Cihanouszkaja üzeni Temesvárról: a diktátorokat nem lehet kiengesztelni

Szvjatlana Cihanouszkaja az opera erkélyéről nézett le a temesvári térre, és a 2020-as minszki tüntetések jutottak eszébe. A belarusz demokratikus ellenzék vezetője pénteken Temesvár Európai Értékekért díját vette át, a vele járó 30 ezer eurót pedig belarusz kulturális kezdeményezésekre fordítja. A díjátadón arra kérte Európát, hogy tartson ki Ukrajna mellett, és mondja ki azt is, hogy egy szabad Belarusznak helye van az európai közösségben.

Dominic Fritz a laudációban hetven évet lépett vissza. 1956. november 6-án a román kommunista ügyészség vádat emelt több temesvári diákvezető ellen, akik a magyar forradalom hírére szerveztek tiltakozást, Cihanouszkaja pedig az 1989-es forradalom résztvevőivel találkozott a városban, és mint mondta, néha szinte elfelejtette, hogy Romániáról beszélgetnek. Ismerős volt neki, amit az emberek a félelemről meséltek, de még inkább az a pillanat, amikor idegenek egyszer csak egymás mellé állnak az utcán, és rájönnek, hogy ugyanazt akarják. Minszkben 2020 augusztusában, a vitatott elnökválasztás után ugyanazok a követelések hangzottak el, amelyeket ő a temesvári forradalmárok történeteiben felismert. Szabad választásokat akartak, többpártrendszert és olyan vezetőket, akiket számon lehet kérni.

A pénteki egyetemi beszélgetésen Cihanouszkaja arról is beszélt, miért viszi magával nyilvános szerepléseire a politikai foglyok fényképeit. Belaruszban továbbra is mintegy kilencszáz embert tartanak fogva politikai okokból, és a szabadon bocsátások közben is folytatódnak a letartóztatások. Tavaly Cihanouszkaja férje, Szjarhej is kiszabadult, több mint öt év után, de ezen a héten a Vjaszna jogvédő szervezet már arról számolt be, hogy három év börtönre ítéltek egy katolikus papot, aki nyilvánosan ellenezte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, és ukrán menekülteket segített.

A temesvári beszédnek Bukarestben már volt egy nagyon is gyakorlati előzménye. Cihanouszkaja szerdán Nicușor Dan román államfővel tárgyalt, és azt kérte, hogy az EU addig tartsa fenn a nyomást a minszki rezsimen, amíg az fel nem hagy az elnyomással, szabadon nem engedi az összes politikai foglyot, és fel nem hagy az orosz agresszió támogatásával. Arról is beszéltek, hogy Románia csatlakozhatna a politikai foglyokat és az üldözötteket segítő humanitárius alaphoz. Temesváron ezt egy mondatpárba sűrítette: „A diktátorokat nem lehet kiengesztelni. Szembeszállni lehet velük.”

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Kampánynak sok, cselekvésnek kamu. Antal Árpád Torockón kirándult

Kampánynak sok, cselekvésnek kamu. Antal Árpád Torockón kirándult

Antal Árpád már megint megmondja a nagy keményet a saját magyarjainak az általuk megszavazott kormány közigazgatási reformtervezetéről – miközben a román döntéshozók előtt hallgat.

ugar•
Több mint egy évig rabszolgaként dolgoztattak egy magyar állampolgárt Tusnádfürdőn

Több mint egy évig rabszolgaként dolgoztattak egy magyar állampolgárt Tusnádfürdőn

Több mint egy éven át dolgoztathatott egy 56 éves magyar állampolgárt egy tusnádfürdői háztartásban egy 46 éves nő és a húszéves fia. A szervezett bűnözés elleni ügyészség szerint a férfit megverték, elvették az iratait, és a külföldön megkeresett bérét is elvették tőle. A Hargita megyei törvényszék mindkettőjüket harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte.

ugar•
A drónok már támadnak, a PSD pedig újratárgyalná a légvédelmet

A drónok már támadnak, a PSD pedig újratárgyalná a légvédelmet

Románia 16,68 milliárd eurónyi kedvezményes uniós hitelt kapott hadfelszerelésre és stratégiai infrastruktúrára, az első 2,5 milliárd augusztusban meg is érkezett. Mihai Ghigiu, a PSD európai beruházásokért felelős minisztere most újranyitná a Rheinmetall-lal kötött, 5,7 milliárd eurós szerződéscsomagot, akár pénzügyi szankciók árán is. A csomagban történetesen azok a légvédelmi rendszerek is…

ugar•
Nazare hozzányúlna a kiadásokhoz. Bolojan is így kezdte

Nazare hozzányúlna a kiadásokhoz. Bolojan is így kezdte

Alexandru Nazare szerint Románia piros lapot kaphat a hitelminősítőktől, ha a 2027-es költségvetés megint többet ígér, mint amennyit az ország ki tud fizetni. A pénzügyminiszter ezúttal a tárcáktól kér megtakarítást, és mindjárt meg is érkeztünk ahhoz a jelenethez, amelynél a PSD tavasszal felállt a kormányasztaltól.

ugar•
Bombariadó, ötvenfokos hűtő, de Moszkváról csak halkan

Bombariadó, ötvenfokos hűtő, de Moszkváról csak halkan

Az orosz szélsőjobboldali Férfiállam tagadja, hogy köze lenne az európai bombafenyegetésekhez, amelyek miatt járatokat térítettek el, vadászgépeket riasztottak, pénteken pedig már szerkesztőségeket is kiürítettek. Ugyanezen a héten nyolc európai országban kellett élelmiszert kidobni, mert valakik távolról feltekerték a bolti hűtők hőmérsékletét. A Pentagon közben több szövetségest arra intett,…

ugar•