Mindenki a Pride-ra!!!

Szombaton tartják Budapesten a Pride-ot. Ha megtartják. Ismerve a magyarországi civil ellenállás nem létező történetét és nemlétezését úgy általában, erős kétségeink lehetnek afelől, hogy elegen ébrednek-e rá: ezt a Pride-ot se betiltani, se szétverni nem lehet. Utóbbira most azonban jókora esély nyílt: a Fidesz házinácijai hozzák a kötelezőt, a Mi Hazánk lefoglalta pont azt az útvonalat, ahol a Pride vonulna, és ne legyenek kétségeink: meg is jelennek majd „ellentüntetni”.

A forgatókönyv pedig erősen arra utal, hogy Orbán Viktor előveszi Iliescu bányászjárós – vagy még inkább Putyin focihuligános – receptjét. (Nagy drukker a Főni, na, lássuk be.)

Miért kell, és miért így?

Orbán Viktornak egyelőre még szüksége van arra, hogy a Nyugat ne véreskezű diktátornak lássa őt – jelenleg csak a „szoft autoriter” jelzővel illetik a rezsimjét, és odaengedik a nagyok asztalához. Lásd: NATO-csúcs, EU-csúcs, ahol tud vétózni, és képviselheti az orosz érdekeket. Ugyanakkor azt sem engedheti meg magának, hogy több hónapnyi intenzív törvénygyártás és még intenzívebb melegellenes uszítás után a Pride megcáfolja az ő korlátlan hatalmát.

Az első kényszer arra sarkallja, hogy ne veresse szét, ne lövessen bele a menetbe. A második viszont azt kívánja, hogy ne történjen meg. Mert ha zavartalanul vonulhat a tömeg, akkor a nép vérszemet kaphat, felbátorodhatnak a tüntetők, és a többi tiltás sem fog működni. Márpedig ezekből most is van elég: lásd a „Szuverenitásvédelminek” csúfolt moszkovita Hivatal legutóbbi hadüzenetét a magyar sajtónak, vagy az ellehetetlenítési törvényt, amit őszre halasztottak.

Szóval ha most zavartalanul prideolhat a nem orbánista Magyarország, abból még akármi is lehet – márpedig a kormány a legjobban az „akármiktől” retteg. Mert ezekből születik az a „bármi”, amelyből ők már nem jönnek ki győztesen.

Mit ír ilyenkor a putyini hatalomreceptek szakácskönyve?

Nos, a Fidesz beizzítja náci kutyáit, és ráengedi őket a békés felvonulókra. Nem kell nagy feszültség – csak épp annyi, hogy a rendőrségnek legyen elég indoka beavatkozni. (A „kellő indok” alatt kameraképes jelenetet kell érteni!) Minden köztéri felvételen úgy kell tűnjön, mintha a „két szélsőség” esett volna egymásnak. Orbán pedig, mint Trump L.A.-ban, kivezényli a karhatalmat, akik „csak rendet tesznek”.

Így a Pride befullad. Nem tud majd végigvonulni ott, ahol eredetileg akart volna. A hatalom pedig élesben kipróbálhatja, mennyire vethetők be a huligánjai – később még jól jöhet ez, például egy elcsalt választás után. És tesztelheti azt is, mennyire ijeszthető meg a nép egy kis vérontással. Mert ebből a csihipuhiból biztos lesz olyan, aki véresen kerül ki. De Viktornak csak az a lényeg, hogy az ő keze tisztának lássék.

A hatalmi gépezetnek minden eszköze megvan, hogy a fenti forgatókönyvet a tökéleteshez közeli színvonalon vigye végig. Van benne eszkalációs veszély, de a rendőrség ezt nagyrészt tudja kontrollálni. A média pedig az ő kezükben van: a gondosan megválogatott mozgóképeket a Harcosok Klubja tagjai őrült módjára kezdik majd osztogatni a közösségi oldalakon.

Hogyan lehet ezt megelőzni?

Minden ilyen méreg ellen van ellenméreg: minél többen menjünk ki a Pride-ra! Nem az a lényeg immár, hogy meleg vagy-e, vagy sem, hanem az, hogy az ilyen hatalmi packázás téged is utolér majd. A megállításának most jött el az ideje!

Ha Budapesten szombaton megjelenik százezer ember a Pride-on, akkor nincs az a hatóság, amelyik ezt a tömeget feloszlathatná. Nincs az a huligánbanda, aki ennyi embernek neki merne menni. Nincs az az eljárási módszer, amivel ennyi embert meg lehetne büntetni.

Szombaton nem a politikai ellenzék, hanem a magyar civil társadalom készül vizsgázni. Az a civil társadalom, amelynek a politika sosem fogta a kezét – cserébe sokszor beléjük törölte a lábát. Emiatt gyengének és szervezetlennek tűnik. De van az a pillanat, amikor a legkisebbek is egy másodperc alatt nőnek fel a feladathoz.

Ez a pillanat most van.

Mindenki a Pride-ra!

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar