt, ami jó kezdet. A folytatásból azonban annak is ki kellene derülnie, hajlandó-e változtatni azon az állami gondolkodáson, amely a hiányzó bevételt mindig a legkönnyebben elérhető adófizetőn keresi. Romániában túl sokszor az jár rosszul, aki betartja a szabályokat: őt könnyű megtalálni, ellenőrizni és újra megadóztatni, aztán a gazdasági rendezvényeken tőle várják a beruházást és az új munkahelyeket is. Azt a lovat ütik, amelyik húz, majd csodálkoznak, hogy egyre lassabban halad a szekér. A kormányfő most lendületet ígér; kezdhetné azzal, hogy kiveszi az ostort az állam kezéből, mert ez a ló már nem sokáig bírja.

Ugar