Bombariadó, ötvenfokos hűtő, de Moszkváról csak halkan
Az orosz szélsőjobboldali Férfiállam tagadja, hogy köze lenne az európai bombafenyegetésekhez, amelyek miatt járatokat térítettek el, vadászgépeket riasztottak, pénteken pedig már szerkesztőségeket is kiürítettek. Ugyanezen a héten nyolc európai országban kellett élelmiszert kidobni, mert valakik távolról feltekerték a bolti hűtők hőmérsékletét. A Pentagon közben több szövetségest arra intett, hogy Oroszországról beszélve vegyenek vissza a hangerőből.
A római repülőterek üzemeltetőjéhez csütörtök reggel érkezett egy kifogástalan olaszsággal megírt levél, amelynek feladói a Férfiállam harcosainak nevezték magukat, és azt állították, hogy két, Olaszországba tartó gépre tettek bombát. Az olasz „feminista rezsimet” akarták megbüntetni, a feladó címe viszont látszólag a bogotái közegészségügyhöz tartozott. Az egyik gépet Franciaországba irányították, a másikat olasz vadászgépek kísérték Rómáig. Robbanószert egyik fedélzeten sem találtak, de aki a levelet elküldte, annak így is sikerült egyetlen üzenettel két utasszállító és egy légierő napirendjét átírnia.
A BBC orosz szerkesztőségének egy, a csoporthoz köthető Telegram-fiók lényegében azt válaszolta, hogy milyen Férfiállam, az már évek óta nincs, és ha holnap valaki Putyin nevében ír egy ilyen levelet, akkor majd őt is felhívják? Vlagyiszlav Pozdnyakov, a 2021-ben Oroszországban betiltott nőgyűlölő mozgalom alapítója a Reutersnek is tagadta az érintettségüket. Pénteken közben a prágai Wizz Air-járat Róma helyett Velencében szállt le, a magyar légierő háromszor riasztott vadászgépeket, az ír közmédia pedig átmenetileg felfüggesztette az adását. Az ír RTÉ-nek és a bolgár Nova TV-nek küldött levélben már egy magát Mihail Andropovnak nevező alak vállalta a felelősséget a légiközlekedést zavaró fenyegetésekért. Egyelőre azt sem tudni, hogy ő írta-e a korábbi leveleket.
A svédországi Sjöbóban hétfő reggel a boltosoknak egészen másfajta riasztás jutott. Az ICA szupermarket közlése szerint valaki éjszaka ötven fokra állította a hűtőiket és a fagyasztóikat, úgyhogy nyitás helyett az árut válogatták ki és dobálták a szemétbe. A Reuters nyolc érintett országról számolt be, a francia egészségügyi tárca pedig közölte, hogy ugyanazon az éjszakán három regionális vérbank hűtőrendszerét is támadás érte. Ott a személyzet időben átpakolta a vérkészleteket. Két oroszbarát hekkercsoport, a NoName057(16) és a Z-Pentest Alliance azt állította, hogy közösen feltörték a hűtésvezérlőket gyártó Danfoss technológiáját. Az ír közmédia szerint a két csoport szerepét a bolti támadásokban független forrás egyelőre nem erősítette meg.
A Pentagonban eközben úgy látták, a baltiak beszélnek túl hangosan: Elbridge Colby, a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára az egyik beszélgetésen azt kifogásolta, hogy európai vezetők sarokba szorított patkányhoz hasonlítják Oroszországot, ugyanez az amerikai kormány az ukránokat arra próbálja rávenni, hogy hagyjanak fel az orosz energetikai infrastruktúra támadásával. Vagyis Moszkva érzékenységére a baltiak a nyilatkozataikban ügyeljenek, az ukránok meg a célpontjaik kiválasztásakor. Az EU októberben ugyan meghosszabbította az orosz destabilizáló műveletek miatt elrendelt szankciókat, arról már jóval nehezebb közös álláspontra jutni, hogy a bizonyított támadásokra Európa kiberművelettel is válaszoljon-e, pedig éppen ez a kérdés, amikor egy levél miatt vadászgépet kell felszállítani, vagy egy távoli gép elől kell kimenteni a vérkészletet. Meddig gondoljuk még, hogy az ukránok majd a saját veszteségeik árán is korlátlan ideig feltartóztatják Oroszországot, nekünk pedig elég lesz elhárítani, ami átjut, és közben vigyázni, nehogy Moszkvában valaki megsértődjön?
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Nazare hozzányúlna a kiadásokhoz. Bolojan is így kezdte
Alexandru Nazare szerint Románia piros lapot kaphat a hitelminősítőktől, ha a 2027-es költségvetés megint többet ígér, mint amennyit az ország ki tud fizetni. A pénzügyminiszter ezúttal a tárcáktól kér megtakarítást, és mindjárt meg is érkeztünk ahhoz a jelenethez, amelynél a PSD tavasszal felállt a kormányasztaltól.

Megdöntjük a rendszert, de előbb tíz fekvőtámasz
A fiú lázadni szeretne, és jó volna végre tartozni is valahová. Az olasz neofasisztáknál mindkettőre ígéretet kap, bár hamar kiderül, hogy náluk a lázadás első szabálya az, hogy csak akkor beszélhet, ha kérdezik. Andrea Oriente első regénye azt a tizenöt hónapot követi végig, amíg a fiú rájön, mit is kapott az engedelmességéért cserébe.
.jpg/1920.webp)
Videón, ahogy Toroczkai elárulja nemzetét
Bővebben és értelmezve:

Eizenkot vagy a káosz: hol tart a kormányalakítás Izraelben?
Izraelben tíz nappal a választás után még mindig nem tudni, ki alakít kormányt, pedig a számok első ránézésre egyértelműek. Benjamin Netanjahu jobboldali-vallásos szövetsége, amely 2009 óta egy rövid megszakítással kormányozta az országot, elvesztette a többségét, a 120 tagú parlament 67 képviselője a riválisát, Gadi Eizenkot volt vezérkari főnököt szeretné miniszterelnöknek. Jichák Hercog…

Kádár átjött a nemzeti oldalra, és kezet rázott a Szabadság-szoborral
Ha Toroczkai László húsz évvel ezelőtt, a tévéostrom idején mondja ezt, a haverjai ott helyben meglincselik. Képzeljük el, ahogy a Szabadság téren, a szovjet emlékműtől néhány lépésre odaáll a sajátjai elé, és közli velük, hogy Kádár János államférfi. Aztán képzeljük el ugyanezt húsz évvel később, a Partizán stúdiójában, ahol már el is hangzott. Pontosabban így: Kádár János történelmi…