Több mint egy évig rabszolgaként dolgoztattak egy magyar állampolgárt Tusnádfürdőn
Több mint egy éven át dolgoztathatott egy 56 éves magyar állampolgárt egy tusnádfürdői háztartásban egy 46 éves nő és a húszéves fia. A szervezett bűnözés elleni ügyészség szerint a férfit megverték, elvették az iratait, és a külföldön megkeresett bérét is elvették tőle. A Hargita megyei törvényszék mindkettőjüket harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte.
A DIICOT szerint a férfi 2025 szeptemberének végétől idén november 4-ig élt a család tusnádfürdői házában, ahol rendszerint hajnali öttől késő estig kellett dolgoznia. A ház körüli munka mellett gombát és áfonyát szedett, amit a nő eladott, krumpliszedésre járt napszámba, és a családot is ő fuvarozta, idén nyáron a fiú pedig Németországba és Hollandiába vitte mezőgazdasági munkára. A férfi epret szedett és virágültetvényen dolgozott, a bérét pedig az ügyészség szerint teljes egészében a fiú vette fel. Tusnádfürdőn egy ablak nélküli helyiségben, a földre tett matracon aludt, a házban lévő vécét és zuhanyzót pedig nem használhatta. Miközben a munkájáért járó pénzt mások vették fel, neki abból lett némi bevétele, hogy a kukákból összeszedett műanyag palackokat visszaváltotta. Az ügyészek szerint a személyi igazolványát, a jogosítványát és a tartózkodási okmányát azért tartották maguknál, hogy ne tudjon elmenni. Egy autóbaleset után a fiú ezer eurót követelt tőle, és a távozását ahhoz kötötte, hogy megfizesse az összeget, a tartozást azonban soha nem tekintette rendezettnek. ziuaconstanta.ro
A házkutatáskor a férfi személyi igazolványát a nőnél találták meg. Az ügyészség november 5-én vette őrizetbe a két gyanúsítottat, a bíróság pedig még aznap este elrendelte a november 6-tól számított harmincnapos letartóztatásukat. Emberkereskedelem és kényszermunka miatt folyik ellenük az eljárás.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Cihanouszkaja üzeni Temesvárról: a diktátorokat nem lehet kiengesztelni
Szvjatlana Cihanouszkaja az opera erkélyéről nézett le a temesvári térre, és a 2020-as minszki tüntetések jutottak eszébe. A belarusz demokratikus ellenzék vezetője pénteken Temesvár Európai Értékekért díját vette át, a vele járó 30 ezer eurót pedig belarusz kulturális kezdeményezésekre fordítja. A díjátadón arra kérte Európát, hogy tartson ki Ukrajna mellett, és mondja ki azt is, hogy egy szabad…

Kampánynak sok, cselekvésnek kamu. Antal Árpád Torockón kirándult
Antal Árpád már megint megmondja a nagy keményet a saját magyarjainak az általuk megszavazott kormány közigazgatási reformtervezetéről – miközben a román döntéshozók előtt hallgat.

A drónok már támadnak, a PSD pedig újratárgyalná a légvédelmet
Románia 16,68 milliárd eurónyi kedvezményes uniós hitelt kapott hadfelszerelésre és stratégiai infrastruktúrára, az első 2,5 milliárd augusztusban meg is érkezett. Mihai Ghigiu, a PSD európai beruházásokért felelős minisztere most újranyitná a Rheinmetall-lal kötött, 5,7 milliárd eurós szerződéscsomagot, akár pénzügyi szankciók árán is. A csomagban történetesen azok a légvédelmi rendszerek is…

Nazare hozzányúlna a kiadásokhoz. Bolojan is így kezdte
Alexandru Nazare szerint Románia piros lapot kaphat a hitelminősítőktől, ha a 2027-es költségvetés megint többet ígér, mint amennyit az ország ki tud fizetni. A pénzügyminiszter ezúttal a tárcáktól kér megtakarítást, és mindjárt meg is érkeztünk ahhoz a jelenethez, amelynél a PSD tavasszal felállt a kormányasztaltól.

Bombariadó, ötvenfokos hűtő, de Moszkváról csak halkan
Az orosz szélsőjobboldali Férfiállam tagadja, hogy köze lenne az európai bombafenyegetésekhez, amelyek miatt járatokat térítettek el, vadászgépeket riasztottak, pénteken pedig már szerkesztőségeket is kiürítettek. Ugyanezen a héten nyolc európai országban kellett élelmiszert kidobni, mert valakik távolról feltekerték a bolti hűtők hőmérsékletét. A Pentagon közben több szövetségest arra intett,…