A Feledy-kérdés nagyon egyszerű:

Feledy Botond, bármennyire informális csatornán jutott a vezető pozíciójához a Külügyminisztériumban, az alkalmazási procedúra egészen biztosan az ő esetében is megkövetelte a részletes szakmai önéletrajzot. Ennek pedig tartalmaznia kellett az eddigi releváns megbízásait. Ha ebből a listából kimaradt jövendő munkája szempontjából legrelevánsabb megbízás, akkor valóban indokolt az, hogy felmondtak neki, hiszen így már nehezen feltételezhető az, hogy jóhiszeműen járt el.

Ha ezt az elemet a szakmai önéletrajz valóban nem tartalmazta, akkor ahhoz újabb felkiáltójel, hogy Kohán Mátyásnak sem tetszik az így kialakult konstelláció.

⚠️
Kirúgták Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kőprofi Külügyminisztérium, amely augusztusban kőkemény átvilágítás után kinevezte, most jött rá, hogy valamilyen, „az előző kormányhoz kötődő” munkakapcsolata volt.
1️⃣
Nekem Feledy Botond nem kutyám és nem macskám. 10 tetszőleges külpolitikai állításból talán négyben, ha egyetértenénk. Nem volt interjúalanyom (pedig hívtam), nem dolgoztam vele, érintőlegesen ismerem. De így SENKIVEL nem lehet bánni. Ha az ember családostól hazaköltözik Brüsszelből, hogy egy komoly állami intézményben szolgáljon, ne dobják el három hónap után, mint a kapcarongyot.
2️⃣
Feledy Botond szerintem minden vitánk ellenére jó külpolitikai szakember. Ha az előző magyar kormány, amelynek külpolitikáját ő egyébként nyilvánosan sokat kritizálta, bevonta a szakértelmét egyes kérdésekben (és látok olyan témát az EU-ban releváns ügyek közül, amelyben Feledynek értékes tudása lehetett), az JÓ. Helyesen cselekedett az előző külügyi vezetés, hogy széles körben kért be gondolatokat és tanácsokat; helyesen tette Feledy, hogy segítette a hazáját. Ettől nem lesz sem kevésbé jó szakember, sem kevésbé alkalmas az MKI vezetésére.
3️⃣
Borzongok attól az eshetőségtől, ha a magyar külügynek nemzetbiztonsági átvilágításokat végző szolgálatok egy nyilvánvalóan nem titkos korábbi BELFÖLDI munkakapcsolatot is képtelenek voltak felderíteni. Ha esetleg Rácz András ukrán, Feledy belga, Orbán Anita pedig brit ügynök lenne, azt tudnák? Vagy azt sem? Akkor mi végre vannak?
🤡
Bohócok.

(

🤣
FRISSÍTÉS: Lázár János keze van a dologban, a fene hitte volna. Ő kért elemzéseket Feledytől. 103 millió forintot kifizetni erre egy kicsit vaskos, de tartom, amit fent leírtam: Feledy ettől nem lett rosszabb szakember, sőt.)

Bár nem ismerem azt a piacot, de a Lázár-minisztériumtól kapott százmilliós honorárium nekem gyanúsan soknak tűnik így első blikkre.

Klasszikusan, vagy legalábbis anekdotikusan ilyenre szoktak felépíteni ügynököket - bár a kifizetési módon még lehetett volna finomítani egy kicsit.

És ki tudja, ez némi magyarázatot is adhat arra, hogy miért ennyire baszottul Putyin-párti az új magyar kormány energiapolitikája hangsúlyozom, hogy a kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatos magyar politikát nem értem ide, tekintve, hogy az rendben van, és nem is tekintem Putyin-pártinak, és felveti azt a kérdést is, hogy vajon mióta lehetett Magyar Péter Feledy Botond befolyása alatt energiakérdésekben. Nem lehetséges, hogy már a kormányváltás előtt is?

~Vértessy

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Az RMDSZ saját chatbotja leplezi le az RMDSZ-t

Az RMDSZ saját chatbotja leplezi le az RMDSZ-t

Az "Erdély Hazavár AI asszisztens"-nek lesújtó véleménye van az "Erdély Hazavár" programról

ugar•
Bálványosból Bălvăniș, ananász a válasz is

Bálványosból Bălvăniș, ananász a válasz is

Zajlik a sok kis játszma, mindenki őrült hévvel játssza, az AUR meg az RMDSZ egymást hol kergeti, hol bevárja, és hogy melyik az oldalkocsi, és melyik ül a nyeregben, azt lassan csak az tudja, aki benne ül a szerepben.

ugar•
Védett állatokra lövöldözött orosz oligarchák társaságában Trump agybajos fiacskája

Védett állatokra lövöldözött orosz oligarchák társaságában Trump agybajos fiacskája

Donald Trump Jr., a demens főnök fia Mongóliában vadászott Umar Kremljovval, a Putyin környezetéhez kötődő orosz üzletemberrel, aki korábban az esküvői ünnepségeinek költségeibe is beszállt. Az amerikai elnök fiának szóvivője szerint a két férfit mindössze a vadászat, a horgászat és a természet szeretete köti össze, a kémelhárítás szakemberei azonban jóval kevésbé meghitt történetet látnak a…

ugar•
Öt nackóval gyarapodott az RMDSZ által támogatott kormány PSD-frakciója

Öt nackóval gyarapodott az RMDSZ által támogatott kormány PSD-frakciója

Öt, eredetileg az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) listáin megválasztott szenátor csatlakozott a PSD szenátusi frakciójához, amelynek létszáma ezzel harmincötről negyvenre nőtt. Az átülést november 2-án, hétfőn jelentették be a felsőház plenáris ülésén – írja a G4Media.

ugar•
Szele Tamás: A belarusz brigantik esete

Szele Tamás: A belarusz brigantik esete

Idegek háborúja ez, és Kreml előnyből indult: azonban már Európa is kezdi felismerni a különben nem túl bonyolult moszkovita taktikát és stratégiát. Ha észnél vagyunk, mi győzünk. Háború nélkül is. Tehát legyünk észnél.

zona•